34. rész
Sokkal pökhendibb vagyok a felszolgáló boyhoz, mint ha egyedül volnék. Igornak legyen példaképe, majd ha arra kerül sor, hogy parancsokat osztogasson. Jövőjét az alapoktól kezdve fel kell építenem, a részletekben, az egészben is. Igor tudatában van önmaga jelentőségének, és jóllehet nincs étvágya, derekasan eszik; minden lehetőt megtesz, hogy vállalja a maga részét a „mi férfiak"-ból, így aztán megígérem, kap majd egy zacskó tejszínkaramellt is.
A mellettünk levő asztal hatásos háttér a boldogságunkhoz. Hárman ülnek körülötte. A két szülő mindegyike azon töpreng, hogyan játszhatna ki a fiút a másik ellen. A kamasz lányos arca mindkettejükre hasonlít, minden jellemző vonásuk megtalálható az arcán, csak furcsán megszépülve.
Az asszony vonásai eltorzulnak a gyűlölködő sírástól: - Csak azt tudnám, mit szerettem rajtad!
És a férfi néma fintort vág: - Ki tudja!
A fiú hallgat, sápadtan, mintha az életéért folyna a játék.
A kívülálló tudja, mit is látott a férfi a nőben, a 
nő a férfiban tizenegy-tizenkét évvel ezelőtt: a kedvese arcát, amikor egy éjféli órán a nagy szenvedély tárja elébe, amikor letisztul róla a nappali hajsza, az esti sóvárgás, szépsége némán tárul fel előtte - s felülmúl minden ábrándot.
Ők már elfelejtették ezt a látványt, megtagadták. És a gyerek csodálkozik, hogy miért ilyen, szomorú az élet. A bánat oly szorosan tapad arcvonásaira, mint valami halotti maszk. Belenyugszik-e ebbe a helyzetbe? Nem, ő fel fog nőni, s majd a maga útját járja. Csúnya lesz és önhitt, akár a szülei és ellenállhatatlanul epés. És azok, akik magukra maradnak az élethossziglan tartó kérdezgetésben, hogyan is tehettek szert egy ilyen förtelmes életpárra, azok ugyanehhez a hitveshez fordulhatnak új szónoki kérdéssel: - Csak azt tudnám, miért nem szeret a fiam... pedig mit meg nem tettem érte ...
Nem szabad hármasban élni. Párunk folyton próbálkozik valamivel. Rulh is ugyanilyen tekintetet lövellhetett rám, amikor megkérdezte: - Kölcsönadnád egy percre Igort, hogy megszoptassam? - Attól a pillanattól kezdve, hogy a karomba vettem, csak mi ketten voltunk: Igor és én - Ruth tudta ezt. Ezért tapadt Igorhoz oly betegesen. Még akkor is a mellére vette Igort, mikor már elapadt a teje. Ruth békében nyugodhat, evilági tennivalóinak eleget tett. Bárcsak vitte volna magával néhány barátnőjét is, akik szapora beszelőkével és altesttel járkálnak Sundbyberg-ben. Vera Ramgren nénit például, a ravatalozó állandó vendégét, akinek a tekintete kiűzne a hazájából minden gyenge férfiembert. Hogy nézett, hogy hümmögött, amikor mindennek vége volt: - Tudom, amit tudok... Hálás lehetsz, gyermekem, hogy hallgatok...
Igor meg én jól érezzük magunkat ebben az országban, egymásnak élünk, és senki nem állhat közénk, senki nem teheti tönkre életünket.
Egy másik egyedülálló apa érkezik a fiával, Ugyanabban a házban lakik, ahol mi, két emelet-feljebb. Néha elsörözgetünk. Egykorúak vagyunk, de az ő fia néhány évvel idősebb Igornál, a férfi pedig nem özvegy, a felesége elhagyta, és a tárgyaláson az apának ítélték a gyereket. A special branch rendőre, és az asszony talán nem hivatkozhatni is ehhez hasonló érdemekre. A férfi soha nem engedi, hogy a nő lássa a fiút; egyetértek vele abban, hogy ez az egyetlen helyes megoldás. Az érdekeit kell szem előtt tartani, és Jack feddhetetlen apa, akármit gondolnak is a foglalkozásáról.
Invitáló mozdulatot teszek, hogy az asztalunkhoz ülhetnek, és Jacknek nincs is ellene kifogása. Nagy darab, jól megtermett férfi, kemény fickó. Megszokta, hogy parancsolgasson a bennszülötteknek; Amikor rendel, sokkal biztosabban, arrogánsabban teszi, mint én, akárha egy jól beidomított kutyához szólna, amelyiknek már korbácsot sem kell mutatni. A felszolgáló pedig egyetlen ..yes, boss"-szá görnyed.
