"Ebben az évben egyelőre öt szerző kötete várakozik kiadásra nálunk: Fenyvesi Orsolya, Bicskei Gabriella, Farkas Arnold Levente, Gyáni Levente, és a JAKKENDŐ díjas Szil Ágnes készülhet a kemény, mentálisan megterhelő szerkesztési folyamatra." - mondta Sopotnik Zoltán, a jelenlegi JAK-füzetek szerkesztőpárosának egyik tagja a Bárka online-nak adott interjújában.
Az öt szerző közül mi most Bicskei Gabriellát kérdeztük e-mailben a most megjelent Puha kert című kötetéről. A könyvből holnap olvashatsz részleteket ICA-n.
GyG: Berényi Emőke a Grand Caféban tartott 3B est kapcsán a Tiszatáj online-on megjelent írásában úgy fogalmaz, a 3B-ből, azaz a vajdasági hármak közül nálad kap legkevésbé hangsúlyt a vajdaságiság élménye: nincsenek erős toponímiák, inkább az idővel kapcsolatos kérdések jellemzik írásaidat. Egyetértesz ezzel a megközelítéssel?
Bicskei Gabriella: A vajdaságiság élménye sem foglalkoztatott kevésbé, de jobban sem, mint azok az élmények, amelyek máshol értek. Mindenhol otthon éreztem magam, vagy mindenhol ugyanannyira idegennek - ez alól Vajdaság sem volt kivétel. Viszont azt tudom, hogy a könyv egyes részeinek megírásakor kimondottan vajdasági élmények szolgáltak alapul, vajdasági tájakra, városokra gondoltam. Az otthoni barátaim, amikor elolvasták, többnyire be is azonosították ezeket, anélkül, hogy adtam volna nekik valamiféle felesleges útmutatást.
Persze lehet, hogy éppen abban az időben (a kézirat keletkezésének idejében) az idővel kapcsolatos kérdések foglalkoztattak jobban, de ugyanúgy foglalkoztatnak a térrel kapcsolatosak is.
A kötet borítója
GyG: Ugyanő írja, hogy viszolyogsz az irodalmi élettől mint olyantól. Mi az, amit mégis az olvasók orrára kötnél, ha az élettörténeted után tudakozódnak?
BG: Az irodalmi élettől sem viszolygok jobban, mint bármelyik más konstruált közösségtől, a közösség életétől, az azzal való kapcsolattartástól.
GyG: London, Anglia, Párizs, Amszterdam (a Jákob Lajtorjájához címzett kocsma), és különféle kertek; szekrények mögött kialakított búvóhely - néhány helyszín a JAK füzetek és a Híd közös kiadásában megjelenő Puha kert című kötetedből. A leghangsúlyosabb a külföldi helyszínek közül London. Itt magad is éltél egy darabig. Hogyan hatott rád az a város, mivel nyűgözött le, mivel taszított?
BG: Nem nyűgözött le semmivel és nem is taszított. A nagyvárosok autóbűze az, ami taszít. Pontosabban egy idő után nem tudom elviselni, allergiás leszek a portól és a benzingőztől. London viszont Párizstól is, Budapesttől is sokkal tisztább levegőjű, még akkor is, ha London is nagyon büdös. Később a hatalmas távolságok is kezdtek fárasztóvá válni - hogy naponta akár 4 órát is utazgathatsz, ha el akarsz jutni valahová, aztán meg vissza haza, no meg olykor a tömeg is idegesített, de nem mindig.
Amikor először érkeztem Londonba, pont olyan volt, amilyennek elképzeltem. Rengeteg filmet néztem, olvastam róla, ottani zenekarok zenéin nőttem fel, ezek alapján pont úgy képzeltem el az ottani életet, amilyen lett is. Semmiben sem csalódtam, semmin nem lepődtem meg. Egyedül a vidéki városokon csodálkoztam el; azokat sokkal városiasabbnak gondoltam. A valóságban nem nagyon tetszettek. Elég unalmas lehet az élet Londonon kívül, a tapasztalataim alapján, hisz laktam is két hónapot Exeter mellett is. Edinburg viszont mindennél jobban tetszett, még Londonnál is.
GyG: Köteted első része a Fenn a föld és lenn az ég címet kapta, a harmadik rész a Black Ships Ate The Sky címet. Előbbi egy Halász Judit gyereksláger, a Mákosrétes egyik sora is, utóbbi a Current 93 zenekar 2006-os albumának címe volt. Az első rész egy családtörténetet is elbeszél. Téves kapcsolás-e ezeknek a daloknak az ideidézése részemről, vagy van ilyen kapcsolat, s ha van, akkor kifejtenéd bővebben, miért választottad a harmadik résznek ezt a címet?
BG: David Tibet zenéit szeretem és hallgatom is, talán ezért is. Vagy ráfoghatjuk azt, hogy a fejezetcím választásában szerepet játszottak az identitás-kérdések, az identitás keresés-kérdések esetleg, amivel a kézirat is foglalkozik, ahogy a lemez is. Ezt Orcsik Roli [a JAK-füzetek sorozat és a Puha kert kötet szerkesztője] is megjegyzi nekem valahol.
Halász Juditot nem hallgattam gyerekkoromban, a szüleimnek nem volt, az ő zenéiket hallgattam, Led Zeppelint, Beatlest, Stonest, stb-t. Azonban az előbb belehallgattam a Mákosrétesbe, és egyértelműen ismerem, tehát hallottam Halász Judit-zenéket is gyerekkoromban, az első 4 albuma teljesen ismerős. De ki tudja, honnan jött ez a fejezetcím.
GyG: A kötetet három nagyobb részbe rendezted, ezekben 18, 15, illetve 26 hosszabb-rövidebb prózafejezet található. A narrációban a fejezetek között az elbeszélő én és a megszólított nem rögzíthető, hiszen az Én hol férfi, hol nő, hol itt, hol ott tűnik fel, sem neme, sem kora nem azonosítható egészen pontosan - ezt a fajta elbizonytalanító gesztust köteted lényegének vagy kifejezési eszközének tekinted-e inkább?
BG: Lényegének semmiféleképpen nem, mivel fogalmam sincs, mi az, hogy lényeg, hogy mi lenne egy kötet lényege. Kifejezési eszközének sem, mert kifejezni sem akartam semmit. Legalábbis azt hiszem, tudatosan nem. Hacsak azt nem, hogy az elbeszélő(k) így látják magukat a világban, hol itt, hol ott tűnve fel, azt sem tudva, hány évesek, férfiak-e vagy nők. :)
GyG: Jogosnak éreznéd-e a figyelmeztető táblát a borítón: "Az alakváltoztatás jogát a szereplők fenntartják"?
BG: Szerintem nem váltanak alakot. Esetleg elképzelik, hogy alakot váltanak, de azt más nem biztos, hogy látja. De nem is tudom, el kellene olvasnom a szöveget.
Sagmesiter Laura képe a kötethez
GyG: Hogyan készült a kötet? A fejezetek gondosan kidolgozott logikai rendjével láttál neki megírni őket, vagy a különálló történetek külön-külön keletkeztek, s érintkezési pontjaikat utólag nyerték el általad, esetleg más módon alakult a kötetegész?
BG: Először csak jöttek a történetek, később visszaolvasva összefüggéseket vettem észre köztük, némelyiket próbáltam kidomborítani, némelyiket eltüntetni, ahol meg egyáltalán nem volt, de kellett volna, oda raktam valamit, persze sokat el is tüntettem, ahogy 2 sorral feljebb írtam is már.
GyG: Gyakran idézik meg a beszélők a középkort ilyen vagy olyan formában. Vonzódsz ehhez a korszakhoz? Mi az, ami miatt számodra jelentőséggel bír?
BG: Sokat olvastam a középkorról, szeretem a középkori épületeket, templomokat, oltárképeket... Egyszer egy kirándulás alkalmával eltévedtem pár órára a Cluny apátság romjai között, igazán otthonosan éreztem magam ott, szándékosan alig akartam megtalálni a belőle kivezető utat. Tizenhat éves korom óta vonzódom valamiért a középkorhoz, vagyis ekkor tudatosodott bennem ez a vonzalom.
Sagmesiter Laura képe a kötethez
GyG: A kötetben szereplő képeket Sagmeister Peity Laura készítette - egy folyamatos szerzői együttműködésről, együttgondolkodásról beszélhetünk-e, vagy ő már a kész írás alapján alkotta a kötet illusztrációit?
BG: Sagmeister Laura a barátnőm, így nyilván az előbbi áll, az együttgondolkodás. Egy Laurával való borozgatás, beszélgetés alkalmával kiderült, hogy mindketten sokat utaztunk úgy gyerekkorunkban, hogy fogtunk egy térképet és bejártunk rajta mindent: az utakat, felkapaszkodtunk hegycsúcsokra, s így tovább... Én Dél-Afrikában pl. így jártam. Beutaztam az egész országot többször, közben olvastam is róla. Laura persze más helyeken járt, ezeken a helyeken soha nem találkoztunk :), később, felnőttkorunkban ismerkedtünk meg Újvidéken, Kanizsán (Szerbia).
GyG: Ritkán, de vannak csaknem szó szerint visszatérő motívumok a fejezetekben. Ilyen a következő is: 23. o.: "A kert és a zóna a menedék; árnyak az ábrándozásra, elbújni a világ elől, de a világ maga sem több, mint ezek. Orgonák és mogyoróbokrok között, egy bodza tövében, hárman voltunk: én voltam Anna, Mari meg Éva. A bokorban mindig este volt." 66. o.: "Sétálok az időben, míg te a kertben, úgy sétálok a kertben, mint te az időben, közben meg sem mozdulok. Vagyok a kővel, az idővel. Orgonák és mogyoróbokrok között, egy bodza tövében. Nem messze attól a fától, amelynek néha mozgott az egyik levele, pedig a szél sem fújt. Hárman voltunk: te voltál Anna, Mari meg Éva. A bokorban mindig este volt." Eltekintve a Nádas-kisregényre tett utalástól, a "hárman voltunk: te/én voltál/voltam Anna, Mari meg Éva" szándékolt félreérthetősége több fejezetben is hasonló játékokkal egészül ki. A dekonstruktív, önmaguk értelmét lebontó mondatok játéka foglalkoztatott?
BG: Később talán egy kicsit foglalkoztatott, de nem az írás legelejétől, hanem amikor már tényleg azt sem tudtam sokszor, hogy a fa fát jelent-e biztosan.
Sagmeister Laura rajza a kötethez
[A könyvből holnap olvashattok részleteket.]