"Az, hogy a szexmunkás szakmában a szokásosnál nagyobb lelkierőre van szükség, a kezdők elkerülhetetlen „betörésében” mutatkozik meg. Ezt a bizalmas területet feltárni Valgathának minden tapintatára és beleérző képességére szüksége volt, hiszen itt rejlik a piaci versenyelőny egyik fő forrása. Valgatha választékos beszéde szerencsére nem annyira valami lelki finomkodás tükre volt, inkább az erős felettes én szüntelen működésének eredménye. Nem úgy rágta meg mondanivalóját, amiként egy állandóan kritikus ember tenné, nem is rágta meg végül is. A szavak úgy születtek ajkán, ahogy a késztermékek sorjáznak előttünk, ha egy gondosan berendezett bolti enteriőrben a polcok előtt elsétálunk. Empátiájának lényege szerint csak akkor beszélt, ha mondanivalója volt. Mondanivalója pedig csak indokolt esetben és átgondolt-átlátott gondolati szituációkban született. Ha ezek a keretfeltételek nem forogtak fenn, Valgatha inkább hallgatott. Beszédesen tudott hallgatni, úgy, hogy ha valaki kapcsolódott e sokat sejtető várakozáshoz, nyomban ki is került erős öncenzúrájának hatalma alól, és felvillanyozó szempontok hozzáadásával továbbszőtte a beszélgetés fonalát."

Uhorski K. András  harmadik esszé-sorozata a városi szexipar bugyrait, a masszázsszalonok világát tárja fel. A bemutatott szereplők immár önállóan, futtatók nélkül élnek és dolgoznak, de árnyékként a háttérben mindig ott settenkedik az ordas realitás, a szegénység rémképe, amit kemény elszánással és lelkierővel viselnek. ICA jószívvel ajánlja az író-kutató Bestiáriumát felelős magyar értelmiségnek, üzletasszonyoknak és szabadságharcosoknak.  Az esszék leleplezik az üzleti erőszak újgenerációs eszközeit, az olvasók felismerhetik személyes parazitáikat, és a végtelen közvagyon ragadozóit.

A könnyű vér fokozatai 

Itt van Thököly Miléva esete, aki felmenő ágba jutott, sőt túlterhelt szalontulajdonosként ad fel hirdetéseket, hogy erotikus munkára társat felvesz. Kedvenc módszere a megkísértésre az volt, hogy gyermekfelügyeletet vállaló lányoknak írt a következő szöveggel: „Csak gyermekkel való foglalkozást tudsz elképzelni pénzkereseti lehetőségként, vagy mást is? Kötetlen munkaidőben végezhető, emelkedő fizetési lehetőséggel tudok neked munkát ajánlani egy wellness iparághoz tartozó cégnél”.  Ez a szálas asszony Zugló egyik legszebb, szecessziós bérházának tetején ütötte fel a latinos műveltséggel Lupanárnak nevezett tanyáját.

Mozaikkép Lupanárban

Iparkezdése a messzi múlt ködébe vész, annyit mindenesetre elárult, hogy ő igazán mindent kipróbált a polgári megélhetés érdekében, mielőtt az éjszakát választotta volna. Még gyógynövény-gyűjtögető közmunkaprogramban is részt vett, mert azt hitte, ez a részjövedelem a felszínen tartja majd. Mindmáig forgalmaz természetgyógyászati cikkeket, de immár mint egy multilevel marketinghálózat középvezetője.*

Újságolvasásra nem költ ugyan, de a hírek, sőt a kommentárok és stúdióbeszélgetések élénken érdeklik. Híréhségét a rádióból csillapítja, tudatos, a metakommunikációs manipulációkat is észlelő, a közéleti híreket ideológiakritikailag értékelni képes rádióhallgató, kivált ha a magyar glóbusznak azon szeleteiről esik szó, amelyből neki is van saját – kézzel fogható – tapasztalata. Evés közben szereti a híreket hallgatni, ahogyan más az olvasásnak adja át magát, zajló életének szüneteiben ő így tudja ebéd vagy vacsora alatt húsz-harminc perc erejéig elveszíteni önmagát.

