A KISFOGHÁZ a Kozma utcai Börtön területén kétemeletes különálló épület, többnyire politikai foglyok befogadására szolgált. Legszomorúbb évei az 1956-63 közötti időszak, amikor is az 1956-os forradalom és szabadságharc elítéltjei azaz hősei és mártírjai kerültek az épületbe, és itt került sor számtalan esetben a halálos ítélet végrehajtására is. Később az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet egyik osztálya foglalta el, ahol 60 férfit kényszergyógykezeltek életellenes bűncselekmény miatt. Ennek az osztálynak az életéről szól Gordon Agáta könyve, Egy évad a börtönben címen 2013 első felében fog megjelenni. Ebből közlünk részleteket.
VIZIT
Mindjárt kezdődik a vizit, szól rám önnön magasából a helyettes főnővér, telten viruló, erélyes és ambiciózus fiatal nő. Vizitkor végigjárni a cellákat komoly élmény, jól strukturált, titokteljes idő, amely sokszoros összetartozásunkra figyelmeztet jól érthetően.
Vizitkor valóban figyelünk a ránk bízott romos lelkekre és mindannyian jelen vagyunk, a főápolók a vizitnaplóval, két osztályos orvos sztetoszkóppal, én egy notesszel, amibe jegyzem a zárkák tisztaságát.
Elől a főorvosnő sétál, éles szemű és kedves idős hölgy apró púppal a jobb vállán, a kollégákkal és az életellenesekkel együtt szeretjük őt, azt hiszem. Ő az, aki törődik velünk a felsőbb régiókba vezető úton, fő támogatónk és titkos tanácsadónk, jóindulatú hatalmasság. Minket, fehér köpenyeseket egyenrangúként kezel, a férfiakat magázza, a nőket tegezi. Rangját, azaz fölénk-helyezettségét könnyedén és gyakran bizonyítja. Kora, tapasztalata, a hely és lakóinak hosszú távú ismerete: mindez imponáló magabiztosságot ad neki. A sötétkék ingesekkel elnéző szigorral bánik, továbbá erkölcs- és illemtani leckéket ad nekik.
A sötétkék ingesek betegek, akik sötét bűnnel bizonyították, hogy erkölcsileg alkalmatlanok a világi létre. Számukra ez a hely létra. (Vagy hulladéktelep.)
A főorvosnőt mi fehérek és sötétkék együtt tartjuk meg az ő hatalmában, magasan felettünk és itt a kisfogdában is. Szeretek a háta mögött lépkedni egyik cellából a másikba, a köpenyemet napsütötte könnyű felhőnek érzem ilyenkor a sötétkék piruló tiszteletétől, és figyelek.
Az életellenesek is szeretik a vizitet. Csöndben várakoznak, kitakarítják a zárkájukat, megvetik az ágyukat, és elismerésre éhesen, összezárt térddel ülnek a szélén, amíg meg nem jövünk. Arcaik sötétek a sötétkéknek, tekintetük kerülő. A zárkák szaga ugyanaz vagy rosszabb, mint a folyosóé, ablakuk magasan nyílik. A barna nadrág a sötétkék inggel pizsama és szabadidőruha keveréke, nem lehetne messzire jutni benne. Persze, elindulni sem.
A földszinten kezdünk, araszolunk ráérősen. Talán a nézés, tanakodom magamban a szertartásról, ahogy a két sötétke szemrevételezésre kerül. Orvosék beléfúrják tekintetüket a meghunyászkodó férfiakba, a hatvan közül három, ha szeretne mondani valamit ilyenkor, kérdésre is csak tőmondatban, megilletődve válaszolnak.
Nyissa ki a szekrényét! Parancsol a főorvosnő Hörcsögre, aki meglepően rendezett cellában él. Takarójuk elsimítva a vaságy matracán, padló felmosva, ablak résre nyitva, szállodai személytelenség, lemezszekrényen Mária-kép. Hörcsög vonakodva lép közelebb, de nincs menekülés. A nyíló ajtó nyomában penészes kenyérdarabok hullnak a linóra, felső polcán szappan, fogkefe, törölköző, gatya, zokni szürke gombolyagban. Ki kell takarítania, megalázottan somfordál a szemeteszsákért.
Fogatlan társa rosszul tűri a feszültséget, Hörcsög javíthatatlan gyűjtögetése rá is bajt hozhat, dadogva mentegetőzik, hogy ő mindig rászól Hörcsögre, de hiába. Mikor volt felülvizsgálaton? Szól rá a főorvosnő a fogatlanra, orvosától megkérdi, ő is úgy hallja-e, hogy jobban dadog, mint szokott. Egyeztetik a gyógyszerezést, emelik a dózist. Itt főleg nők dolgoznak, hatvan férfival akik főleg nőket öltek, jobb vigyázni.
