Szeptember 19-én közölt cikkünkben már felhívtuk a figyelmet a Pandóra szelencéje nemzetközi projekt keretében elkészült kutatási anyagra (hozzáférhető a neten ide kattintva /pdf!/). A Pandóra szelencéje projekt egyszerre zajlott Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Magyarországon és Szerbiában. Az adatgyűjtésen, felmérésen és esetelemzésen alapuló jelentés szerzői itthon Horváth Éva NANE Egyesülettől, Lengyel Judit és Tóth Melinda a Budapest Főváros Önkormányzatának Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálatától, Ónody-Molnár Dóra a Népszabadságtól. Az elkészült jelentés az alábbi területek áttekintésére terjed ki: a gyermekek szexuális bántalmazásával kapcsolatos adatok összegzése, kérdőíves felmérés pedagógusok és tanulók körében, a szociális ellátórendszer tapasztalatai, valamint a téma ábrázolása a médiában egy esettanulmány alapján. Ma azt az esettanulmányt adjuk közre, mely a rásonysápberencsi gyermekbántalmazási ügy médiafeldolgozásait vette górcső alá.
A rásonysápberencsi gyermekbántalmazási ügy médiaábrázolásának elemzése
A médiaelemzés az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb ismertté vált gyerekbántalmazási ügyének médiaábrázolását dolgozza fel. Az ügyről 2010 október elején jelentek meg az első tudósítások, az ügyészségi vádemelés bejelentését követően. Ezekben a napokban a hír végigsöpört a média jelentős részén. Beszámolt róla több nagy nézettségű kereskedelmi televíziós műsor, számos internetes portál, néhány vidéki lap és természetesen a bulvármédia is. Az üggyel még kétszer foglalkozott a média: 2010 decemberében (kevésbé intenzíven), amikor a szülőket kiengedték az előzetes letartóztatásból és 2011 májusában, az elsőfokú ítélet meghozatalakor. Az utóbbi esemény iránti médiaérdeklődés ismét jelentős volt, de ahogyan az első alkalommal, az egyes médiumok alapvetően a Magyar Távirati Iroda tudósításait közölték röviden.
Az eset
Rásonysápberencsen éveken át zaklatta és verte négy gyerekét egy asszony és férje, valamint a férfi apja. A 43 éves férfi, 35 éves felesége és a férfi 68 éves apja közös háztartásban, együtt nevelte 2008-ig a négy kiskorú fiút, akik akkor 10, 9, 8 és 4 évesek voltak. A vádlottak mindhárman rendszeresen bántalmazták és szexuális aktusokra kényszerítették a gyerekeket. Még a család kutyájával is fajtalankodásra kényszerítették őket, később az állattal brutális kínzások közepette végeztek a gyerekek szeme láttára.
Egyszer az apa a 10 éves kisfiú hátára úgy ráütött, hogy annak nyoma egy hétig látszott, így az iskolában is észrevették. Ekkor figyelmeztették a szülőket a gyermekvédelmi hatóságok. A bántalmazások azonban nem szűntek meg. A szülők és a nagyapa rendszeresen puszta kézzel vagy seprűnyéllel, bodzavesszővel ütlegelték a gyerekeket. A sérüléseket az óvodás korú kicsin is észlelték a kívülállók. A négy gyermeket 2008-ban kiemelték a családból, majd nevelőszülőkhöz kerültek - nekik számoltak be a velük évek alatt megtörtént szörnyűségekről. A gyerekek pszichiátriai gondozásra szorulnak, súlyos magatartászavarokkal küszködnek, folyamatos gyógyszeres kezelés alatt állnak.
Az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség emelt vádat. 2011. május elején az első fokú bíróság szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt 14, 12, illetve 10 év fegyházbüntetésre ítélte a három felnőttet.
Az eset kiválasztásának háttere
Azért ezt az esetet választották, mert
– a kutatások és a statisztikák szerint a gyermekbántalmazások legnagyobb része családon belül történik, a rásonysápberencsi ügy is ebbe a körbe sorolható,
– ugyanakkor ez a szélsőségesen brutális történet az átlagosnál nagyobb médiamegjelenést generált, így a különböző sajtófeldolgozásokat és megközelítéseket részletesebben lehetett tanulmányozni.
Azt vizsgálták, hogy egy ilyen történet esetén a sajtó
– milyen mértékben használ hatásvadász, bulváros, esetleg kifejezetten hangulatkeltő újságírói eszközöket,
– milyen mértékben járul hozzá az esemény mélyebb megértéséhez, a tanulságok levonásához, a felelősség megállapításához, ezáltal a megelőzés esélyének növeléséhez.
