Az idén augusztus 20-tól augusztus 27-ig tartott a Hétes telepen a Cseppgyerek tábor - Bódis Kriszta önkéntes segítőivel adott lehetőséget a művészi önkifejezésre a helyieknek, akik több éve lelkes résztvevői az értük szervezett programnak. Az idén másfél éves biztos támogatást tudva a hátuk mögött a Hétesi modellprogramban már elkészült a focipálya, s az elképzelések szerint lesz közösségi ház is. Az idei táborról beszámolókat a Cseppgyerek blog helyett a 2010-es tábor blogján lehet olvasni, mi most két video-bejegyzést ajánlunk: az egyik a tábor nyitás pillanatait mutatja, a másik a film-szekcióban készülő "horror"filmből ad közre egy részletet.
Video a tábornyitóról:
"A Közös film paradigmaváltás a dokumentumfilmben: az alkotás (filmezés), mint a társadalmi felemelkedés eszköze.
A telep 16-22 éves korú fiataljai és önkéntes filmesek alkotják az alkotásközpontú csoportot, akik a közös filmet hozzák létre. A film és az alkotó folyamat egyben eszköze a különböző szociokulturális háttérrel rendelkező fiatalok közösségformálásához, a helyi problémák, egyéni problémák megmutatásához és kezeléséhez. Lehetőség az önkifejezéshez és a műfaj aktív megismeréséhez. Saját maguk ismertetik meg azt a világot is, amiben élnek, gondolkodnak. A munka során a kitörési pontok és lehetőségek, a vágyak és realitás kérdéseit járjuk körül.
Az előkészítő munka során kialakulnak a stábok, akik elkezdik kitalálni, megírni a maguk filmjét az addigi inspirációk és tanultak alapján (nincs műfaji megkötés, klipptől a thrillerig bármi jöhet). A tábor végéig (egy hét) elkészül a nyersanyagok egy része, illetve pilotokat vágunk, ezeket a táborzáráskor már levetítjük a telepi és városi közönségnek. Egyúttal a kialkított stábokat meghívjuk a további munkára, professzionális környezetben adunk lehetőséget és időt a projektfilmek befejezéséhez. A vezető stábbal kölcsönös munkában a folyamatot rögzítjük. A projektfilmeket beleillesztjük, eggyé alkotjuk a folyamatot rögzítő filmmel, ebben a munkában a projektek rendezői vesznek részt, ezzel elkészül a KÖZÖS FILM. Ez a A KÖZÖS FILM egyszerre mutatja a meg az általam kialakított alkotásközpontú módszert, a szemléletet, és ad lehetőséget a marginális helyzetben lévők önkifejezéséhez. Ezzel egyenrangú bekapcsolódási lehetőséget ad a társadalmi diskurzusba, és megteremti a párbeszéd, az együtt gondolkodás és közös cselekvés lehetőségét. Művészeti, morális és társadalmi szempontból is megújítja a dokumentmfilmezést. A Közös film tehát társadalmi együttélés szimbóluma és modellje lehet." - írja módszeréről és a filmről Bódis Kriszta.
Részlet a filmből, melyet a film-kurzuson résztvevő fiatalok alkotnak: