Az Első Köztársasági Elnök elmozdítása vajon véletlenül esik egybe az Utolsó Köztársasági Elnök Lemondásával? Vagy sejtsünk valami nagyon merészet? - Kérdezte Orbánné Vica a ’költő nővérét’, József Etellát nagyszombaton.
Károlyi miatt szaggatták szét hazánkat Trianonban, okoskodtak a kislányok, Ramóna és Renáta. De József Etella védőszárnya alá vette Károlyi Mihályt. Őt hibáztatni ’Trianonért’ olyan, mint az ’árvízi hajóst’ hibáztatni az árvízért.
A vörös gróf két Nemzeti Történelmi Nagydíjat szerzett meg egymás után, az Őszi Rózsát és Trianont. Olyan teljesítmény, mintha bejuttatta volna két olimpiára a lepkesúlyú fociválogatottunkat.
Az I. Magyar Köztársasági Elnök megbizatást gróf Károlyi Mihály viselte először 1919-ben, ugyanő a napokban szoboráthelyezés alatt álló kossuth-téri Károlyi Mihály.
Első profi politikusunk, a Károlyi párt vezetője, a vörös gróf. Rokonszenves és következetes államférfi volt, bár kortársai nem kedvelték igazán semelyik oldalon. Az okokat találgathatnánk, talán azért utálták, mert 'vörös' volt, vagy azért, mert testi fogyatékkal élt, vagy azt nem bírták, hogy mindennek ellenére tudta, mi az úri becsület. Békepárti volt, ezért nyerte el az Őszi Rózsát és ezért vitte el a Trianon-balhét. Lemondott a címéről, átadta a vagyonát, elvesztette a fiát és a hazáját. Emléke a Kerepesi temetőben háborítatlan. Íme a Sorsa.
Trianon a nők történetében pedig a Békeszerződés ünnepe.
Az első világháború résztvevőinek helyezését hirdették ki Trianonban. Trianon magasdiplomácia-képes francia kastély, itt írta alá vörösgróf Károlyi Mihály, a Magyar Köztársaság I. Elnöke a magyar béke-szerződést 1920 június 4-én.
A világháborúban hazánk a vesztesek futottakmég kategóriájában végzett, megtépázva, elfoglalva és sokszorosan megerőszakolva.
Trianonban tudtuk meg, hogy valóban vesztettünk. A monarchia-mágia szétfoszlott, a háború-rontás kimerült, az őszirózsás varázslat lehullt.
A háborúban a vesztesek meghalnak és/vagy büntetést kapnak.
A túlélők fizetnek mindenért.
Trianon kegyes volt hozzánk, elismerte államiságunkat, kijelölte kompetenciánkat és autonómiánk földrajzi kereteit a felbomló osztrák-magyar monarchia kevert népességű utódállamai sorában.
A rendszerváltás és népességszabályozás halálolimpiáján feláldoztuk a küzdőkorú férfiak számos évfolyamát. A túlélők nemzedékei fizetik a vereséget, az új határok között felőrlődő sorsokkal, vagyonokkal, érzelmi, mentális és szellemi teljesítményekkel.
A túlélés ára a sorsunkba van könyvelve.
Traumatizált hátrányos helyzetű félnomád szubeurópai nép vagyunk, jellemzően a vesztesek között, és csodák csodája, megmaradt az országunk. Ezt ünnepeljük a békeszerződés ünnepén. Hála.
***
Forrás:
Károlyi család
http://www.agt.bme.hu/staff_h/varga/foto/kerepesi/karolyi.html
Yotengrit
http://elofolyoirat.blog.hu/2012/03/10/vilag_tanitonoi_yotengrit
Schmitt Pál:
http://elofolyoirat.blog.hu/2012/04/04/palfordulat_vagy_schmitt_jellemzo_szerencseje