A belvárosi lakás második emeletén, egy tágas majdnem üres, világos szobában ültünk le. A falon néhány ezokép, a sarokban pálma, a teret beterítő nagyszőnyeg szélén körben székek, mellettük papír zsebkendős dobozok, előrelátóan, arra az esetre, ha valakinek megindulna a lelke az események hatására. Heten voltunk a két vezetővel, Hedviggel és Tamással együtt, ők házasok. A nap végén, utolsónak állítottak – nekem is. Kérdésnek mondtam egy általános, mindenkit érintő problémát: nehéz beilleszkednem egy-egy új közösségbe. Miért? Hedvig kérte, hogy válasszam ki a téma szereplőit.

Magam helyettesítésére az egyik vezetőt, Tamást kértem. Felváltva vezették az állításokat, mikor Hedvig vezetett, ő passzív volt, látszólag kívülálló, gondoltam, jó lesz, ha engem jelenít meg. Másik szereplőnek, aki majd a „közösséget” jeleníti meg, egy testvérpár női tagját jelöltem. Edit harmincnyolc körüli, meleg barna tekintetű, magát adni tudó nő, már többször is volt állításon Hedvigéknél, a bátyjával, Palival, (negyvenöt körüli)  most először. Editnek nincs párkapcsolata, miért, ezt a kérdést hozta az állításra. (Róla az lett világos az én olvasatomban, mert nem beszéltük meg, hogy az ideáinak nem felel meg senki. A dédnagyanyja szicíliai volt, nem ment férjhez, ott volt valami elakadás a családban, ami így jelent meg nála.) Gondoltam, ő jó lesz „közösségnek”, mert bőbeszédű. Editet a tér közepére, Pétert meg tőle távol, a képzelt kör szélén helyeztem el, aztán leültem, figyeltem mi történik. Az addig passzív Péter, odament Edithez és játszani kezdett vele, évődve, kedvesen. Picit rálépett a lábára, az Edit vissza, kis birkózás, ilyesmi, végig érintették egymást. Hedvig beállított még két nőt, a huszonnyolc éves, de sokkal fiatalabbnak látszó Évát és az ötvenöt körüli Marit. (Kemény nő mindkettő, a családjukat áldozatiságukkal manipuláló harcosok. Éva nem tudja elengedni a nagyapját, aki tizenkét éve meghalt. Magányos, nem tud beszélgetni a szüleivel. Az állításon kiderült, hogy az apja és a nagyapja rivalizáltak egymással. A nagyapa megjárta a háborút, férfivirtusban az apa nem vehette fel vele a versenyt. Éva úgy érzi, ő tehet a nagypapa haláláról. Most ő harcol az apjával. Marinak konfliktusa van a kamasz, tizenhat éves lányával. Alapjáraton vádolja a férfiakat, hogy szerencsétlenek. A férjét, az apját, a lánya udvarlóját, a szeretőjét, szóval mindenkit. Ő a szuper erős anya.) Ők is beszálltak birkózós, „együtt jajdejó” játékba. Péter irányított minden interakciót, a nők élvezték a játékot, közben mindig, mindenki érintette egymást. Péternek lett elege legelőbb, leült ahol volt, a többiek utána. Egy-egy mosoly még, aztán elkülönülve, de közel egymáshoz ülve maradtak. Hedvig kérte, hogy cseréljek helyet Péterrel.  

 

Leültem ugyanoda, ahol ő ült eddig. A többiek pedig körbeültek, fogták egymást. Én középen, csak a térdükhöz értem. Mit érzek, kérdi a Hedvig. Mondom: mintha egy buborékban ülnék, jó is meg nem is. Jó, mert érzem a többiek szeretetét, nem jó, mert bezár a kör. Mennék már. Figyelő pozícióban is arra gondoltam, miközben zajlott a Péter irányította játék, hogy sokáig tart, tovább, mint amiben én még jól éreztem volna magam. Megkönnyebbültem, mikor Péter végre kiszállt, azzal jelezve, hogy leült. Nyugi lett végre. Mondom hangosan: buborék ez a kör, amiben ülök, de mennék már. 

Hedvig értelmezése a „szereplők” tudattalan helyezkedése és cselekvései kapcsán, hogy a születésemkor anyám méhében velem együtt még három magzat volt, összesen négyen voltunk egy korábbi terhességi szakaszban, két fiú, és két lány.  Hedvig szerint ennek a méhen belüli idillnek a másolatát keresem a közösségekben, ezért nem felel meg egyik sem.

Szerintem fura, elvonatkoztatásában absztrakt, jelentésében pedig általános az értelmezés, bár nem utasítom el, mert a buborék lehet szinonim az anyaméhhel.

Továbblépve: a családállítás véleményem szerint aktuális csoport- és vezetőfüggő. Egyvalaki befolyásolhat mindenkit. Az állítás sikere attól is függ, hogy ki mennyire tudja megfogalmazni az érzéseit, mennyire nyitott, meri-e magát adni, vagy nem. Mennyire tudja valóban a saját kérdését feltenni, és ebben a médiumi állapotban a racionalitását háttérben tudja-e hagyni.  Olyan volt nekem a családállítás, mint valami élő Ji Csing. Tehát ennek a megértéséhez valamennyire érettnek kell lenni. 

