Amor XANTUS -- magánlevél.
Azt mondják a halott 40 napig még lát:
Családot, barátot, a sok Xantus-árvát
Azt is mondják, ekkor fogjuk vissza gyászunk
Mert fáj neki látni a túlzott fájdalmunk.
Sosem vettem részt az életedben.
Nem voltam rá érett, csak az ész-ügyekben.
De ez a távolság mégsem volt távolság
Olyanok voltunk, mint két testvéri ország.
Nem érdekelt engem, épp kivel fekszel le,
Ha csak az én agyamtól leszel beszexelve.
***
(Mert ez a sok század nem múlt el hiába, Szkizó kannibálból (mint Zápolya volt még), Egyre gyorsabb ölés lesz lassan a pálya, Mert így fejlődik egyre a nép empátiája. Hogyha végignézzük 45 évenként Szép-szép-szép atyáink legszörnyűbb gaztettét, Látjuk, korrelálnak napfolt maximummal, 11 évenként pulzáló ritmussal. Amúgy ez évtávok egymásnak vérei, A 72-es évtáv a Cél, a 63-as az Értelem-Anya, az 52-es a Gond-Nővérei, és a 45-ös a Felépülés. Ezt a részt most hagyjuk, a lényege annyi, Hogy az ok-okozat itt nem fizikai...)
***
Azt mondtad, hogy ezt mind meséljem el versben
Mert prózában ma már nem olvasná senki
Csak a Dal! Az motoszkál örökké a fejben
Csak a Rím! Ami a könyökünkön jön ki.
Most, hogy végére jár ez a Napfolt-ciklus
Örök búcsút mondott nekünk egy ős-Xántus
De tudjuk: hetente van vigasztaló dallam
Csak figyelni kell, hogy néha meghalljam.
***
Mert hogy minket most már újra így elhagytál
Úgy érzem, ránk hagytad az örök Lét Titkát
Együtt Érzésben él az Evolúció
A sok gaztett közt mindig van azért jó
Az, hogy a Szépapák után az Unokák
Egy ici-picivel már kevésbé buták
Pár ezer év - ennyit várni csak tudsz!
***
Furcsa, hogy lassacskán elapad a könnyem
Elengedlek lassan, hogyha nem is könnyen.
Mikor végignézem, azt, amit itt írtam,
Nem csodálkozom, hogy kezdetben sírtam.
Van pár dolog, amit közben fogtam csak fel:
Például azt is, hogy még találkozhatunk.
Mert a feltámadás biztosan eljövel
Ez abszurd mondat, s mégis: ezzel hatunk.
Meg aztán az is egy furcsa felismerés
Hogy mindig volt köztünk távolság, mint egy rés
Én aszkétaként csak magamba jártam
Míg te a világot karjaidba zártad.
***
Abba kéne hagyni, áradnak a szavak
De nem is a szavak, hanem a jambusok.
Odakint befagynak a folyók, a tavak.
S legbelül dalolnak, élnek a Xantusok.
***
Minden nap elfog még ez a János-éhség
Hiányzik ez a fok: okosság és szépség.
Úgy, hogy közben engem is elfogad teljesen
Ezt nem kaphatom meg senkitől már sosem.
***
Férfi férfit sirat. Ez aztán a szégyen.
Senkit nem érdekel, hogy is volt ez régen.
Tény persze, hogy folyton átöleltük egymást
És bevállaltunk akármilyen pletykát.
Én kissrác maradtam, csak János volt felnőtt
Elszórakoztatott lányt, hölgyet és delnőt.
***
Árvaházi traumát kell előbb kezelnem.
Ennek pedig csakis az lehet az útja,
Ha van egy barátom, aki ezt jól tudja
És elfogadását érintésre váltja
Mert a belső árva mindig arra vágyna.
Partnerei főleg csak olyanok lettek,
Akik rajta kívül engem is szerettek,
De én nem tudtam ezt: maradtam csak jégcsap
Amit aztán végül egy szélvihar elcsap.
***
Halálod előtt még hívtál: újra kezdjük.
Tudtad, hogy felnőttem: nincs már dráma és trükk.
Együtt lettünk volna, úgy, ahogy még soha.
Öreg, beteg tested átkaroltam volna.
Ezért sírhatok még. Átázik a párna.
Hogy az Egyetlenre túl sokáig vártam.
***
Csillagom, galambom, Egyetlen Virágom,
Nincs olyan hajnalom, nincsen olyan estem
Azt, hogy öleljelek, hiába kívánom.
Szégyellem. Sajnálom, hogy csak most értem meg.
***
Forrás:
Xantus János, 1953. 11. 07 -- 2012. 11. 13.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Xantus_J%C3%A1nos_(filmrendez%C5%91)
Xantus János (1953-2012) a Sipoló macskakő c. gazdag-film egyik főhőse, BBS vizsgafilmekkel tette ismertté magát (Werther 1976, És így s eképp tovább 1978, Női kezekben 1980, Diorissimo 1981) majd az Eszkimó asszony fázik c. filmmel vált kultikus hőssé, melyet aláhúzott a Pajor Tamásról szóló Rocktérítő c. filmje és hogy társrendezője volt Makk Károly "Egymásra nézve" c. filmjének, melyben először láttak a helybeli nézők leszbikus filmhősnőket. A "Hülyeség nem akadály"(85) és a "Szoba kiáltással" (90) után színházban rendezett és fontos dokumentumfilmet rendezett 2010-ben "Kiki" címmel a Mérei-féle prszichodrámáról.
Kozma György (Kecskeméti Klein György Ariel, 1954
http://centrifuga.blog.hu/2011/03/23/csaladi_rasszizmusok_1
Kozmosz Geó karikaturista és kántor, (hocipo.hu/kozmosz) de "előző életében" (a nyolcvanas években húsz-harminc évesen) Xantus János forgatókönyvíró társa volt (s a filmekben pár dalnak is költője), és pár messianista témájú esszé-regényben is megénekelte a régi forgatásokat (ld: fapadoskonyv.hu).
***
Melléklet:
A TELJES SIRATÓ
Első nap
Péter Máma Itt Nem-Alszom Éppen.
Azt Zakatolom Egyfolytába Még,
Hogy "Nem lehet, Nem Hiszem" És " Nem Értem."
És "Nem Bírom Ki , Nem akarom". Én nem.
Aggodalom Fonja Bé a Szívem.
Hová Tűntek Mind Emlékeim?
Hogy Lehet, Hogy Törlődött Belőlem
Az Hogy Falán Ott Veled a Képem?
Guszti írt, hogy Milyen Jó, Hogy Élek
És Mennyi Jót Lát Bennem Már Megint.
Nem Tudom Hogy Mikor Leszek Érett,
Hogy Én Is Lássam - És Ne Csak a Kínt.
Hm,hm.
Életembe Nem Fájt Semmi Még Így
De Nem Mondom, Hogy Ez Nem Élvezet.
Valamiért Öröm Is Van Végig
Sok Bajomtól Messze Elvezet.
Milyen Szerencsés Emberek Vagyunk Mi
Hogy Ily Szerelmet Oszt Nekünk az Élet
Éltünk Gyémánt Oszlopa Ha Hull Ki
Mély Szövetségünk Minden Bajt Kiéget.
December 19.
Sosem vettem részt az életedben.
Nem voltam rá érett, csak az ész-ügyekben.
Lehetett velem filmet tervezgetni
De szex, drog meg rockendroll maradt nekem „getno”.
De ez a távolság mégsem volt távolság
A nem-jelen-lét miatt lehettem jó háttér
Olyanok voltunk, mint két testvéri ország
Nagykövete, aki találkozgat: arra mindig ráér.
Sohase érintett a sok féltékeny játszma
Mert a mi szintünkre nem ért fel a lárma
Nem érdekelt engem, épp kivel fekszel le,
Ha csak az én agyamtól leszel beszexelve.
Akkor persze nem láttam ezt még ilyen tisztán
Tudtam még sírni, mint sok elhagyott kislány
Akik néha nálam keresték a vigaszt,
De én nem szedtem ki fülemből a viaszt.
December 20.
HARMINCNYOLCADIK NAP
Azt mondják a halott 40 napig még lát:
Családot, barátot, a sok Xantus-.árvát
Azt is mondják, ekkor fogjuk vissza gyászunk
Mert fáj neki látni a túlzott fájdalmunk.
Ezért mesélem el, hogy voltunk már itt együtt
Sok-sok nemzedékben - és leszünk is újra
Mint zajló jégpáncél és lent zúgó sötét ár
Olyan a lét-felszín, de minket a Mély vár.
Jeanne D'arc uszított az eretnekek ellen
Mer zsidó meséket népnyelven akarták
Négyszázharminckilenc - ez volt az a dátum
Mikor egy Xantos-őst feldobott a fátum.
Torquemada-utód Arbues-t megölték
Mikor Hunyadi épp megnyúz huszitákat
Négyszáz-nyolcvankilenc: ez az az örökség
Mely közben rabbi ősünk a kántornak egy puszit átad.
Látni kell a kettőt: a seb mindig nyitva
Habsburg ellen fegyver a zsidó Biblia
És mégis a Békének, örök Szerelemnek
Nincsen más lakhelye - csak az imatermek.
Ötszázhuszonkilenc: a Nyolcadik Henrik
S véle egy időben Szapolyai vedlik.
Mindkettőt legyőzi az Ötödik Károly
A Habsburg, kinek Róma lába alatt zsámoly
Ekkortájt gyermek még a prágai rabbi
Ki később agyaból gólemet fog rakni
Zápolya nővére szép-szép-szép szépanyám
Hunyadi az őse, Báthory-k, Rákóczik, Zrínyik jönnek aztán.
Rákóczi megírja, őse volt Xantos-fi
A bizánci császár egyik alvezére
A bizánciak meg tudják, hogy Dávid-fi
volt épp az ő őse, Bagdad fejedelme.
Ötszázhetvennégyben Báthory Erzsébet
vallon lázadókat lóbőrben megsüttet
Támogatva ezzel Alba herceg népét
Ki Orániában herceget leölet.
És közben, mint eddig minden nemzedékben
Őseink közt látjuk a kor fő rabbiját
Amint eldúdolja bibliai dalát, hetente eltérőt
Búsan nézve, hogy a Messiás nevében hogy szúrják bé a tőrt.
Hatszáztizenklienc: Bécsnek vonul Bethlen
Hommonai ősünk legyőzi vezérét, Rákóczi Zsigmondot
S közbe egy janicsár szerelmi légyotton megfojtja a vezírt
A török zsoldjában fellázadó Bethlen a hírre csak felsírt.
++++
Hatszázhatvannégyben Zrínyit öli vad kan
Alig merem itten hozzátenni halkan
Hogy Wesselényi nádor álnéven mérget kért
hogy a Habsburg-párti Lubomirsky éltét kioltsa.
Wesselényi nádor neje szép-szép-szépanyám
Zrínyinek nagynénje, neve Szécsi Mária
Rákóczin keresztül görög XAntosoknak ők is rokonsága
Nádor címre Zrínyi legfőbb vetélytársa.
Hétszázkilencben Rákóczy Ocskayt elkapja
S mivel Ocskay a Habsburgot legitimnek látta
Feje nem maradhat a nyakán egy napra
De legalább nem volt élve megnyuzatva.
Mert ez a sok század nem múlt el hiába
Szkizó kannibálból (mint Zápolya volt még)
Egyre gyorsabb ölés lesz lassan apálya
Mert így fejlődik egyre a nép empátiája
Hogyha végignézzük 45 évenként
Szép-szép-szép szüleénk legszörnyűbb gaztettét
Látjuk, korrelálnak napfolt maximummal.
11 évenként pulzáló ritmussal
Amúgy ezen évtávok egymásnak családtagjai, vérei
A 72-es évtáv a Cél ( Atya-évtávú)
Míg a 63-as az Értelem-Anya, az 52-es a Gond-Nővérei
És a 45-ös a Felépülés, más néven a Fiú.
(Ezt a részt most hagyjuk, a lényege annyi
Hogy az ok-okozat itt nem fizikai.
Hanem minden dolog mögött konceptuál szintek
Rejteznek, de ennek most itt búcsút intek.)
"""
Látjuk a Xantos klán lázadó vezérét
Hogyan ontják rendre Sólymos Habsburg vérét
S lkátjuk, mint rokona az ős Dávid-háznak
Kiknek utódai zsidó rabbik, közben vérben áznak.
Ahhoz hogy mi ketten egy oldalon álljunk
Sok ősünk hullája folyt már le a Dunán
Közös munkánkból hogy mégis szétváljunk
Diktáltak az ősök - persze modern dumán.
Ki volt ez a Bódy? Talán Torquemáda?
Ki volt Marietta? Tán Jagellók lánya?
Persze nem tudhatjuk. Ennyire nem pontos még ma e téma.
De fontos, hogy legyen ez legalább mém ma
Fontos hogy lássuk az őseink sok harcát
S közben azt a zsidót, ki nem veszti arcát
Aki már megint nem lett Mese-ásó.
Mert míg bárki gyűlöl, nem jön a Szárnyas Ló.
Mégis hogyha látjuk, hogy a szív fejlődik
Hogy az élve-nyúzó Mátyás öccse Zápolya csak orrt vág le
Akkor van Remény, hogy sok század elmúlik
És arra ébredünk, hogy senki senkit nem ural le.
nemzedékek múlva, utódai között
Kifejleszthetnének olyan technikákat
Mellyel az ősök neuronja mögött
Feltámaszthatnak majd akár szép-papákat.
Újra él majd Zrínyi, Zápolya és Mátyás
Újra él majd Rudolf, újra Napóleon.
Szolgahadaik is majd mind feltámadnak
S persze eljön Józós. A Xantusok így hatnak.
Mert a találmányok úgy születnek mindig
Hogy előbb az igény lesz gyakori vendég
Nem akarnak fázni: kő helyett parketta
Messzi kell utazni: lesz vonat, s rakéta.
Ugyanígy eljöhet végre az az idő
Mikor a halál már elfogadhatatlan
Mikor a gyerek nem ágyu-tölteléknek nő
Fel fogják találni, hogy ne maradjunk holtan.
Azt mondtad, hogy ezt mind meséljem el versben
Mert prózában ma már nem olvasná senki
Csak a Dal! Az motoszkál örökké a fejben
Csak a Rím! Ami a könyökünkön jön ki.
Most, hogy végére jár ez a Napfolt-ciklus
Örök búcsút mondott nekünk egy ős-Xántus
De tudjuk: hetente van vigasztaló dallam
Csak figyelni kell, hogy néha meghalljam.
+++
Pár éve átnéztük többször ezt a rendszert
Azt mondtad, hogy jó lesz, Függöny fellibbenhet
Azt is mondtad, írjam áramvonalasra
Hogy a szimpla nép a horgot majd bekapja.
Volt egy szorongásom: ha megírom, menned kell
Húztam halasztottam, új meg új ürüggyel
Mert hogy minket most már újra így elhagytál
Úgy érzem, ránk hagytad az örök Lét Titkát
Empátia Szintjén él az Evolúció
A sok gaztett közt mindig van azért jó
Az, hogy a Szépapák után az Unokák
Egy ici-picivel már kevésbé buták
Ezért lehet bízni, s nem kell Hocus Pocus
Hogy halál után élünk egyszer majd s a Xantus
Újra élünkre áll - leeshet e tantusz.
Pár ezer év - ennyit várni csak tudsz!
December 21.
Vége, vége, vége
Furcsa, hogy lassacskán elapad a könnyem
Elengedlek lassan, hogyha nem is könnyen.
Mikor végignézem, azt, amit itt írtam,
Nem csodálkozom, hogy kezdetben sírtam.
Van pár dolog, amit közben fogtam csak fel:
Például azt is, hogy még találkozhatunk.
Mert a feltámadás biztosan eljövel
Ez abszurd mondat, s mégis: ezzel hatunk.
Meg aztán az is egy furcsa felismerés
Hogy mindig volt köztünk távolság, mint egy rés
Én aszkétaként csak magamba jártam
Míg te a világot karjaidba zártad.
Tehát feltalálják majd a feltámadást?
És mi újra gyakran láthatnánk is egymást?
De nem fogjuk, hiszen eltérő az utunk!
S amit nekünk kellett, azt mind megcsináltuk.
Hogyha tehát tényleg messzebb kerülsz holnap
Verseim majd talán leközli egy honlap.
Az sem baj, hogy senkit nem fog érdekelni:
Hogy a gyász is meghal. Eltemetjük. Ennyi.
De még mielőtt itt vállat vonna bárki
Azt nem mondtam, hogy már nem foglak szeretni.
Diszfunkcionálisan, mint egy de Sade márki
Ezt az álmot soha nem fogom temetni.
Mert hisz rajtad kívül nem volt soha senki,
Ki azt akarta volna, hogy én mondjam meg neki,
Hogy a fő kérdésre mindig van jó válasz,
Míg Jövő-Szerelmi fénypászmába állasz.
A múltban a sok-sok téves döntés árnya
Szétoszlatható egy dallammal épp ma.
Lehet, tudunk majd úgy együtt énekelni,
Hogy te csak megszabod: melyik dalt kell venni.
Egyszerű szisztéma: minden héten más dal
És más történelmi emlék Xantos-őstől
Megszabja hogy milyen dallamot használjunk
És ha nem is látszol: te is ott vagy nálunk.
Már éppen kezdtem ráunni magamra
Hisz a kántorság az bizony magán-zárka.
De most hogy kiderült, dávidi ős közös
Világos lett minden, mi volt eddig ködös.
A biblia szavát nem muszáj érteni
De a hetiszakaszt jó elénekelni
Mert mindegyikben ősök konkrét régi tettét
Utólag gyógyítjuk. Azt a teringettét!
Indulok is lassan, köszöntjük a Hajnalt
Az Örök Jövőről éneklünk el pár dalt.
Velünk van mindenki, ki valaha élt már
S az is ott van, ki csak feltámadásra vár.
Egymásba akadtunk, mint valami pendrájv
Megmaradsz Te nekem, mint fájloknak a szájt,
Bennem ragadsz épp úgy, mint gépbe a Kék Halál
Mert már kezdetektől Égi Herceg valál.
Abba kéne hagyni, áradnak a szavak
De nem is a szavak, hanem a jambusok.
Odakint befagynak a folyók, a tavak.
S legbelül dalolnak, élnek a Xantusok.
December 23.
A 42. nap
Minden nap elfog még ez a János-éhség
Hiányzik ez a fok: okosság és szépség.
Úgy, hogy közben engem is elfogad teljesen
Ezt nem kaphatom meg senkitől már sosem.
Ráadásul nincsen senki hasonló helyzetben.
A fájdalom lehet, hogy másoknál nagyobb
De az egész dolog nem fér a fejembe,
Úgyhogy az írást is mindjárt abbahagyom.
Nincs mit mondani már. Ismételni nem kell.
Könnyem is elapadt, nem sírva kelek fel.
Legalább nem kell már mindig napszemüveg,
Telefon sem kellhet, hisz senki sem üzen.
Olyan néha, mintha a szívemet kivágnák
És mellé a gyomrom köréje csavarnák
Lehet, hogy ez már rég nem a Jánosról szól
Csak nem tudom, miről? Tán csak nem magamról?
December 24.