A média anyagainak elemzése után arra a következtetésre jutottunk, hogy a sajtó – az előzetes várakozásunkhoz képest – visszafogott és nem hatásvadász stílusban foglalkozott ezzel az üggyel, másfelől – két kivételt leszámítva – szikár tudósításaival, aztán a gyors napirendre téréssel egyáltalán nem segítette az esemény társadalmi feldolgozását, a rendszerszintű problémák felkutatását, a hasonló esetek megelőzését.
Érdekes jelenség, hogy az átfogóbb elemzéseket, a jelenségek mélyebb megértését segítő riportokat inkább megjelentető országos napilapok, komolyabb hetilapok nem foglalkoztak az esettel sem ebben az időszakban, sem később (1. jegyzet).
Az ügy médiabeli ábrázolása a következőképpen jellemezhető:
1. Az eset híre a lakosság széles köréhez juthatott el (2. jegyzet).
2. Az esetről csak a legáltalánosabb információk jutottak el a médiafogyasztók nagyobbik részéhez: a tényállás, az ügyészség lépése, a vád egyes részletei, a vádlottakkal kapcsolatos elmeorvosi álláspont, illetve a gyerekek helyzetét érintő néhány részlet (két éve nevelőszülőkhöz kerültek, ott számoltak be a velük történtekről, pszichiátriai gondozásra szorulnak, súlyos magatartászavarokkal küszködnek, folyamatos gyógyszeres kezelés alatt állnak).
3. A média nagy részében az eset ismertetése nem ment túl a bulvár-szintű feldolgozáson, bár megjegyzendő, hogy a történésekről meglehetős visszafogottsággal számoltak be, és még a bulvárlapok is kerülték a túlzottan hatásvadász, sokkoló megközelítést. Ez a visszafogottság értékelhető pozitív jelenségként, de úgy is értelmezhető, hogy ehhez az esethez többnyire úgy viszonyultak, mint az aznapra jutó „legérdekesebb” bűnügyi hírhez, amely ugyan rémisztőbb, mint a hasonló családon belüli gyerekmolesztálási ügyek jó része, de mégsem annyira különleges, hogy tartósan vagy mélyebben foglalkozzanak vele.
4. Szemben több nyugat-európai példával, a magyarországi média nem járult hozzá ahhoz, hogy ennek a feltehetően kivételesen brutális történetnek a mélyebb feldolgozásával és tartós napirenden tartásával ráirányítsa a közvélemény figyelmét a gyerekek kiszolgáltatottságára, a gyermekvédelmi rendszer vélelmezhető hiányosságaira, a megelőzés lehetőségeire és a lakókörnyezetben élők felelősségére.
5. Egy újságírót (3. jegyzet) és egy műsorvezetőt (4. jegyzet) leszámítva, egyetlen média sem veti fel a hatóságok, a gyermekvédelmi szolgálatok, a döntéshozók, a lakókörnyezet esetleges felelősségének kérdését, és egyetlen másik médiaanyagban sem merül fel annak a kérdése, hogy az ehhez hasonló esetekben miként lehetne hamarabb beavatkozni, hogyan lehet a gyerekvédelmi rendszert jobban működtetni.
6. A rásonysápberencsi és a hozzá hasonló ügyek sajtómegjelenéseiben használt jelzők és a címadások alapján az a következtetés vonható le, hogy a szerkesztők és a tudósítások írói elítélik az ilyen bűncselekményeket, de olyasféle jelenségnek tarthatják, mint a távoli országokban történő természeti csapásokat, amelyek időnként előfordulnak, ők erről beszámolnak, de az itt élőknek, a társadalomnak a szörnyülködésen kívül egyéb teendője nincsen.
Hasonló bűnügyek feldolgozása a médiában
2010. január 1. és 2011. május 30. között tíz különböző, családon belül elkövetett, szexuális gyermekbántalmazással összefüggő magyarországi esetről számolt be a média (5. jegyzet). Ezek a megjelenések szinte kivétel nélkül a bűnügyi tudósítás műfajába tartoznak. Egy-két sajtótermék esetenként pszichológusi véleménnyel is kiegészítette a tudósítást, de a megelőzés lehetőségeivel, a hatóságok vagy a környezet felelősségének kérdésével, a rendszerszintű problémákkal vagy a látencia mértékével egyik sem foglalkozott.
