A sor órányival a nyitás előtt csaknem húszfős, diszkréten a falhoz simul, a járdán a közlekedést nem gátolja, kissé figyelmetlenebbnek föl se tűnne. 

Lassan halad, elképzelhetetlen számomra azért álldogálni itt nap mint nap, hogy hajnali 8-ig lehessek valahol. Képzelődöm, minek kell majd megfelelnem, ha bejutok a kapun a beengedő személy(zet) elé, némiképp megnyugtat, hogy a többiek nem izgatják magukat ezen. 

 

Fázom és szeretnék leülni. Már csak ketten állnak előttem, egyikük karikás szemű, elálló fülű szikár nő, az arcán némi mohóság és titkolt elégedettség. Minek örül, tűnődöm, amint elnézem az előteret, ahol már kényelmesen üldögélnek és dohányozgatnak a korán érkezők. Füstös falak és szedett-vedett székek, a személyzet egy copfos fiú, aki bejegyzi a jelentkezőket egy füzetbe. Többségüket nevén szólítja, csak pontosítják az adatokat: asszonynév, születési hely, idő. Akit felírt, annak ad egy törülközőt, egy műanyag tálcát pohárral, és mond egy számot: az elfoglalható ágyét. A szikár nő ötre ébresztőt kér. Nem lehet ennyi dolga, nézek utána, amint kényelmesen elvonul a folyosón. Vecsésre jár, és ott korábban viszik el a szemetet. Ha talál valami használhatót, kimegy vele a bolhapiacra. Ritka jó napon egy ezres is összejöhet. 

 

Utolsó utáni vagyok, már majdnem elküldenek egy másik szállóra, amikor megmondom, hogy nem akarok itt aludni. Méregetnek a cigarettázók, akikkel úgy álldogáltam eddig, mintha egy cipőben járnánk, most meg kezelek a főnökkel, és benyomulok a nyitott ajtajú irodába. Irodabútor lomtalanításból, polcok, göngyölegek, kulcstartó táblák, pillanatonként megáll az ajtóban egy nő, és kér valamit. A polcokon két sorban kis pohárkák, egy sor samponos, egy sor mosóporos. Alatta papír zsebkendők, vécépapírok, picike szappanok. A nők belépnek, leemelnek egy-egy pohárkát, kevés papírt, kérnek egy kulcsot, feliratkoznak mosásra. Vagy pár darab kifacsart ruhát hoznak szárítani, vagy szólnak, hogy rossz a kályha, vagy tű, cérna kell. 

 

 

Van leves, szól mindenkinek a copfos fiú, amint elindulunk az alagsorba. Tágas helyiség, a közepén nejlonabroszos hosszú asztal, néhányan kenyérféléket falatoznak, egy rezsón nagy fazék kockaleves fő tésztával, mellette kenyereskosár, doboz margarin. Hátrébb van egy mosókonyha két mosó-szárító automatával meg egy nem túl zsúfolt raktár, a polcain konzervek, zsáknyi szalvéta: adományok. Visszafelé benézünk a szobákba: három van, összesen harmincöt sodronyos vaságy, barna műbőrös matracokkal. Égnek a neonok, a masszív nejlontáskákból előkerültek a hálózsákok, takarók. Az ágyak keretén szárad egy-egy kimosott holmi, néhányan már összegömbölyödve alszanak, mások üldögélnek még kicsit az ágy szélén, halkan beszélgetnek. Meleg van, nyugalom, a nyúzott arcokon ismét fölfedezem a titkos elégedettséget. 

 

Mennyiből lehet egy nőnek ennyire megédesíteni az estéjét? Műanyag pohár, öt zsebkendő, egy deci sampon, két szelet kenyér levessel, reggel pótkávé. Egy százas. Vagy kettő. 

Közben csöngetnek, a copfos fiú a bejárathoz siet és kiszól, hogy betelt. Ez nem elég, ideges férfihang követeli kiküldeni Erzsit. Kis szóváltás zajlik, az agresszív hozzátartozónak kilátásba helyeződik a rendőri beavatkozás, a cigarettázó hölgyek bátran somolyognak, csak Erzsi sápadtabb kissé. 