Harminchat óta ő az egyetlen Franco-önkéntes, akivel találko2tam, és ezt nem is szégyenli. Mindig azon töprengünk, hátha találkoztunk Spanyolországban. és helységeket, kávéházakat, lányokat idézünk fel egymásnak. - Azok a bögyös kis spanyol nők, amigo[1]* azok tudtak ám szeretni! - Nem vagyunk biztosak benne, vajon találkoztunk-e, de Jack szerint az elvbarátok végül is találkoznak, s ha az egyik világrészben elkerülik egymást, a másikban összefutnak. Rábólintok, bár nem tudom, minden szempontból együvé akarok-e tartozni Jackkel.
Egy újságot mutat, a képen cirkuszi majom, szemüveggel fényképezték le. a kezében újság. „Művelt pávián" - így hangzik a cím. Jack kéjesen nevet, amit csak akkor értek meg. amikor megmagyarázza az értelmét. - Művelt bantu... hát nem érted? Ez a majom újságot tud olvasni! Éppen úgy, mint az ember! Nem gondolod, hogy szavazati jog kellene neki? Levágni a farkát! Már csak ez a kevés hiányzik, és egyenjogúságot követelhet. Nem igaz? Ti európaiak, akik pontosan tudjátok, hogy s mint kell Afrika dolgait intézni, mit gondolsz, nem volna megfelelő államfő a. számunkra?
Kibújok abból az Európából, amelybe megpróbálna bezárni, és azt mondom, hogy én nem az a fajta vagyok, aki bármit is beképzel magáról. Ő itt született ebben az országban, ő természetesen jobban tudja, hogy s mint kell az itteni dolgokat intézni.
Tovább lapoz, és felolvassa egy olvasó levélét, amelyben azt követelik, hogy Dél-Afrikának legyen atombombája. „Csak úgy nyerhetjük vissza a világ többi részének tiszteletét, ha atomfegyvert szerzünk. Ha tagjai leszünk a Klubnak, a többi állam nem mer ily szégyentelenül bánni velünk, mint ahogy most bánik."
Jack azt mondja, az atombomba szükséges ahhoz, hogy el tudjuk némítani a külföldi propagandát. A kafferek beképzelik maguknak, hogy igazságtalanul bánnak velük. - Van valami okod panaszra, Sixpence? - kérdezi vidáman. Sixpence-nek nevezi a felszolgálót, de ez nem jelenti, hogy annyi borravalót is ad neki; egyetlen pennyt sem ad. A felszolgáló olyan képet vág, mintha az a veszély fenyegetné, hogy becsukják, és komolyan feleli : No, boss.
- Ide hallgass! Mit gondolsz, hiányzik-e bármi ennek a suhancnak! Atombombára mégis szükségünk van! Nekünk éppen annyira kötelességünk megvédeni a szabad világot, mint bármely más országnak. Az én srácom repülő lesz. Igaz? - A srác férfiasan rábólint. Megkérdezem Igort, ő mi akar lenni, és máris kész a válasz: - Doktor! - Az én fiam értelmes választ tud adni, oh, yes.
De sápadt, és már kezd elálmosodni. Két kézzel fogja a poharat, úgy iszik, pedig meg-megborzong tőle. Merev tekintettel néz rám - csak azért iszik, hogy örömet okozzon nekem. Éppen úgy meginná a mosogatóvizet is, ha azt mondanám, hogy férfias dolog, és úgy hozná a sors, hogy a kedvemre akar tenni. Jack már észrevette, hogy a fiam sört iszik, így Igornak nem kell az utolsó cseppig bizonygatnia a szeretetét. Szégyen is volna mindkettőnk számára, ha rosszul lenne a sörtől, ezért rászólok Igorra, adja Apunak a maradékot. Merev odaadással nyújtja a poharát, s képtelen kifejezést adni megkönnyebbülésének.
Folytatjuk!
Forrás:
Sara Lidman: Én és a fiam, 1970, Bp, Kossuth. Fordította: Lontay László.
A könyv közlését a magyar kiadás egy példányának szkennelése tette lehetővé, amit Molnár Ágnes készített, a blogra szerkesztette Vári Sasa, díszítősorral ellátta Evu, olvasta és értelmezte Gordon Agáta, Orbánné Vica és József Etella.
http://elofolyoirat.blog.hu/2012/03/03/vilag_tanitonoi_sara_lidman
Sara Lidman 1923-2004.
http://en.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman
http://sv.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman
