„Meg kellene mondania, ki ő. Egy félútonlevő. Eredeti szakmája jogász, bíró – majdnem bölcsész. Félúton van, mellékesen a vágányok között. Szeret ott sétálni, kicsit veszélyes, kicsit unalmas, pont jó. A gyerekeinek nem ajánlaná. Három, néha négy fiára egyforma pólót ad, például VOLT-osat, így könnyebb őket megkülönböztetni.” A mai őszi vasárnapot Vécsei Rita Andrea verseivel színesítjük.

A szerző magáról:

Magáról beszél, most E/3-ban, ez nem vers, ez bemutatkozás. Meg kellene mondania, ki ő. Egy félútonlevő. Eredeti szakmája jogász, bíró – majdnem bölcsész. Félúton van, mellékesen a vágányok között. Szeret ott sétálni, kicsit veszélyes, kicsit unalmas, pont jó. A gyerekeinek nem ajánlaná. Három, néha négy fiára egyforma pólót ad, például VOLT-osat, így könnyebb őket megkülönböztetni. Rózsaszín helyett más szavakat használ. Találkozhatsz vele olyan helyeken mint ÉS, Kalligram, Műút, Új Dunatáj, időnként romkocsmákban. És most arra gondol, amiről Franziska Gerstenberg beszél:”Nem tudom, hol legyen a közepe, hol fejezzem be. A verseknél adja magát a forma. Igazán sokkal szívesebben írnék verset”.

Nő belül

Tenyerek félig egymáson, hideg, nedves

kezek hideg, nedves ujjai próbálják

azt, amit nagyanyák forró fazékfedője

vagy a sütőbe tett vászonzacskónyi só.

Macskakörmök kaparnak hosszanti

csíkokat simaizom-falon, eggyémosódik

köldök, combtő, derék, egyetlen torz alakzat

tesz magáévá eddig érintetlen részeket.

Kenyérbélre ömlő tintaként terjedő fájdalom.

Finom metszéssel nyitni fel a külső hámréteget,

utána majd a zsírszövet, húson át jutva némi

szünet, pontosan célozva megragadni, csúszhat,

utánanyúlok, erősen szorítom, tépem, nem enged.

Fel kell törölni a cseppeket, egy kis szédülés,

mert túl mélyre hajoltam, néhány hosszú,

szőke szál szorosra font hajamból előrehull,

és elnyújtott s betűként a foltba ragad.

Szövethiány

Jó kis zokni. Gépben mosom, szárad, nincs

belőle másik, mindig ugyanaz a párja, könnyű

megtalálni, nem keveredik, nem tűnik el. Otthon,

papucs helyett hordom, vagy felveszem edzésre

félkoszosan. Szőnyegen ülök egy kereszteződésben.

Balra torz templom, jobbra bevásárlóközpont, stop

táblán a tenyerem, játszanom kell. Tizenhárom éve

autózom. Brümmögni, azt nem, csak színek szerint

csoportosítok. Néha ütközöm. A zoknid, szól rám,

mert nem talál más kifogást, jobbkezes utca volt, ő

szúrta el. A talpamra nézek úgy, ahogy eddig még

nem, szürke zokni, két, szabálytalan folt a súly

pontom. A szövet helyén négyzetrácsok. Felállok,

hogy ne folytassa. Néha anyámnál alszom, van

sok hálóingem. Az egyik sárga volt, most majdnem

fehér, a passzéja fehér maradt. A combomig ér,

egyenes fazon, gomb és csipke nélkül. Belebújok,

könnyű, egyre inkább az. A hónalja pókhálóvá

kopott, anyám szerint ki kellene dobni végre.

Mielőtt hazamegyek, eldugom a ruhák mögé.

Játékszer

El kell találni a zsinór közepét,

ott kell fognod lazán, ügyesen,

különben nem sikerül egymáshoz

ütögetni a két golyót, nekem

sötétkék volt, pedig pirosat

szerettem volna, a madzagja

piros, piacon vette nekem anyu,

tiki-taki, később nem lehetett

kapni, mert kiütötte néhány

kisgyerek szemét, és állítólag

megvakultak pont akkor, amikor

apám megígérte, hogy vesz pirosat.

Megkérdezték tőlem, szerintem

hogy lehet vele tüzet csinálni,

azt hiszik, hülye vagyok, egy arany

talpon álló arany földgömbbel

hogy lehetne, hát így, és

megmutatják, kettétörik a szép

földgömböcskét, középen a láng,

öcsémet elbűvöli, engem csak

a zöld bársony az alján, jó lenne

lekaparni, kaucsukbabám párnája

lehetne, ellopom, de nem jön le, csak

az árcédula, és betépődik a bársony.

Sehol

lakom, könyvem itt,

amott a másik, polc

helyére polcot húzok,

más forma fakulás

a falon, körülírva,

mint aszfalton kréta

rajz, fekete műanyag

zsákok, halom

banánosdoboz,

chiquita, etiléngáz

nyomokban a versek

között, volt levendulás

csészém, szépen

repedt üvegű kép,

most új vonalak

kerültek a régiek mellé,

még nem látom őket

ha máshol vagyok.

transzformáció

el kell innen tűnni felállni a székről

itt ültél az előbb meleg megvárom míg

kihűl a szerelem dögszagot áraszt el

fáradtam vágyni vetítéseid szorítják gyomor

szájam keserű a mindig én hívlak miatt macska

hangon szóltam utánad mikor már láttam

hogy nincs egybevágóság mégis nyomtam

a gombokat csavargattalak hátha megszólal

ugyanaz a szép helyette csapadék eső hó

dől belőled vagy semmi te száraz hűtő

kamra szimmetrikusan lógó marha

lapockák nem érek hozzájuk mert undorít

a halál és aki hagyja elveszni tükör

képét forog tengelye körül én fix

alakzatként fogom magam megtartani