Vitára hívta A Napló szerkesztőit egy, A Naplóról folyó március 13-i beszélgetés kapcsán Forgács Zsuzsa, aki a szamizdat hárompéldányos napló egyik szerzője volt, ám később nem került az ebből készült nyomtatott kötetbe válogatott írások közé egyik bejegyzése sem. "Volt egy beszélgetés az 1977-83 közötti közösségi naplóról, amelynek 93-ban kiadott válogatásából kihagytak, erre reagáltam a literán, örülnék, ha ti lehoznátok... mert annyira abszurd, hogy a csajokat csak 5%-ban válogatták be a kiadványba a közösségi naplóból [...] én ehhez aztán hozzászóltam a literán, de örülnék, ha egy női oldal lehozná a hozzászólásomat..." - írja Forgács Zsuzsa.
Egy 1993-ban megjelent kötet szerkesztési elveiről azért épp most esik szó, mert a litera irodalmi portál március 13-ra szervezett beszélgetést a kötetről. A litera oldalára olvasói levélként felkerülő hozzászólást a szerző kérése mellett azért közöljük mi is, hogy akinek nőként mondanivalója lenne A Napló időszakáról, A Naplóból készülő kötet szerkesztési elveiről, az hozzá tudjon szólni akár itt, akár a litera oldalán. (A litera oldalán az eseményt hirdető hír alatt érdekes összegzés olvasható az estről vargarockzsolt felhasználótól. Forgács Zsuzsa hozzászólását megküldtük A Napló című válogatás-kötet két szerkesztőjének, Barna Imrének és Várady Szabolcsnak is.)
A kötet adatai: A Napló 1977–1982 (Válogatás), szerk., Barna Imre – Kenedi János – Sulyok Miklós – Várady Szabolcs, Minerva Kft., Budapest, 1990; Barna Imre, 1983, Beszélő, 1999. március, 57–67.
fourjack 2013-03-14 20:01
Ezt most azért írom le, hogy ki ne maradjon a halálom utáni porból és hamuból.
Volt egy megemlékezés 2013. március 13-án a Nyitott Műhelyben az 1977-83 közötti Csoportos Naplóról, melynek tagja voltam. Négy példányban keringett a városban a napló sok száz írással. Azért csak 4 példányban, mert az akkori eszement törvények szerint öt példány előre nem cenzúrázott és engedélyezett anyag már automatikusan rendszerellenes izgatásnak számított. A naplónak állomás-lakásai voltak, melyeken egy hétig tartózkodott a napló, és ilyenkor bárki felmehetett naplót olvasni és tehetett is bele írást. Én is, azaz a családi lakás, amelyben laktam egy állomás volt. Lehetett jönni hozzám az előre kijelölt héten, olvasni és írni. Bárki jöhetett, lakásunk ajtaja mindig nyitva volt, de a naplót azon a héten a lakásból kivinni szigorúan tilos volt. Mindenki 4 példányban adta le az irományát, amelyet 3 indigópapírral gépeltek általában a szerzők. 77 és 80 között én magam öt írást adtam le a naplóba, utána távoztam az országból, ám amikor a rendszerváltás után 93-ban kiadták a naplót, egy darab szövegemet se válogattak bele a szerkesztők. Én ezt már akkor, a nyomdába adás előtt kifogásoltam, de nagy ívben le volt ejtve a kifogásom, magasról nem érdekelte a szerkesztőket, hogy mit gondoltam erről. Igen, totál kihagytak, nem voltam fontos se én, se az írásaim, se akkor, se most a szerkesztőknek. Mikor rákérdeztem az okra, azt felelték, nem illettem a koncepcióba. Nagyon érdekes! Milyen hétfánfütyülős koncepcióról lehetett szó, hisz a naplót azért hoztuk létre, hogy a mindennapi életünkről számoljunk be egymásnak, amit a hivatalos, azaz engedélyezett sajtóban, illetve nyilvános szférában nem lehetett akkoriban megtenni.
Külön érdekesség, hogy az egyik szerkesztő úr saját magától 5, azaz öt szöveget szerkesztett be a rendszerváltás után publikált válogatásba, ilyen halálosan izgalmas címekkel: Hetvenes éveim, Hetvenes éveim, Nyolcvanas éveim, Nyolcvanas éveim, Nyolcvanas éveim. (Édes Istenem, add, hogy legalább addig ne aludjak el míg ezt leírom!) Lehet, hogy nagy baromságokat írtam azokba a szövegeimbe, felteszem a feketerigók párzási szokásairól, ahogy szoktam, mi másról ugye, de mindenesetre halvány fogalmam sincs, mivel nincs kiadva, így se én, se más nem tudhatja meg mi a fenét írtam a Naplóba 77-80 között. Az viszont látszik, hogy pontosan 5% nő fért bele a fiúk által szerkesztett (magától értetődően kisajátított) naplóba (a fiúk naplójába), magyarul az úgynevezett felvilágosult ellenzék statisztikája még a mai parlamenti férfi-női aránynál is rémesebb, és röhejesebb…
A 2013. március 13-i megemlékezésen a Nyitott Műhelyben 4 fiú beszélgetett a naplóról, és lényegében a nők részvétele komplettó ki volt hagyva a megemlékezésből. Nem érdekes, hogy ők is állomások voltak annó, mármint a lányok, nem érdekes, hogy őket is követték, lehallgatták, zaklatták a rendszer bőrkabátos, tolkivolkis ügynökei, és hogy alkalmanként megverték a rendőrségen (egy alkalommal agyrázkódással feküdtem a Honvéd kórházban, és a nyelvem több helyen is el volt harapva a pofozásoktól), ők akkor is láthatatlanok voltak és ma is azok. A felvilágosult ellenzéki fiúk ugyanolyan önhitt macsók, akik vakok a nők életére akkor is és most is, mint a hatalmon lévők.
Sok mindenről beszéltek ezen az estén a fiúk, ami engem, aki a napló tagja voltam, de a rendszerváltás után kicenzúráztak belőle, totálisan NEM IGAZÁN ÉRDEKELT, hidegen hagyott, hogy is mondjam, nem hozott lázba, narcisztikus önfényezésnek tartottam. Nem titkolom, rendkívül szűk szellemi utcácskának tartom, amin ők sétálnak. Ha egyszer ez egy napló volt, akkor bizony a számukra láthatatlan lányokat és élettapasztalataikat, mindennapjaikról szóló beszámolóikat is be kellett volna tiszteséggel szerkeszteni a szerkesztő uraknak. Viszont nem érdekes milyen magasra emeltem a hangom ezen a március 13-i estén, újfent totál süket fülekre találtam, ők viszont örömmel lapogatták egymás hátát és dicsérgették egymás mondanivalóját.
Na, ezért nincs és nem lehet demokrácia Magyarországon. Amíg ez a macsó társaság nem érti meg balról jobbra és jobbról balra, hogy a nőket, a nők életét a fiúkéval egyenlő arányban kell LÁTHATÓVÁ tenni a mindennapokban, a közéletben és egyenlő jogokat kell biztosítani számukra a döntéshozásban, addig itt nem lesz demokrácia, addig ezt mindenki felejtse el! Nincs mentség arra, hogy tudatosan, mondhatnám előre megfontolt szándékkal kihagytak a napló publikált változatából. Amikor írtuk, nem arról volt szó, hogy magasröptű politikai eszmefuttatásainkat kell bele írni, hanem arról volt szó, hogy mindenki azt írt bele, amit akar (ahogy ma írják a blogjaikat az ifjak és kevésbé ifjak egyaránt). Én felteszem pár kalandomról írtam, melyek rideg hétköznapjainkban estek meg velem (tudni nem tudom, mert nem emlékszem, halvány segéd fogalmam sincs), de úgy gondolom, hogy a futó kalandom egy angol turistával, lehetett olyan fontos, mint a szerkesztő úr rémálma Lukács Györggyel.
Forgács Zsuzsa
