3 éve történt:
"Vajon hogyan működne nemzetatya a gettóban?
Vona? Orbán? Mesterházi? Bokros?
Készültek egyáltalán, vagy otthon felejtették a munkafüzetüket?
Ez kardinális kérdés, minimum vizsgázni kéne a jelölteknek női elméletből, cigányból, horvátcigányból és gettó-gyakorlatból, ha igazán érdekelne bárkit a „politika”."
Részlet az Úrnő könyvéből.
Magdolna mérleg 2009. Miből?
A megvilágosodott állapotok törvénye, hogy eljön utánuk a sötét. Angyal ösztökéli a Behemótot nap mint nap, a Behemót pedig csökönyös, lecövekelt és nem moccan.
Naponta fél napot tűri az ösztökét, szenved, fáj neki, sírdogál, elvesztette mindenét, látja tisztán, Háznagy Elzát, az anyáit, autonómiáját, a budai nénikéktől örökölt nyikorgó bútorokat, ágyneműt, ruhákat, evőeszközt, csészéket és tányérokat, tíz év nehéz szolgálat adományait, amiket Háznagy Elzával együtt kaptak a Turul Társasházban.
Szása nyíltan lemorzsolódó lény lett, akivel veszélyes együtt érezni. Ezzel jár, tudhatta Behemót, vállalni a közös sorsot akár csak egy évig is, ezzel jár kimondani, beszámolni, feltárni, azonosulni. Ezzel jár tanulni a tehetetlenséget, megélni és megérteni.
Ostobaság volt lakást venni, kiabál Szása, miért nem törődtél vele, ordít Elza.
Háznagy Elza 48 éves villanyszerelő lakástulajdonos adósságterhét jelentősen növelte, hogy Szása Behemót éppen az ő lakásában folytatott egy évig terepgyakorlatot. Elza a brighton-i Hiltonból kiadósan támogatta ezzel a magyar-cigány viszony irodalmi és szociológiai feltérképezését, és most komolyan tépelődnek azon, érdemes-e tovább finanszírozni a pénznyelő lakás tulajdonlását a Lujza utcában, vagy meneküljenek a vámpíriától, amerre látnak.
Háznagy Elza a lakás vásárláshoz kölcsön kapott Gésa Látenciától másfél milliót és még ötöt a banktól, ma ez annyit jelent, hogy havonta törleszt 50eft-ot a banknak, ez húsz év, Háznagy Elza hisz a jövőben, és előmenetele a brighton-i Hiltonban nagyon is biztató. Ugyancsak havonta kellene fizetnie 40eft-ot Gésa Látenciának, ezt a személyes és baráti kölcsönt kicsit gyorsabban kéne visszafizetnie, mint a bankét.
A lakásért nem kellett bérleti díjat fizetnie Szásának, csak a rezsit, Háznagy Elza ezzel támogatta az alternatív magyar irodalmat.
Nehéz ám fillérről fillérre beszámolni, főleg ha napról napra eltűnnek a nyomok. Egy lakás évi fenntartási költsége a gettóban elég magas, adott garzon közös költsége harminc körüli, az elhalasztott felújításokat és az életveszély elleni dúcolásokat is ki kell fizetni, havonta többféle célbefizetés van, aztán víz-gáz-villany és net, ez még harminc, és akkor egy húszas telefon.
Most vagyunk havi nyolcvannál, ekkora összeg válságos időkben nem rossz havi kereset egy nőnek, aki a virtualitásban tevékenykedik, és akkor már tényleg csak pár falatot kell naponta enni, a temetőben ingyen lehet sétálni, az a város legszebb kertje, és ha belépek a kapuján, azonnal csönd lesz, intenek a platánsorok és megédesedik a levegő. Ez nem vicc, ott édes, és rossz érzés visszatérni az életbe a dübörgő Fiumei útra, ahol magasan áll a por és a füst, osonnak a gyalogosok.
Egy év alatt a szobakonyhai élet másfél millió, olcsó kaják, keksz, kefir, felvágott, tea, kávé, és sok víz. Vajon mire jók a műanyagpalackok, teszik fel a kérdést ufó tudósok néhány évezred múlva, amikor a csipkerózsikának nevezett bolygó fura talaját szondázzák, az áttetsző, kemény, megszámlálhatatlan rétegű burkot, ami a zörgő, száraz felszínt alkotja.
Szásánk jeges mozdulatlanságban töltött a kis lakás jó meleg galériáján fél évet az egészből, mert nincs másfél milliója. Szorongott.
Mert éppen nem rendelkezett semennyi havi jövedelemmel, hanem csak adóssággal, ami a korábbi lakások, bérletek, számlák, ki nem fizetett munkák és elvállalt tartozásokból halmozódott fel. Meg a könnyelműségből, amellyel a technikai fejlődést követte, fényképezőgép, nyomtató, laptop, telefon, bizakodva vagy hitelbe. És a napi betevőhöz hozzájárultak a napi drogok, kis dózisú, olcsó szerek, amelyek állandó furdalást okoznak és rövid felszabadulást újra meg újra, pár szál cigaretta, szorongásoldók, egy sör, légzőgyakorlatok, kis fű, ezo- és pszicho-vígasz. Ha lehunyja a szemét, sötétet lát maga előtt, amiben a kijáratot keresi és örvénylik egy láthatatlan szellem.
Behemót pontosan tudja, hogy ez a holt idő felesleges és kártékony, ilyenkor kell fölpattanni és tenni, adni, engedni, kérdezni, tanulni és tanítani, de nem bír megmozdulni. Renike kopog, halkan és kitartóan, mint egy bogárka. Renike híd a jövőbe, itt és most kaphat egy bűvös morzsát, amitől hinni fog az életben még egy ideig. Közöttük az előítéletek rácsa, amely kinyílik vagy átnyúlnak rajta. Milyen könnyű elküldeni azt, aki kér, látja tisztán Behemót, milyen könnyű azt mondani a szelíd Renikének, hogy dolga van, egy kicsit ne zavarja, milyen könnyű türelmet kérni és kapni, milyen nehéz együttérezni és fontosnak tudni, ami egy kislánynak fontos ott és akkor.
Akkor mégis miből? Kérdezi idegesen mindenki, miből és mennyi? Honnan van? Követelik, hogy mondja meg, mi ez a feltűnő stabilitás és adakozókedv a Lujza utcában, miből jut Reniéknek naponta valami, miből van mindig valami ehető a konyhában, miből tudja feltölteni a telefonját? Elképzelhetetlen rejtély, mert ráadásul otthon ül egész nap a laptopjával, dolgozni se jár el, ahol napi nyolc-tíz óra alatt előállítaná a holnapot forintban.
A centrifugából, mondja Szása Klaudiának. „Abban tartja?” csodálkozik a lány, és Szása is, mert igen. A Centrifuga varázserejű alapítvány („mi az, hogy alapítvány?”), amelyet könyvkiadói csoportok támogatnak, hogy visszaosszák az alkotóknak és a terjesztőknek a termékeikből szerzett profit egy részét, továbbá, hogy újabb szellemi termékeket generáljanak. A virtuális centrifuga virtuális terméke ebben az évben egy virtuális újság. Újságíró vagyok, mondja Szása a szomszédoknak, és maga sem hiszi, pedig tényleg.
Szása fizetget és sunnyog, aztán újra befizet valamit, majd újra kivár. Mint a felhők, gomolyog körülötte a növekvő adóssághalmaz, ki tudja számolni, havonta kb. 50 eft-tal gyarapodik a tartozása ide-oda, miközben személyesen főként a virtualitásban létezik.
Mekkora könnyebbség lett volna egy jó pénztárgép, ki-befizetési tömbök, számlák, csekkek és nyugták, amiket kitölthetett volna minden alkalommal az aprópénzekről, a kölcsönadott összegekről és adagokról?
Nem adminisztrálta naponta az apró tételeket, ezt még bánni fogja, hanem ahogyan Renike szégyenkezve kért, ő is pirulva adott, csak úgy, zsebből, mintha ezt lehetne…
Mintha a parton gyűjtené a pénzt, a Duna-parti elosztóban szerezné, elsétálva oda párnaponként, és ahogy lépked a kavicson, a zsebébe gyűjt párat, hogy legyen miből fizetnie, ahogyan mindenki más is. Mintha a pénz a soha el nem fogyó parti kavicsok virtuális funkciója lenne…
De nem az, hanem a férfiuralom rafinált eszköze, nekik van, és nekik számolunk el vele, hogy amit adtak, az hová lett? Kinek, mikor, mennyit és miből, konkrétan melyik kártya, melyik megbízás, melyik számla hordozza a gondosan könyvelt tételeket?
Behemót menedzseli a tartozását, tervezi a forrásbevonást, egyeztet, adózik, elszámol, közben ír-olvas-beszámol és próbálja elodázni a csődöt. Jól bírja ezt, a jól hangzó összegeket jól kezeli, reálisan becsül és beoszt, gondosan adakozik és tervez, mintha a sajátját osztaná. Csak egy év múlva fog kiderülni, hogy a közös költség csekkek egyszerűen eltűntek és nem is hiányoztak, villanyszámla meg nem érkezik, mert Elza elfeledte a nevére venni az órát. Nagy szerencse, ha ezeket is befizetné, tényleg nem jutna Reniéknek.
Szása nyitott szemmel jár a városban, és ma már azt mondhatja, hogy a felelőtlen tulajdonlás, a szívtelen birtoklás és a kényszeres építkezés a férfiuralom fontos jellemzői, ez minden utcán lelepleződik. A használhatatlan épületeket bekerítik és odábbállnak, a következő talpalatnyi helyre terveznek egy másik értelmetlen épületet, majd odábbállnak, a szorgos, erős, bátor hímek csak falaznak és kerítenek, aknáznak és járőröznek, behajtanak és kilakoltatnak, mert nagyon sokat dolgoznak, hogy eltarthassák a családjukat, akinek mégsincs hol lakni, mégse jut egy szoba, egy asztal, egy ágy, egy mosdó, egy ablak a térre.
A csodák ismétlődnek újra meg újra, és a teljes egzisztenciális lebénulás előtti utolsó töredék másodpercben új élet keletkezhet a város egy újrahasznosítható pontján. Szétsugározhat, ahogy egy fa kivirágzik, a város összes újrahasznosítható pontjára, ahonnan nem zavarnak el azok, akiknek az a dolguk, hogy sehol ne hagyjon nyomot az emberi létezés, csak a hivatalos aktákban.
Vajon hogyan működne nemzetatya a gettóban?
Vona? Orbán? Mesterházi? Bokros?
Készültek egyáltalán, vagy otthon felejtették a munkafüzetüket?
Ez kardinális kérdés, minimum vizsgázni kéne a jelölteknek női elméletből, cigányból, horvátcigányból és gettó-gyakorlatból, ha igazán érdekelne bárkit a „politika”.
Most viszont kényszerhelyzet van, menekülni a gettóból és elköszönni azoktól, akik jóra tanítottak ezen a helyen, és játszani is engedtek. Reniék, Ramóna, Klaudia, Horváthék. Hazám ez itt a gettó szívében.
