"Az írás telepátia, az olvasó időutazó." előző rész Móriczról
11.
Legelőször az orvos érkezett meg. Ilonka kíváncsian várta, hogy a férfiak mit hoznak új szenzációt. Ha a nők ilyen nemes és szép dolgokat tártak fel előtte, a férjeiktől még többet várt.
Az orvos kis kövérkés ember volt. Fess ember, kicsit pózolva kellemkedte magát, úgy lépett be, ahogy a háziorvos az ismerős beteghez jön: a jó háziorvos, akit mindig félve és reménykedve várnak, mert a család sohasem tudja, nincs-e valami nagy baj a levegőben s mindig az isteni megmentést és megszabadulást várják tőle.
- Jó estét a hölgyeknek. - A hölgyek felvidultak és elrakták az iratokat. - Á, jó estét, doktor - szólt Mariska néni is háziasszonyi kedvességgel. - Mondjon csak hamar valami jót.
- Főnyeremény - mondta az orvos.
- Mi az a főnyeremény?
Az orvos a kézcsókok után leült: - Hát az csak jó?
Sikere volt, honorálták a viccet. Ellátták teával, szendviccsel, mert a férfiak nemigen érik be apró teasüteménnyel. Míg a teát kavargatta, a cukrot ropogtatta benne, a kis doktor szélesen és derülten nézett körül.
- Hölgyeim, egy nagyon jó dolgot figyeltem meg, szabad elmondani, hogy egy kifogástalan hölgy hogy ad kosarat egy nagyon csinos gavallérnak?
Hát persze hogy hallani akarták. De Ilonkának valami furcsa érzése volt: még Mariska néni is boldognak látszott, hogy kimenekülhet a nyomor fojtó és kellemetlen hangulatából, s felüdülve és vígan várta a kellemes új hangot. Mert mégiscsak ez az igazi élet: élni és víg lenni.
- Kérem, nagyságos úrnőim, ugyanis az történt velem, hogy egy üzleti ügyben találkozóm volt itt a sarki kávéházban, a Fradi kávéházban.
- Szóval a kaszinóból még kávéházba is ment - szólt rá a felesége.
Ilonka érezte, hogy az asszonyka pontosan azon a hangon s azt mondta, amit ő mondott volna Imrének.
Az orvos rendületlen mosollyal folytatta, nem vévén tudomásul a felesége beleszólását, ahogy Imre is tette volna.
Tehát, hölgyeim, az a kiváló hely, ahol látnom adatott, van még Budapesten úrilány, aki fölényesen tudja elutasítani a tolakodót… az a Fradi kávéház volt és a nemes úrilány, aki a hőstettet véghezvitte… a kávéházi kaszírnő…
- Csak semmi illetlent, doktor - mondta Mariska néni.
- Ó, kérem, nagyságos asszonyom.
A hölgyek mind nevetve és csiklandozva várták a dolgot.
- A téma valóban kényes, de istenem, magunk közt vagyunk, Valika megbocsátja, hogy…
Valika egy mosollyal engedélyt adott. Valika kényes kifejezéseknél, ezt Ilonka már régen megfigyelte, tüntetően úgy adta, hogy őt már semmi sem zavarja.
- Meg fogják bocsátani, mert nagyon mulatságos…
A teáját nagy élvezettel szürcsölte, hogy még jobban fokozza a kíváncsiságot, s Ilonka azt gondolta, hogy ez a fiatal orvos nagy karriert fog még csinálni, mert kitűnő szórakoztató ember a társaságban. De Imre is így csinálná. Mert hiszen Imre is ért hozzá, az igaz.
- Tehát… ott ülők a feketekávém mellett, a szurokfekete cikória mellett, mellesleg megjegyezve nagyon olcsó kávéház: negyven fillér az egész… A kávéházak abban mennek tönkre, hogy dömpingverseny van köztük.
- Az a kérdés, mennyi borravalót adott? - szólt a doktorné, ami nagy nevetést keltett.
