A szexmunkára is vállalkozó masszőz arra kötelezi magát, hogy egy percre kiszámolt és kialkudott ideig tartó, meghatározott mozgáskombinációban kifejezett kielégülést nyújt. Pontosabban, olyan tevékenységet folytat, amely jó esetben akár gyönyörhöz is vezethet, ám az ilyesmi nehezen garantálható. Az ügyfél kielégülése – a kamaszkor elmúltával – végül is saját ellazuló képességétől függ, az elélvezésen túlmenő emlékezetes gyönyör bekövetkezése azonban már inkább a kézműves-terapeuta pillanatnyi odaadásától. A minőség ingadozása egyáltalán nem ritka dolog a közgazdaságnak az anyatermészettel érintkező fertályain, gondoljunk például – csak a Valgatha érdeklődési körét érintő témáknál maradva – egy fajtával, évjárattal és földrajzi eredetmeghatározással azonosított bor vagy egy márkanévvel és származási hellyel illetett szivar minőségének nehezen fenntartható stabilitására, vagy éppen a sporttevékenység nehezen keretekbe szorítható minőségbiztosítására.* Ha a minőség ingadozik is, a szolgáltatás kivételesen egyedi jellege ezekben az esetekben megkérdőjelezhetetlen! A megmunkált ügyfél – akár a nő kezétől kapja a masszázst, akár a melle húsától – ugyanúgy az anyatermészettel érintkezik, mint napozáskor vagy a liptói füstölt szilvalekvár ízlelésekor. Mivel itt nem kölcsönösségről van szó, a masszázst a többi érzékszervünk izgatásához kell hasonlítani, és nem egy interperszonális viszony dimenziói közt értelmeznünk. A mókásan előadott, vagy kulturáltan korlátok közé szorított nőiség e megtapasztalásakor ráadásul nem kell megfizetni semmiféle – a modern gazdaságban a természeti egyediség megtapasztalásakor felszámítandó – eredetvédelmi felárat. Sőt még a szellemi munkának egyébként kijáró járadékot sem, pedig a szolgáltatók lelkiismeretesebbje mind részben szellemi munkának érzi azt, amit nyújt. Mindezek alapján a masszázs népszerűsége nagy jövő előtt áll mindenütt, ahol a feminizmus túlzásai nem igyekeznek elvarázsolni a testiség ilyen ártatlan felmagasztalását. 

 

Fanni szerint az eredetvédelem jogi alapjai sajnálatosan hiányosak. Hiányzik belőle a kihívás joga. Amiképpen a teniszben is, egy bizonyos szint felett lehetőség van arra, hogy a vonalbíró ítéletét magasabb instancia, mesterséges intelligencia elé vigyük (challenge), úgy a földrajzi eredet védelmében is megalkotásra vár a hasonló mechanizmus. Csak akkor lenne szabad – és közgazdaságilag racionális – egy terméket földrajzi eredetvédelemben részesíteni, bort, szivart és más mezőgazdasági terméket kiváltképp, ha feltörekvő új termékek, gyakran a megtévesztésig hasonlóak, kiállításokon, nevezetes vásárokon vagy más kitüntetett alkalmakkor vakteszten kihívhatják versenyre a beérkezetteket és védetteket. Ez a szakmai teszt kivonhatja a márkázás és ezzel a marketing befolyását az érték- és érzékítéletből. Ha egy termék nem vállalja ezt a szakmai megméretést, akkor az eredetvédelem vásárlókat megtévesztő trükké, holmi imázstranszferré silányul és egy monopoljáradék bebiztosításáról szól - semmi másról. Egy ilyen lovagias kihívás történt például az 1900-as párizsi világkiállításon az akár húsz éven át is érlelt Ararát örmény borpárlat részéről. Az akkori, francia önbizalommal bevállalt vakkóstolás eredményeképpen – a nemzeti zsűri legkifinomultabb szájpadlású tagjai sem voltak képesek az örmény nedűt megkülönböztetni a magukétól - az Ararát mindmáig jogosan hordhatja a megtisztelő és máig uniószerte eredetvédelemben részesített konyak címet. (Ezt a tűrhetetlen állapotot a franciák 1998-ban egy huszárvágással oldották fel: a Pernod megvette a jereváni jogtulajdonos céget). Fanni emelkedett szelleme biztos abban is, hogy a tokaji termőterület kényszerű megosztását követően itt (is) gyűrűző magyar-szlovák vitát egy ilyen nemes borbírálati versenyen kellene zsűri előtt dűlőre vinni és… sürgősen abbahagyni.  

