.jpg)
Az 'osztatlan közös tulajdon', az 'információs közjavak', az 'ingyenesség': ezek a 21. század tulajdonformái a legnagyobb wilágszellemek szerint, mint pl a google, az apple, a facebook, a wikileaks, anonyma hungaria, és sokan mások. A szabad alom fogyóban van, a szabadalmak újrafelosztása hamarosan elkezdődik.
E fogalmak tisztázása vezet mentális és technikai jövőképünk újraalkotásához. A következtetések: 1, a szerzői jogi rendszer menthetetlen; 2, a pénz bankjegy alakú őse múzeumba vonul; 3, kollektív tudatunk korlátlanul hozzáférhető. Felmerül a kérdés: mihez kezdjünk a 'doktorokkal'..?
Anonyma Hungaria válogatott Uhorski András Szocioregényéből nemzeti törzsanyagot.
A jelenlegi európai szabályozás a szerzői jogok védelmét a szerző egész életére + 70 évre terjeszti ki. A védettségi időszak lejárta után a könyv vagy más műalkotás, fénykép, film, zenemű visszatér a szellemi köztulajdonba tehát az emberi közművelődés közkincsei közé.
A szellemi tulajdonjog biztosítja az innováció és az oktatás érdekeit, szabad például az oktatásban – a széles értelemben vett innováció (pl technikai generációváltás) intézményrendszerében – lemásolni bármit.
Az internetes hozzáféréssel nagyságrendekkel nő a közgyűjtemények és kulturális-információs közjószág társadalmi hasznossága.
Kulturális közkincsünk folyamatosan hatványozódik.
Az ingyenesség az élhető információs társadalom indikátora. Az emberiség felhalmozott öröksége információs közvagyon, ekként szabadon olvasható.
Az információs közjavakra a wilágháló civil jellegének megőrzésével lehet vigyázni.
Az információs közjavak olyan köztulajdont alkotnak, amelynek semmi köze az államhoz, sem pedig a magántulajdonhoz – mondhatni, az igazi társadalmi tulajdont valósítják meg. Végül is az információs közjavak (például az információszabadságról szóló törvény kapcsán megnyíló közigazgatási információ- és adathalmaz, vagy a GPS-jelek, vagy a digitális átállás során gazdátlanná váló televíziós frekvenciák, stb) ingyen hozzáférhetők, és nem az adófizetők pénzéből fenntartott állami ártámogatás teszi ingyenessé őket, mert semmilyen szűkösség nem állít korlátokat fogyasztásuk (megismerésük) elé. Az önkéntességet és a nonprofit működésmódot helyezi előtérbe.
Megvilágító erejű az osztatlan közös tulajdon angol megnevezése, amely nem más, mint a közlegelő (the commons). Azt hinné az ember, arrafelé ilyesmi már nincsen. Ha átvesszük az angolok–amerikaiak gyakorlatias megközelítését, közlegelőnek azon mindenki számára nyitva álló erőforrások számítanak, amelyekre még senki nem tette rá a kezét, amelyek anyagi hasznosítására még senki nem talált ki üzleti elképzelést. Például amíg nem létezett a harmadik generációs mobiltelefónia, addig senki nem adott volna egy fabatkát sem azért a gyengének ítélt frekvenciatartományért, amelyért idővel, a műszaki megoldás megtalálását követően nagy aukciós árat lehetett elérni a magát egyszerre frekvenciagazdálkodóvá nyilvánító állam számára.
A digitális ingyenesség további esetei az elektromágneses spektrum frekvenciagazdálkodáson kívül elosztott részeitől kezdve az információs közművek fogalmának gyakorlati alkalmazásán keresztül (egész városok nyújtanak ma már ingyenes internet-hozzáférést) egészen a digitális múzeumok belépődíj nélkül hozzáférhető anyagáig terjednek. Ott vannak továbbá a vállalati marketingstratégiák keretében felkínált digitális ingyenesség ezernyi beugratós és valós válfajai is – ez utóbbi jópofán veszélyes gazdagság! Végül még egy széles tartomány: a lejárt szerzői jogvédelem alá eső s ezért ingyenesen hozzáférhető-hasznosítható szellemi alkotások tartománya. És a sor még hosszasan folytatható lenne, mindenesetre az osztatlan közös tulajdon fogalmának komoly rehabilitációja remélhető az örvendetesen gazdagodó információs közvagyontól.
