Reschné Dr. Marinovich Sarolta (1943-2011)
Régóta terveztem egy cikket, bemutatni meghatározó tanáromat, nagyrabecsült témavezetőmet, a hazai gender- és gothic kutatás, valamint feminista irodalomkritika kiemelkedő egyéniségét, a Társadalmi Nemek Tudománya kutatócsoport alapítóját, a minden hallgatója által szeretett, közvetlen oktatót, "lady-t" a szó legnemesebb értelmében: higgadt, méltóságteljes, tiszteletet parancsoló, egyúttal végtelenül kedves személyiségével, valamint kifogástalan, finom, visszafogott eleganciájával egyaránt megtestesítő embert, sokunk példaképét, Reschné Dr. Marinovich Sarolta tanárnőt. Augusztus 16-án megrázó hírt kaptam. Már csak nekrológ lehet a tervezett írás. Marinovich Sarolta 67 évet élt.
A Tanárnő 1943 novemberében született a Budapest melletti Csömörön – ugyanitt helyezték a mai napon örök nyugalomra. Csak a temetése után tudtam meg férjétől, milyen illusztris személy az édesanyja: a most 92 éves, jelenleg is alkotó Koháry Sarolta Babitsék körébe tartozó írónő, Török Sophie barátnője, később életművének sajtó alá rendezője volt. A Tanárnő, szerény, hivalkodástól mentes személyisége folytán, sosem hangoztatta anyai örökségét – viszont méltón élt vele.
1969-ben szerezte diplomáját az ELTE angol és könyvtártudomány szakjain, 1972-ben doktori, 1992-ben kandidátusi fokozatot szerzett. (Utóbbi értekezésének címe: Two Faces of Fantasy: Women’s Gothic and Utopian Fiction. The Tradition in English.) Pályája kezdetétől a Szegedi Tudományegyetem oktatója volt, 1992 és 1997 között az Angol-Amerikai Intézet vezetője. Utóbbi pozíciójában, mint legközvetlenebb munkatársa, a kollégák nevében búcsúzó Dr. Barát Erzsébet kiemelte, törtetéstől, rossz értelemben vett karrierizmustól mentes vezetőként emlékeznek rá, aki eredményes tevékenysége során a tanszéket intézetté emelte, és döntéseit mindig a közösség érdekében hozta – kiváló megtestesítője volt, tehetjük hozzá, a feminin vezetési stílusnak.
Legfőbb szakmai érdeme, hogy a rendkívül ellenséges tudományos közegben felvállalta a női szerzők és a feminizmus iránti érdeklődését, ötvözve azt ráadásul a Gothic Studies önmagában is marginális területével.
Csendes, ám kitartó harca, következetes munkássága példaértékű mindannyiunk előtt. Őt magát a szolidság jellemezte, de személyiségében rendkívül nyitott volt, érdeklődéssel, sőt kifejezett szimpátiával közelített pl. a gothic szubkulturális vonatkozásaihoz is. Ahogy az őt tanítványai nevében búcsúztató Zámbóné Koçiç Larisa fogalmazott beszédében: nála senki nem érezte magát a sorból kilógónak, oda nem illőnek, ő a nyitott lelkületével mindenkit feltétel nélkül elfogadott, mindenféle előítéletesség távol állt tőle. Három évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, de – és ez is jelzi az általa felvállalt témák, megközelítések iránti elkötelezettségét – óraadóként, ameddig csak egyre súlyosbodó betegsége engedte, tovább tevékenykedett az egyetemen.
A kutatómunka mellett a család is rendkívül fontos volt az életében: két fiát és négy unokáját hagyta hátra. Szeretetét azonban nem korlátozta hozzátartozóira: munkatársaival, illetve azon tanítványaival, akiknek szakdolgozatának, doktori értekezésének vezetését elvállalta (megjegyzem, rendszeresen túljelentkezés alakult ki nála…), rendkívül figyelmes volt, a szakmai teljesítményen túl emberi vonatkozásban is érdeklődött azok sorsa iránt, akiket szárnyai alá vett. Mindig ott volt mellettünk egy kedves szavával, bátorító mosolyával – és, erre igazán akkor ébredtem rá, amikor nehéz szívvel magunk mögött hagytuk frissen behantolt sírját – akárhogy is kutakodom az emlékeim között, az évek során, melyekben volt szerencsém ismerni őt, egyetlen olyan alkalomra sem emlékszem, hogy bármikor is a legcsekélyebb mértékben kibillent volna a higgadtságából! El sem tudom képzelni az arcát a megszokott mosoly nélkül, és el sem tudom képzelni a hangját emelten, dühödten, ingerülten – hihetetlenül, bámulatosan rendíthetetlen ember volt.