A kérlelhetetlen logikájú (e csököttsége miatt magánéletét mindössze két férfival volt képes megosztani) Fanni arra is rámutat, hogy a sportban a minőség védelme egészen más vonalon folytatandó, mint a mezőgazdaságban. Ahogyan a fociban nincs jövője a video bírónak, mert a játékosságot (tehát a játékvezetőnek akár a legbosszantóbb ítélethez való jogát) mindenáron szükséges megőrizni, különben a már végsőkig elüzletiesedett foci visszavonhatatlanul a pénzről és csak a pénzről szólna. Ugyanígy a masszázsban is, amelynek ugye még a fürdős kurva szintjén is van sportértéke, nem tulajdoníthatunk például a diplomáknak túl nagy értéket, és kiváltképpen nem ruházhatjuk fel a diplomaadókat kizárólagos szakmai szűrés és márkavédelem jogával. Meg kell hagyni az autodidakta masszőrök és őstehetségek létezéshez való jogát.     

 

Zárójelben jegyzem meg, ahhoz, hogy a masszázs-szcénát megértsük, ahhoz a közgazdaságnak az anyatermészettel érintkező szektorát metszenünk kell egy másik szektorral, az emberi szenvedélyeket üzleti szempontból kiaknázó szektorral. Mindenütt a gazdaságban, ahol szenvedélyt szelidítenek illetve emberi szenvedélyre alapoznak kereskedelmi megoldásokat, üzleti modelleket, ott a szenvedélyek kiélésére épített templomokban (játékbarlangokban, éjszakai szórakozóhelyeken) őrök dolgoznak nagy számban. A nemrégiben megnyitott legújabb,140 alkalmazottal üzemeltetett nizzai játékkaszinó pl. 11 elegánsan felöltöztetett teremfelügyelőt alkalmaz és még három embert, akik a rejtett kamerák mellett dolgoznak. Míg az egyik szektorunkat tehát a minőség ingadozásával jellemezhetjük, addig a másikat inkább az őrök szükségszerű jelenlétével. A masszőzök esetében az őrök csökevényesen vannak jelen, olykor teljesen át is adják helyüket az elővigyázatosságnak, de nem lehet azt mondani, hogy a szenvedélyek elszabadulását megelőzni kívánó óvintézkedések teljességgel hiányoznak.

 

Mindenesetre az erotikus masszázs során a szexet meghaladó módon is használati érték keletkezik, még akkor is, ha csak masszázs gyanánt pusztán krémet visznek föl a vendég testére. Az eladói kínálat szempontjából a vevő arctalan egyed, bárki mással felcserélhető, a vendégkört működtető kézműveslányok mégis egy-egy impresszió erejéig rendre mind emlékeznek ügyfeleikre. Olyan elszigetelten és ingerszegényen élnek, hogy úgyszólván minden vendégről marad valami emlékképük – nem is csak a visszatérőkre (legtöbbjük amolyan biztonsági naplót is vezet). Sok vendég is úgy gondolja: mint a barátságot, ezt a humánszolgáltatói viszonyt is ápolni kell, különben a lányok elfelejtik az igényeiket. Az arcokat tehát soha, de a körülményeket és szükségleteket már könnyebben elfelejtik, és az nem jó, amikor újra bemutatkozunk valakinek. 

 

 

A masszőzök és a szexmunkások természetesen minden lehetséges módon ösztönzik is a törzsvendéggé válást, bérlettől a kedvezményekig. A fizetőképesség tehát a szükséges és elégséges feltétele annak, hogy a vevőt kiszolgálják, de a minőségi kiszolgálásért már a ügyfélnek is tennie kell. Ugyanakkor az is világos, hogy igazi törzsvendégségről, kvázipraxisról ebben az üzletágban nemigen lehet szó! Praxis végül is az volna, ha már nem kell hirdetni. Ám ezen a szakterületen nem nagyon küldik barátaikat a kliensek, következésképpen a praxisépítésben nemigen lehet szabadulni a pilótajáték elemeitől: mindig új belépőkre van szükség, mert a visszatérők önmagukban ritkán tudják eltartani az üzletet. Mindenesetre becsülni kell az erre törekvést, mert annak jele, hogy igyekeznek minőséget nyújtani – nem minden szolgáltató ilyen. A minőség első jele, ha a masszőr megismeri a visszatérő vendéget, ha nem is névről vagy arcról, hát a teste rezgéséről. Sokan közülük nem is jutnak tovább, eleve lemondanak a minőség fejlesztéséről és az „egyszerű üzletet” választják: nem mellőzik az ebben a szituációban oly könnyű becsapás mozzanatait, vagyis nem törekednek az „örök ügyfél” üzlettudományi fogalmával megjelölhető visszatérő vendégkör kialakítására. Valgatha egyik régi céduláján ez az André Gorz-idézet szerepelt (a munkaszociológust a közgazdász még a nyolcvanas években tanulta meg értékelni).

 

„A piaci üzlet persze szabott áron megy végbe, de ezt az árat a kliens személyére szabottan állapítják meg csakúgy, egyébként, mint a szolgáltatás természetét is. A kereskedelmi tranzakció teljességgel a privát szféra keretein belül bonyolódik, s egy privát módon megfogalmazott igényhez idomuló szolgáltatásra vonatkozik. Ebben az esetben, vegytiszta formában leljük fel a kiszolgálás viszonylatrendszerét. Az egyik »munkája« a másik élvezetét szolgálja. Nincs más tárgya, mint maga ez az élvezet. A kliens élvezete nem egyéb, mint a személyén »elvégzett« munka elfogyasztása. Ez a fogyasztás közvetlen és egyértelmű, nincs szüksége terméken keresztül való közvetítésre. Épp e közvetlen mivoltában különbözik az ilyen szolgáltatás révén nyert élvezet attól az élvezettől, melyet a mesterszakács (»remeklése«) nyújt a fogyasztónak.”

