Lónyay Eliza
Psyché a xx. század legnagyobb magyar női regényének hőse. Rangon aluli házasság gyümölcse, törvényen kívüli anya lánya a Lónyay családban, majd egy másik kultúrába követi anyját, aki megszökött egy cigányprímással. Gróf kisasszonytól cigány rimáig minden társadalmi szintet bejár már gyerekként. Bécsi élete is ilyen hullámvasút. Szépsége áldás és átok, az udvari világ megbolondul tőle, emeli, ejti, használja. Könnyű préda: nem erkölcsei, hanem köztes társadalmi helyzete miatt. Egy szép cigány nő Sátoraljaújhelyről: a térség adója az Udvarnak. Ő kimondja a saját vétkeit és kimondja az ellene elkövetetteket is. Személyiségét erkölcsi egyenessége tartja össze.
"Zedlitzné Lónyay Eliza. Őt nem aszalta szikárrá a buzgó a sok imádságos térdeplés, talán nem is hitt Istenben. Erkölcse, mint a madaraké. Mégis akik láthaták őt, mosolyogva bár, de tisztelettel emlékeznek reá, s megemlegetik leggyakoribb mondását, ahányszor feslettségét szemére veték, többnyire azt felelte: "Fogadj el olyannak, amílyen vagyok, mert ha bármi mást vársz tőlem, folyton csalódnod kell bennem." S hallottam olyan hölgytől ki sok időt töltött együtt vele: "Egész életében piszokban hentergett, különös módon mégsem tudott bepiszkolódni. Fénylett, mint a csillag." Weöres Sándor Psyché: Egy hajdani költőnő írásai. Budapest, 1972
GABÓNAK, KISSEBB ÉDES ÖTSÉMNEK.
Bimbótska, gombotska,
Tegnap esti tsillagotska
Reggelre ma rósátska.
Szép legyen, ép legyen,
Úgy jere hogy fogd a kezem
Fel az égi országba.
Tállyán, 1808 tavaszán.
A kertben dajkálkodva dudulgatám tizen-három esztendős fővel.
A KÉSÉRTET.
Kézbe kést veszek,
Szívem által-szúrom,
Késértet leszek,
Tetemim mind szerte hányom,
Véred és velőd zabálom,
Tzomb tsontommal dobolok,
Kaponyádon meg-kopog,
Viharban viséttó
Késértet vagyok.
Tartzal, 1809. tavasz.
IFJÚ BÁRÓ VESSELÉNI MIKLÓSHOZ.
Széphalom, 1812. Oct. 21.
Engedd jobb kezemet vas markodbúl, Mika lelkem,
Tíz sorom emlékűl véle rovom le neked,
Zúzhatod addig a bal mantsom, s a hajam szimatolhatd,
Ám de fülembe ne nyalj: benne Pythón tsavarog.
Dalla Kazinczy s Bersenyi hozzád, még piczi vóltál;
Im-már nagy buta mén, értsdd a Sibylla szavát!
Néhai tisztes Atyád bánatba veté feleségét,
Jobb s rosszabb te se léssz, senkit is el ne vegyél,
Bal kezemet tsókold ha tiéd, ne akarjad a jobbom,
Senkinek én nem adom, szebb ha szabad maradok.
AZ OKTALAN.
Minő tsudálatosság,
A-hogy a pitzin leány néz
A tzafatos téli hóba,
A vakittó nyári kertbe,
A gömbölű világba!
Olly jó vígan virúlni,
Minek is okát kutatni.
Tizennégy éves múltam,
Testvér néném eggy éve
Lőn asszony, és Urára
Imádattal tekinték,
Bajszával, termetével
Juppiter álla elöttem.
Õ vélem alig törődék,
Takonpótznak tekinte,
Mohón reá sütő kis
Tudatlan kandiságom
Eggy két tzirógatással,
Mellyen karolgatással,
Rokoni tsókkal viszonzá.
Testvér néném vajúdott,
Első szülése kínnya
Véres veszékelés vólt.
Hamar meg-jött a bába;
Néném urát meg engem,
A férfiat s az aprót
Az asszonyok ki-kűldvén,
Bentrűl, a szülő-szobábúl
Nyögés, szitok ki-hangzott
Az ebédelő terembe.
A Sógorom szorongott,
Fel és alá toporgott,
Én hátulrúl követtem
S vígasztalón öleltem.
Õ nagy szemet vetett rám:
"Kedveske, haggy el" - úgy mond -
Rég olta nem feküttem
Az asszonyommal, érts-meg,
Ne izgass Liza, ne érints."
Gyermek valék, nem értém
S haragván sutba búttam.
Akkor még rémitőbben
A jajgatás ki-áratt,
Mint haldokló sikoltás.
S reám rohant az ember:
"Édeském, Nina meg-hal
És én nem dőlhetek-le
Mellé a koporsóba!
Te lész hozzája hasonló,
Szeress, akár-mi lészen!"
Tsitíttám szánakozván,
És engedém, öleljen,
Kínnyában ropogasson,
Az asztalon ki-teríttsen,
Nagy súlya reám heverjen.
Mit tuttam én, mi okozta
Testemnek vérezését,
Ugyan-e szerszám okozta
Néném kínnyát, szülését.
És szűne bennt a sikongás.
Lótás futás, feredő víz -
"Nints semmi baj. Fiú lett,
Erőssen rugdalódzik."
Egyéb gonddal törődvén,
Nem is sejték, mi esett-meg
Velem s az új Atyával.
Aztán minden kapa vágás
Felett a fű ki-sarjad,
Minek is okát kutatni.
1812.
Forrás:
