Fura ötlet egy 2013-ban megjelent regényt egy 2012-es önéletrajzi ihletésű könyv olvasónaplójával ajánlani - de szeretjük a fura ötleteket. Kubiszyn Viktor második kötete, a Foglaltház a 2013-as Könyvhétre jelent meg a Jószöveg Műhely Kiadónál Kabai Lóránt szerkesztésében.

"A Foglaltház az a hely, ahol összefújja a szemetet a szél, ahol az anyagozás és a kémiai mennyországok kergetése már rég nem a buliról szól. Míg Kubiszyn Viktor előző könyve a Drognapló önéletrajzi ihletésű dokumentumregény, a Foglaltház tisztán szépirodalmi eszközökkel megformált történet a kábítószerfüggők világából, a Zónából. Sorskatalógus, hallucinogén drogregény, szociografikus metszet - spirituális megváltástörténet." - írja a Foglaltházról a kiadó.

Ha a tovább gombra kattintasz, egy Drognapló-mozaikot olvashatsz - olyan idézeteket, amik olvasóként, ezért vagy azért, de megragadtak. Ha a Foglaltházból vagy kíváncsi egy hosszabb részletre, kattints ide, ha pedig egy friss interjút szeretnél olvasni a szerzővel, akkor ide.

KUBISZYN VIKTOR: DROGNAPLÓ (Jószöveg Műhely, 2012)

„Homokkal felütött és LSD-be áztatott, amfetaminos és ketaminos, meg a jó ég tudja, mi még, a legkeményebb az volt, amikor reggel tízkor megálltam a szekrény előtt, hogy akkor most felöltözöm, és délután négykor megjött a munkából Musztafa. Egy zokniig jutottam, egészen egyszerűen szétesett a valóság.” (33. o.)

„Az évek alatt mindig volt pár periódus, amikor szinte csak füvet szívtam, de mindig meguntam a szmókerek vörös tekintetét. A sajátomat is. Lazaság, ami egyre görcsösebb és halványabb lesz, üres buborék és maníros póz. Egy a sok közül, amit aztán felakasztok a szekrénybe, a többi közé.” (35. o.)

„Flashback, visszavillanás, ahogy a trendi acidfejek mondják. Nem a vénábabuzult tűzombik forró flesse, hanem az igazán trendi savarcok ki nem hunyó agyrakétája. Az elfolyó pillanatok rombusz alakú vándorai, akiknek zenél a metrófogantyú reggel a partiból hazafele. Illegálparty, techno, acid, goa, az Istent látom minden páfrányban. Nem múló pszichedelikus flessek, nagyon ritkán visszatérő emlékek.” (40. o.)

„Felsőbbrendűségi érzésem volt az intelligenciám, a látóköröm, meg persze az élményeim miatt. Ettől arrogáns lettem és cinikus. De emellett nagyon mély magány volt bennem. Senkinek se tudtam teljesen odaadni és felvállalni magam, nem éreztem közös pontokat senkivel. Mindenkit használtam. A gimis társaságot arra, hogy elvegyüljek és simogassa az egómat, hogy milyen remek agyam van, és milyen remekül írok, és mindent olvastam, ami csak szóba kerül. A punkokat meg arra, hogy úgy éljek, ahogy szeretnék a lelkem mélyén, persze mindig megtartva a biztonsági utat kifelé, visszafelé a másik világba.” (49. o.)

„Az erdő él, ahogy baktatunk felfelé. Termeszek és psytrance, minimáltechno gombás dzsointtal. Recseg, ropog, mint amikor egy traktorgyár szeretkezik Mozarttal.” (50. o.)

