Nem hiszem, hogy emlékszel rám, nem is lényeges, elég annyi, hogy te is a szegedi Ságváriba jártál, én is, téged is Mária néni tanított, engem is. Mária néni Szent-Györgyi Albert tanítvány volt, és egyszer elvitt bennünket édesapád tanszékére, ott láttam hazugságvizsgáló gépet. Együtt jártunk latin órákra, te orvos lettél, én jogász, ezért is kellettek a latin órák.

 

Az egyetem után kétszer találkoztunk, bennem megmaradt mindkettő. A klinikán voltam nőgyógyászati vizsgálaton, amit egyébként nem szerettem, a nők általában viszolyognak ezektől a procedúráktól, mert tárgynak, vagy annak sem érzik magukat szétvetett lábbal fenn a vizsgálóasztalon. Nem emlékezhetsz a jelenetre, mert akkor sem ismertél fel, mikor beléptem a rendelőbe. A kezedet nyújtottad, bemutatkoztál, Geréb Ágnes vagyok, mondtad, és elmagyaráztad, mi fog történni és miért, a végén pedig összefoglaltad, majd ismét kezet nyújtottál. Sok évvel később a pesti gyorson ugyanabban a fülkében utaztunk, a kicsi gyereked is veled volt, beszélgettünk, ennyi lehetne a személyes emlékem rólad, de mégsem. Pár évvel ezelőtt elkezdtem a saját születésem traumáit feldolgozni, mert volt belőlük bőven, és ezek beleírtak valamit az életembe, amivel évtizedekig küszködtem. Azon a klinikán jöttem a világra, ahol kezet nyújtottál nekem, s a születésemnél nem volt egyetlen Geréb Ági sem, aki segíteni tudott, pedig sokkal harmonikusabb életet élhettem volna, és velem együtt a férjem, a gyerekeim is; igen sokan kapcsolódtak hozzám valamilyen szálon, talán mindegyik, mert mindenki nyújtja a kezét valakinek.

 

Ma este, mikor hazaértem, egy Centrifugás üzenet várt, felmentem hát az ICA hírekre, és olvasom, hogy tiltakoznak a meghurcolásod miatt. Tiltakozom én is. Nemcsak a jogász teszi ezt, hanem az is, aki évekig dolgozott a születési traumáin. 

 

Ági, tudom, hogy nem adod fel, mert bizonyos vagy benne, azok a babák, akiknek te segítesz a születésben, kevesebb lelki sérüléssel élik majd az életüket, nem beszélve az édesanyákról, akik másként élik meg az anyaságukat. 

 

A munkáddal, a hivatásoddal kapcsolatban elképesztően sok ellenerő működik, nem fogom most felsorolni; bőven van tennivaló, hogy megszűnjenek. 

Most ennyit tehetek, elmondom, sok ilyen emberre van szükség, mint te.

Ölellek szeretettel:

 

Várnagy Márta