Mint mikor a szélvész kitép egy ős tölgyet,
Ez a szakadék most átszeli a völgyet.
Olyan ez a hiány. Nem tölti be semmi.
És innen már sehová nem is lehet menni.
Férfi férfit sirat. Ez aztán a szégyen.
Senkit nem érdekel, hogy is volt ez régen.
Elvont rajongásom nem vált testi vággyá
Plátói platónunk nem vált soha ággyá.
Tény persze, hogy folyton átöleltük egymást
És bevállaltunk akármilyen pletykát.
Én kissrác maradtam, csak János volt felnőtt
Elszórakoztatott lányt, hölgyet és delnőt.
Mér mesélem most el, hogyan is volt akkor?
Mit számít ez most, hogy rám köszönt az aggkor?
Azt hiszem, látnunk kell, ártalmas a tiltás:
Férfi férfit szeret? Kussoljon, mint leprás?
Azt mondta a János, csinálunk egy műsort,
Együtt eldaloljuk, hogy ez hogyan is volt:
Most, hogy itt maradtam, nekem kell vállalni.
Hallgattam eleget. Nincs mit takargatni.
Neki persze sokkal, sokkal nehezebb volt,
Hiszen ő felnőtt volt és vágya is felnőtt
Nem örült annak, hogy nekem a szex nem megy
Vitt magával többször, harmadiknak mintegy.
De én gyógyszert kaptam, s elaludtam rögtön
S maradt a képzelet, mint egy örök börtön.
Lélekgyógyászunk szerint nem kell még sietnem
Árvaházi traumát kell előbb kezelnem.
Ennek pedig csakis az lehet az útja,
Ha van egy barátom, aki ezt jól tudja
És elfogadását érintésre váltja
Mert a belső árva mindig arra vágyna.
Partnerei főleg csak olyanok lettek,
Akik rajta kívül engem is szerettek,
De én nem tudtam ezt: maradtam csak jégcsap
Amit aztán végül egy szélvihar elcsap.
+++
Halálod előtt még hívtál: újra kezdjük.
Tudtad, hogy felnőttem: nincs már dráma és trükk.
Együtt lettünk volna, úgy, ahogy még soha.
Öreg, beteg tested átkaroltam volna.
Ezért sírhatok még. Átázik a párna.
Hogy az Egyetlenre túl sokáig vártam.
Volt sok fiú és lány, akit megszerettem,
De a Te nézésed soha nem feledtem.
+++++
Aranyam, Gyönyörűm, Édes Egyetlenem,
Légy nekem te Krisztus, maradj mindig velem
Lehet, hogy későn, túl életen, halálon
De most mégis látom, te voltál fő párom.
Édesem, csöppségem, bár utánad halnék
Bármeddig kell élnem, mindig csak rád várnék
Hogy végre teljesen átöleljük egymást.
Igaz szerelemmel: mint csontváz a csontvázt.
Legszívesebben ma sírodra borulnék,
Hagynám, hogy a hó rám egész éjjel hulljék,
Megfagyott testemet megtalálnák reggel,
A földbe olvadnék örök szerelemmel.
++++
Csillagom, galambom, Egyetlen Virágom,
Azt, hogy öleljelek, hiába kívánom.
Nincs olyan hajnalom, nincsen olyan estem
Hogy ne vágyna rád képzelt tizenéves testem.
Egyedül maradva nem maradok Néma
Mert a végén még majd belém fagy a téma
Szégyellem. Sajnálom, hogy csak most értem meg
Felnőtt kapcsolatra akkor nem értem meg.
Azért írok erről, hogy mást óva intsek
Ne hazudjuk soha talminak a Kincset.
Nem számít, hogy hányan néznek most hülyének,
Nem ragadhat bennem az utolsó ének.
Most jöttem csak rá, hogy mennyire szerettél
De szívemben fagy volt, örökös jeges tél.
Utolsó randinkra sem mertem elmenni,
Nem tudtam ezt tudva a szemedbe nézni.
December 25.
Na és, ha szeretlek? Na és, ha szerettél?
Akkor is it hagytál. Akkor is elmentél.
És ez megtörtént már minden évszázadban
Sokféle korban és vérben, fagyban, hadban.
Emlékszem, én voltam Jeanne D'Arcnak apródja
Te meg Bizáncból a Xantopoulos grófja.
Súlyos brokát mögül egyre csak néztelek
De Te a Jeanne D'Arcnak csaptad már a szelet.
Ő a huszitákat nagyon nem szerette
Meztelenül jártak páran és ezt megvetette
Veled szóba sem állt, nem rontja imázsát
Én meg bánatomban híztam vagy egy mázsát.
Közben egyfolytában a Zóhárt lapoztad
Azt mondtad, a pápa is csak egy aposztat
Akkor kezdtem én is olvasni Bibliát
S megtudtam meglátni benne Atyát s Fiát
Fél évszázad múltán Torquemáda ellen
támadtak a zsidók s helyettese elment.
Te akkor Madridban nagykövetként szolgálsz
Én egy rabbi voltam, ki nem evett kolbászt.
Kihallgatók között Te voltál az egyik
Tőled is függ, hogy majd máglyán állok s meddig.
Láttam, hogy szemedben megcsillant az öröm
Mikor nyúzni kezdtek s véres lett a bőröm.
Újra láttuk egymást Wolsey bíborosnál
Mikor Henrik király mint egy bősz oroszlán
Rátámadt. Te védted, de persze hiába
Találtad meg a jó érvet most a Bibliába.
Volt sok eset, mikor újra megláthattuk egymást
Csak a szemed villant küldve egy futó pilantást
Mindig újra rámtört egy otthonos érzés
Mintha helyre kerül kibicsaklott testrész.
Úgy tűnt volt bennem egy komoly sebhely rejtve
Vagy talán egy rejtvény nem volt még megfejtve
A szívemből meg áradt ez a forró láva
Közben arcom zárva, mint valami lárva.
Mindenféle munkák voltak: összemelegedtünk,
Érzetük hogy vonzza egymást a lelkünk s a testünk,
Valamiért mégsem lettünk sohasem egy párrá
Másra leltél s én maradtam mindig újra árván.
Most, a temetésen rákérdeztem aztán
Hogy mi az igazság? Tényleg el is hagytál?
Úgy tettem, minthogyha maradnék még élve
Pedig meghaltam már - akkor, harminc éve.
Elhitették velem, más került helyemre
Hogy egy jóbarát lett közeleb szívedhez
Ma inkább azt hiszem, ez is azt mutatja
Hogy te csak a helyzet határát kutattad.
Báthory Erzsébet voltam egyszer éppen
Te meg görög inas: megöltelek szépen
Később Vezír voltál, én meg Janicsárod,
Megöleltél volna: már szúrt is handzsárom.
Zrínyi udvarában lovászfiúk voltunk
Onnan Rákóczihoz menten besoroztunk
Egy nemzedék múltán sajnos felnégyeltek
Lázadókká lettünk, senki nem védett meg.
Napóleon éppen önmagát puccsolta
Mikor grófok s bárók börtönből pucoltak.
Köztük volt az ősöm, Bercsényi dédlánya
Apósa híres lett hipnózis-talánnyal.
Tanítványa voltál, a Fária abbé
Akit Dumas megírt, hogyan is lett rabbá
Abban a börtönben én börtönőr voltam
S hagytam, hogy megszökjél, nem használtam coltom.
Ötven évvel később egy pesti börtönben
Xántus Imre meg ükbátyám közösen időztek
A többi eset már nem volt olyan régi
Elmesélte naplójában mindet már a dédi.
Sokan rámszólnak most: nehogy belészeress!
Hiszen meghalt, sírba tették, nincsen, amit keressz!
Az a válasz, hogy meghaltál már Te nagyon sokszor
De attól még szerethetlek. Nincsen bennem zokszó.
***