Vizesnél megakadunk egy kicsit, a legsötétebb, lépcső alatti cella az övé, pontozhatatlan. Vizesnek nincs vaságya mert szétszedi, matraca sincs, mert leszarja, a lemezszekrénnyel zajongott, azért kellett kitenni. Öltöztessék fel, instruálja a nővért a főorvosnő. Vizes megint eldobta az ingét és félmeztelenül hever vízhatlan matracán. Vizes ritkán mehet be a mosdóba, mert kinyitogatja a csapokat, fröcsköl, folyat, árvizet okoz, amely eufóriával tölti el, pucéron ugrál a zuhanyok vízsugarai között és maszturbál, ha beszabadul valahogyan. Néhány társa belefulladt már Vizes áradásába, nehéz elképzelni a tűfejű, negyvenkilós, zagyva és beszédhibás férfiról, hogy veszélyes.
Feljutunk az emeleti tízágyasokba, lenn már megindul a halk osonás egyik cellából a másikba. Egyetlen jelentkező van rendszerint, egy csukaszájú elhízott fiú szeretne átkerülni a másik tízágyasba, Angyal mellé. Akik megőrizték azt az elterjedt emberi szokást, hogy érzelmet nyilvánítanak, minden alkalommal nevetnek Csukaszájún, lenézően, megértőn vagy durván, kárörömmel, a többiek rezzenéstelenek.
Angyal szorgos szőke fiú, focistafürtökkel és kék pillákkal, köszöni nem kéri Csukaszájút, van egyéb dolga. Tudjuk, az ősi foglalkozás tapasztalt űzője, ám Csukaszájúra gyűlölettel tekint. E tekintet mögött nyilván ott dolgozik a megvetett lények egymással szembeni kegyetlensége. Ami miatt a bűnt elkövették valamikor, valaki ellen, itt mindannyian.
A vizit véget ért, felsorakoztak a kondérosok a kijáratnál, hogy elinduljanak az ebédért, mögöttük Antóniával, a legszebb osztályos orvossal máris megyünk a tiszti étkezőbe, hogy megspóroljunk egy kapunyitást-emeletjárást a nővéreknek. Elménket pihenésre kattintjuk, és nevetgélve ebédezünk.
Előző rész:
http://centrifuga.blog.hu/2012/07/14/5_nap_a_bortonben
Forrás:
"A törvény szerint az lesz kényszergyógykezelt, aki elmebetegként személy elleni erõszakos vagy közveszélyt okozó bûncselekményt követ el, és a bíróság egy évnél súlyosabb szabadságvesztésre ítéli, illetve állapota alapján feltételezhetõ, hogy szabadlábon történõ kezelése esetén bûnismétlést követne el. Az IMEI-ben kezelt betegek többsége embert ölt, vagy kísérletet tett rá, néhányan pedig rablásért kerültek a bíróságra." ...
http://www.origo.hu/itthon/20100330-bortonorok-bvintezetek-kozma-utcai-borton-szombathelyi-bvintezet.html "Az országban jóval több a férfi fogvatartott, mint a női (a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának adatai szerint körülbelül 15 000 férfi, szemben a körülbelül 1000 nővel), és több a férfi börtönőr is. Szombathelyen az egyik körleten egy attraktív, de határozott fellépésű, 30 körüli nővel is találkoztunk. Az [origo] által megkérdezett börtönőrök szerint fontos, hogy nők is dolgozzanak a férfi börtönökben: "Pszichológiai hatása van ennek... Egyes fogvatartottak jobban elfogadják a nőket. Sokuknak kimaradt a gyerekkor, a normális család, ezért sokat számít, ha egy nő normálisan szól hozzájuk. És van a fogvatartottaknak egy bizonyos köre, aki senkire nem hallgat, náluk például beválhat egy női börtönőr" - állította Lévai Zoltán, szombathelyi bv-százados.
A felügyelőkön kívül nevelők is dolgoznak a börtönökben, hozzájuk fordulhatnak panaszaikkal, ügyes-bajos dolgaikkal a rabok, és velük van lehetőségük a szabadabb társalgásra is. A felügyelők ugyanis a mindennapi érintkezés során egyszerű tőmondatokban, határozottan, magázódva, az aktuális feladatra koncentrálva kommunikálnak."
A szöveg néhány részlete 2005-ben litera.hu net-naplóként jelent meg.