2013. június 22-én, a Múzeumok Éjszakájának napján debütál Debrecenben a MODEM új kiállítása, a Kockázati tényező. Intermédia 2.0, mely a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakának egykori és jelenlegi diákjaitól válogat műveket a szeptember 15-éig megtekinthető tárlatra. El-Hassan Róza, Csörgő Attila, Igor és Ivan Buharov – négy név a negyven egyéni alkotóból és hét képzőművészeti csoportból, akik közül sokan már a nemzetközi művészeti szcéna jól ismert személyiségei. Aki a Múzeumok Éjszakáján Debrecenben jár, ne hagyja ki! Ajánlónk végén a MODEM Múzeumok Éjszakájára szervezett programjai közül is válogattunk.
Szörényi Beatrix: A ti egyetértésetek az én erőm
(részlet) 2010, gipsz
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szaka az 1990-es főiskolai diákforradalom hatására, hivatalosan 1993-ban, épp húsz évvel ezelőtt indult. Az Intermédia – az egyetemi szakok közül Magyarországon elsőként – a hagyományos akadémiai oktatás meghaladását tűzte ki céljául. Ennek fontos eleme volt a művészképzés kiterjesztése olyan műformák és művészeti technikák felé, amelyek a huszadik század modernista hagyományaiban és az új médiumok ’90-es évekbeli térnyerése nyomán jelentek meg. A tanszéken folyó oktatás külön hangsúlyt fektetett a hallgatók „felkészítésére egy aktív, kreatív jelenlétre az információs társadalom kulturális szféráiban, valamint a kognitív (megismerésre kész) művészi magatartás kutatására és támogatására”. Az első diplomaév (1998) óta végzett száznál is több hallgató közül sokan a hazai és nemzetközi kortárs képzőművészet meghatározó szereplőivé váltak, Csörgő Attilától és Szegedy-Maszák Zoltántól El-Hassan Rózáig, Erhardt Miklóstól Gróf Ferencig, Németh Hajnaltól Katarina Ševićig, Kaszás Tamástól Mécs Miklósig, Horváth Tibortól Szilágyi Kornélig – és lehetne még folytatni.
El-Hassan Róza 'In Between' című kiállításán
a bázeli Kunstmuseumban 2012 február 10-én.
(forrás)
Az egykori és jelenlegi hallgatók művein keresztül az Intermédia története során kialakult művészeti gyakorlatok különféle irányai mutatkoznak meg: a közel hatvan kiállított műre a műfajok és a médiumok igen változatos használata jellemző az experimentális fotótól a videóig, a számítógép alapú médiaművektől az egyszerű konceptuális tárgyakig, a performansz-dokumentációtól az összetett közösségi projektekig. A tárlat célja annak feltérképezése, hogy a művészet – legtágabban értett – politikumának milyen formái rajzolódnak ki az egyes pozíciókon keresztül. A kiállításon szereplő munkák közös kérdése, hogy az alkotó miként értelmezi újra saját közösségi felelősségét és társadalmi szerepét, viszonyát a nyilvánossághoz és tevékenységének közvetítő médiumához.
Csörgő Attila: Fél-tér
2011, fotográfia, plexi, emulzió
A kutatás, a kísérletezés, a dokumentálás és a beavatkozás különböző módszereit alkalmazó művek megidézik azt a gazdag elméleti és gyakorlati hagyományt, amely a nemzetközi kortárs művészet számos szegmense számára a mai napig meghatározó, és amelyet az Intermédia oktatási programja is közvetít. E hagyomány három forrásra épít: a technikai képalkotással kapcsolatos új művészeti formákra és kritikai elméletekre, a hatvanas évek paradigmaváltó társadalmi és művészeti mozgalmainak (szituacionizmus, Fluxus, konceptualizmus) hagyatékára, valamint a kilencvenes évektől jelentkező média- és újmédia-elméletek gondolatiságára (szubverzivitás, taktikus média, street art).
Igor és Ivan Buharov (Szilágyi Kornél, Hevesi Nándor):
Kormányeltörésben (részlet) 2011, videó
A MODEM harmadik emeletén látható kiállítást a földszinti installációs térben közösségi projektek kísérik. Kiállító művészek és csoportok: A. Ádám József, Áfrány Gábor, Bakos Gábor, Bálint Bence, Birkás Mónika, Bordás Boglárka, Bori Om, Bölcskey Miklós, Csörgő Attila, Csüllög András, Donka Gergely, El-Hassan Róza, Erhardt Miklós, Erlich Gábor, Esterházy Marcell, ex-artist's collective, Fodor János, gruppo tökmag, Gutema Dávid, HINTS – Institute for Public Art, Horváth Katalin, Horváth Tibor, Igor és Ivan Buharov, Ipsics Barbara , K27, Karas David, KeFeNeF, Kis Judit, Korpononovics Roland, Kozma Éva, Kútvölgyi Léna, Lugosi Ágnes, Mécs Miklós, Mikulán Dávid, Murányi Mózes Márton, Németh Hajnal, Pers-Kovács Nóra, Petrovics Ákos, Rohányszky Bence, Ruszty László, Katarina Šević, Simon Zsuzsanna, Société Réaliste, Soós Károly, Sós József, Surányi Nóra, Szapu Dániel, Szécsényi-Nagy Lóránd, Szegedy-Maszák Zoltán / Langh Róbert / Fernezelyi Márton, Szörényi Beatrix, Tésy Dániel, Tóth-Zs. Szabolcs, Tulisz Hajnalka
A tárlat szeptember 15-ig látható, ám aki mégis ma látogat Debrecenbe, annak néhány ajánlat a Múzeumok Éjszakája MODEMes programjaiból: Roskó Gábor A történelem terhe című, a földszinten láthat tárlatában délután öttől Hegyi György, Emil.RuleZ! zenekarból, valamint számos rádiócsatornáról ismert zenész, szövegíró, műsorvezető és a kiállító, Rosk Gábor tart tárlatvezetést; este nyolctól ugyanitt Kőhalmi Zoltán a Dumaszínház humoristája vezeti a látogatókat, tizenegytől pedig Török-Illyés Orsolya színésznő, Hajdu Szabolcs filmjeinek főhősnője. A II. emeleti kiállítótérben, a Kortárs kanadai printművészek anyagában este héttől Kövesi Eszter, a MODEM külkapcsolati referense kalauzol, este tíztől pedig Szekeres Tibor egy nyomdaipari szakember szemszögéből mutatja be a műveket. Az Intermédia 2.0 tárlaton este hattól Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója tart vezetést.
Fél nyolctól a városban KIRAKAT ART ATTACK címen Burai Árpád tart a Baltazár Dezsõ téri totemoszloptól induló sétát, fél kilenckor ezen a téren gyullad meg a szentivánéji máglya, kilenctől épületvetítés kíséri a programot. Este tíztől a belső kertben Zagar Ligh Leaks lemezbemutató koncert, fél tizenkettőtől pedig DJ GANDHARVA, a Budabeats internetes zenei kiadó vezetője válogat kedvenc zenéiből hajnalig.