Naomi Alderman 2006-ban  írta meg A rabbi meg a lánya című regényét, melyért Orange-díjat kapott. Nemrég recenziót olvashattatok a könyvről Németh Ványi Kláritól, aki most magát az írónőt  kérdezte. 

Ha nem is az oroszlán bajszát, de ortodox rabbik szakállát húzogatja regényével. Provokálni is akart, vagy csak elmondani egy történetet?

Hm. Vicces, elég régen írtam meg, és akkortájt – ha emlékeim nem csalnak – elsődleges célom az volt, hogy végre írjak egy regényt.  Ez volt az első könyvem, és úgy gondoltam, van egy jó és érdekes történetem, látni akartam, meg tudom-e írni koherensre. Sok mindent beleírtam, amire dühös voltam, de nem gondoltam volna, hogy valaha kiadják . Akkoriban  ez csak egy merész álom volt.

Nem akarták megkövezni?

Haha! Hát,elvesztettem egy barátot miatta;  azt mondta, ha kiadom a könyvet, többé nem lehetünk barátok.  Mégis megtettem. Másrészt viszont, azt hiszem, több barátot szereztem vele, mint vesztettem. A legtöbb emberről kiderült, hogy értelmes és figyelmes. Azért az is segít, hogy nyert pár díjat ;-).

A regényét jobbegyenesnek szánta a hímsovinisztáknak és a képmutatóknak?

Nem, nem hiszem, hogy egy “képmutató hímsoviniszta” elolvasná a könyvet, és a legtöbb ember amúgy sem észlelné a saját előítéleteit, még egy olyan könyv esetében sem, amely ezekre van kihegyezve. Reméltem, hogy a könyv elgondolkodtat néhány amúgy is fogékony embert az életükről, a rendszerről, amit támogatnak a részvételükkel. Az viszont igaz, hogy néha szerettem volna néhány hímsovinisztát pofán vágni, de mint Ronit, én sem teszem meg ;-). Elég udvarias vagyok a való életben, tényleg.

 Biztos mindenkit érdekel, hogy a regény mennyire táplálkozik személyes élményekből. 

Oké, talán meglepő, de nem vagyok leszbikus. Tudom, csalódás – de valójában kedvelem a férfiak szerelmét. Viszont tényleg Hendonban nőttem fel, egy ortodox zsidó háztartásban, és tényleg éltem Manhattanben. Ugyan már nem vagyok ortodox – valószínűleg ismét sokkoló információ –, de a könyv írásakor még tényleg az voltam. Sosem volt viszonyom nős férfival, vagy akár házas nővel, és édesapám nem rabbi (habár vezet egy heti rovatot a Jewsih Chronicle-ben).  És örömmel jelentem, hogy  mindkét szülőm életben van :-). Tehát miért pont egy ortodox zsidó leszbikusról írtam? Nézzük a következő kérdést...

 Mit gondol, a magyar olvasóközönség mennyire vevő egy  leszbikus ortodox  zsidó lány lázadására?

Hát, azt nem mondanám, hogy szakértője vagyok a magyarok életének, de érdekes, hogy a regény milyen jó fogadtatásra talált a nem zsidó angol világban. Hiszem, hogy a szenvedély univerzális, hogy a lázadásra való vágy univerzális, a szerelem univerzális. Azt hiszem, sok ember átérzi, milyen nehéz is összeegyeztetni vágyainkat a hagyományokkal. A könyvem nem a könnyű válaszok regénye – és nekem sem áll szándékomban könnyű válaszokat adni. Nincs benne nagyjelenet, melyben Esti és Ronit egymás karjaiba hullanak. Az életük ennél jóval bonyolultabb. Úgy gondolom,  hogy a témák, és ahogy megírom őket, érdekesek lehetnek azok számára is, akiknek az élete nem is hasonlít a regényben lévőkhöz. A maga nemében ezért is írtam meg – megfigyeltem a zsidó közösségben élő meleg vagy leszbikus barátaim helyzetét, és tűrhetelennek éreztem azt, ahogy velük bántak. Úgy gondolom, nem kell melegnek lenned ahhoz, hogy a melegek helyzetéről beszélj, nem kell magyarnak lenned ahhoz, hogy Kertész Imrét olvass, nem kell zsidónak lenned ahhoz, hogy érdekeljen, milyen is lehet annak lenni. A megértés határainak szélesítése tesz minket még emberibbé.

Mitől lesz egy szöveg „a női olvasók kedvence”?

Ha tudnám, barátom, sokkal gazdagabb lennék! De komolyan, nem gondolom, hogy minden női olvasó egyforma – ami engem illet, én szeretem a science fiction-t, anyukám a történelmi-bűnügyi regényeket, néhány barátnőm meg a gyerekeknek szóló fantasyket, a ponyvákat, a lányregényeket, Sherlock Holmes-ot kedveli. Én nem is úgy gondolkodtam, hogy “nőknek szóló” könyvet írok – szerintem szégyenletes, hogy egy könyv, amely két női főszereplővel bír, automatikusan “női könyv”-nek van bélyegezve – azt remélem, ennél kissé messzebb járunk már!

Alderman regényéről ICÁn: elofolyoirat.blog.hu/2010/12/01/a_szakallhuzogato_naomi_alderman_a_rabbi_es_a_lanya