Gyarmati és kékkői báró Balassi Bálint (Zólyom 1554 – Esztergom 1594)  A magyar reneszánsz költészet kiemelkedő művelője, a magyar irodalom első klasszikusa. Modern szerelmi érzést és számos nő elleni többrendbeli zaklatást énekel meg ma is üde verseiben, emellett líránk és versformáink megújítója. A férfilélek egyszerű erős rezdüléseinek őszinte megvallója lelkiismereti költészetében is. Mai versünk a szerelmi és vallásos lírája között jár félúton. 

 EGY ÚTONJÁRÓ SZERZETTE ÉNEK 

Kiben panaszolkodik és kérdezkedik magába nyavalyás a Julia kegyetlensége felől, mert Juliának nevezte volt az szeretőjét, noha más volt neve.

Mely kérdezkedésinek mindenikére választ és értelmet vészen az erdő hangosságától mindenik vers végiben, mert erdőn menvén éneklette ezt az útonjáró. De nem könnyen értheti meg az éneket, aki nem tudja micsoda az Echo. Az penig semmi nem egyéb, hanem csak az a hangosság, ki nagy palotától vagy erdőtől vagy egyéb hangos helytől szokott embernek rikoltására vagy éneklésére az szózat után az mondott igének végében feleletképpen esni.

Ezt az Echót az régi bölcs versszerző deákok tündérasszonnak hirdették lenni, s erdők között lakni s csak akkor szólni, midőn az útonjárók az erdőken által mentekben énekelnek. Azért az Echo semmi nem egyéb ugyan valóban igazán, hanem az erdő hangossága, s ez az ének értelme.

 1 

Óh, magas kősziklák, kietlenben nőtt fák,

       kik nagy szerelmem tüzén,

Igaz bizonságim vadtok, mert kínaim

       tudjátok, szinte mint én,

Ki látta világon, hogy így nyomorogjon

       más, mint én, veszett szegén?

                ECHO: Én.

2 

Ki felele nékem? Távul az erdőben

       lőn ugyan valami szó,

Talám egyik tündér jár itt valamiért

       vagy valamely nyúlászó;

Ha ló nem nyerített, ki itt csörögetett,

       lévén lábain békó?

                ECHO: Ékó.

3 
Echo, te szólasz-é, mondd meg, ha tudod-é,
       hogy ki vigasztalhatna?
Búm helyett örömet, halálért életet
       énnékem ki adhatna?
De mondd meg, ki neve, kit jóknak felette
       szívem inkább kévánna?
                ECHO: Ánna.

4 
Az bizony, megvallom, de jó szolgálatom
       mondd meg, ha kell-é vagy nem?
Az én szép Juliám lészen-é jó hozzám,
       vagy mind csak ily kegyetlen,
Hogy régen szolgálom, lészen-é jutalmom,
       kell-é jót reménlenem?
                ECHO: Nem.

5 
Kegyetlenségéért, tűrtem sok kínjáért,
       hát még Istentűl sem fél?
Ilyen szép személben, mint kedves fészekben,
       kegyetlenség hogyhogy él?
Mert mint nyelved beszél, búmmal, én hiszem, él,
       hogy ily igen nem kímél!
                ECHO: Él.

6 
Óh, hová légyek hát, tűrvén ennyi kínját,
       kivel vett körös-köröl?
Nincs út szerelméhez, mert már elvetett ez
       kegyes szemei elől,
Vetett gyötrelemre, kiben megöl végre,
       amint látom, hogy gyűlöl.
                ECHO: Öl.

7 
No, csak mutasd módját, mint olthassam lángját
       szerelmemnek, ki csak nő,
Vagy hogy így szeretem, s kegyelmét nem érzem,
       netalán oka nem ő,
Hanem más gonosz nő, ördöngös bővölő,
       mert kegyes ő, semmint kő.
                ECHO: Ő.

8 
Hát medgyek, én veszett, kit szerelem éget,
       s kit már hozzá nem fogad?
Színem régi búmba, mint szép virág nyárba,
       ím látod, hogy úgy hervad;
Azért adj tanácsot, szánjad nyavalyámot,
       ha sebemet gyógyíthatd!
                ECHO: Hadd!

9 
Vajha elhagyhatnám, volna mi nyavalyám?
       De ha lelkem mint gerjed,
Mikor szép orcáját, mint Pünkösd rózsáját,
       látom, hogy pirul, terjed;
Ha szép voltát látnád, elhadni nem hadnád,
       nézd meg csak, és esmerjed!
                ECHO: Merjed!

10 
Nem merheti szívem, hanem ha két kezem
       végez ki életembűl;
No, tőrrel, méreggel nagy búmot verem el,
       mert kiestem kedvébűl,
Látom, hogy csak gyűlöl, énnékem nem örül,
       s rajtam nem is könyörül.
                ECHO: Örül.

11 
Óh, vajha örülne, s szerelmébe venne,
       vészne szívem bánatja,
De nem azt jelenti kemén tekénteti,
       s azmint magát mutatja,
Hogy ismét szeressen, nem ádja az Isten,
       noha lelkem imádja.
                ECHO: Ádja!

12 
Ha Isten azt ádja, lelkem viszont áldja
       nevét minden időben,
Hiszem is, megádja, és szívét fordétja
       még végre szerelemben
Vidám Juliának, ki egyike annak,
       kiknek hazájok a Menn.
                ECHO: Amen.

13 
Megdicsőült színbe hogy gerjedt szívembe
       kedves Julia tűnék,
Én úton mentemben, egy sűrű erdőben
       felszóval így éneklék,
Verseim végibe, kérdezkedésimre
       Echótúl ily választ vék. 

       ECHO: Választék.

Forrás: 
http://hu.wikipedia.org/wiki/Balassi_B%C3%A1lint

Gyarmati és kékkői báró Balassi Bálint (eredetileg Balassa; Zólyom, 1554. október 20. – Esztergom-Szentkirály, 1594. május 30.) magyar költő. A magyarországi reneszánsz második korszakának nagy alakja. A magyar nyelvű költészet első kiemelkedő művelője, a magyar irodalom első klasszikusa.  A modern szerelmi érzést és számos nő elleni többrendbeli zaklatást énekel meg ma is üde verseiben, emellett líránk és versformáink megújítója. A férfilélek egyszerű erős rezdüléseinek ma is őszinte megvallója lelkiismereti költészetében is. Mai versünk a szerelmi és vallásos lírája között jár félúton.

Balassi Bálint összes költeményei  

http://mek.oszk.hu/00600/00609/00609.htm