"Átkozottul nehéz! Szerkesztő úr, én néha komolyan azt gondolom, hogy vége, nem bírom, nem csinálom, mert nem értem és nem látom az összefüggéseket. Maga szerint nem kusza és komplikált az élet? Belőlem olyan gyakran gúnyt űz. De nem gonoszkodón. Inkább muris élccel, úgy, hogy magam is csak kuncogok a helyzeteken, amikbe keveredek!"

ICA Műhelyében Bódis Kriszta ezúttal Torba Tímeát és írásait ajánlja.

Az Irodalmi Centrifuga Műhelyében minden héten csütörtökön egy olyan felfedezett szerző, tanítvány, hátrányokból induló író tehetség szépirodalmi szövegét közöljük, akikre szerintünk érdemes odafigyelni. A válogatás egy - a hagyományosnál - nyitottabb irodalmi kódrendszer szempontjait tükrözi. A sorozat elsősorban tanulási, fejlődési fázisok eredményeivel ismerteti meg a közönséget. A megjelenő szövegeket és/vagy szerzőket a közléssel párhuzamosan ajánljuk a velünk együttműködő neves irodalmi, közéleti lapok szerkesztőinek, így a Holmi, a Kalligram, a Műút, az Élet és Irodalom, a Nők Lapja, az ELLE magazin munkatársainak. Az együttműködők körét folyamatosan bővítjük, a szövegeket havonta összegyűjtve küldjük a szerkesztőknek.
Célunk, hogy felpörgessük és felfrissítsük az irodalmi életet, esélyt adva olyan tehetségeknek, akik helyzetüknél fogva nem feltétlenül férnek hozzá a közlés, megjelenés és a kritikai visszajelzések lehetőségéhez. A rovat gondozója, válogatója Bódis Kriszta, aki most Torba Tímea írásait ajánlja.

*****

Torba Tímea a hangját, témáit, "tétjeit" kereső, író-tanuló fázisában van. Olvastam kevésbé jól sikerült írásait és egyre ügyesebbeket, jobbakat is. A Műhelyben egy ilyen, már sikerültebb szöveggel mutatom be azzal a szándékkal, hogy további munkára biztassam. Már csak azért is, mert írni jó, és a Műhely filozófiájának lényege, hogy sokkal inkább az alkotás demokratizálásának lehetőségeit keresi, mintsem hamis művészi ambíciókat tápláljon. A kiválasztott szöveg mellé egy szubjektív bemutatkozást is közlünk, amelyről azonnal kiderül, tanult kollégáim, hogy a (nő nemű) szerző az irodalmi élet patriarchális rendszerébe hogyan igyekszik (mindig távolról és kívülről) belépni. Ezzel az önálló műként is szerethető írással szubjektív, önvallomásos pillanatképet kapunk a társadalmi nemek férfiuralmon alapuló együttélésének szövevényéről is.

Bódis Kriszta

Kisherceg

 
Ma délután a kisherceggel volt randevúm. 5-kor rámcsilingelt, hogy „az sms feladója visszahívást kér öntől”. Csodálkoztam, emlékezetem szerint 6-ra szólt a találka. Kicsörgött. Azonnal felvette:
- Szia, itt várlak az előcsarnokban.
- Uhh, 6-ra emlékeztem... – dadogtam, a nyakam behúzva.
- Mikor jössz?
- Majd. 6-ra. Tudod mit? Várj 10-15 percet és indulj el a Moszkvára. Tekergesd a sálad. Ja, már nincs is sálad. Akkor büfézz. Olyan isteni sajtos croissant árulnak! Van pénzed?
- Nincs. Éhes vagyok. De majd tekergek… Miért nem jöttél 5-re?
- Azt hittem 6-kor végzel. Ma úsztál és futottál is, nem?
- Akkor is 5–kor végzek. Elfelejtetted.
Hát el. Hogy tudtam egyáltalán összekeverni az időpontokat? Persze,királylánnyal 6-kor szoktam randizni a TF-en. Biztosan ez zavart össze. Viszont királykisasszonyhoz 5-re megyek, az tagadhatatlan. Ki tudja számon tartani ezt a sok arisztokratát?
- Bocsi. Olyan szórakozott vagyok mostanában.
- Hozzál ételt. Rágót is. Várlak.
Letette. Kisherceg nem sokat teketóriázik. Ő csak teker. Engem. A szívemet. Meg a bicaját. Triatlon. Néha el sem hiszem, ilyen csendes külsővel hogy lehet úgy teperni, mint az állat.
Hazafelé bandukolunk. Csámcsogja a fornettit. Se szó, se beszéd. Milyen édes pofa! Tiszta pókerarc. Még a Piros szájú Pirike se tud kicsalni tőle egy felesleges mosolyt.
- Mi az – kérdezi - kering a Föld körül és szőrös?
- Passz, tudod, hogy antitálentum vagyok. Mondd meg!
- Műhód.
- Brrruáá! Tökös paszuly, mazsola. Mondd utánam: Nincsen olyan szépen szóló szépsípszó mint a szászsebesi szépenszóló szépsípszó.
- Nincs.
- Nem nyertél.
Kisherceg tele szájjal, fapofával lötyög mellettem. Úgy tesz, mintha az emberhömpölyegről tudomást sem venne, a zacskóba dugja a fejét, ujjbegyét benedvesíti, a zacskó aljához nyomogatja. Morzsák tapadnak a nyálas barázdákba, szopogatja. Lefogadok, hogy reggel óta nem látott szappant a keze. Szőke, borzas haja szanaszét mered. A fagyizó előtt lecövekel.

- Kérek, már jó az idő – határozott közlésmód.
- Nem, még nem. – ez is.
Legyint.
Befordulunk Felkarhoz, a tetovált óriáshoz. A jobb karja csonkja hónaljzáró szárnycsapódás. Oda illeszti a szatyrot, mielőtt belegyömöszöli a vásárfiát. Felkarhoz azért imádunk járni, mert a pofája olyan, mint a térkép. Minden leolvasható róla, csak az nem, merre járnak a buszok.
- Jó napot kívánok – köszön kisherceg félszeg udvarissággal.
- Csácsövi palkóó!
- Mit óhajt a fiatalasszony? – búgja Félkar sejtelmesen.
- Inka két csomaggal, meg egy Ricoré.
- És te mit szeretnél, szőke csoda? Bungázom a sportgúnyádat, haver. Nesze, itt egy sportszelet. Ingyér’, ha már annyira nyomod a sprintet.
Bratyizok a tetoválásaival, olyan sűrűn borítják a testét, hogy lehetőségem sincs elkülöníteni a sárkány, kígyó és halálfej csodákat „Mari megvolt.” Mire újra levegőhöz jut a tüdőm, a Sportszelet már a múlté.
Hol a kisherceg?

Bemutatkozom

Magamról írjak, kedves Szerkesztő úr? Hiszen már olyan régóta vagyok, hisz mindig is voltam. Öröktől. Akárcsak Ön. Az idő nem változik, csak a viszonyok, a társulások, a tapasztalások. Ma vagyok. Ez a lényeg. A saját magam fogalma számomra abban rejlik, hogyan tudom azt újraírni, megtartani és kibontani. Torba Tímea. A legbensőbb barátaimnak Mea. Mohó vagyok és habzsolok. Az ételt kevésbé, a pillanatokat, érzéseket, élményeket, azokat igen. De persze megtorpanok, „hééé, lassan a testtel!”. Gáz, fék, gáz, fék…Muhaha! Ki bírja ezt?!

Szerkesztő úr, én futok. Vérből, állatiasan. Meg bokszolok, hetente kétszer. Aeroboksz. Nézem magam az ATSA aerobic termének tükrében, ahogy ütök. Beleéléssel, szenvedélyesen, mint valami Isten angyala, aki az Úr szelét élesztgeti öklének suhintásaival. Szőke szirén. Babaarc. Szálkás izomtömeg. A fiú énemet élem ilyenkor. A meg nem születettet. Akit apukám annyira várt. Az én kezemben előbb volt vadászpuska, mint baba. Pú-pú, lövöldöztem a madarakat. Azután az első babám is kisfiú volt, apró fütyikével, kék kertésznaci, fehér vászoningecske, és bájos mosoly az almakerek műanyagszagú, kopasz kobakon. Mindez pár napig maradt így. A naciról leszakadt a gomb, lefittyedt a kertésznadrág, az ingecske is lekerült a dímatlan babatestről… Ugye, nyár lévén melege volt az örök plasztik-létbe száműzött hímpalántának. A szeme se maradt a helyén. Kinyomtam. Olyan izgalmasan tudott pislogni, miközben előre-hátra mozgattam a tömör testét. Meg kellett érintenem a kék-fekete szivárványos üveggolyókat a szemüregben. Pattogtak. Pitt be, patt ki. Pitt-patt, pittpatt. Pitpatpipatitatitataaaa, hmmm, kiestek. A baba azért volt nehéz, mert szalmával volt megtömve. Már nem emlékszem, hogy csináltam. Csak arra, hogy a sárga foltos fehér vászon, mely felsőtestét takarta, feltépve lapult a még ép babafelületre, én pedig bámultam a szalmatömedékből kikandikáló szúrós kese szálakat. Kíváncsi ujjacskáim buján túrtak bele a kazalba… 

Most tanulom a „várni”-t.

Átkozottul nehéz! Szerkesztő úr, én néha komolyan azt gondolom, hogy vége, nem bírom, nem csinálom, mert nem értem és nem látom az összefüggéseket. Maga szerint nem kusza és komplikált az élet? Belőlem olyan gyakran gúnyt űz. De nem gonoszkodón. Inkább muris élccel, úgy, hogy magam is csak kuncogok a helyzeteken, amikbe keveredek!  Ámulok és bámulok, hogyan kerülhettem bele a szituációba, mit tegyek, merre tovább, akarjak-e kikerülni, vagy hagyjam, hogy sodorjon magával tovább, mint hánykódó csónaktestet a szeszélyes életfolyam?

Torba Tímea, született május 18-án, Debrecenben (az évet nem árulom el, mert kortalan vagyok). Anya tanítónő, apa agrármérnök. Tesó a fasorban se bújkál. Írtam. Solohov: Emberi sors. Elemzés. Összecsapták a kezüket. Meg a koncentrációs táborról is. Lyukas vádlik és emberbőr lámpaernyő. Hogy tudtam? Azután gimi. Nem mehettem dramaturgiára, pedig az unokatesóm ott tanított. „Színészeet?? Az orvosok, meg a művészek külön állatfaj. Tönkremennél lelkileg! Te azt nem bírod, te egy gyenge jellem vagy. Ide-oda hajt az élet szele téged.”

Az.

Záptojás-ízű 4 év egy lóistállóban, mindennap az ügetőn gyakorlatoztatva.

17 évesen írtam verset az iskolámhoz. Dicshimnuszt. Mint Weöres. Akkor letettem a tollat. Undorodtam. Azt hiszem érti. Még szűz voltam. Thomas Mann: Tonio Kröger, Kafka: Átváltozások és József Attila. Látom, ahogy fedetlen fővel időnként megtántorodva közeledik a vágányok felé.Kabátja világít, piszkosszürke, vagy vajszínű.Az esti félhomály ködmarta árnyakat vetít kissé görnyedt hátára. Némán, hangtalanul esik a kerekek alá. Jó, hogy nem tudta, mi történik vele.

18 évesen elhatároztam, hogy tartózkodom a művészettől.

Helyette vallás. Szeretni akartam megtanulni. Angol szak hozzája, mert a nyelveket játszva szívtam magamba, akár halkopoltyú a friss vizet. Természet- közeli élet, ott csend és béke. Erdőben aludtam, román gyapjúpokrócok a hálózsákokon, alattunk több réteg polifoam. Erdély, Litvánia, Lengyelország, Ausztria. 6 év. Már csak foszlányok. Lelki terror alatt éltem. Nem szeretnék róla beszélni. Házasság. Egy. Kettő. Egy-kettő, egy-kettő…

Ennyit magamról. Hisz úgyis ismer. Ha netán mégsem, idővel rámjön egészen.