Ez biztonságos szállás, mondja a fiú, és nem tudom kiszámolni, vajon mit érhet egy nőnek egy estére a biztonság. 

 

 

Bevétel a férőhelyarányos állami normatív támogatás, az önkormányzati normatívakiegészítés. Pályázati pénz, amelyet az alapítvány megszerez, adományozók segítsége pénzzel, élelmiszerrel, ruhával, ezzel-azzal. 

Kiadások? Víz, villany, gáz, telefon, szociális munkások havonta, nyolc kenyér, húsz szappan, két liter sampon, harminc deka zsebkendő, kiló mosópor, zacskó vegeta, gyógyhatású cikóriakávé naponta. 

"Mi is máról holnapra élünk", mondja a főnök. 

 

A nyitott ajtón percenként bekukkantó nők készségre és szíveslátásra találnak. Fiatal lány áll meg az iroda küszöbén: jó ruha, lesütött szem, láthatóan kismama. Zavartan hárítja a levessel kínálást, csak kulcsot kér a bádogszéfhez. Napközben egy melegedőben van a barátjával, állami gondozott volt. 

Hetente kétszer jön az orvos, megvizsgálja azt, aki rosszul érzi magát. Ha kell, kórházba küldi vagy a tíz férőhelyes női lábadozóba. Adományból vannak gyógyszerek, kötszerek, vatta, aki szégyenlős, a barátnőjét küldi érte. 

 

"Letettek egy táskát a kapuba" – jelzik a dohányzók, a főnök kimegy érte, különösebb óvatosság nélkül hozza be a kis plasztikgombócokat tartalmazó szatyrot. Előkerül belőle egy cédula is TISZTA NÁJLONHARISNYÁK felirattal. Nejlonharisnyánk nem volt túl sok, jegyzi meg, és zokniból meg fehérneműből sincs elég. De ruhák vannak, fel tudunk öltöztetni egy nőt, ha nem az évszaknak megfelelőben jár, vagy elhagyta, vagy erősen szennyezett. A cipő nehezebb ügy, de az is akad. 

 

Egy hölgy bocsánatkérőn becsöngetett, karján kabátjával, a tisztítóból hozta ide, már nincs szüksége rá. Nemrég fiatalok szerveztek gyűjtést, behozták a ruhákat és kiosztották. A nők szeretnek öltözködni. 

Egy ideig esténként visszárut hoztak egy pékségből, néha eljutnak a szállóra megmaradt szendvicsek, biokenyerek vagy kiló cukrok. 

Néha meglepően használható, amit ide szánnak. Uzsonnacsomagok, amelyek megmaradtak egy vállalati kiránduláson: két szendvics, kis üdítő, egy csoki, szalvéta. Tisztasági fölszerelés: szappan, fésű, kis törülköző, varrókészlet, összecsukható pohár, evőeszköz. Egy ilyennel már majdnem kórházba lehet vonulni, ha kapnak hozzá toalettpapírt, papucsot, hálóruhát. 

 

Ünnepeken sem fér be több nő a szállóra. Az ajándék ilyenkor többnyire édesség és filmvetítés. A villogó belvárosi utcák hisztériája itt szétfoszlik, a felszorzódott várakozás valami kicsi, de makulátlan jóra egyszer csak beteljesül. Ilyenkor sírnak a lányok. 

 

Történt-e veled olyan, hogy percekre megszédültél, le kellett ülnöd tiszta ruhádban az aluljáró lépcsőjére, mert nem bírtál eljutni a mosdóig, ahol bezárkózva kivárhattad volna, míg jobban leszel, egyedül voltál, körülötted idegenek, és épp lemerült a telefonod? 

És most képzeld el, hogy így maradtál, egyszer csak kívül mindenen (akik szerettek, messze vannak, akit szerettél, messze van). Éppen elveszíti a jelentését mindaz, ami voltál, senkit nem érdekel, hogy hívnak, honnan jöttél és hová mentél. Csak annyi látszik belőled, hogy roszszullétszagod van, útban vagy, idegen vagy. Ha még sokáig nem ismer föl senki mint hozzá tartozót, akkor eltűnsz, és egy hajléktalannal több lesz. 

 

Gordon Agáta

 

 "RÉS" Szociális és Kulturális Alapítvány Női Éjjeli Menedékhelye