Napjainkban megszokott, hogy vakmerő riporterek hada ered az igazságtalanságok nyomába, és természetes, hogy nők is akadnak köztük szép számmal. A 19. század végén, amikor Nellie Bly, az oknyomozó újságírás úttörője élt és dolgozott, távolról sem volt az. Egy szexista cikk nyomán legendás karrier született. Ráadásul egy nő karrierje, aki ettől kezdve, ha kellett, elmegyógyintézetbe záratta megát, ha kellett, megkerülte a Földet. Mellesleg többmilliárdos vállalkozásokat irányított.

 

Nellie Bly csodálatos élete következik.    

 
Elizabeth Jane Cochran 1864. május 5-én, Cochran's Millsben, Pennsylvaniában (ma South Park Township), született. A családban Pinky-nek becézték, mert gyermekkorában rajongott a rózsaszín ruhákért. Apja eleinte egyszerű munkásként dolgozott egy malomban, később azonban megvásárolta az üzemet és a háza körüli földeket. Végül akkora terület tulajdonosa lett, hogy a városkát róla nevezték el Cochran’s Millsnek. Ám édesapja korai halála után, végrendelet híján, Elizabeth családja egyik napról a másikra szűkös anyagi körülmények közé került, amelyen édesanyja egy új házasság révén remélt javulást, ám a mostohaapa brutalitása gyors válásra kényszerítette. A család1880-ban Pittsburghbe költözött. 

 

 „Kis árva lány”

A Pittsburgh Dispatch újságírójának fogalma sem volt róla, hogy cikke nyomán, melyben kifejti, egy nőnek a háztartáson és gyereknevelésen kívül semmi más dolga nincs és ne is legyen, egy legendás karrier születik. Ráadásul egy nő legendás karrierje. 1880-at írtak ekkor. Az újság véletlenül került a 16 éves Elizabeth Cochran kezébe, akit olyannyira felháborított a cikk, hogy rögtön tollat ragadott, és levelét még aznap be is küldte a szerkesztőségbe. A „Kis árva lány” (Elizabeth ezt a jeligét használta) ifjú kora ellenére pontosan tisztában volt a nők hátrányos helyzetével. Megváltozott körülményei a 14 éves Elizabeth-et az iskola elhagyására és álláskeresésre kényszerítették. Ám hamar megtapasztalta, hogy a nők csak rosszul fizetett munkához juthatnak.  

A főszerkesztőre mély benyomást tett a cikk szókimondása, írójának tehetsége, így hirdetést tett közzé újságjában: „Kis árva lány, jelentkezz!” Mikor azonban Elizabeth felkereste a szerkesztőséget, és kiderült, hogy a cikk szerzője nő, nem akarták foglalkoztatni. Ám végül beleegyeztek, mire ő rögtön munkához is látott. Egy népszerű dalocska hősnője, Nellie Bly nevét vette fel, hiszen akkortájt elképzelhetetlen volt, hogy egy nő a saját nevén publikáljon.  

 

Nellie Bly kezdetben a gyári munkásnők helyzetéről írt tényfeltáró cikkeket. Ám a kiadó hamar az úgynevezett női oldalakra irányította, ahol a divatról, társasági eseményekről, kertészkedésről – vagyis tipikusan a kor női újságíróknak szánt témákról kellett írnia.  Ám ezek a feladatok korántsem elégítették ki. Helyettük leányanyákkal, prostituáltakkal készített riportokat, munkásnak állt, lopáson kapatta magát, hogy felfedje a kizsákmányoló gyárosokat és a női elítéltekkel szembeni gyalázatos bánásmódot.    

 

 

Amikor az érintett gyárosok megfenyegették az újságot, hogy többé nem hirdetnek a hasábjain, Nellie elérte, hogy külföldi tudósítóként Mexikóba küldjék. Még csak 21 éves volt. Közel fél évet töltött a közép-amerikai országban, ahonnan folyamatosan küldte tudósításait a mexikói emberek életéről, szokásairól, a szegénységről, a korrupcióról. Ezeket az írásait később Hat hónap Mexikóban címmel, könyv alakban is megjelentették. Egyik riportjában egy helyi újságíró bebörtönzése ellen emelt szót, és a mexikói kormányt, valamint Porfírio Díazt bírálta. A cikk miatt kiutasították Mexikóból. 

 

Mivel a Dispatchnál továbbra sem nem kapott megfelelő feladatot – kizárólag színházi és művészeti témájú cikkeket vártak tőle – Bly 1887-ben otthagyta a lapot, és New Yorkba költözött. Öt munka nélkül töltött hónap után sikerült bejutnia Joseph Pulitzer színe elé, és elérnie, hogy a New York World tulajdonosa feladatot adjon neki. Nellie Bly elvállalta, hogy őrültséget tettetve bejut a Blackwell-szigeti női elmegyógyintézetbe, és leleplező cikket ír az ott uralkodó, rettentő állapotokról. 

Miután egy éjszakán keresztül gyakorolta a tükör előtt a meggyőzően zavart arckifejezést, beköltözött egy munkásnők számára fenntartott átmeneti otthonba. Ott azonban nem volt hajlandó nyugovóra térni, azt állította, hogy a szobatársai mindannyian tébolyultnak tűnnek. Így hamarosan őt könyvelték el őrültnek, és kihívták a rendőrséget. Az őrszobán amnéziát tettetett. Orvosi vizsgálatnak vetették alá, és kétségtelen épelméjűsége ellenére őrültnek nyilvánították, és a Blackwell-szigetre szállították.  A média felkapta a „szép bolond lány” történetét. „Ki lehet a tébolyult lány?” – kérdezte a New York Sun. A New York Times egy „rejtélyes lelenc”-ről cikkezett, akinek „vad és űzött” a tekintete, és egyre csak azt sikoltozza: „Nem emlékszem, nem emlékszem semmire!”

Bly első kézből szerezhetett tapasztalatokat az elmebetegek életéről. A menü zabkásás zöldséglevesből, főtt marhahúsból, szikkadt kenyérből és ihatatlanul mocskos vízből állt.  A veszélyes pácienseket egymáshoz kötözték. A betegeknek egész nap egy kemény padon kellett ülniük, ahol a hidegtől alig védte őket valami.  Az étkezőhelyet szeméthalmok vették körbe. Mindenfelé patkányok szaladgáltak. A fürdővíz jéghideg volt, melyet vödörszám zúdítottak az ápoltak fejére. A nővérek érzéketlenek és durvák voltak, nem engedték a betegeket beszélni, és ha nem engedelmeskedtek, verték őket. Betegtársaival beszélgetve Bly megállapította, hogy többen ugyanolyan épelméjűek, mint ő maga. Így írt tapasztalatairól:

Mi más okozhatna – a kínzáson kívül – gyorsabban tébolyt, mint ez a bánásmód? Szeretném, ha azok a szakorvosok, akik engem elítélnek azért, amit tettem, fognának egy teljesen egészséges, épelméjű nőt, bezárnák, arra kényszerítenék, hogy reggel hattól este nyolcig egy kemény padon üljön, ezalatt az idő alatt ne szólaljon meg és ne is mozduljon, ne olvashasson és ne jussanak el hozzá a külvilág hírei, kapjon ehetetlen kosztot és részesüljön kíméletlen bánásmódban,  és megfigyelnék, mennyi idő alatt borul el az illető elméje. Két hónap alatt szellemi és fizikai roncs lesz belőle. 

Tíz nap után Pulitzer intézkedett, hogy Nellie Blyt kiengedjék az intézetből. Cikke, melyet később Tíz nap az őrültekházában címmel könyv alakban is megjelentettek, nagy szenzációt keltett, és hírnevet szerzett neki. Míg az orvosok és a személyzet kínos magyarázkodásba bonyolódtak, a város vizsgálatot indított, melybe Nellie Blyt is bevonták. Elbocsátották a kegyetlenkedő nővéreket, az indokolatlanul ott tartott ép eszűeket kiszabadították, és egymillió dollárt áldoztak a koszt és az orvosi ellátás javítására. 

Egy évi huzavona után, amikor értesült róla, hogy már ki is szemeltek egy férfit, aki majd teljesíti a próbát, Nellie kijelentette: "Jól van, indítsanak el egy férfit, de én is útra kelek aznap, más lapok támogatásával, és le fogom győzni." A konkurenciához való átszerződés rémére már a főszerkesztő is beadta a derekát. Három nap múlva, 1889. november 14-én, reggel 9 óra 40 perckor felszállt az Augusta Victoria gőzösre, és megkezdte 24 900 mérföldes útját a világ körül.  

 

 

Egyetlen poggyásszal utazott, egy 40x17 centiméteres kézitáskával, amelybe két utazókalapot, 3 felöltőt, egy pár papucsot, köntöst, egy kötött blézert, néhány váltás fehérneműt, továbbá toalettszereket, tintásüveget, tollat, ceruzát, papírt, tűt-cérnát, egy kis flaskát, ivópoharat, papír zsebkendőket, és egy tégely arckrémet pakolt. Megállapította, hogy "ha az ember az utazás kedvéért utazik, és nem azért, hogy utastársait elbájolja, sokkal egyszerűbbé válik a csomagolás". 200 angol fonttal és pár dollárral indult útnak. 

Ugyanekkor a New York-i Cosmopolitain is útnak indította saját ripoterét, azzal a céllal, hogy mind Phileas Fogg, mind Nellie Bly idejét megdöntse – az ellenkező irányban. Hogy az érdeklődést fenntartsa, a World versenyt hirdetett: amelyik olvasó a legpontosabban megtippeli Nelly Bly visszatértét, egy utazást nyer Európába, melynek költségeit teljes egészében a lap fizeti. A játékra közel félmillió tipp érkezett. 

 

Bly útvonala a következő volt: New York, London, Calais, Brindisi, Port Said, Ismailia, a Szuezi-csatorna, Aden, Colombo, Penang, Szingapúr, Hong Kong, Yokahoma, San Francisco és ismét New York. Az óceán alatti kábelek és az elektromos távíró, illetve a hagyományos postaszolgálat lehetővé tették, hogy Nellie folyamatosan hírt adjon az útjáról. Hat nappal az indulás után megérkezett Angliába, ahol lapja londoni tudósítója köszöntötte, és közölte vele, hogy Jules Verne szeretne vele találkozni. A találkozás létre is jött Amiens-ben. Bly sokat köszönhetett az írónak az ötletért, ugyanakkor cserébe azzal, hogy Verne regényhősének útját elevenítette fel, hozzájárult a Nyolcvan nap alatt a Föld körül még nagyobb népszerűségéhez, és újabb tíz kiadásához. 

 

Bly gőzhajóval és vasúton utazott. Ahol – például Ázsiában – a közlekedés akadozott, alkalmanként hosszabb-rövidebb megállásra kényszerült. Ilyen alkalommal látogatott meg egy lepratelepet Kínában, vagy vásárolt egy majmot Szingapúrban. 

A Csendes-óceánon tomboló rossz idő miatt az átkelés elhúzódott, ezért csak január 21-án, a vártnál két nappal később érkezett San Franciscóba. Azonban a World különvonatot küldött érte, így 1890. január 25-én, délután 3 óra 51 perckor Nellie Bly megérkezett New Yerseybe.  Hetvenkét nappal, hat órával, tizenegy perccel és tizennégy másodperccel elindulása után Nellie Bly megérkezett New Yorkba.

Ő volt az első nő, aki kísérő nélkül körbeutazta a Földet. Riválisa, a Cosmopolitain riporternője még úton volt.  Bly útja világrekord volt, bár néhány hónappal később George Francis Trainnek 67 napos útjával sikerült megdöntenie. 1913-ra további három rekord született, a legutolsó John Henry Mears nevéhez fűződik, aki 36 nap alatt teljesítette a távot. 

Nellie Bly utazásáról természetesen részletesen beszámolt a World hasábjain. A kereskedők Nellie Bly-pongyolát reklámoztak, a New York World egy társasjátékot dobott piacra "A Föld körül Nellie Bly-jal" címmel. Nellie Bly sikeres vállalkozásával egy csapásra híres lett, talán akkor a világ legismertebb nője. Ugyanakkor a korszak új, független nőjének ideáljává is vált, és így sok korabeli nő példaképe lett.

 

Nellie Bly 1895-ben feleségül ment egy milliomoshoz, a nála negyven évvel idősebb gyártulajdonos Robert Seamanhez. Felhagyott az újságírással, és férje fémtartályokat gyártó üzemének az elnöke lett. 1904-ben meghalt a férje. A gyár még ugyanebben az évben megkezdte annak a fémhordónak a gyártását, mely később a mai napig használatos 55 gallonos olajoshordó mintájául szolgált. Bár az a hír terjedt el, hogy a termék az ő fejlesztése volt, valójában Henry Wehrhahnnak köszönhető, aki átengedte a dicsőséget Blynak. Akinek azonban valóban volt két újítása: egy tejeskannát és egy szemétgyűjtőt jegyzett be, már asszonynevén, Elizabeth Cochrane Seamanként, az USA szabadalmi hivatala. Ekkor már az Egyesült Államok egyik jelentős női gyártulajdonosának számított. Ám alkalmazottainak sikkasztása csődbe juttatta a céget.

 

Nellie Bly visszatért az újságíráshoz. Tudósított az 1913-as kongresszusi unióról megszületéséről a nők választójogáért, majd az első világháború keleti frontjáról.   

1916-ban Nellie-re egy csecsemőt bíztak, akinek az anyja azt kérte tőle, hogy gondoskodjon a kisfiúról illetve az örökbe adásáról. A félig japán származású gyermeknek nehéz volt otthont találni. Végül Nellie egy manhattani árvaházban helyezte el, itt élt a kisfiú hatéves koráig.   Mivel ő egyre többet betegeskedett, unokahúgát Beatrice Brownt bízta meg, hogy gondoskodjon a gyermekről. 

Nellie Bly tüdőgyulladásban halt meg, 57 éves volt. 

 

 

 

 

 

Ács Eleonóra