Hallgatói körében igen nagy népszerűségnek örvendett, kutatási témái: a nőirodalom, 19.-20. századi női szerzők, a fantasztikum, a gótikus irodalom iránti lelkesedése minden óráját áthatotta. Több embert – köztük e sorok íróját – inspirált a további kutatásra, tanulmányai folytatására; és a többiek közül is nem egynek alakította, akár élethossziglan, olvasási szokásait, sőt, szemléletmódját, gondolkodását. Ami személyesen engem illet, a Tanárnő óráinak és személyének nagy szerepe volt a feminizmusom alakításában, sőt abban is, ahogyan a gót szubkultúrához való kötődésemet megélem. Nem túlzok, ha azt mondom: része volt abban, hogy az lettem, aki vagyok, és ugyanígy állíthatom, közvetett módon a nőkért.hu létrejöttében is szerepet játszott. Ahogyan Larisa fogalmazott: olyan oktató volt, aki nem csak a tudományra tanított minket, de az életre is.
Emlékezetes órái között szerepelt többek között a Brontë-nővérek, valamint Virginia Woolf műveit tárgyaló szeminárium, a „Romanticism and Victorianism in English Literature” c. előadás, és a „Haunting/Haunted by Women” című óra, ahol a rémtörténetek női szerzőivel, többek között Mary Shelley-vel, Angela Carterrel és Fay Weldonnal, illetve a gótikum gender vonatkozásaival ismertetett meg minket. Nem szívesen hagytam ki nála egy alkalmat sem; akármilyen problémák aggasztottak, az órájára beülve rögtön a hangjától nyugodtabbnak éreztem magam, és hamarosan már az általa elemzett vers, novella vagy regény kötött le az alantas gondok helyett.
Szakmailag és emberileg egyaránt nagy hatást gyakorolt mindenkire, aki találkozhatott vele; olyan oktató volt, akit minden hallgatója szeretettel őriz emlékezetében, és aki mindig eszünkbe fog jutni, ha kezünkbe vesszük Charlotte Brontë, Virginia Woolf, Carson McCullers vagy Sylvia Plath egy-egy művét.
Ha gótikus regényt olvasok, mindig fogom hallani a hangját, ahogy leírja a zord, elszigetelt, sötét folyosókkal, titkos járatokkal, csapóajtókkal, váratlan jelenésekkel teli hátborzongató kastélyt, és a hősnőt, aki, ha elég bátor és eltökélt, megmenekül az őt üldöző rémúr elől, és még a szellemek, mozgó porték, megelevenedett csontvázak is az ő boldogulását szolgálják. A gótikus irodalom világában, ahová a Tanárnő bevezetett minket, nincs fekete és fehér, csak árnyalatok vannak. Nincsenek szigorú fogalmi ellentétpárok, csak áttűnések. Az elnyomók hatalma egy szempillantás alatt megdönthető, ahogyan a halál győzelme is bizonytalan, és akár visszafordítható. Most a Tanárnő nélkül haladunk tovább a kastély nyirkos folyosóin, de bízunk benne, hogy – arcán a szokott mosollyal, melyet természetesen éppen megvilágít a fal repedésén áttörő holdvilág – egyszer csak megjelenik előttünk, és tovább vezet minket.
Antoni Rita
Forrás:
Nőkért.hu:
Számos publikációja közül néhány:
Marinovich Sarolta,”Joseph Conrad A sötétség mélyén”. In Huszonöt fontos angol regény .Szerk. Kada Júlia. Budapest: Maecenas Könyvkiadó, 1996.pp. 142-160.
Marinovich Sarolta, “A kortárs feminista gondolkodás és a kánon megkérdőjelezése.” In Éhe a szónak? Irodalom és irodalomtanítás az ezredvégen. Szerk. Péter Ágnes és Sarbu Aladár. Budapest: Eötvös József Kiadó, 1997. pp. 118-126.
Marinovich Sarolta, “Az író nő, avagy egy írónő rémregénye: Sylvia Plath Az üvegbura.” In Modern sorsok és késő modern poétikák. Tanulmányok Sylvia Plathról és Ted Hughesról. Szerk. Rácz István és Bókay Antal. Budapest: Janus/Gondolat, 2002. pp. 191-209.
Sarolta Marinovich, „Interrogating the Iconography of the Female Gothic: The Parody of the Female Gothic”. In The Iconography of the Fantastic. Eds. Attila Kiss and György E. Szőnyi. Szeged: JATE Press, 2002. pp.257-268.
Erzsébet Barát – Sarolta Marinovich, ”Is There a Space for Teaching Gender Studies in Hungarian Higher Education?”. In Teaching Gender Studies in Hungary. Ed. Pető Andrea. Budapest: 2006. pp. 13-23.
Sarolta Marinovich-Resch, ”(Self)-Portraits of the Artist as a Young Woman: Representations of the Female Artist in the New Woman Künstlerroman of the 1890s”. In Fiction and Autobiography. Eds. Sabine Coelsch-Foisner and Wolfgang Görtschacher. Frankfurt: Peter Lang, 2006. pp. 57-69.
Sarolta Marinovich, “The Discourse of the Other: Female Gothic in Contemporary Women’s Writing”, Neohelicon, vol. XXI/1. 1994. pp. 189-205.
Susan S. Arpad and Sarolta Marinovich,”Why Hasn’t There Been a Strong Women’s Movement in Hungary?” Journal of Popular Culture, 29(1995):2, pp. 77-97.
