Mára Elizabeth Barret Browning verseiből válogattunk.
Rád gondolok! - Úgy indázlak körül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged!
Mondd újra
Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...
(Babits Mihály fordítása)
Rád gondolok!
Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössz-e, jössz-e hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.
(Kardos László fordítása)
Theokritosra gondoltam
Theokritosra gondoltam, s az Ének,
Ős-édes évek dala fájt fel újra,
Dús éveké, melyeknek mézes ujja
Osztotta kincsét fiatalnak, vénnek, -
S így ringva habján antik ütemének,
Könnyemen át egy látomás borúja,
Múlt életem édesbús koszorúja,
A lassú léptü, szép, szomoru évek
Dobtak rám árnyat. S éreztem, megáll
Mögöttem egy misztikus Idegen
S hajamnál fogva hátra ránt-cibál:
"Szólj, ki vagyok?" - s én halkan felelem
Zord zengésű szavára: "A Halál."
S ezüst hang cseng rá: "Nem. A szerelem."
(Kardos László fordítása)
Nem illek hozzád
Nem illek hozzád. Fejedelmi Szív!
Más a te sorsod, más az én utam.
Ha szárnyuk egymás mellett átsuhan,
ámuló szemmel néznek össze hív
angyalaink. Királynők kegye hív
vendégül téged, gondold meg, uram,
mesterhez illő fény vár magasan,
s izzóbb szemek, mint az én primitív,
könny-fényű pillám. Hagyj el, ne keresd
e fáradt, kóbor, koldus énekest,
akit az éj s egy ciprus árnya fed be, -
ragyogj a lámpák lángkörébe fenn -
fölkent homlokod s harmatos fejem
már csak a halál kapálhatja egybe.
(Kardos László fordítása)
Férfinak én még
Férfinak én még hajfürtöt nem adtam,
csak ezt az egyet, édes, teneked -
barna csigákba sodrom réveteg
ujjakkal, s mondom eltünődve, halkan:
"Vedd." - Ifjuságom napja tovaszáll ma,
fürtöm se ring már léptem ritmusán,
nem virit közte rózsa, mirtuság,
mint más leány haján. Csak sűrü árnya
sötétlik könnyes orcám haloványán,
amint leomlik fájdalomba hulló
fejemről. Majd csak holtan metszi olló,
gondoltam, és lám most a Szerelem...
Vedd. Szálain egy tiszta csók pihen,
anyám csókolta rá halálos ágyán.
(Kardos László fordítása)
