Sara Lidman, 7. rész, 8. rész, 9. rész

10. rész

Fiatalemberek csoportosulnak: a tekintetük várakozó, a válluk és a karjuk tudatában van erejüknek, és elviselik mindezt anélkül, hogy ámokfutásba kezdenének. Ha elérkezik a nap, amikor megtudják, mire vár a tekintetük, karjuk is határozottan fog mozdulni, és megmutatkozik az erejük - azon a napon én már nem akarok itt lenni: Igorral, az én báránykámmal együtt otthon akarok ülni Gocksjőben, a selymes fűben és újságot olvasni. Nem szégyellem kimondani, félek ezektől a fekete legényektől. Teljesen kikapcsolódtak. Vasárnap van, és ők olyanok, mintha megfeled­keztek volna az egész heti joburgi pokolról, és mintha holnap nem is lenne hétfő. Nem látszanak nyugtalannak. És ez a perzselő, üres égbolt és ez a szilánkos éles por. És nincs autójuk, amelyben megbújhatnának, és a viskók forrók, mint a ke­mence. A nap gúnyos kacajjal porlik szét az ezernyi bádogtetőn.

Gyerekek. Nyüzsögnek, bujkálnak, hempereg­nek, hemzsegnek: ha módjuk volna rá, egyetlen nap leforgása alatt elárasztanák Joburg belvárosát. Kivennék a kenyeret Igor szájából, vagy megosztanák vele szörnyű kosztjukat, átadnák neki undok betegségeiket, felfalnák. Sőt, valamiképp elnyelnék és meg is emésztenék. Ezért kell nekik itt élniük, a fiamnak és nekem pedig a cityben. Ha Igor nem volna, azt mondanám, széledjenek szerte, hiszen ez az ő országuk. De egy héten belül bennszülött-negyeddé változtatnák Joburgot, és a fiamat - aki arra született, hogy másokat kényszerítsen a lábához - agyontaposnák, még mielőtt beérne az iskolába.

Jeevest táncolnak. Az egyik penny-whistle-en játszik, ezen a kis rézsípon, amely akár a görög mondabeli görög pásztorok sípja, Afrika legényeinek ismertetőjele. Egy másik üres petróleumos-kannán dobol. A gyerekek énekelnek, tapsolnak, ringatóznak. Megpillantok egy sugárzó fiúarcot, tökéletesen szépek a vonásai, arckifejezése nem elégszik meg önnön szépségével, valami hívogató van benne. - Örvendezz velem azon, amit látok! - egyfajta különállás, fenyegetés. Azt hiszed, el tudsz kapni azzal a mohó, tolakodó pillantásoddal?

Ő vezeti a csoportos táncot, mindannyian köve­tik a mozdulatait; csillog a foga. Ha nem volna velem a fiam, megállítanám a kocsit, odamennék. Közelebbről megnézném, meg is kérdezném, helyénvaló-e, hogy egy ilyen csodálatos emberi lény egy szemétrakáson táncolja végig az életét. De hát van egy fiam, Igor a neve. Az a kölyök meg nem az enyém. Ezrivel vannak a hozzá hasonlók. Igor egyetlen gyerek. Joburg hagyja, hogy az a fickó jeevest táncoljon Cassandra szemétrakásain. Miért legyen nekem érzékenyebb a lelkiismeretem, mint mindenki másnak Joburgban? Amíg táncol, nem boldogtalan. Szomjas se lehet, ha így csillog a foga. Nem olyan, mint mi.

Majdnem nekihajtok két bikának, olyan idétle­nül mozognak a forró porviharban. Egyik a másikra próbál hágni, úgy táncolnak összevissza az úton, nem is látják az autómat, én meg félrefordultam a csillogó fogú Adonisz miatt. A gyerekek meglátják a kocsimat, kacagnak és integetnek, de nem törődnek a jószággal. Az afrikai bika jámbor fajta, nem támadja meg az embert.

Poros csontokon hajtunk keresztül, meg apró vashuzalvázakon, melyeket cérnaorsókhoz erősítve, botokkal tologatnak az úton a gyerekek, akik most megfeledkeztek ezekről az autócskákról, inert a szögesdrót tövében jeevest játszik egy banda. Sajnálom, hogy el kell gázolnom egy ilyen tüneményt - az autó ábrándjának csontvázát.

Szombaton egy fehér asszony azt mondja egy másiknak a bottlestorban*:  - ...de akkor aztán megmondtam, hogy ezek legalább kétezer év­vel mögöttünk vannak! Mit találtak fel ezek? Még a kereket sem, mondtam! És az ilyenek követel­nek szavazati jogot! - A hölgy sem úgy fest, mint aki feltalálhatta az orsót. De ezt nem is kívánta tőle senki, minden varróholmit megvásárolhat a Morr's áruházban. A hölgynek van szavazati joga és ideje ahhoz, hogy naponta elszívjon negyven cigarettát; és negyvenöt éves korában megengedheti magának, hogy új arcot csináltasson. És a boy minden reggel fél hétkor begördíti a zsúrkocsit; a hölgynek csak egyszer kellett odavetnie, hogy olajozza meg a kerekeket, többé nem csikorognak. És amikor bevásárolni megy a Morr'sba, ugyanaz a  kőkorszakból származó boy hozza ki a kis kocsit a garázsból a bronz levélsze­gélyes vaskerítés rácsos kapuja elé. A gyerek álma az autóról egészen más, mint az ilyen lady potyautazása az időben. Nem bírom ezt a fajtát - de azt akarom, hogy Igor az ő gyerekeivel versenyezzen.

Folytatjuk!

 Forrás:

Sara Lidman: Én és a fiam, 1970, Bp, Kossuth. Fordította: Lontay László.

A könyv közlését a magyar kiadás egy példányának szkennelése tette lehetővé, amit Molnár Ágnes készített, a blogra szerkesztette Vári Sasa, díszítősorral ellátta Evu, olvasta és értelmezte Gordon Agáta, Orbánné Vica és József Etella.  

http://elofolyoirat.blog.hu/2012/03/03/vilag_tanitonoi_sara_lidman

Sara Lidman 1923-2004.

http://en.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman

http://sv.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman