Ki ne ismerné a régi mesét Jancsiról és Juliskáról, akik úgy szerették egymást, oly bensőségesen, hogy képtelenek lettek volna egymás nélkül élni. Ki nem gyönyörködött már testvérkéknek egymással való kedves és kedélyes játékában? És ki nem hallott arról, hogy serdülő korukban a testvérek ki nem állhatják egymást?

Különös: a kisfiú lovagi érzelmekkel viseltetik nővérkéje iránt; büszke rá, ha játszótársainak durvaságai ellen megvédelmezheti; kézenfogva vezeti át a kocsiúton s megosztja vele összes kincseit. A kisleány viszont anyáskodva bánik kisöccsével vagy fiútestvérével; ha csak teheti, igyekszik őr kihúzni a csávából, mindig kész rá, hogy megszabadítsa őt a büntetéstől.

Amikor a gyerekek iskolába kerülnek, a helyzet többnyire megváltozik. A fiú szégyell szóba állni a leányokkal s az utcán, pajtásainak társaságában legszívesebben nem is ismerné meg nővérét.

Már nem játszik vele; a testvéri kötelék lazulni kezd, a civódások napirenden vannak. Amikor a testvérek megérnek a tánciskolára, mindenki azt várja, hogy a régi meghitt viszony ismét helyreálljon. Hiszen a tánciskolában a legtöbb fiú kifogástalan gavallérnak mutatja magát, a süldő leány pedig mindent elkövet, hogy kedvesnek, szeretetreméltónak tartsák. Szereti is őket mindenki, de ők ketten: fivér és nővér majdnem ellenségesen állnak egymással szemben.

A leány szinte elviselhetetlenül érzékeny és ingerlékeny, a fiú szemtelen és neveletlen. Önuralmuk kimerül abban, hogy legalább a közös otthon falain kívül ne kövessenek el semmi olyat egymás ellen, ami az udvariasság elemi szabályainak arculcsapása, otthon azonban nem kímélik egymást.
Bizonyos, hogy az a kor, amelyben a gyermekből ifjú lesz, a legtöbb ember életében válságos korszak. De azért a legtöbb ember, ha idegenekről van szó, életének ebben a korszakában is össze tudja magát szedni annyira, hogy nem vét az udvariasság legelemibb követelményei ellen. Testvérével kapcsolatban azonban ezeket a szabályokat otthon nem érzi magára nézve kötelezőnek. Testvére szemében a legkisebb szálkát is gerendának látja. 

„Minden leány angyal.”

Aki ezt kitalálta, annak aligha voltak nővérei – olvassuk egy német regényben.

Folytatjuk.

_________________________________________________________

• A könyv: AZ ÚJ IDŐK ILLEMKÓDEXE Budapest, 1911. • Szerző: Ilse Meister és az Új Idők • Kreatív szerkesztő: iCa és munkatársai • Dizájn&vízió: Evu •