A doktor mellőzte ezt is.
- A kasszában - mert úgy látszik itt a perifériákon ez még kötelező, hogy a régi kasszatündér rendszer megmaradjon - egy nagyon csinos nő ült. Magas, karcsú, egész Diána, kivéve hogy Diána istenasszony nemigen festette még platinaszőkére a haját.
Ilonka ráismert a konyhaablakával szervben lakó nőre, akit már látott. S nem tudta volna megmondani, mért, külön izgalommal figyelt tovább… Igaza van Imrének: ha a házban lakókkal történik valami, az az embert fokozottabban izgatja.
- Azért rajzolom le a hősnőt - mondta a doktor -, mert úgyis tudom, hogy a hölgyek irigyek egy kissé ezekre a szabad pályán működő dámákra, mert úgy sejtik, hogy ezeknek még a mai nyomasztó gazdasági viszonyok mellett is jobban megy…
- No de doktor.
- Ez kérem így van, nagyságos asszony, és nem is ok nélkül… A rendes polgárasszony egy forrásból kapja eltartását, a férje szerény, mondhatnám nagyon szerény jövedelméből… ellenben ezeknél számos kisebb-nagyobb forrásocska működik…
- Térjünk a tárgyra - szólt a doktorné, aki félt, hogy az ura szokott szabadszájúságával valami illetlent talál kimondani.
- Ahogy parancsolja, nagyságos asszony - bólintott felesége felé a doktor, s hüvelykujját összeérintve a középujjal, nyugodt taglejtéssel kezdte: - tehát… bejön a kávéházba egy magas, karcsú, nagyon jó megjelenésű fiatalember, odamegy a kasszához és kezd udvarolni.
Ilonka egész testében megdermedt, mintha kővé vált volna.
- Hány órakor? - kérdezte Mariska néni.
- Hogy pontos legyek, ötkor.
Nagy nevetés támadt, csak Ilonka vált egyre jobban hullává. Ötkor vált el Imrétől. S neki ezt most végig kell hallgatni…
- Nos, a fiatal úr kér egy pohár likőrt… Mialatt a nő tölti a kis pohárba a folyadékot, valamit mond neki, mire a folyadék kilöttyen… Hogy mit mondott az ifjú, nem tudhatom, ellenben azt tisztán hallottam, mikor a nő mondta: “A főúr majd az asztalához szervírozza…” Ezzel hátat fordít, s elmegy a kasszából a hátsó dzsungel felé. Ellenben az aranyszőke ifjú, sötétkék átmeneti kabátban leül egy asztalnál, képeslapot vesz maga elé, és ábrándozva néz el fölötte a konyha és a biliárdasztalok irányában.
Ilonka csak azért nem sikoltott fel, mert erre sem volt többé ereje.
A hölgyek nevettek:
- Ez az egész?
- S még mit akarnak a hölgyek? - szólt a doktor. - Íme, a női erény kristálytiszta maradt, s ennek önök csak örülhetnek… Mondhatom, kevés úrinő van ma Budapesten, aki egy ilyen gavallér első jelentkezését - mert azt garantálom, hogy első találkozás volt, a nő nem ismerte a fiatalembert, mikor a kasszához lépett; annyira pszichológus vagyok!… Tehát, kevés korrekt és tisztességes úriasszony van a fővárosban, ismétlem, aki egy ilyen udvarlót ilyen gyorsan, energikusan és véglegesen elintézett volna.
- No a véglegest még nem tudjuk, gondolom, érdemes lesz sűrűn eljárni a Fradi-kávéházba - szólt epésen a doktorné.
Ilonka nem bírta tovább, felállott s szelíd és mártírmosollyal leplezve azt, ami benne dúlt, átment a szomszéd szobába. Észre sem vette, hogy minden ok és értelem nélkül a bal oldali szobába ment, a néni hálószobájába.