Ezen esetek közül talán a Rásonysápberencsen történt a legsúlyosabb. Ez a tény azonban nem változtatta meg a szerkesztői gyakorlatot szinte egyik sajtóterméknél sem, erről az ügyről is úgy számoltak be, mint a többiről: tömör bűnügyi tudósítás formájában.
Valószínűleg ehhez hozzájárul az is, hogy a gyerekbántalmazás, a családon belüli erőszak témájában a sajtómegjelenések jelentős részében eleve az igazságszolgáltatási eljárásokhoz kapcsolódnak, vagy azért, mert arról tudósítanak, vagy azért, mert az adja az apropót. A rásonysápberencsi történet is az ügyészi vádemelés bejelentésével, a megyei főügyészség tájékoztatása után került be a sajtóba és váltott ki széleskörű, de felszínes és gyors lefutású médiaérdeklődést.
Mindez azért érdekes, mert a vizsgált időszakban számos médiatermék foglalkozott a családon belüli erőszak, a szexuális gyermekbántalmazás problémájával általánosabb szinten (6. jegyzet). Úgy tűnik azonban, hogy ha a bántalmazás, molesztálás témája rendőrségi, ügyészségi vagy bírósági forrásból érkezik a szerkesztőségbe, akkor „hétköznapi” bűnügyi hírként dolgozzák fel és nem keresik benne a mélyebb társadalmi összefüggéseket.
Három kivételt leszámítva, a rásonysápberencsi eset is ezt az utat járta be. A 2010. október 8-án megjelent MTI-hírt még aznap átvette több online média (Index, Origo, Borsod Online, Metropol, Magyar Nemzet Online, Ma.hu), illetve a Klub Rádió. Másnap ugyanennek az MTI anyagnak a feldolgozása jelent meg a Magyar Hírlapban, a Borsban, az Új Ászban.
Hasonlóképpen, a történet későbbi folytatásai során (előzetes fogvatartás megszüntetése, elsőfokú ítélet meghozatala) is az MTI híradását közölték az egyes sajtótermékek.
Részletesebb feldolgozások
Négy olyan sajtóterméket találtunk, amely az ügyet a bűnügyi tudósításnál részletesebben dolgozta fel.
BorsAz újság az előzetes fogvatartás megszüntetése után hosszabb anyagot (7. jegyzet) közölt az ügyről (októberben itt is csak az MTI tudósítás pár soros változata jelent meg). Először erős jelzőket (szörnyetegek, szadista család) használva felelevenítette az esetet, majd beszámolt a lap munkatársának helyszíni élményeiről (8. jegyzet).
TV2 – Mokka
A TV2 műsora kétszer is foglalkozott az üggyel. A 2010. október 20-i adásban a műsorvezető először a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyészség szóvivőjét kérdezte, ekkor az alapinformációk hangzottak el, amelyek az MTI anyagból már ismertek voltak. Ezután stúdió-beszélgetés formájában, meghívott kriminálpszichológussal beszélgettek az esetről. A pár perces diskurzusban leginkább az aberrációról, az elkövetők személyiségzavarairól és a gyerekek traumájáról, lehetséges gyógyulásáról esett szó.
A 2011. május 4-i adásban felvételt mutattak be az elsőfokú ítélet kihirdetéséről. Utána ismét a kriminálpszichológus segítségével értékelték a fejleményeket. A beszélgetésben a szakértő elképzelhetetlennek tartotta, hogy a gyerekek kitalálták volna a történetet. A műsorban később azt tárgyalták, hogy a gyerekek milyen segítségnyújtás esetén és milyen esélyekkel tudják feldolgozni a traumát. Végül a műsorvezető megkérdezte, hogy a gyermekvédelmi szolgálatok nem reagáltak-e túl későn. „Ez nem a gyermekvédelmi szolgálaton múlt” – hangzott a válasz.