 

Baross Minna egy fél évtizedet töltött a sarkkör táján egy finnországi szaunás panzióban. Munkakörét azzal lehetne jellemezni, hogy a nyelvet nem tanulta meg. Aztán gondolt egyet, hazajött, és itthon folytatja. Élelmiszerboltban alkalmi munkát vállal: kiszolgáló, hívják, ha szükség van rá. Tudják, hogy masszíroz is. Néhány apróságot persze nem tudnak. Minna 15 éves korában nevelőszülőkhöz került – akkor még megválogatták, kiből lehetett szülő. Válogatás ide, válogatás oda, néhány év együttélés után csak elcsattant egy nevelőszülői pofon, s ez elég volt ahhoz, hogy a fiatal leány felindultságában pesti munka és albérlet után nézzen. 

 

Először egy idősebb férfi karjaiba esett, aki úgy oldotta meg lankadó férfiasságának terhét, hogy egészében elkerülte a korabeli férfiak és a hozzájuk illő nők között fellépő intim szituációkat. Nem bízott abban, hogy bármely új párkapcsolata elég meleg és bensőséges maradhat, amíg nemileg is összeszoknak. Mert hogy elsőre nemigen jött már össze neki a szeretkezés. A kujon e csököttségére úgy reagált, hogy lézengő kamaszlányokat vett magához, és eltartás fejében szexuálisan kizsákmányolta őket. 

Évek teltek el, és a még gyermektelen Minna itt tart ma is: szereti ugyan a videóját, de 6000 forint letéti díjat fizetni, már elrettenti a kölcsönzéstől. A választásokra járásról Finnországban leszokott, pedig pártválasztása és politikai érdeklődése egyértelmű. Ha a politika csak passzívan érdekli is, a női lapokat azért megveszi, és a rajtuk keresztülszűrt közéletet valamennyire figyelemmel kíséri. Otthonában könyvszekrénye van, tele szórakoztató lektűrökkel. A rövid terjedelmű, pörgős könyveket szereti: rövid legyen, mert számára a könyv nem annyira a várva-várt kikapcsolódást, hanem inkább még mindig feladatot jelent, amellyel önbecsülése miatt tartozik magának, s amelyet ezért mihamarabb el kell végezni. 

 

 

Minna kora, kedvessége-kedélye és vonzó testi adottságai révén a fővárosi szcéna legszínvonalasabb szolgáltatói közé tartozik. Akár luxus konzumnő is válhatna belőle, ha ez a karrier, mint előmenetel működne. Ám ő egyszerűen nem ismeri azokat az embereket, akik többet tudnának fizetni neki és azok sem ismerik őt. Így Minna marad a nehéz testi munka mellett: a hagyományos száraz thai masszázst erotikus elemekkel keverve egyedi kombinációt alakított ki. Szárazon induló masszázsával – a saját súlyát mint nyomatékot és végtagjait mint emelőt változatos fogásnemekben alkalmazva – az először puha textilbe öltöztetett vendégét úgy képes nyújtásokkal átmozgatni, hogy az egy hétig elveszti utána minden mozgásigényét. Majd megszabadul hívságosan lenge öltözékétől, és továbbra is egész testét bevetve – az izomláz küszöbére jutott férfiakat mint kutyaharapást szőrével gyógyítva – olajos masszázsával átgyúrja a szintén lemeztelenített, egyszer már átmozgatott, kötött férfiizmokat, hajlékonyságuk széléig nyújtott ropogó ízületeket, és ezzel olyan komplett test körüli szolgáltatást nyújt, amely sportértékében párját ritkítja – minden aerob/anaerob teljesítmény nélkül (lásd Glosszárium). 

 

 

 

 

Sokat ad egészségére és az őt körülvevő ügyfelek közegészségére is, a drogot és az italt mellőzi, csak a dohány csábításának enged. Alakja mindmáig egy amerikai mozicsillagé, esze és intellektusa (ez is van neki) egy csiszolatlan gyémánté, fantáziájának piszkosságát pedig de Sade márkiéhoz lehet hasonlítani. A megfigyelési időszak mintegy három éve alatt egy dekát sem hízott, stúdiót és ügyfélkört sem váltott, egzisztenciáját mégis azzal lehet röviden jellemezni, hogy a napról napra való puszta túlélést képes mindössze megvalósítani. Pedig másodállása is van, igaz, csak alkalmi jellegű. Ráadásul az éjszakai műszakokra kibérelhető egyik pesti fürdőben a vállalati rendezvényekhez mindig őt ajánlják.