„A függő személyiség ismérvei

A realitás világában örömszerzésre való képtelenség. Önértékelési problémák. Pólusokban való gondolkozás, vagy nagyon pozitív, vagy nagyon negatív, melyek között könnyen vált. Empátiára való képtelenség, mások igényeinek figyelembevétele hiányzik. Öngyilkossági kísérletek (hát ez nálam kimaradt). Saját ösztön kielégítése, mint legfontosabb cél. Közösségi normák figyelembevételének képtelensége. Bűnözéshez való jellegzetes viszony, bűnözőszerep felvállalása (hát ez is). Zárkózottság, kommunikációs problémák, elmagányosodás. Üldözési mánia, szorongás. A boldogságot külső forrásból várja. Irányítás igénye, döntésképtelenség. Depresszióra való hajlam.
Indokolatlan hangulatváltások. Narcisztikus igények, legyek középpontban, foglalkozzanak velem. Zsarolós helyzetek teremtésére való hajlam. Fizikai, szexuális bántalmazottság, kapcsolódó pszichés sérülések (nem jellemző, emlékeim szerint). Önismeret hiánya. Betegszerep, mint identitás. Identitásváltozásból származó deviáns önértelmezés (abszolút!). A drog mint egyedüli kielégülés forrás. Torz hierarchia kialakulása. A teljesítmény fogalmának ismeretlen volta. Beszűkült személyiség: egyetlen cél a kielégülés, más értékrend el nem fogadása. Torz családkép.
Majdnem százas, vagyis majdnem minden jellemző rám, most, hogy szeminárium van róla a rehabon. Jó a buli, srácok!” (51-52. o.)

„Egyedül, meditáció, gondolat, paranoia. Nőkhöz való viszony. Deviancia, öntörvényűség. (Férfiszerepek: hát abszolút nem alakultak ki, nem volt követhető minta. Amilyen mintát meg találtam és ami bevonzott, annak látható az eredménye.) Lenézés vagy együttérzés (előbbi).” (Gant-diagram, 53. o.)

„Rengeteget olvastam, különböző tudatállapotokban, vegyesen. Imádtam keverni a dolgokat, Arthur Rimbaud és a CoVBoy posta, az Imígyen szóla Zarathusztra és a legendás ÖKM pornómagazin. Az összezavart érzékekről és a Káma Szútráról. Dada és Tristan Tzara, szürrelaizmus, a föld oly kék, mint egy narancs, Kassák Lajos árulása, Weöres, Bódy, Vhk. Egy irány, széttört Hamvas emlékek.
A Zóna fekete lyukakból építkezik, a kiesett emlékekből, a filmszakadásokból, a múltnak való kiszolgáltatottságból. Módosult tudatállapotban nincs idő és sokszor nincs emlékezés.
[…]
Aztán az önértékelési problémák tömegével. Hol nagyon fent, hol nagyon lent. Egotrip a hangyafarmon. Nem éreztem egálban az elismerést és a valódi teljesítményt, se pozitív, se negatív irányban. Becsapom, megvezetem őket, többet mutatok, mint ami van, illetve ők többet feltételeznek, mint ami ténylegesen van.” (54. o.)

„A kamuzás sose zavart. Szerintem egyetlen drogost se zavar. Olyan, mint az oxigén.” (61. o.)

A Narcotics Anonymous tizenkét lépéséből:

„4. Mélyreható és félelemmentes erkölcsi leltárt készítettünk magunkról. […]
8. Listát készítettünk mindazokról a személyekről, akiknek ártottunk, és hajlandóvá váltunk mindnyájuknak jóvátételt nyújtani. […]
11. Imán és meditáción keresztül törekedtünk a saját felfogásunk szerinti Istennel való tudatos kapcsolatunk fejlesztésére, csupán azért imádkozva, hogy velünk kapcsolatos akaratáról tudomást szerezzünk, és hogy legyen erőnk annak kivitelezésére.” (62-63. o.)

„Lehet azt mondani, hogy egy rendes drogos megoldással beépültem a Rendszerbe, de az az igazság, hogy tényleg kurva jól írok. Ami rohadtul hiányzik ebből az időből, az az alázat a tehetségem felé. Ugyanolyan köcsög egoripper vagyok, mint bármelyik kicsit is tehetséges ember, akinek szemernyi érzelmi intelligenciája nincs, hogy túllásson az EGO bazinagy bástyáin.” 67. o.

„Két tiszta évem mérlege?
A társadalomba beilleszkedtem, sikeres voltam a választott szakmámban, de TOTÁL FÜGGŐként működtem. Workaholic, munkamániás. Társadalmilag elfogadott, sőt, kifejezetten hasznos volt, hogy függő módon működöm.” 68. o.

„A drogfogyasztó és a függő között minőségi különbség van. A fogyasztó Talán teljes Ember, aki valamilyen szert használ, a függő pedig egy ember árnyéka a Zónában. Pont annyi, amennyit az anyag hagyott belőle.” (93. o.)

„- Maradjunk abban, hogy ezek pszichotikus epizódok voltak – mondja a mentorom.
Jó.
Maradjunk.