Origo
Az internetes portál helyszíni riportot (9. jegyzet) készített. A cikk nem a „mi történt” vagy a „hogyan történhetett ilyen” kérésekre kereste a választ, hanem bemutatta azt a kistelepülési közeget, amelyben nem hiszik el, hogy a történet igaz lehet. A riport nem foglal állást, de a cikkben megjelenő helyi lakosok mondatai pontosan megmutatják, miért nem reagál megfelelően a környezet a bántalmazásos esetekre. Először is, mert a kisebb bántalmazás sokaknál nem számít tabunak: "De hát melyik szülő nem üti meg néha a gyerekét?" – kérdezte egyikük. "Senki ne mondja, hogy nem csaphatok rá időnként a gyerekre" – fogalmazott egy másik. Másrészt, mert a többség számára egyszerűen elképzelhetetlen, hogy valaki, akit ismernek, akivel rendszeresen találkoznak, a vádban szereplő dolgokat csinálja: „Épeszű ember ezt nem hiszi el”.Index
A legkomolyabb cikksorozatot az Index jelentette meg a témában. Beszámolt az ügy minden fejleményéről, de emellett két fontos írást is közölt, melyek a rendszerrel, a döntéshozók és a gyermekvédelmi szolgálatok felelősségével is foglalkoztak. A cikkek szerzője összehasonlította a rásonysápberencsi ügyre adott hivatalos reakciókat (Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkárság: „Mindenki a helyén van, és teszi a dolgát.”) egy korábbi hasonló angliai esettel, amelynek következtében szakértői bizottság alakult, amely jelentést készített, s azokat, akik nem megfelelően jártak el, elbocsátották.
Az Indexen közölt írások bemutatják a hazai ellátórendszer problémáit, a gyermekvédelmi hálózat leterheltségét, a különböző szakértői csoportok közötti konfliktusokat. Összességében elmondható, hogy egyedül ezek az összeállítások végezték el azt a munkát, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a közvélemény nyomást tudjon gyakorolni a hatóságokra és a döntéshozókra, illetve hogy az emberek jobban értsék, mi történik egyes családokban, milyen jelekből ismerhetik fel a bántalmazást, és mi a teendőjük ezekben az esetekben.
-------------------------------
JEGYZETEK:
1. A Magyar Hírlap kivételével, de ez a lap is csak az MTI tudósítás erősen rövidített változatát közölte. Az Index és az Origo később jelentetett meg riportokat a témáról, a TV2 Mokka című műsorában dolgozta fel az ügy néhány aspektusát – ezekkel a feldolgozásokkal külön foglalkozunk.
2. A bulvárlapokkal, a kereskedelmi médiával és a vidéki újságokkal kapcsolatos médiafogyasztási adatokat alapul véve.
3. Munk Veronika: Nem tűnt fel senkinek a gyerekgyalázás, Index, 2010. október 19.
Munk Veronika: Nincs következménye a borsodi gyerekgyalázásnak, Index, 2010. november 2.
4. Kárász Róbert kérdése a meghívott kriminálpszichológus szakértőhöz, TV2 - Mokka, 2011. május 4.
5. Ha a keresést nem szűkítjük a családon belüli esetekre, akkor az abúzusokat főleg a pedofília tárgykörében említi a sajtó. Ezeknek a tárgyalása részben eltér a családon belül elkövetett esetektől, ennek legfőbb oka valószínűleg az, hogy a pedofíliával összefüggő sajtómegjelenések jelentős hányada egyházi esetekkel volt kapcsolatos, és ezek a tudósítások foglalkoznak ezzel a kontextussal is. Érdekes emellett, hogy a nem családon belüli pedofil esetek körében sokkal több a nemzetközi forrásból átvett anyag.
6. Példák:
Együtt az erőszak ellen, Bihari Napló, 2010. december 09.
Családban marad? "Csak egy pofon csattant el", Dunaújvárosi Hírlap, 2010.nov. 05.
Családi pokol, Délmagyarország, 2010.november 26.
Félmillió nő retteg otthonában, Új Ász, 2010.november 30.
Újra divat a verés?, Nők Lapja, 2010.október 24.
Ami kiderül: az a jéghegy csúcsa …, Észak-Magyarország, 2011. március 30.
7. Állatszexre kényszerítették gyermekeiket. Szabadlábon a megvádolt szülők, Bors, 2010. december 16.
8. „A Bors felkereste a közös házban élő M. családot, munkatársunknak a nagyapa nyitott ajtót.
– Egy szó sem igaz az egészből – szögezte az idős férfi. – Aljas rágalom! Soha nem lennénk képesek ilyen borzalmakra. A gyerekeket elvették tőlünk, nevelőszülőkhöz kerültek, ők találták ki ezt az egészet.
A nagyapát követve lépett ki a házból az anya. – Sárba tiportak bennünket, elvették a becsületünket, miért nem tudnak békén hagyni?! – mondta az asszony, majd kisvártatva az édesapa is megjelent.
– Takarodjanak innen, azonnal tűnjenek el! – ordította magából kikelve M. Béla, akit felesége fogott vissza a támadástól.”
9. Wirth Zsuzsanna: Egy egész falu kétkedik a brutális gyerekmolesztálásban, Origo, 2010. december 14.