A KÖZTULAJDON ÚJ ÉRTÉKES FORMÁI A kibertérben zajló műszaki fejlődés nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szellemi tulajdonjogok kérdésében végbemenjen egy alkotó jellegű tisztázódási folyamat. Ugyanis eddig annak lehettünk tanúi, hogy egyre hosszabb lett a szerzői jogok és más szellemi tulajdonjogok védettségi ideje. A jelenlegi európai szabályozás a szerzői jogok védelmét a szerző egész életére + 70 évre terjeszti ki. A védettségi időszak lejárta után a könyv vagy más műalkotás, fénykép, film, zenemű visszatér a szellemi köztulajdonba tehát az emberi közművelődés közkincsei közé. E generikumok ezzel az elektronikus világkönyvtár részévé válnak, és világszerte gyors ütemben digitalizálják is őket. Ez a kulturális örökség ma legnagyobb (1.) része.
Az emberiség kulturális örökségének van egy másik (2.) nagy birodalma is: az államéletben keletkezett adatok hatalmas halmazát az információszabadságról szóló törvény teszi nyilvánossá (azaz forgalomképessé). Az információs közvagyon fogalmán a közpénz felhasználásával előállított vagy a közigazgatás által kezelt információt értjük. Ezekből azonnal le kell vonni azt a nem kevés állományt, amelyet a közigazgatás az ide vonatkozó hatályos törvények alapján (vagy éppen ösztönösen) titkosított. Ugyancsak le kell vonni a közigazgatás által birtokolt személyes adatok tömegét, a magánjogi szerződések üzleti titok alá eső adathalmazát, és akkor eljutunk az információs közvagyonnak tekinthető állományhoz. A szellemi köztulajdon mellett ennek a hatalmas közvagyonnak a hasznosítása a másik legnagyobb ígéret az információgazdaság számára. Hasznosításon itt a megismerhetőséget, tehát kereshetőséget és a letölthetőséget értjük.
A szabadon hozzáférhető kulturális javak utolsó, (3.) nagy alkotórészét a honlapok és a blogszféra anyaga alkotja. A keresőgépek például nem tudnának működni, ha ez nem volna információs közvagyon. Amit egy keresőgép eredményként felhoz, leggyakrabban ingyenes közjószág, a merítés pedig a közvagyonból történik – még akkor is, ha a motorok alapértelmezés szerint csak a honlapokban és nem a blogokban keresnek.
Ez az információs közvagyon sajnos távolról sem meríti ki az emberiség digitalizált tudáskincsét. Gondoljatok például a szakmai folyóiratok anyagára vagy a könyvkiadók által megjelentetett új könyvek tudásanyagára, vagy a múzeumok és magángyűjtők olyan anyagaira, amelyekért (a közzétételre hivatkozva) adókedvezményt vesznek igénybe. Ezekben a kultúrjavakban a keresőgépek nem tudnak keresni. Vagy ha mégis, a találatra csak hivatkozni tudnak, megmutatni már nem tudják azt.
Az információs közvagyon alapjait az az elv teremti meg, hogy ez a munkaállomány – amely nem kevés munkával jött létre –, akárcsak a lejárt szellemi védettségű műalkotás, nem tartozik szerzői jogvédelem alá. Tehát bárki által szabadon hozzáférhető, ha – és ez egy nagy „ha” – tudomást szerez róla. Éppen ez az a pont, ahol a kibertérben ma mozgás, mozgolódás, helyezkedés és üzleti előkészítés, üzleti térfoglalás tapasztalható. Világos ugyanis, hogy jobb lenne, ha a keresés, a tanulás és az informálódás joga nemcsak az online tartalmakra korlátozódna, hanem mindenki rendelkezésére állna minden digitális anyag! Ezzel a történelemben első ízben tudná az emberiség kiheverni az ókori alexandriai könyvtár leégésének következményeit – mint ismeretes, az volt az utolsó hely, ahol a kor teljes tudásanyaga felhalmozódott.
Míg a tulajdoni védelem alá eső szellemi termékek az emberiség örökségének privatizált részei, addig a védelem alá nem tartozó nagyobb halmaz olyan köztulajdonnak tekinthető, amely nem állami kézben van, és nem is államosítás eredményeképpen jött létre. Erre a köztulajdonra pedig, az információs közjavakra, a világháló civil jellegének megőrzésével lehet vigyázni.
Az információs közvagyon a (magyar) kibertér tartalommal feltöltésének – a bitkultúra fejlesztésének – legfőbb záloga. A nemzeti kulturális örökség, a könyv- és levéltárak, a közgyűjtemények, a jogtárak, a földhivatalok, valamint a földrajzi információ is mindmáig nyilvánosan hozzáférhető közvagyont alkotnak.
A digitális migráció (beszkennelés, virtuális - tehát tehát a hordozótól vagy a formátumtól független megjelenítés) olyan növekedési forrás, amely nonprofit üzemmódja mellett is az információgazdaság húzóereje. Azt lehet mondani, az ingyenesség jelenléte a gazdaságban valahogy a „fenntarthatóság” egyik összetevője, és ennyiben a zöldterületekhez hasonló védelemre szorul. Amiképpen például a madárvilág jelenléte mindig annak a jele, hogy az agrárszempontok összehangolása sikerült a környezet védelmével, azonképpen az ingyenesség is – mint a gazdaság egyik antropológiai állandója – mindig az élhető információs társadalom indikátora.
A szellemi tulajdonjog védi az alkotó lehetőségét arra, hogy megszerezze szellemi terméke lehetséges hasznait, és a törvényhozó szándéka biztosítja az innováció és az oktatás érdekeit, amelyek nem lehetnének meg, ha minden szellemi alkotás monopolvédelem alatt állna. Ezért a szellemi tulajdonjogok konstitúciója kivételeket állapít meg a privatizáció folyamatában, amelyeket a szabad „nonprofit használat” címszava alatt lehet összegyűjteni. Ennek értelmében szabad például az oktatásban – a széles értelemben vett innováció intézményrendszerében – lemásolni bármit.
Senki nem akadályozhatja meg a szűkebb értelemben vett nyomtatáson túlmenő hasznosítást, így például a rádió- és televízióadások rögzítését. Nyitva kell hagyni ezt a szabad reprintlehetőségét a kritika, sőt akár a paródia számára is. Szintén legális a köteles példányok rendszere, amely a nemzeti könyvtáraknak adja meg a létalapját, valamint a jogtulajdonosoknak tűrniük kell a javak antikváriumi forgalomképességét.
A globális civil kezdeményezés igyekszik megakadályozni a szellemi tulajdonjogok kezelőit abban, hogy megszüntessék a „nonprofit hasznosítás” eddig élvezett lehetősége.
Alapvetően korunk egyik eddig kevéssé reflektált főtendenciája az intézmények, szellemi javak és kulturális alkotások digitális migrációja és az így megszülető boldogságosan hatalmas digitális közvagyon. E migrációval (tehát az internetes hozzáféréssel), pedig nagyságrendekkel nő a közkönyvtárak, közgyűjtemények és minden más kulturális-információs közjószág társadalmi hasznossága. Ráadásul az online világban a hozzáférésben megnyilvánuló esélyegyenlőtlenség sem tűnik olyan súlyosnak, mint a hús-vér világban, ahol az utazás és a belépődíjak alaposan megszűrhetik a tényleges hasznosulást.
A teljes tudáshalmaz digitalizálásától még messze vagyunk ugyan, de a dolog távolról sem elérhetetlen, és a nyelvi korlátok is egyre lazíthatóbbak. Végül is ma már hosszabb ideje szinte minden, ami keletkezik, számítógépen íródik, fényképeződik és rendeződik. Nagy erőkkel folyik az államélet írásalapú adatai számítógépes hozzáférhetőségének megteremtése a polgárok nyugdíjaktáinak beszkennelésétől a levéltárakba selejtezett belső hivatali anyagok levilágításáig.
A lényeg, hogy az emberiség felhalmozott öröksége információs közvagyonként szabadon olvasható lesz-e, vagy fizetni kell érte? A funkcionalitásukban meghatványozódott kulturális javak közjószág maradhatnak-e, vagy sem? Ez új, érdekes kompromisszum lehet, elsősorban a kiadóvállalatok részéről, akik már végigcsináltak egy ilyen jogdíjvilágvégét, amikor "engedélyezték" a könyvek könyvtári és antikváriumi terjesztését.
Most a wilágháló akadálymentesítése a dolgunk.
Forrás:
http://index.hu/tech/2012/08/26/johet_a_szabadalmi_haboru_vege/
http://elofolyoirat.blog.hu/2011/02/22/mi_az_hogy_koztulajdon_ma
Anonyma