Üdvözli,

Torba Tímea

Budapest, 2010. május 9.

Curriculum Vitae
 

Torba Tímeának hívnak. 1971. május 18-án születtem Debrecenben. Édesanyám tanítónő, édesapám agrármérnök. Testvérem nincs. Hat éves koromig Mikepércs községben éltem szüleimmel, majd iskolába kerülésemet követően Debrecenbe költöztünk. A következő 12 évet a cívis városban töltöttem. Már kisiskolás koromban szívesen vettem részt versmondó versenyeken, írtam fogalmazásokat személyes és olvasmányélményeimről. Felsős diákként a városi versmondó versenyen elért eredményemért alkalmam nyílt Kiss Tamás költővel kezet fogni és vele rövid, de mindmáig emlékezetes beszélgetést folytatni. Rendszeresen jártam színjátszó körbe. Iskolai fogalmazásaimat tanáraim mindvégig méltatták.
 
A Vénkerti Általános Iskola befejeztével az Ady Endre Gimnázium dramaturgia szakára készültem. Középiskolás éveim azonban másképpen alakultak. Szüleim határozott kérésére a Kossuth Lajos Egyetemi Gyakorló Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Asztalfiók írásaim születtek, melyeket sohasem tártam a nyilvánosság elé. Magyar-népművelés szakra adtam be a jelentkezése- met. Végül mégis angol szakra felvételiztem a Debreceni Egyetemre. 1995-ben szereztem diplomát.

Egyetemi éveim alatt sok külföldi barátot szereztem, több országban – Lengyelország, Románia, Litvánia, Ausztria, Szlovákia – töltöttem el hosszabb időt, megismerkedtem szokásaikkal, gondolkodásmódjukkal.  Friss diplomával a kezemben egykori gimnáziumomban kaptam állást. Két évig tanítottam közép- iskolai tanárként, majd első és második gyermekemmel négy évig voltam gyesen. Magántanítványokkal foglalkoztam. Írásaimat folyóiratoknak, napilapoknak küldtem el. Választ azonban egyiktől sem kaptam. Ez meglehetősen negatívan hatott további próbálkozásaimra.
 
Budapestre költöztünk. Egy üzletviteli tanácsadó cégnél vállaltam fordítói, irodavezetői munkát. Férjem köztisztviselőként a Külügyminisztérium alkalmazottja, 2003-ban kiküldetést nyert Marokkóba, és megkérte a kezem. Négy évet Afrika észak-nyugati csücskében töltöttünk. Ott született harmadik gyermekem. 2007. nyarán költöztünk vissza Magyarországra. Marokkóban én is dolgoztam a külképviseleten, a nagykövetség gazdálkodását irányítottam.

Itthon újra magántanítványokat vállaltam és az egészséges életmód és környe- zetvédelem támogatójaként több cikket publikáltam egy magánkezdeményezésű,  negyedévenként megjelenő óvodai lapnak. Újra üzletvitellel foglalkozó cég alkalmazottja lettem, fordítottam s a külföldi partnerekkel való kapcsolattartást bonyolítottam le. Főnököm révén lehetőségem adódott cikkeket publikálni a kozmetikai akupunktúráról a Sportmirror magazinban. Ekkorra már bizonyossá vált számomra, hogy olyan munkát szeretnék vállalni, ahol az írás játsza a központi szerepet. A Magyar Íróakadémia által 2009. őszén indított Szépíró mesterkurzusra iratkoztam be, ahol az írásaimra reflektálóktól érkező pozitív visszajelzések még inkább megerősítették bennem ezt az elhatározást. Itészeim Bódis Kriszta és Kornis Mihály voltak. Irodalmi és alkalmazott írói referens tanúsítványt kaptam.  2009. decemberében a férjem újabb kiküldetést kapott. Ezúttal Izraelbe. A gyerekek tanulmányaira való tekintettel is csupán a férjem megy külszolgálatra, én itthon maradok a három palántámmal.

 
Torba Tímea
Budapest, 2010. július 8.