 

 

 

A családállítás élményt ad, és nem több ennél. Előrevivő erő egy komplex probléma megértésében, ezért kiegészítő technika. Ez az „állító” egy nagyobb problémakörének részletkérdése, amelyet a kérdező tükrözve és tükröztetve tud látni. A csoportvezető ebben a tükröztetési folyamatban vesz részt, mint technikai vezető. Ez a dolog lényege. A családállítás csak eszköz, nem önálló terápia. Sokan azonban iskolát csinálnak belőle, és önálló módszerként hirdetik.

 

 

A pszichoterápia egy fogalmi, vagyis elméleti rendszer, ami lelki segítségnyújtást jelent, ha lefordítjuk a szót. Viszont önmagában nem módszer, mert gyűjtőfogalom. A pszichoterápiák módszerspecifikusak, vagyis különböző irányzatokkal dolgoznak. Két nagy megközelítési csoport van: a viselkedésterápiák (kognitív megismerésre alapuló) terápiák, és az analitikus (elemző) terápiák. Ezeken belül, a másik két osztályozás az egyéni és a csoportforma. Az egyéni terápiák lehetnek analitikusan orientáltak, vagy adott esetben kognitív rendszerűek. A csoportterápia ugyanúgy. A csoport lehet akár egy pár vagy család is, ahol nemcsak idegen emberek dolgoznak együtt. Ezeknek kiemelten fontos jelentősége, hogy egy viszonylag hosszabb lejáratú szerződéskötést köt a terapeuta és a beteg, vagy páciens, egy adott cél elérésére. A minimális ülésszám tíz körül szokott lenni, de lehet ennél több is, akár határozatlan idejű is. Ezeknél a feldolgozási formáknál alkalmazhatnak különböző átsegítő technikákat, például adott esetben a csoportterápiánál, relaxációt. A szocioterápiát is ritkán alkalmazzák önállóan, csak bizonyos betegségformáknál. Tehát a pszichoterápiában a terapeuta egy előre megtervezett, a beteggel egyeztetett és elfogadott szerződésszerű viszonyban áll.  Ezen kívül vannak olyan adjuváns (kiegészítő) terápiák, kifejezetten így is hívják őket, ahol a beteg számára a cél nem valaminek az elérése, hanem valamilyen eszköz megszerzése, amivel segíteni tudja az életét. Például egy nagyon stresszes helyzetben élő ember relaxációs technikákat vagy más stressmenedzsment módszert tanul, amivel sokkal könnyebben tudja kezelni a saját stresszogén helyzeteit. (www.eletorom-alapitvany.hu) Ha például az egyik tünete az, hogy nehezen alszik el, akkor ezért az elalváshoz megtanul egyfajta relaxációs technikát, amivel könnyebben tud ellazulni. Többféle relaxációs technika létezik, ismertek aktív és passzív formái is. Az adjuváns terápiák közé tartoznak a különböző művészetterápiák. Az aktív formájában használnak hangszert, vagy festenek, passzív formáiban zenét hallgathatnak és feldolgozzák annak élményeit. A művészetterápia egyik passzív formája a biblioterápia is, de mondom, sok ilyen, vagy hasonló technika van.  

 

 

A Hellinger-féle családállítás mint technika tulajdonképpen érdekes jelenség a lelki segítségnyújtási formák között, mert Hellinger szerzetes, mégpedig Afrikában. Az ottani háborús viszonyok miatt a családok elszegényedtek, szétestek. A családtagokban kialakult bűntudati elemek voltak azok a tényezők, amelyek rávezették Hellingert, hogy a különböző gyökérérzés-hiányok miatt nincs átívelése a generációs múltnak, illetve az eltávolodások, bűntudati feszültségeket, szorongásokat generálnak. Ezt felismerve alakította ki Hellinger a családállítás technikáját. Mint minden újdonság, ez a módszer is futótűzként, iskolaszerűen kezdett el terjedni. Ismereteim szerint,ma már többféle elágazása is van, vagyis használják. A családállításnál egy adott probléma megbeszélésére jelentkezik be valaki alkalmanként. A vezető általában a Hellinger-féle módszerből képzett, de nem feltétlenül van rálátása a terápiás módszerek széles skálájára, a pszichoszomatikus betegségek különböző megjelenéseire, ebben az értelemben a pszichoterápiára. Ha szabad így fogalmazni, a szakma alapállásának van egyfajta távolságtartása a Hellinger-módszertől, ugyanúgy, mint a például a Darnell-tréningtől, az agykontrolltól,  és az egyéb Szilva-féle módszerektől. Ezek egy alkalomra ugyan nagy élményadó energiákat mozdítanak meg a jelenlévőkben, de ezeknek sem a felvezetése, sem a levezetése nincs igazában kézben tartva, vagyis a jelenlévők lelki biztonsága sajnos nem garantált, ahogy más kiegészítő technikáknál sem, természetesen akkor, ha pszichoterápiában képzetlen a vezető.  

 

Láng Judit