Valgatha egyik legutóbbi látogatásakor például éppen azon dohogott, hogy manapság a világon többet költenek mellimplantátumok kutatására és a Viagra marketingjére, mint mondjuk az Alzheimer-kór megelőzésére-gyógyítására. Ne feledjük, a Viagra egy multicég által piacra dobott káros versenytényező ennek az asszonynak a lehatárolt életvilágában, és mindenki másnak is, aki hagyományos módon igyekszik segíteni a mára már (értsd: amióta a közbeszédbe bevontuk a férfibajokat is) oly sebezhetővé vált férfiakon! Azzal a kis aforizmával fogadta a közgazdászt, hogy „meglássa, Pál úr, 2020-ra felnő az első idős generáció tökös cickókkal és hatalmas erekciókkal, félő azonban, hogy agyilag addigra elfelejtik majd, mihez is kezdhetnek e szép képességükkel”. Vendége azonban sietett rámutatni, hogy amiképpen a kis pékségek is megélnek a kenyérgyárak és bevásárlóközpontok mellett, neki, Milévának sincs oka az aggodalomra mindaddig, amíg személyre szabott szolgáltatást, pláne kényeztetést nyújt konfekcionált és standardizált világunkban. Azt az információmorzsát már lenyelte az üzlettudományilag képzettebb közgazdász, hogy a tapasztalatok szerint a magánsütödék leggyakrabban nem a francia példa követésével maradnak életben (napi kétszeri sütés, bővülő innovatív termékskála, ügyfélkapcsolat helyett dumálós családi kiszolgálás), hanem a sütési idő lerövidítésével, az adalékanyagok találékony erőltetésével és a politikai nyomásgyakorlás eszközeinek próbálgatásával.

Miléva ma már önállóan megél, sőt alkalmazottat tart. Megjelenésével ellentétben már nem egészen mai csirke, táncosnői múltjából havi 20 rongyot húz nyugdíj gyanánt. Ez egy csepp persze abban a tengerben, amit ez a nyugtalanságából adódóan vállalkozó kedvű, még mindig szemrevaló asszony kitermelni képes. Diszkréten kódolt hirdetéseire ma Magyarországon – mint minden más álláshirdetésre – a munkaerő-toborzástól elvárható mennyiségű tömeges jelentkezés érkezik be. A felvételre jelentkezők túlnyomó többsége, még ha a hirdetést akkurátusan fogalmazták is meg, nem eléggé motivált és elszánt ahhoz, hogy megragadja a felkínált és az érintett nők fejében nyilván már motoszkáló munkalehetőséget. Az ilyen jelentkezés kritikus pont egy fiatal ember életében, s bár vannak szociális munkások, akik gyűjtik a tudományos anyagot a hozzájuk forduló szexmunkások eseteiről, e lelki fordulópontról egyelőre keveset lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy ezek a fiatal nők nem azok köréből kerülnek ki, akik gyermekkorukban családon belüli erőszaknak estek áldozatul; esetükben sokkal inkább az az ellentmondás tekinthető meghatározónak, amely a (munkaerő-piaci kínálati értelemben vett) nulla humántőkéjük és középosztályi életmódjuk, például az egészséges táplálkozásra törekvésük között feszül. Ha egy ilyen élethelyzetben nincs megbízható szülői háttér, sokszor a könnyű vér valamely mentálisan megélhető fokozata lesz a kitörés útja. A közgazdásznak így, ilyen nehézkesen kellett fogalmaznia, mert egyáltalán nem létezik objektív, a piaci visszajelzések által megerősített árskála arról, hogy a szexiparban mi mennyi. Az egyes tevékenységtípusok annyiba kerülnek, amennyire megerőltetőnek tűnnek a lány mentális helyzetében. Az utcán dolgozók körében például a kevésbé invazívnak megélt szájközösülés a legolcsóbb, és a szeretkezés a legdrágább. Ugyanezek a tevékenységformák viszont egészen más besorolást kapnak a szalonprostituáltak körében.

A jelentkezők volumene a munkanélküliek „szürke” tartalékserege nagyságára hívja fel a figyelmet: szürkének hívja őket a munkaügyi szakma, mert nem láttatják magukat munkanélküli-regisztrációval, segélyt sem igényelnek, de ellentétben sok munkanélküliként bejegyzett emberrel, ők várják a munkalehetőséget. A megfigyelő közgazdásznak feltűnt, hogy a kézműveslányok érezhetően olcsóbban élnek, mint mások. Sok beszállítójukat (az asztalostól az autószerelőig) – ha egy mód nyílik rá – csak részben fizetik készpénzzel, inkább saját munkájukkal járulnak hozzá a ráfordításokhoz, és azt lehetőség szerint beszámíttatják. Magyarán, kielégítik ezeket a férfiakat. Az üzlet természetesen nem úgy köttetik, hogy előbb van a beszállító, aztán a szemérmetlen üzleti ajánlat. A beszélgető vendég ajánlja általában fel elsőként a jövőbeni barter lehetőségét.

A Milévánál jelentkező munkavállaló két konstrukció között választhat. Az egyik, mint a fodrász, placcot kap, és ezért bért fizet. A saját bevétele egészében az övé marad, a rezsi a bérbeadót terheli. Saját bevételnek számít az ő telefonján befutó vendég. A másik megoldás, amelyet már inkább üzleti modellnek nevezhetnénk, abban áll, hogy a senior partner részesedést kap minden ügyfél keltette forgalomból, cserében pedig nemcsak álláshelyet, hanem mosást, technikát és kommunikációs infrastruktúrát biztosít, valamint átvállalja a marketingköltségeket. Ebben az esetben a megszervezett logisztika szinergikus előnyöket biztosít: a megrendelők hívásai egy „központi” számra futnak be, és igény, időpont-egyeztetés és elfoglaltság szerint lesznek leosztva.

A jelentkezők mind erre a második modellre hajtanak ugyan, de túlbecsülvén elszántságukat, rendszerint nem bírják az iramot. Nem bírják zsigerrel, nem bírják kézi erővel, nem tudják rászánni a szükséges időt, nem bírják idegekkel az őrjítő állásidőt, nem tudnak nem különbséget tenni a vendégek között, s végül nem kívánnak már szolgáltatni sem – lefalcolnak. Ott van például a görög masszázs: itt sötétben kell dolgozni, hogy a vendég ne lásson semmit, csak érezzen. A legtöbb újonc nem állhatja ezt a módit, nincs türelmük hozzá.

Thököly Miléva

A szikár Miléva – az egykori labdajátékos versenyző, ma már megkérgesedett lelkű szexmunkás, ajka körül egy ívesen rajzolódó enyhe szopós ránccal és az ezzel a tevékenységgel szükségképpen együtt járó, rossz progressziójú fogágybetegséggel* – már „túl van jón és rosszon”, nem érzékel különbséget a vendégek kívánságai között, ezért nem is határolja le kínálati palettáját, így hát nem állhatja a kezdők „tétovázását sem”. Hajtós munkaadóként türelmetlen velük: nem tudja kivárni, amíg választottjában megérik az önfeladó elszánás önmaga odaadására, és megérik az a keserű felismerés is, hogy nemcsak tiszta, mosolygós és kedves hangú férfiak kerülnek elő. Így egy-két hét után szélnek ereszti egyik jelöltjét a másik után. Milenka nem ismeri a káderfejlesztési terv logikáját, nem tudja, hogy a megfelelő munkaerő kiválasztása után neki már anyagi veszteséggel jár az esetleges kudarc. Nem magyarázza el a legtipikusabb látogatói motivációkat: 1. a magáénál engedelmesebb nőt kereső férfit; 2. a fantazmáit kiélni kívánó férfit; végül 3. azt a férfit, aki szintén keres valamit, de sem maga, sem más nem tudná meghatározni, mi az.

Ez utóbbi azért fontos közgazdasági célcsoport, mert itt látszik a legvilágosabban, hogy a szexen kívül is mindig nyújtani kell valamit, akármit. Miléva nem magyarázza el azt sem, hogy igyekezzenek ne visszagondolni a kedvesebb vendégekre, hanem az óra végeztével véglegesen zárják le magukban az együttlétet. Ha pedig egy vendég visszatér, akció közben legjobb, ha csupán arra gondolnak, mit fognak felépíteni arra a telekre, amit kinéztek maguknak. A kudarcos kirúgott tanoncok sajnos szitkozódnak: nem tudják magukban megfogalmazni azt az árnyalatnyi különbséget, hogy ők lelki konstitúciójuk szerint már érettek ugyan erre a kemény szakmára, de nem elég elesettek ahhoz, hogy erőszakot téve önmagukon lemondjanak a különbségtétel jogáról, és egyáltalán ne disztingváljanak a kliensek között. A beválni nem képes lányok lelki alkatát azzal lehetne legjobban jellemezni, hogy adott esetben egy szimpatikusabb testű vendégnek hitelbe is dolgoznának, másokkal viszont szégyellnivalón éreztetnék viszolygásukat. (Mert hogy viszolygás mindig marad a nőkben, ha máson talán nem is, azon mindig meglátszik, hogy ha lehet, soha nem néznek oda, mi van a kezükben). Viszolygás-ügyben a mai Budapesten arra is van példa, hogy szolgáltató nem vállal 40 év feletti (lustábban vagy bizonytalanabbul elélvező) testet. Ha a lapátra tettek figyelmét Miléva búcsúzóul felhívná erre az amatőröket a profiktól megkülönböztető karakán elhatárolódásra, a legközelebbi próbálkozáskor a lányok már tárgyalóképesebbek lennének, és nem kerülnének kölcsönös megtévesztésbe új munkaadójukkal.

Munkaadóként nemcsak a kudarcot vallott munkerőt veszti el, hanem a túl jókat is (azaz a frisseket, kedveseket – szépek nincsenek ebben a szakmában). Ezek kis idő múltán úgy leválnak róla, mint annak idején az ifjú Bill Gates az IBM-ről: viszik a vásárlókat is magukkal, akikkel megkedveltették magukat. Van munkaadó, aki szigorú belső szabályzattal, a lányok személyes kommunikációjának tiltásával, a központit megkerülni képes magánelérhetőség átadásának kemény tiltásával védekezik és ezt belső kamerával és hangszalaggal igyekszik kikényszeríteni*. Miléva jobban fél a kuncsaftok haragjától, ha kiderülne az akciók ilyen zártláncú rögzítése, ezért bár beléptetési jelszót ő is alkalmaz, a lányait inkább azzal igyekszik megtartani, hogy csapatot formál és csapatszellemet épít.

A prostitúcióba süllyedés e néhány munkaügyi vonatkozásának összegzéseképpen Valgatha ambiciózus gondolatkísérletbe fogott. Az abolicionalista gyakorlat kritikájára készült, arra, hogy történeti példákkal megmutassa, ha megbékél is egy társadalom a szexipar harsány jelenvalóságával, akkor is szükségképpen lesznek olyanok, akik erkölcsi parancsra vagy a közjóra hivatkozva mindenféléket előírnak a munkáslányok számára. Tehát az abolicionalista gyakorlat, azaz a bérnőszés szabadsága sem hozza majd meg az emancipációt, sohasem lesz ez egy a „bevett” mesterségek között. Ott van például a reneszánszszakértőként számon tartott olasz írónő, Maria Bellonci Intim reneszánsz című, gondosan dokumentált történelmi tablójának passzusa, amely egy olyan vidám korról tanúskodik, ahol egyáltalában nem kriminalizálták ezt a férfiak számára mindig pajzán, nők számára mindig véresen komoly dolgot – „éppen csak” erkölcsileg viszonyultak hozzá. Heti egy alkalommal felvonultatták a prostikat, és prédikáció meghallgatását írták elő nekik:

„Kintről behallatszik a csengettyűk halk, ezüstös csilingelése. Az ablakok kinyílnak. És Metello felkiált: – az örömlányok! – és valamennyien, még a búskomor Baldesar is, ott tolonganak az ablakoknál. Megcsóválom a fejem, igazán együgyűek és nevetségesek a férfiak, amikor ilyen közönséges ujjongással bámulják a kéjnőket: úgy gondolják, hogy őértük vannak, de arra nem gondolnak, hogy egyfajta közönnyel vegyes megvetéssel ezek a nők élcelődnek rajtuk és gúnyt űznek belőlük… Az ablakokban csüngő ifjak szólongatják őket, és a hóillatú levegőbe szokatlan nevek hullanak: Stellata, Picinarda, Frontina, mintha istállóink kancáinak nevét hallanám. A számukra rendelt hétfői prédikációra tartanak, mellyel szerzeteseink vezeklésre buzdítják őket, de ezek a prédikációk olyan kellemetlenek. Igazuk van szegényeknek, ha elalszanak a templomban.”**

Ez a kollektív kezelésmód természetesen legalább annyira bántó, mint a rendőrzaklatás. Ráadásul Valgatha tudta, hogy ez nemcsak a reneszánszban volt így, hanem például Buda városa is arra kötelezte a kéjnőit, hogy évente egyszer vonuljanak fel, és a szó szoros értelmében vett társadalmi munkában kaszáljanak le egy városi rétet.*** Szóval a kultúrhistória is arra mutat, hogy ha egyszer az erkölcsi viszonyulást ehhez a jelenséghez nem lehet elítélni, és mindig lesznek társadalmi rétegek, civilszervezetek és intézmények, amelyek – teljes joggal – fel kívánják venni a harcot a női test áruba bocsátása ellen, akkor a legjobb megoldás mégis a Kelet-Közép-Európában nagy műgonddal kikísérletezett és évszázados közigazgatási gyakorlattal művelt „hanyagsággal enyhített jogtalanság” állapota. Ez a rezignáltan filozofikus beállítódás a mindennapok bűnüldözési gyakorlatában a hatóságok szemhunyását jelenti, erre talán a legkiválóbb példa, hogy az 1999. évi LXXV. törvény 11. paragrafusa a magyar jogásztársadalom teljes súlyával szögezi le a hiábavalót: „Tilos írásban, képben vagy hangrögzítő, illetve más berendezés útján szexuális szolgáltatást felajánlani, azt hirdetni.”

* A közgazdásznak feltűnt, hogy számos piros lámpás ház nem belterületi besorolású övezetben épült. Vette magának a fáradságot, és kikerestette az egyik építési engedélyét az önkormányzaton: nos, abban gyógynövény-szárító szerepelt a külterületen való építkezést indokolni képes gazdasági funkcióként.

* Bizony, aki a szájával dolgozik – talán még az ismert szájjal és lábbal festő fogyatékos képzőművészek is, de teszem azt, az ebben az írásban többször felemlegetett Sartre is – óhatatlanul dohányzik is, ez a sokszoros terhelés pedig gyors állapotromláshoz vezet. A népi gyógymód pedig, nehogy kicsapja a száját a munka, nem más, mint a pálinka..

* A legnehezebben fegyelmezhető országúti kurvákat menedzsereik (3-5 fő/sarkangyal, sic!) szükség esetén azzal a mítikus mesével kábítják, hogy telefonjukat számítógépes helykövető rendszerre kapcsolták, így mozgásukat és időfelhasználásukat egyaránt követni tudják távolról is. Ami az országútiak mozgását illeti, az szűkre szabott és a sarki állomáshely és egy közeli szérű közti ingázásra korlátozódik. A kikényszerített időfelhasználás pedig a forgalmazás optimalizálására irányul és mellőz minden időtrabló kényeztetést.

** Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000, 122. o

*** Lásd szócikk a Budapest Enciklopédiában, Corvina, Budapest, 1975.

** A kórházi menedzsmentben textilcserének hívják az ágyak időszakos újrahúzásának kötelezettségét. A jó orvosokra olyannyira jellemző száraz humorral úgy csúfolják az előírt, de legtakarékosabb textilcserét, mint amelyben a mellbeteg János bácsi cserél lepedőt a lábatörött Lajos bácsival.

* Ez az állomány rendkívül rugalmasan reagál a gazdasági konjunktúra változásaira: ha az ország költségvetési megszorításokat vagy elbocsátási hullámot él meg, akkor zsebpénz nélkül élő diákok, álláskereső értelmiségiek és háztartásuk lyukait foltozni igyekvő családfők is egykönnyen az utcára léphetnek.