Leült a legelső székbe s úgy maradt ülve, mereven és szédülten, mint egy darab fa.
Csak arra riadt fel, mikor Mariska néni kis dünnyögő hangját hallotta, mert Mariska néni úgy szeretett beszélni, az orra alatt, és mintha mindig azt mutatta volna, hogy nem fontos, amit ki akar mondani:
- Akarsz egy pohár vizet, fiacskám?
- Nem, köszönöm, mért?
- Van valami kis bajod?
- Nem semmi, köszönöm.
Aztán még azt mondta:
- Mért tetszik kérdezni?
- Csak úgy mondom… Ebben az állapotban gyorsan változik az ember kedélyállapota.
Kicsit hallgatott, nem értette:
- Milyen állapotban?
- Csak úgy mondom.
Most megértette s örült a félreértésnek. Hogy lehet, hogy Mariska néni nem tudja, mi a baj?… De hisz az a jó, hála istennek, hogy senki sem tudja, s azt hiszik… egyszerre csak nem érezte tragikusnak az egészet. Úgy volt vele, mintha túlesett volna egy operáción. Hiszen ő már régen gondolt arra, hogy Imre olyan sokat van kint az életben, mindenféle nőkkel találkozik, lehetetlen az, hogy ne engedjen a kísértésnek, hiszen egy szép fiú után az egész világ kap. Most hát tudja, megtörtént. És mégis él... Túlélte…
Pillanatig kapkodott, mit mondjon… valamit akart mondani a néninek… megörült, mikor eszébe jutott:
- Jaj, Mariska néni, mit csinál holnap este?
- Semmit fiam, egyedül leszek idehaza.
Valami sejtelme volt, hogy a fiatal asszonyka olyanról akar beszélni, amihez nem kellenek tanúk.
- Még ha akarod, Valika se lesz itthon - és biztatóan nézett Ilonkára.
- Nem, sőt arra akarom kérni, hogy jöjjenek velünk holnap este színházba.
- Színházba? - ámult el a néni. Ennél váratlanabbat aztán nem hallhatott volna.
- Igen, Imre kapott négy darab jegyet, vagy… hogy is van… vette?… nem tudom… ki tud ma eligazodni a férfiak szaván… De nagyon kéri a nénit és Valikát, hogy okvetlen jöjjenek el…
A néni csak azt látta, hogy a kicsi asszony barna arcbőre egész halottas halavány lett már, s az ajka kicserepesedett. Hamar felállott és átment a szomszéd szobába:
- Valika, gyere csak fiam, hozz egy pohár vizet.
Mikor Valika bejött, ő a szalonban a vendégeknél maradt.
- Valami baj van? - kérdezte a doktorné, mire a doktor felállott és szolgálatkészen lépett előre.
- Ó nem, csak ebben az állapotban a fiatal asszonyokkal könnyen történik egy kis hangulatváltozás - mondta Mariska néni.
- Ó, a könnyelműek - kiáltott fel a doktor, mire kis kacagás tört ki.
De a doktor nem hagyta magát, mint egy moralista, mint egy prédikátor, aki semmi alkalmat nem mulaszt el, hogy erkölcsre nevelje a híveket, szinte kenetesen szólt:
- Hogyne az istenért, a mai gazdasági viszonyok mellett. Egy kis orvosi beavatkozás és minden rendben van.
- Doktor, megverem - mondta Mariska néni, míg a többiek nevettek.
Ilonka nem volt beteg, tehát nem tehette, hogy külön maradjon. Egyszer csak felállott s aztán bement.
Ahogy belépett, elhallgattak az asszonyok, és az egész társaság különös gyöngédséggel nézett rá, lélekben körülvették, becézték, s ő zavartan, sietve ült le, hogy beleolvadjon az együttesbe és láthatatlan legyen. Nem volt nehéz, mert a társaságban valami izzó vita folyt. Ezt egy percre félbeszakította az ő belépte, de hamarosan kitört a vihar még fokozottabban.
