Asszonyszerelem, asszonysors 5.
A konfliktus éle
" Kellő kritikával létezik két alapállítás erre a konfliktusra. 1. Mind a zsidók, mind pedig az arabok az eltelt évszázadok során folyamatosan jelen voltak ezen a tájon, ám a ma ott élő arabok és zsidók közül nem mindenkinek őshazája e táj. 2. A zsidók széjjeltelepülése a történelmi ország lakatlan részein addig (és csak addig) folyik, amíg az arabok meg nem békélnek velük. E két állítás elfogadása, Fanni meggyőződése szerint, élét veszi az egész konfliktusnak.
... Jordánia az az arab ország, amely a leginkább képes volt integrálni a palesztin menekülteket. Állampolgárságot azóta sem szerezhettek, ezzel ugyanis aláásnák 'a palesztin ügyet'. Állami segítséggel sehol sem akarják integrálni őket, s ők sem igen kívánkoznak feladni jellegzetes nyelvi intonációjukat, szokásaikat és főleg nem a visszatérésbe vetett hitüket, hiszen menekült státuszuk az ENSZben örökletes és kiváltságokkal jár, mint régen a nemesi cím... "
ICA ajánlja Uhorski K. András Bestiáriumát felelős magyar értelmiséginek, üzletasszonyoknak és (sajtó)szabadság harcosoknak. Az esszék leleplezik az politikai erőszak titkos újgenerációs eszközeit, az olvasók felismerhetik a férfitörténelem parazitáit, és a végtelen közvagyon ragadozóit. A megélhetésként űzött fegyveres erőszak – és a mögötte meghúzódó megfontolások - itt közelről mutatkoznak meg. Összeurópai vonatkozású politikai eszmefuttatás sok magyar felhanggal a bevándorlásról, a kialakulófélben lévő euroiszlámról és a társadalmi integrációról.
Elias Khoury, a Libanonban élő, mértékadó arab regényíró az elbeszélő művészetet mint erkölcsi tettet fogja fel, és a
Napranyíló kapu című regényében, amelyet sok nyelvre lefordítottak, és eposzjellegű filmet is forgattak belőle, így ír: „Nem az az érdekes, hogyan történt valami valójában, hanem az, hogyan beszéljük el emlékeztetőleg nap mint nap.” Valóban, így is lehet sorsközösséget építeni…
Az már furcsább, hogy erre a „történetfelfogásra” vevő a véleményformáló európai liberális média nagy része is. Ilyenkor azután, már ahogy az lenni szokott, erre az át nem gondolt politikai platformra utat talál minden olyan tétova, gyakran nem is artikulált politikai akarat, amely abban érdekelt, hogy kétezer éves áldozati státusáról végre letaszítva tettesnek (legalább is tettestársnak) láttassa a zsidó népet.
Ha kellő ideológiakritikát alkalmazunk, lecsupaszítva a dolgokat két olyan alapállítást fogalmazhatunk meg, amely erre a csontdaráló konfliktusra is bizonyosan áll, s amelyet mindenki elfogadhat: 1. mind a zsidók, mind pedig az arabok az eltelt évszázadok során folyamatosan jelen voltak ezen a tájon, ám a ma ott élő arabok és zsidók közül nem mindenkinek őshazája e táj; 2. a zsidók széjjeltelepülése a történelmi ország lakatlan részein addig (és csak addig) folyik, amíg az arabok meg nem békélnek velük. E két állítás elfogadása, Fanni meggyőződése szerint, élét veszi a konfliktusnak.
Fanni családjának anyai ágából a többiek ma Jordánia fővárosában, Ammanban élnek, a Jabal Husszain nevű kellemes üzleti negyedben. Aki nem üzletember közülük, értelmiségi pályán mozog. Jordánia az az arab ország, amely a leginkább képes volt integrálni a palesztin menekülteket. Állampolgárságot azóta sem szerezhettek, ezzel ugyanis aláásnák a palesztin ügyet. Állami segítséggel sehol sem akarják integrálni őket, s ők sem igen kívánkoznak feladni jellegzetes nyelvi intonációjukat, szokásaikat és főleg nem a visszatérésbe vetett hitüket (kiváltképpen, hogy az ENSZ számára menekült státuszuk örökletes, mint régen a szintén kiváltságokkal járó nemesi cím). Ammanban békességben élnek, alapvetően az övéik között lehetnek, s nem zavarják tovább őket a nagypolitika minden kanyarjánál, amiképpen például Kuvaitból elűzték a palesztin vendégmunkásokat, amikor szabad folyást engedtek az öbölháborút kiváltó iraki invázió felett érzett rövidlátó örömüknek.
Sajnos a palesztin nép politikai bölcsessége – spekulált a magyarországi iskolákat kijárt asszony – sokban az (amúgy imádott és vitéznek látott) magyar népéhez fogható: egy szalmalángnyi fellobbanásért, a nemzet politikai egységének felmutatása felett érzett alkalmi kielégülésért cserébe képesek odahagyni évtizedek lassú politikai építkezésének eredményeit. Az építkezést ugyanis politikusok végzik, ám a nép – el nem ítélhető módon – néha a maga kezébe ragadja a politikai kezdeményezést. Az érzelmi dühkitörések módjára felfogott közvetlen demokrácia gyakorlása azonban a palesztinoknál – eléggé el nem ítélhető módon – egyre rosszabb stratégiai helyzetbe taszítja őket.
Az 1948-as megosztás még arányosan mérte ki a bibliai országterületet izraeliek és arabok között – ezt az arab fél visszautasította, és támadott. A rákövetkező háborút lezáró 1949-es tűzszüneti vonal már csak mintegy 22 százalékot hagyott meg nekik. Megint háborús helyzetet teremtettek 1967-ben, és a 22-ből semmi nem maradt. Azóta megfogalmazódott a „területet békéért” jelszó – terület már újra lett, béke azonban sem ott, sem másutt nincs.. Sajnos az 1967-es háború előtti vonalakra hivatkozás gyenge lábakon áll: „Tetszettek volna negyvenkilencben békét kötni velünk, és nem csupán fegyverszünetet,* akkor most volna mire hivatkozni mint hatvanhetes status quo antéra” – mondják az izraeliek, akiknek befolyásosabb szövetségeseik vannak.
Fanni felismerte: régi, bevált cionista elv, hogy addig szóródnak a dombtetőkön a települések, amíg a völgyben élők meg nem békélnek velük, el nem fogadják jelenlétüket, és meg nem szűnik a fegyveres ellenállás. Vagy ugyanez másképpen: a zsidó telepek addig fognak lassú egyhangúsággal szaporodni és növekedni, amíg arab részről folyik a válogatás nélküli öldöklés.
A fegyveres ellenállás mára nagyjából már meg is szűnt, jórészt csak a passzív rezisztencia (és az irredenta) maradt meg nekik. És az sem a régi már: palesztin orvosok izraeli kórházakban töltik rezidensképzésüket és sok más apró jel is utal arra, hogy még sohasem volt egymáshoz ílyen közel a két nép. Így azután, ha egy politikai rendezés az elkövetkezőkben egyszer békemegállapodást hozna is – új realitásként a világ el fogja ismerni a Jeruzsálem körül és másutt létesült néhány nagy zsidó település Izraelhez tartozását. A békemegállapodás ezen az alapon újra felosztja majd az országot, zsidók és immár palesztinok között. És mivel minden jel szerint olyan filozófia alapján fognak békét kötni, hogy határ válassza majd el az elvegyülten együtt élni nem kívánó két népet, bizonyos népességmozgás a jövőben sem zárható ki.
* Az 1949-es fegyverszüneti vonalban annak idején merőben katonai szempontok szerint egyeztek meg, mindkét fél fenntartotta magának a jogot, hogy a végleges rendezés más határok között történjék majd meg (az arabok a tenger vonalára gondoltak, a zsidók pedig Jeruzsálemre).
