Nemrég adtunk hírt Borgos Anna és Szilágyi Judit Nőírók és írónők - Irodalmi és női szerepek a Nyugatban című könyvének megjelenéséről. A mai versvasárnapba az egyik legismertebb nyugatos költőnő, Török Sophie azaz Babits Mihályné Tanner Ilona verseiből válogattunk.
Századszor
Századszor fricskáztál le magadról, Uram!
kegyelmedig csuszó alázatos életem
századszor zuhant vissza reménytelen sötétbe.
De álhatatos imáim világitó lajtorjáján
ujra fényedig kuszom, könyörtelen Isten!
Minden zuhanás elprédál valamit lelkemből
s én mindig szegényebben csuszom eléd!
mind tompább hittel érek Eléd!
De korbácsolt vágyam nem szünhetik meg
ostromolni irgalmadat. S már nem is
megalázott vágyam fáj. Csakhogy mind koldusabban
kerülök Szined elé, s oly hitvány féreggé pusztulok:
hogy kifosztott lelkem
még haragodra sem lesz érdemes többé.
Istennek táncoltam
Ruhákkal fojtott derekam nyújtózni vágyik,
nyújtózni mindenből, mi szorít és gátol és lenyom.
Ahogy nyújtózna rügybörtönéből a göngyölt levél,
ahogy nyújtózva száll ki szoros bimbójából a tág kehely.
Fejem fölött nyújtóznak lengő karjaim,
égi melódia parancsa ingat,
már szállok, szállok elnyúlt derékkal,
könnyű lábaim repkednek, mint táncos szalagok a szélben.
Nem vagyok test már, gondolat sem vagyok,
nem vagyok vágy, se fájdalom, se félelem.
Magány vagyok és öröm vagyok,
nehéz testemet lebontom, csillagok ritmusa ingat.
Néma vagyok és láthatatlan és megfoghatatlan,
egyedül vagyok, életem elfeledtem.
A föld nehéz törvénye varázsából feloldott,
ölelő ütem ház és taszít, lenget és elröpít.
Nehéz életem elfeledtem. Csak az Isten lát
és hódoló táncom ritmusára
velem mozognak millió csillagok.
Mint gyámoltalan hal
Mint gyámoltalan hal, süketen uszom
sötét szerelmedben. Nem tudom egyetlen
mozdulatról - közel vitt-e? vagy eltaszitott tőled?
Vakon rángok szemed fényének ostorai alatt,
láthatatlan ár lökdös és elszakit és
hozzád taszit. Süllyedek és fátyolos ujjaimmal
kapaszkodom feléd - óh hogy ing és forog és
változik minden pillanat!
Te mosolyogsz, mosolyod kifürkészhetetlen.
Rettegve nézem félelmes szépségedet,
nem tudom szeretsz-e? s mig vadul állitom,
nem tudom - szeretlek-e téged?
Elragadtatásomban ijedt gyülölet
szorong és haragomban ügyetlen
hála dadog - és rólad semmit sem tudok!
Mint sötét madár kerengek titokzatosan
sugárzó arcod fölött, s mig ajkam
ajkadon hallgatózik, tolongó kérdéseimre
egyetlen választ sem adhatsz - mert
tested néma, s lelked, mint közönyös csillag,
kusza jelenünkről nem vesz tudomást.