"Az emberiséget három részre lehet osztani: nők, férfiak, és Margaret Fuller." Edgar Allan Poe.

Margaret Fuller 1810-ben született a Massachussetch-beli Cambridge-ben. Ahogy akkoriban szokás volt, őt is fiúnak várták. Apja, aki neves ügyvéd volt,  hamar megvigasztalódott, s úgy döntött, lányának olyan nevelést fog biztosítani, mintha fiú lenne. Ami abban az időben, ne felejtsük el, nem volt olyan egyszerű. A kis Margaret négyéves korában már írt és olvasott, hatévesen latinul is, majd ehhez jött a német, francia, olasz és görög nyelv. Harmincéves korára New England-szerte ő volt a legtájékozottabb és leolvasottabb – és nem csak a nők között.

Mindez persze nem feltétlenül könnyítette meg a fiatal lány életét. A korabeli lányokkal nem tudott barátkozni, mert gyökeresen más világban élt, a fiúk inkább tartottak tőle, viszolygással vegyes tisztelettel nézték. Margaret kamaszon alvajáró lett, és állandóan migrén gyötörte, viszont ő volt az első nő, aki engedélyt kapott arra, hogy használja a Harvard Egyetem könyvtárát. Húszas éveinek elején a Kisasszonyok című népszerű regény szerzőjének, Louisa May Alcottnak édesapja tanári állást adott Margaretnek. Ezek után néhány évig még különböző helyeken tanított, majd visszatért Bostonba, ahol otthonában szemináriumot kezdett tartani, amelyet nagy érdeklődés kísért. Mivel ezen idők törvénye szerint nők nem tarthattak nyilvános beszédet az Egyesült Államokban, tulajdonképpen törvénybe ütköző tevékenységet folytatott. Előadásaival Margaret a nők tanulási lehetőségeinek lehetetlenségét próbálta ellensúlyozni, a hallgatóság között azonban nagyon sok férfi is megfordult, hiszen az élénk szellemű, rendkívül tájokozott nő a görög mitológiától a Biblián át a képzőművészetig és irodalomig mindenhez érdemben tudott hozzászólni.

Az elkövetkezendő évek során, miután, állítólag, kezdeti heves flörtjük végül is nem végződött valódi viszonyban, Margaret Thoreau mellett Emerson egyik legjobb barátja, legfőbb bizalmasa lett, s ennek a ténynek fontos eleme lehetett az, hogy Fuller sohasem volt hajlandó a „nagy gondolkodót” látni Emersonban (egyébként is egészséges önbizalommal rendelkezett, tudta, mit ér, mit ér fel), saját magát egyenrangúként kezelte. Hogy Emerson miként gondolkodott erről, arról keveset tudunk, -sohasem vallott róla. Hawthorne, a Skarlát betű szerzője, − aki egyébként kevésbe kedvelte Margaretet, mert stílusát túlságosan agresszívnak tartotta, s bizonyos vélemények szerint az is zavarta, hogy Margaret a maga korában népszerűbb, híresebb volt, mint ő – megörökítette a nőt a The Blithedale Romance (A blithedale-i románc) című regényében. Margaret szenvedélyen vágyott a szerelemre, és ezt nőkkel és férfiakkal egyaránt el tudta képzelni. „Annyira igaz – írja naplójában – hogy egy nő is tud szerelmes lenni egy nőbe, és egy férfi is egy férfiba.” Fiatalon sok szenvedélyes kapcsolatba bonyolódott, de a férfiak legtöbbje szinte elrémült a benne lakozó szenvedélytől, erőtől. 1845-ben írta meg Woman in the Nineteenth Century (A nő a 19. században) című könyvét, melyet egy korábbi, a nők helyzetéről szóló cikke ihletett.

Munkájában számos, akkoriban forradalminak számító gondolatot fejtett ki, többek között azt, hogy senki sem születik egyértelműen nőnek vagy férfinak, nincs egyértelműen maszkulin vagy egyértelműen feminin egyed, valamint hogy a férfiak, szinte öntudatlanul, sajnos hasonló módon viszonyulnak a nőkhöz, mint a rabszolgákhoz. A könyv, bár sokak nemtetszését kiváltotta, egy hét alatt elfogyott, és az amerikai feminizmus alapműve lett; ráadásul felfigyelt rá Horace Greeley, a New York Tibune főszerkesztője, aki meghívta lapjához Fullert, aki a következő évek során az ország egyik leghíresebb újságírója lett – egyik nagy hatású sorozatában például a hírhedt Sing Sing börtön prostituáltjaival készített interút, hogy feltárja életkörülményeiket. Európában készített interjúi és cikkei megnyitották számára az utat a kontinens kulturális életéhez is; ezeket az írásokat később At Home and Abroad (Otthon és idegenben) című könyvében gyűjtötte össze. Többek között Wordsworthel és George Sanddal is találkozott. Margaret Fuller sok mindenben első volt. Ő lett Amerika első külföldi női tudósítója, valamint az első háborús tudósító (Christiane Amanpour ősanyja), aki testközelből tájékoztatta az amerikai embereket az 1848-49-es forraldalmakról. Ő volt az első női szerkesztő, akit egy amerikai lap alkalmazott, és az első, aki Goethét angolra fordította. A Dial, a transzcendentális irányzat lapjának szerzőjeként pedig az első nő, aki lehetőséget kapott arra, hogy irodalmi kritikákat írjon a férfi írók műveiről. (Szerződése szerint évi 200 dollárt kapott volna a munkásságáért, de ezt állítólag sosem kapta kézhez.)

Olaszországban Margaret megismerkedett egy nála 11 évvel fiatalabb olasz nemessel, aki rajongója lett. A férfi részt vett a szabadságharcban, Fuller pedig ápolónőként dolgozott. Amikor terhes lett, akkor sem ment feleségül gyermeke apjához, a korkülönbségre hivatkozva. 1848-ban megszületett Angelo nevű fiuk. Viszonyuk nagy megbotránkozást váltott ki, Greely nem újította meg Fuller szerződését a New York Tribune-nál. A kis család, mivel nem volt miből élnie, vissza akart térni az Egyesült Államokba. Ezen a hajóúton mindhárman odavesztek. A pár holttestét sosem találták meg; kisfiuk testén kívül találtak azonban egy ládát , amely Margaret és Ossoli szerelmes leveleit tartalmazta.