37. rész
- De még mennyire tilosban járnak! Nagyobb kockázatot vállalnak, mint az alvajárók. De a rendőr bácsiknak mindig gondja van másokra. Én magam már nem foglalkozom ilyen egyszerű esetekkel, legyen az ilyesmi a zöldfülűek dolga. Nem mintha az effajta tisztogatásnak nem volna meg a maga jelentősége. Nem múlhatnak a napok hiába, a sajtónak közölnie kell annak a párnak a nevét, amelyet kihalásztak a csalitból. Meg azt is, hogy mire büntették őket. De ez nem az én asztalom.- Akkor meg hogyan bukkansz az érdekesebb esetekre?
- Esküszöm neked: az én kerületemben nincs a feketék és a fehérek között olyan kapcsolat, amelyről ne volna tudomásom - mondja, és undorítóan kielégült képet vág.
- Ez azt jelenti, hogy vannak kapcsolatok, amelyekről nem teszel jelentést?
- Hogy van mostanában Gladness ?
- Ide figyelj, ne próbálj nekem ...
Jack kedélyesen nevet. - Csak tréfálok. Gondolhatod, hogy soha nem csuknék le ismerőst, amikor nyakig vagyok más anyaggal. Olyanokkal, akik igazán hoznak a konyhára.
- Mennyit fizetnek?
A téma egymáshoz köt bennünket, mint a rüh, de inkább vakarózunk, semhogy megszabaduljunk egymástól.
- Jó sokáig tartott, amíg rájöttem, miről is van szó tulajdonképpen - mondja Jack, és csak úgy árad belőle a nemzeti önérzet.
- Úgy? És miről van szó tulajdonképpen?
- A faj tisztaságáról. Sem többről, sem kevesebbről. Az ilyen ügyet nem lehet a magánerkölcs területére utalni. Az önfejűeknek bele kell törődniük abba, hogy elriasztó példaként szolgáljanak, még akkor is, ha egyébként tisztességes állampolgárok. Minden nagy gondolat megköveteli a maga áldozatait.
- Szóval nem szabad elhatározásból választottad a foglalkozásodat?
- Dehogyisnem. Miért?
- Akkor miért nevezed magad áldozatnak?
Legszívesebben a képembe öntené a whiskyt, de jobbnak látja, ha nem tulajdonít nagy jelentőséget gonoszkodásomnak. Hát azt hiszem, hogy ő nem tud különbséget tenni a kétfajta dolog között? Azt hiszem, addig süllyedne, hogy kezet adna egy feketének, azt hiszem, vállalna egy szolgálatot, és kételkedne eszmei tartalmában? Tisztán issza a tejet, nem keveri kávéval.
Megnyugtatására hangsúlyozom, mindent elhiszek, amit mond, de akkor legalább azt magyarázza meg, kire gondol, amikor áldozatokról beszél. És milyen elvek alapján válogatják ki őket.
- Meg kell félemlíteni a népesség minden rétegét. A szegények erkölcstelensége nem hat a magasabb osztályokra, csak amikor egy művelt férfiről van szó, akkor értik meg, hogy bizonytalan talajon jár az, aki túlteszi magát a faji korlátokon.
- Mindig csupán erkölcstelenségről van szó? - kérdezem Jacket.
- Azt akarod mondani, hogy szerelmes voltál Gladnessbe?
- Nem voltam szerelmes, sem erkölcstelen. Végeztem a nőkkel. A fiamért élek, ezt vedd tudomásul.
- Persze, a lurkó! Ha mindenki olyan következetes volna, mint te, nem lenne szükség törvényre az erkölcstelenség ellen. Csakhogy sokaknak van valakijük, akivel élnek, de azért úgy mellékesen is élni akarnak, hogy úgy mondjam, maguknak.
- Azt mondtad, néha másról van szó, nem erkölcstelenségről - faggatom. (Gladness, vigyázz magadra! - jár a fejemben. Ne engedd, hogy ez disznó Jack valahol rád találjon.)
- Gyakrabban, mint hinnéd, öregem. A mi feladatunk arról gondoskodni, hogy a közvélemény ne szerezzen tudomást ezekről az esetekről. Ezt a törvényt akkor érte a legsúlyosabb fenyegetés, amikor pár éve egy kis párt csíptünk el, két jámbor, dolgos emberkét, akiknek egymáson kívül sem nyerni, sem vesztenivalójuk nem volt ezen a világon. Nem szégyenkeztek bűnük miatt, hanem erősködtek, hogy szeretik egymást, és öngyilkossággal fenyegetőztek, ha nem maradhatnak együtt. Az ügyvédek a fehér vér, a lány származásával kezdtek manipulálni, kiderítették, hogy van valahol valami fekete retyerutyája, így aztán összeházasodhattak. Már-már úgy volt, hogy nagyon kellemetlen elvi döntvény lesz az ügyükből. Képzeld csak el, milyen következményekkel járhat, ha elismerik, hogy feketék és fehérek között lehetséges a szerelem!
Jack egyik szeme világosszürke, a másik barna.
- Annyit jelent ez, hogy békében hagyjátok azokat, akikről gyanítható, hogy szeretik egymást?
- Semmiképpen. Csupán arról gondoskodunk, olyan helyzet alakuljon ki, hogy ne védhessék meg szerelmüket, s olyan véget nem érően hosszú, kínos bizonyítékláncolatot produkáljanak, hogy hiába tagadnak, elítélik őket. Szinte minden embernek van valami veszedelmes titka, amely az effajta perekben hatásosabb minden hüvelykszorítónál. Valami, ami négyszemközt érthető emberi magatartás, a rendőri jelentésben bemocskol, s az újságokban már gyilkolhat.
- Mondhatnál egy példát?
- Nagyiparos, hála a fekete szeretőnek, beleszeret a feleségébe.
- Bonyolultan hangzik. És hogy szereztek minderről tudomást?
- Először is ott a telefon. És a magnó. Meddig áll egy autó itt vagy ott? Mit vásárol egy férfi? Mit küld postán és mit küldönccel? Végül mindent tudunk. Látnod kellene, milyen képet vágnak, amikor mindenféle apróságok iránt érdeklődünk náluk. Elsápadnak, mintha mindenhatók volnánk. Pedig olyan óvatosak voltak: álnév és behúzott függöny meg ilyesmi. A háztetőn a galambok is óvatosabbak, mint két ilyen nyomorult. Csak egyetlen veszélyt ismernek: azt, hogy elveszíthetik egymást. Később már az erkölcsrendészeti előírásokat is elfelejtik: mit törődnek ők ilyesmikkel, ha szeretik egymást!
Folytatjuk!
Forrás:
Sara Lidman: Én és a fiam, 1970, Bp, Kossuth. Fordította: Lontay László.
A könyv közlését a magyar kiadás egy példányának szkennelése tette lehetővé, amit Molnár Ágnes készített, a blogra szerkesztette Vári Sasa, díszítősorral ellátta Evu, olvasta és értelmezte Gordon Agáta, Orbánné Vica és József Etella.
http://elofolyoirat.blog.hu/2012/03/03/vilag_tanitonoi_sara_lidman
Sara Lidman 1923-2004.
http://en.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman
http://sv.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman
