Hogyan kell pár hét alatt megtanulni spanyolul, mit jelent a fraktalizálható olvasástechnika, mi a közös Jókaiban, Borroughs-ban, Kerouac-ban és de Sade-ban? Ezekre a kérdésekre is válaszol Pál Dániel Levente költő, tanár, szerkesztő, a prae.hu folyóirat és művészeti portál főszerkesztő-helyettese, de fontosabb, hogy legújabb kötete, a Hogy éltünk, nem hiába kapcsán a szabadság értelmezése mellett olyasmiről is beszél, amiről pedig nem szeret. A vele készült interjú első részét olvashatod. (A második részt itt éred el.)
GYG: Angol, portugál, francia, latin, galego és spanyol nyelven beszélsz, írod önéletrajzodban. Mostani, harmadik versesköteted írásakor melyik volt segítségedre?
PÁL DÁNIEL LEVENTE (PDL): Az túlzás, hogy beszélek, mondjuk azt inkább, hogy ezekkel a nyelvekkel volt valamivel komolyabb kapcsolatom. A legviccesebb talán a spanyollal. Tavaly kaptam egy felkérést, hogy ősszel tartsak két előadást a kortárs magyar irodalomról a madridi Complutense egyetemen, minden ellenérvem ellenére természetesen spanyolul. Az anyaggyűjtés mellett nekiálltam tehát nyelvet is tanulni, a teljes spanyol szöveget persze nem bíztam magamra. Az utazás előtt két héttel csak spanyol net-rádiók szóltak nonstop körülöttem, minden szembejövő tárgyat megnéztem a szótárban, kifejezéseket gyakoroltam egy kedves plüssállattal, memorizáltam a szöveget és jól begyakoroltam az improvizációkat. Az indulás előtti este a barátnőmnek előadtam az egészet, az összes rám ragadt akcentussal, volt abban selypítő takarítónő egy szappanoperából és Antonio Banderas a Desperadóból, rengeteget mókáztunk, játszottunk, ezután az előadás már gyerekjáték volt.
A kérdésedre egyébként nem tudok felelni. Gondolom, mindegyik valahogyan – hiszen utazgató, társalkodó-olvasgató bölcsész vagyok. De ha már hatás, akkor az arab is, tanultam egy évet régen, nyelvet is, egyebeket is, fel is vettek arab szakra, de ami inkább hatás, és beleivódott a könyvbe, az két utazás – két kedves barátommal, az ő nyelvtudásukkal –, az egyik Egyiptom, a másik Libanon.
GYG: "2011-től az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola Általános Irodalom- és Kultúratudomány program ösztöndíjas hallgatója vagyok, doktori témám az „informatikai szövegtan”, munkacíme: Szövegparadigmák – vektorok, hálózatok, önhasonló alakzatok." – szerepel ugyanitt. Kérlek, vezesd be az olvasókat a témádul választott terület alapfogalmaiba – mik azok a lineáris (vektoriális) és hálózatos szövegtartományok és mi az, ami még ezek mellett létezhet?
PDL: A kérdés tök jó, de szinte lehetetlenség rá válaszolnom egy interjú keretei között, röviden és érthetően. A lineáris olvasást most hadd intézzem el annyival, hogy ez az, amikor a lehető legtöbb külső hatást, tényezőt és zajt kizárva megszakítás – legyen az asszociatív (emlékeket és tudást működésbe hozva előcsalogató) vagy interpretáló (az intertextektől kezdve a lábjegyzetekig) vagy fiziológiai (szemmozgás a villogó bannerekre, elbambulás) – nélkül olvasunk bizonyos irányból bizonyos irányba a vonatkozó kultúrtechnika eljárása szerint, például: „az elejétől a végéig egy ültő helyemben elolvastam a regényt, annyira izgalmas volt”. A lineáris fogalom helyett a vektoriálist is használhatjuk, hiszen ennek a tevékenységnek nemcsak nagysága (egy könyv vagy egy online cikk így olvasva egészen konkrét helyen kezdődik és ér véget), hanem iránya is van.
A hálózatos szöveg egyetlen egy szóval a hypertext. Na jó, és minden ami kapcsolatba hozható ezzel Bahtyintól, Foucault-tól, Barthes-tól, Derridától kezdve egészen az információelmélet teoretikusaiig. Olvasva a szakirodalmat, mindent kapcsolatba is hoznak vele, gátlás és szerénység nélkül, minden kis információt vagy elméletet egy hatalmas hálózatba rendeznek, néha metaforikusan, néha egészen autoriter módon, vérmérséklettől függően. De ha ez a divat most, akkor ez a divat, erre használódik el globálisan sok-sok tehetség és szürkeállomány. A másik ilyen divat a hálózatelmélet, nézd csak meg egy gyors google-kereséssel, mekkora hatást fejtettek ki a humán tudományok művelői között az elmúlt években Barabási-Albert vagy Csermely kívülről jött ember számára is érthető, ráadásul brutálisan fantáziaindító könyvei.
Szóval, kérdésed idézetére egy régebbi szövegemből kitépett idézettel válaszolnék, idézőjelek nélkül: az alapvetően hálózatokban gondolkodó hypertext-elméletek többféle úton terjesztik ki a szöveg fogalmát. Ez oké. És ha a továbbgondoljuk ezeket az elméleteket, eljuthatunk újfajta szöveg-interpretációkhoz vagy -modellezésekhez, ez is oké. Ha ezek után a szöveget egymásra épülő párhuzamos szövegsíkokon vagy -tereken olvassuk több kódolás/kódolhatóság mentén – melyből az egyik a szövegi olvasás, a másik a technikai, azaz maga a szöveg anyagszerűsége vagy a virtuális paradigmában anyagtalanság-szerűsége –, akkor felfedezhetünk a logikusan egymásra épülő lineáris/vektoriális és hálózatos szövegtartományok és -modellek mellett harmadikként valamit, ami baromi érdekes, és nagyon nehezen megfogható.
Ilyen harmadik például a fraktálszerű szövegszervező elv vagy fraktalizálható befogadás- és olvasástechnika. Képzelj csak el egy szöveget, ami önhasonló, egy bármilyen kisebb rész felnagyítva ugyanolyan struktúrát mutat, mint egy bármilyen nagyobb rész. Például ha előveszed Sade márki ’Justine’-jének három változatát, akkor azt látod, hogy a későbbiek egyre hosszabbak lettek, de nem az átvezető jelenetek és a filozófiai fejtegetések vagy a párbeszédek, hanem „csak” az orgiák, tulajdonképpen minden szemantikai vagy prózapoétikai funkció nélkül. És ha a fentebbi nagyon egyszerű fraktál-definicióval összeolvassuk ezt – az orgia és orgia leírásának bármilyen kisebb része felnagyítva ugyanolyan struktúrát mutat, mint az orgia és orgia leírásának egy bármekkora nagyobb része, azaz az orgia és az orgiaszöveg önhasonló tulajdonságok mentén is leírható, ha meg leírható, akkor fraktálszerű vagy fraktalizálható lesz.
Ez csak egy példa volt, de a dolog nagyon hasonlóan működik például Jókai egy tájleírása kapcsán is vagy Burroughs és Kerouac felsorolásaiban, tudatfolyam-szövegeiben. De meg is fordíthatjuk, és akkor alkalmazását, metodológiáját vizsgálva hasonló leírhatóságot, felfejthetőséget vehetünk észre a big data szűrése esetében is vagy egy diktatúra cenzori gépezetének működési logikájában – különös új összefüggések fedik fel magukat.
GYG: 2013-tól tanítasz az ELTE BTK-n – milyen tárgyat? Tanárként mennyit éreztél a mostani diáktüntetésekből, elégedetlenségből?
PDL: Csak egy órám van, azt is ingyen vállaltam – ez így nem igaz: kreditekért... A kreatív írás minor keretében beszélek és kérdezek sokat a szerkesztés nem szövegi részéről – a tipográfiáról, a könyvergonómiáról, ilyenekről. Politikába nem szívesen mennék bele, visszamenőleg sem… Nem baj?
GYG: 2000 óta publikálsz verseket. 2005-ben 'Sortűz a körkörös éjszakára' címmel jelent meg köteted, 2010-ben 'Ügyvezető költő a 21. században' című verskönyved. Korábban 'Vörös halakat vacsoráztunk' címen tervezted megjelentetni a harmadik köteted – e mostanit. Ez végül a négy ciklus egyike lett. Mikor alakult át a cím? 2010-től írott verseid gyűjteménye e kötet, vagy korábbi verseket is beválogattatok? Mekkora versanyagból állt össze ez a huszonhét versnyi gyűjtemény, s mennyi ideig készült? A most ICA-n közölt két vers közül az ’Őrültek voltunk’ azért nem került a kötetbe, mert újabb?
PDL: Így igaz, futott ezen a munkacímen, de nem annyira jó, nem annyira erős, mint a „Hogy éltünk, nem hiába” – és ugyanezt mondta három ember, akiknek nagyon hiszek, ha esetleg elbizonytalanodom: Jászberényi Sándor, nagyon jó barátom és véletlenül a könyv szerkesztője, Szálinger Balázs, aki a fülszöveget írta és a kedvesem, akitől a borító ötlete is származik. A bemutatón egyébként azt mondtam, hogy mégiscsak jobb az a könyv, amin én ácsorgok, mint egy olyan, amin egy méretes vörös hal figyel – és a másik címmel ez nehezebben lett volna elkerülhető.
Körülbelül másfél év versei vannak benne, közel sem mind, amit írtam, sok ki lett paterolva a ciklusok koncepciója stb. miatt, másokat húztam, átírtam – így nem sok dolog volt szent, csak az, hogy egy minél sűrűbb és letehetetlenebb könyv álljon össze.
Az ’Őrültek voltunk’ címűt a nyomdába adás után írtam, ilyen egyszerű a magyarázat, de ebből a jó hír: már elkezdődött a folytatás, nem apadtam el.
(Pál Dániel Levente harmadik verseskötete, a Hogy éltünk, nem hiába a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában jelent meg, a sorozatot Falvai Mátyás és Zsidó Ferenc, a kötetet Jászberényi Sándor szerkesztette. A borítón Kerekes Fanni fotóját láthatod.)