Az orvos és a felesége voltak harcban.
- Igenis, az asszonynak bele kell szólani az ura dolgaiba - mondta idegesen az orvos felesége. - Utóvégre én vagyok a szenvedő alany. Jogom van tehát beleszólani, hogy milyen tempóban tesz tönkre az, akit az Isten arra rendelt, hogy tönkre tegyen.
A kis kövér orvos nagyon piros volt, és rendkívül zsenírozta, hogy a felesége ilyen nyíltan támad.
- Meg kell érteniök az asszonyoknak, hogy ma nem egy férfin fordul a dolog, hanem az egész világon. Senki sem állhat az árvíz útjába.
- Építsenek gátakat, akkor nincs árvíz.
- Gátat nem lehet építeni, mikor már bent van a veszedelem.
- Minek hagyták idáig jutni.
Ilonka ámulva nézte őket. Az orvos felesége egészen elveszítette a higgadtságát.
Nagy dolog, ha egy asszony idegenek előtt…
- Én bizonyára nem vagyok felelős - mondta az orvos, és körülnézett, mintha segítségre apellált volna.
Hát ez most így megy minden családban? Ennyire fel van forralva a szenvedély? Ilyen izzó hangulatban van minden asszony?
- Én pedig nem engedem, hogy a férjem kényelemszeretete miatt elveszítsem, ami kicsit a szüleimtől örököltem - fulladozott az orvosné. - Nagyon sajnálom, maga vitte ilyen kényes térre a vitát, kár volt viccelődni, de nem fogom be a számat… Itt az egész társaság előtt sértett meg, kénytelen vagyok itt venni elégtételt magamnak… Az lehetetlenség, hogy egy orvos egy fillért se keressen hónapokon keresztül. Ne tessék az excentrikus gyógyítási módokat forszírozni, tessék felkeresni a húszkrajcáros betegeket, és azokat a húsz krajcárokat beszedni.
- Hehe. A húsz krajcárokat nehezebb bevasalni, mint a húsz pengőket.
- Ó, én emlékszem, gyermekkoromban volt nálunk egy öreg orvos, falun, az ha a parasztokhoz hívták, mikor belépett, először kinyújtotta a kezét, s azt mondta: ide a két hatost. Addig rá se nézett a betegre, ha ott döglött is meg, míg le nem adták a kezébe a húsz krajcárt.
- Nem kívánhatja, hogy én ennek az orvosnak a módszerét kövessem.
- Annak az orvosnak nagyon tisztességes vagyona volt. Háza, földjei, nagyszerűen nevelte a gyerekeit. És maga arra spekulál, hogy eltartassa magát.
Az orvos olyan volt, mint a felingerelt foxi, alig bírta tartani magát, hogy szét ne tépje a feleségét. Csak prüszkölt, és vakkantott egyet:
- Hja, ha maga így fogja fel a dolgot…
- Én nem fogom fel sehogy. Én kénytelen vagyok élni, és a két gyerekemnek nem mondhatom, hogy… De kijelentem, hogy…
Az orvos túlkiabálta a feleségét, hogy ne hallják annak a szavait:
- Bizonyos szolidaritásnak kell lenni a férj és a feleség között. Míg volt, nem kértem magától, és nem kellett magának adni. És egyáltalán…
Felállott. Mariska nénihez lépett, s fanyar mosollyal, de lángvörösen azt mondta:
- Bocsánat nagyságos asszony, de a feleségem beszámíthatatlan. Legközelebb beszállíttatom a Lipótmezőre.
- No, ne beszéljen ilyen hangon - mondta Mariska néni -, maga a doktor, gyógyítsa meg.
- Nem érdemes - mondta az orvos -, ingyen betegem van elég. Ez a hölgy nem fog nekem húsz krajcárt sem fizetni, hiába tartom a markom.
A nők nevettek, de az orvos elment.
- Figyelmeztetem, hogy ha vacsorára nem lesz idejében odahaza, akkor nem kap vacsorát - szólt utána a felesége.
Az orvos az ajtóból visszafordult s kényszeredett mosollyal mondta:
- Hány órakor van önöknél a vacsora?
- Vacsora nyolckor - mondta az asszony.
- No akkor még kilenckor jókor érkezem, ahogy én ennél a háznál a házirendet ismerem.
Ezzel gyorsan távozott, és behúzta maga után az ajtót. Mariska néni visszaszólt a kis doktornénak:
- Nem szabad ennyire menni a férjjel. - Ezzel utánasietett a doktornak.
Az asszonyok egy percig hallgattak, akkor kitört a nevetés.
- No, hát te megmondtad a magadét.
Az orvosné hirtelen röstelkedve:
- Köszönöm, kedvesem, maga tüzelt fel - fordult Ilonkához. - Legalább egyszer kiadtam a mérgem. Bocsánat, nagyságos asszony, elragadott a temperamentum… Az a baj köztünk, hogy van valami találmánya, és ki akar forgatni a vagyonomból.
Ilonka megdöbbenve nézte végig ezt az attakot, és arra gondolt, hogy az isten őrizze meg őt attól, hogy Imrével valaha ilyen összecsapása legyen. Még négyszemközt is rettenetes volna, hát még egész társaság előtt.
És ez a szegénygondozónő, aki megérti a tömegnyomort.
Hát az ember csak mások dolgaiban lehet objektív, a saját hasonló esetében féktelen és vad?
Lassan visszacsillapodott a szenvedély az orvos feleségében is. De volt benne valami különös.
Olyan önérzettel és keményen ült a helyén, mint egy asszony, aki nincs rászorulva a férfira.
Úgy fordította el a fejét, mintha elnézne az egész világ felett… Ilonka most megérezte, hogy így csak az az asszony szólhat bele az ura életébe, aki a maga erejéből is meg tud élni. De ő mi jogon tehetné ezt?… Hiszen ő abban a pillanatban elveszett ember, ha az ura azt a csekély fizetést haza nem hozza…
És most elszédült.
Az ura kaszírnőknek udvarol, és ő rá van szorulva a fizetésére… Ez szörnyű… Hát akkor itt nincs más: meg kell halni. Ő nem akar osztozni az urán… Nem a pénzén, hanem rajta… Se pénz, se szerelem?… Hát akkor mi ez az élet?
És fel akart ugrani, hogy elrohanjon. De hová?… Most menjen haza a lakásba?… És várja éjfélig, míg az “újságíró” hazajön?
Mariska néni visszajött, és igen kedvesen mondta:
- Azért már tavasz, lesz… Ma sokkal szebb nap volt, mint bármikor is ebben a hónapban… Nem tudom, mért nyílik ilyen lassan az idén a tavasz… Persze itt a nagyvárosban nem is látjuk… Milyen boldog volnék most, ha a vidéken élnék, ha megmaradt volna a birtok…
- Azok is panaszkodnak, nagyságos asszony! - szólt a bankigazgató felesége… - Az uram eleget beszél róla, hogy minél nagyobb birtoka van valakinek, annál jobban panaszkodik. A mai árak mellett minél nagyobb a termés, annál többet fizetnek rá.
- Ezért nem lehet a férfiak dolgába beleszólni csak úgy - mondta Mariska néni. - Tegyük fel, egy földbirtokos felesége ilyen bolondságot vesz a fejébe, hogy az urának rossz perceket okoz, hogy hozzon több pénzt… Honnan hozzon?… Egy gazda pláne nem nyúlhat semmihez…
Ilonka úgy érezte, itt minden szó őt sérti, őt bántja. Ő adta be a társaságba az egész “bolondságot”…
Szerencsére az asszonyok felállottak és búcsúztak. Hiába tartóztatta őket a háziasszony, elmentek.
folytatjuk
