Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát. Azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebook-on magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit - ebből mára több mint tizenhatezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. Célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához. 40 történet sok képpel Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, hitvesekről, múzsákról, szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról - ez az Így szerettek ők (Magyar Irodalmi Szerelmeskönyv), melyről most Debreceni Boglárka recenzióját olvashatod.
„Amíg szeretsz, tiéd a hatalom”
Az idézet Balázs Béla 1910-ben íródott Vigyázz! című verséből származik. Ez a mondat magába sűríti a szerelemről alkotott képünk számtalan aspektusát, mert mindenki hasonlóan, mégis máshogy szeret. Van, aki birtokolni akarja kedvesét, mások éppen a szó szerint értendő birtoklás hiányában, az érzelmi kötelék, az éteri, a megfoghatatlan hatalmában hisznek. Abban azonban valószínűleg mindenki egyetért, hogy a szerelem, legyen az égi, földi, plátói vagy beteljesült, hatalom az „én” és a „másik” felett.
Nyáry Krisztián könyve, az Így szerettek ők (Magyar Irodalmi Szerelmeskönyv) a vonzalom, a vágy, az egymáshoz való kötődés sokszínűségét, a kapcsolatok különbözőségét mutatja be, írók, költők, nagy szellemi elődeink magánéletének izgalmas, veszélyes, szenvedélyes eseményeit tárja olvasói elé. Ez az a téma, ami szinte mindenkit érdekel. „Egy szerelmi történetre, párkapcsolati sztorira akkor is kíváncsiak vagyunk, ha a házmesterrel történik, mert saját életünkkel vetjük össze.” – vallja Nyáry Krezinger Szonjának adott interjújában. Megnyugtató, hogy a felvillanó részletekből kiderül, nem minden „nagyember” morális hős, József Attila, Szendrey Júlia vagy Juhász Gyula legalább annyira kétségbeesett, önző, boldogtalan vagy éppen boldog, reményekkel teli álmodozó volt, mint a házmester, vagy mi magunk.
Nyáry Facebook oldala és az oldal sikerének köszönhetően megjelent könyv megosztotta a közvéleményt. Legtöbben élvezettel olvassák a történeteit és köszönetet mondanak a jelenleg kommunikációs szakemberként tevékenykedő irodalomtörténésznek, aki megismertette a diákokat, a kevésbé olvasott embereket az akadémikusok által elérhetetlen magasságokba emelt, szoborszerű szerzők életének irodalomtankönyvekből hiányzó, valódi érdeklődésre számot tartó jeleneteivel, húsvér – olykor esendő, kegyetlen vagy csalódott – egyének arcmását megrajzolva, illetve azért, hogy felhívta a figyelmet a „klasszikus”, lassan a feledés homályába merülő szerzők értékes alkotásaira. Nyáry elérte azt, ami másoknak nem sikerült, Szentkuthy Miklós, Vay Sándor (Sarolta), Tersánszky Józsi Jenő, Sárközi György, Molnár Ferenc és Fedák Sári viharos viszonya (újra) „téma” lett, a hétköznapi élet, a szóbeszéd részévé vált. A tudományos élet egyes képviselői viszont megpróbálták lehúzni, mondván, a mű nem más, mint „sznobponyva, Blikkes különszám vékony szájú entellektüeleknek”, „irodalmi bulvár”. (Nyáry így nyilatkozik erről egy 2013. április 4-i interjújában: „Irodalmi bulvár” – szokták mondani a történeteimről. Amennyiben a rövid, gyorsan elolvasható, szórakoztató életmeséket bulvárnak tekintjük, akkor vállalom a jelzőt.”) Először is le kell szögezni, hogy kötet nem „tipikus” bulvár, másodszor pedig talán azok a sznobok, akik így értékelik a könyvet, figyelmen kívül hagyva az igényeket, az „átlagember” kíváncsiságát, az aktuális társadalmi helyzetet valamint azt a munkát, amit Nyáry, pusztán szeretetből, a könyv és Facebook-profilja létrehozásába ölt. A szövegek komoly irodalomtörténeti kutatások eredményeit mutatják be, a bejegyzések hiteles dokumentumokra, elismert filológusok munkáira épülnek, a függelékben a szerző megnevezi forrásait. Emellett Nyáry értékes prózákból választott idézetekkel, versekkel, naplóbejegyzések és levelezések részleteivel fűszerezi történeteit, melyek még az irodalmi életben otthonosan mozgó szakemberek, művészek számára is szolgálhatnak újdonságokkal, azok számára, akik nem töltöttek hosszú hónapokat, éveket, évtizedeket negyven szerző életútjának tanulmányozásával.
Számos – diákok, tanárok, könyvtárosok, „laikusok” által küldött – visszajelzés és blogbejegyzés igazolja a mű létjogosultságát. Az egyik olvasó így ír: „A Nyáry-siker titka többek között a néplélekben gyökerezik, mert a Bestet és a Storyt mindenki olvassa: imádunk belesni az íróink-költőink átizzadt lepedői közé, és meghatódni, vagy éppen elszörnyülködni az ott látottakon. Fontos kérdés, mi a különbség ebből a szempontból Hajdú Péter celeb és Ady Endre költőóriás között. A szórakoztató információközlés, mert a kettőt ez különbözteti meg jelentősen: az előbbi öncélú magamutogatás, utóbbi színes irodalomtörténet. Nyáry az infotainment legsikeresebb szerzője.” A lényeg tehát a „néplélekben” rejtezik, hiszen az Így szerettek ők nem irodalomtörténészek, esztéták számára íródott, más fogyasztói réteget céloz meg, éppen ezért stílusa könnyed, a rövid szövegek az érdekes részleteket emelik ki, arra valók, hogy felkeltsék az olvasók kíváncsiságát, ismét megszerettessék a magyar irodalmat, aminek elidegenítése pont azok nevéhez köthető, akik Nyáry munkájának jelentőségét, a hiánypótló írás értékességét kétségbe vonják.
„Aki nem tud szeretettel feloldódni, másban és másért: boldogtalan marad.” – mondta Szentkuthy Miklós. Ez az állítás nemcsak a szerelemre igaz. Nagy László a kötetben közölt, feleségéhez, Szécsi Margithoz íródott verssorai azonban a szerelemben való elmerülésről, feloldódásról, a teljességről szólnak:
„Csoda, hogy elfér ide, albérleti pici szobába,
fogaid villáma, táncoló sávos hajad,
fullasztó gyönyöröm! Forró vagy, akár a szél!”
(A forró szél imádata, 1963)
Debreceni Boglárka
Íme egy március 29-i bejegyzés Nyáry Krisztián facebook-oldaláról, melynek hosszabb verziója a Hévíz folyóirat hamarosan megjelenő számában lesz olvasható:
„A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme.” A külföldi csavargásokból hazatérő Rejtő azonban nem költői szerelmeket, hanem nagyon is prózai kapcsolatokat keresett. Kétszer nősült, de nem lehet tudni, hogy vajon a gépírónői voltak-e másodállásban a feleségei vagy inkább a feleségei voltak mellesleg a gépírónői is.
27 éves volt, amikor sok nélkülözés után 1932-ben sikerült bemutatnia első színpadi művét. Ez meghozta számára a sikert és némi pénzt is, s egyre több írást rendeltek tőle. Szerzőtársával, Nádasi Lászlóval egy éjszaka a Japán kávéház asztala mellett kitaláltak egy kabarétréfát, amelyet azonnal papírra akartak vetni, nehogy reggelre elfelejtsék. Már megengedhették maguknak az asszisztenciát is, ezért körbekérdeztek a kávéházban, ki tud jó gépírónőt. Heltai Jenő és Kassák Lajos gépírónőjét ajánlották nekik, akit Rejtő azon nyomban fel is hívott telefonon. Bejelentette Boros Rózsikának, hogy hajnali 3 órakor a lakására megy, mert diktálni szeretne. Felment a hölgy Dob utcai albérletébe, ahol beavatta különös munkamódszerébe. Közölte Rózsikával, hogy mindig estélyi ruhában, kirúzsozva, elegánsan gépeljen, és soha ne nevessen a leírt poénokon.
Mivel a hajnali főpróba bevált, az író állandósította a gépírónőt. Rózsikának mindvégig komoly arccal kellett dolgoznia, amit nem mindig sikerült betartania, hiszen hamisítatlan Rejtő-jeleneteket gépelt. Ilyenkor a szerző legorombította, hogy miért nem képes fegyelmezni magát. Szédületes tempóban diktált, közben egymás után szívta a cigarettákat, itta a kávékat és szedte a serkentő tablettákat. Miután néhány hónap alatt az éjszakai órákban lediktált pár regényt és színdarabot, közölte a gépírónővel, hogy elégedett a munkájával, egyúttal megkérte a kezét. Rózsika sok meglepőt látott már életében, például Kassák verseket, úgyhogy igent mondott.
Szórakozni, társaságba ritkán jártak közösen, Rejtő sem a Japán kávéházba, sem a kevésbé előkelő kiskocsmákba nem vitte magával feleségét. Ha volt pénze, éjszakákon át kártyázott és ivott, ilyenkor kisebb vagyonokat játszott el. Akárcsak regényhősei, ő is többször keveredett verekedésekbe. Korábban profi birkózó és bokszoló volt, rendszerint megvárta, ha nőket vagy vékonydongájú férfiakat ér sérelem, majd a bántalmazó féllel „lejátszotta a meccset”. Kalandjaiból délben ért haza, kialudta magát, és éjjel már új regényt diktált a friss élményekből.
Házasságukat nehezen lehetne klasszikus polgári idillnek nevezni. Rejtő már egyre jobban keresett, de keresetét nem adta haza, hanem azonnal elköltötte. Volt, hogy nála levő pénzből a Japán kávéházban megrendelte a teljes étlapot az éhes József Attilának. Egy másik alkalommal spontán ötlettől vezérelve egy éjszaka megismert alkalmi társasággal elutazott nyaralni Siófokra, és az itt töltött két hét alatt egy 18 éves hölgynek udvarolt intenzíven. Így aztán nem csoda, hogy 1936 körül Rejtő és első felsége elváltak. Válásuk oka és pontos időpontja nem ismert, csak Rózsika későbbi sorsa: 1944-ben Auschwitzban halt meg.
Rejtő 1937 februárjában újra nősült, és innentől kezdve már a második feleségének diktált. A szőke, légies testalkatú Gábor Magda több volt, mint gépírónő, műfordítóként maga is rendszeresen publikált. Talán mert így félig-meddig szakmabelinek számított, Rejtő neki már megengedte, hogy nevessen a szellemes részeknél, és tőle visszajelzést is várt: az asszonynak két-három óra diktálás után el kellett mondania mennyire találja humorosnak a leírtakat, és mely részeknél kevesli a poénok számát. Az elegáns megjelenés ettől függetlenül az új ara számára is kötelező volt.
Ebben az időszakban Rejtő havi 2000 pengőt keresett a jogdíjakból, éppen tízszer annyit, mint amennyi az ismert kuplé szerint elegendő a gondtalan polgári élethez. Ennek azonban ára volt, Rejtőnek, hogy teljesítse a kiadójával kötött szerződését, lényegében folyamatosan írnia kellett. Magda visszaemlékezése szerint volt, hogy mindössze két-három napja maradt egy regényre, amelyet alvás nélkül, literszámra ivott feketekávék, marokszámra szedett amfetamin tabletták, és sok-sok doboz cigaretta mellett tudott teljesíteni. Nem csoda, hogy 1939-ben két hónapot töltött a Siesta idegszanatóriumban, ahol a túlfeszített munka miatt álmatlansággal és idegkimerültséggel kezelték. Nem tudjuk, hogy ezt még megvárta-e Magda vagy már korábban eldöntötte, hogy kiszáll az önpusztító életformával járó kapcsolatból, de tény, hogy nem sokkal később Rejtő már ismét egyedül élt.
A harmadik meghatározó nő az életében ugyancsak egy gépírónő, Kovács Magda volt. Őt már el sem vette feleségül. A nagy munkabírású gépírónő a filmgyárban dolgozott, egy producer mutatta be Rejtőnek. Az író gyűlölt telefonálni, ezért mindig futárral küldött cédulákon vagy táviratban üzente meg, mikor és hol szeretne diktálni. Magdának már ki sem kellett öltöznie a munkához. Nem tudjuk, hogy kapcsolatuk eljutott-e a szerelemig, de az biztos, hogy több volt köztük gépírónő-főnök viszonynál. Apja és bátyja mellett Magda volt az, aki a munkaszolgálat első állomásán, Nagykátán meglátogatta. 1942. november 27-én a teherpályaudvaron várták, hogy a vonat meginduljon a századdal Ukrajnába. A kerítésen keresztül búcsúzkodtak: „Nem élem meg a végét” - mondta Rejtő határozottan, és arra kérte a nőt, hogy próbáljon beteg édesanyjára vigyázni. A munkaszolgálatos karszalag folyton lecsúszott a karjáról. „Magda kérlek, van nálad egy kis cérna? Légy szíves varrd fel nekem ezt a vacakot, mert ha elveszítem, megbüntetnek.” Magda felállt egy fatönkre és a kerítésen keresztül benyúlva felvarrta a férfi kabátjára a sárga csillagot. Szerettei akkor látták utoljára. Rejtő Jenő még 34 napot élt.