Attól függetlenül, hogy TUDOM és ÉRZEM, igaza van, ezek pszichózisok voltak, az agy felborult kémiájának utazásai, és csak én láttam az egészet, egy másik érzékszervem TUDJA, és ugyanúgy ÉRZI, hogy ez nem más, mint ugyanúgy a valóság, a Zóna Valósága.
Nem akarok visszamenni oda, gondolom a rehabon. Ezért sem szabad anyagoznom. Elég volt. A pszichém hatalmas lótuszvirág és én démonokkal zabáltattam fel a szirmait.
Soha többé.” (93-94. o.)

„Miért lesz valaki narkós? Csak. Nincs minta. Gazdag család, szegény család. Intézet. Vannak rizikófaktorok, persze. Elvált szülők gyereke. Sok öngyilkosság a családban. Apák bűne a gyerekeken csattan. Azért. Azért lesznek narkósok, mert te hazudsz, mert vetítesz, mert játszmázol, mert gyűlölködsz, mert elfordulsz, ha kérnek tőled egy jó szót.
Mert te önző vagy.
Miattad lesznek a narkósok, a te bűneid miatt.
A világ beteg, és a narkósok a tünethordozók. Ők viszik el a balhét a te szaros képmutatásod miatt az Isteni Játékban. De övék lesz a kegyelem is.” 96. o.

„Nem az a kérdés, hogy miért lesz valakiből drogos. Az a kérdés, hogy miért nem lesz MINDENKIBŐL drogos?” (97. o.)

„Pár hétig jól vagyok, munkát keresek, elmegyek egy pornóstúdióba, az legalább érdekel. Emellett olyan könyveket olvasok, ami a legkevésbé sem tart tisztán szellemileg, sci-fik, hallucinációs könyvek, okkultizmus és vallási iratok, no meg az Író delíriumlenyomatai a vörös éjszaka városaiból. A cyberpunk pszichózis két éve volt, hat éve a budhha-szatori-fless, és most a végére jött az okkult tapasztalat, hogy a rák egye ki az agyamat.
Ennyit arról, hogy megpróbálok az utcán leállni.” (122-123. o.)

Mákmozi 2 fejezetből: „Távol már. Távol, robban és lobban. Ugyan. Mi végre ez a csacs és betty?” (123. o.)

„Becsukom a lakás ajtaját, régi, pusztuló bérház, húgyszagú folyosók, kutyaszar, eldobált kotonok és a nedvesen rohadó újságpapír szaga csap meg. Az emberek itt a fal mellett surrannak be lakásaikba, elhúzzák a függönyt és villanyt gyújtanak.” (130. o.)

A betheli von Bodelschwingh Diakóniai Intézetének Alapokmányából:
„Mindenkinek joga van arra, hogy egyediségét elismerjük, tiszteljük és komolyan vegyük. Azon kell fáradoznunk, hogy ez a meggyőződésünk és beállítottságunk kifejezésre jusson abban, ahogy egymással bánunk. Az ember méltósága szent és sérthetetlen, független a képességektől és teljesítménytől, betegség és fogyatékosság nem csökkentheti azt. Méltóságteljesen akkor bánunk egy emberrel, ha elismerjük és tiszteletben tartjuk értékeit, életének történetét, fejlődő képességeit és annak határait, az embereket, akikre szüksége van, az értékeket, amelyek számára fontosak, és ha teljes személyiségéhez fordulunk, és annak nem csak egyes részeivel törődünk.” (135. o. Szabadulás-fejezet bevezetése, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (Ráckeresztúr) csoportszobáiban kifüggesztett szövegrészlet.)

„Nagyon meg kellett lépnem magam, hogy lejöjjek – de miután megvolt a döntés, felszabadultam. Úgy érzem, ha meg akarok gyógyulni, itt a helyem. Látom, hogy van esély a gyógyulásra. Nem gondolom, hogy az itt-tartózkodásom, a terápiám könnyű lesz, de látom a célt, és ez megnyugtat. Sokszor recsegek, vannak kényszerképzeteim, rengeteg problémám, de egyre több megoldást látok és kapok, akár a közösség egyes tagjaitól, akár a mentoromtól, akár a közösség egészétől.” (Részlet a Véglegesítési kérelemből, 141. o.)

„Az érzések vállalásával megtudhatjuk, hogy hogyan is érezzük magunkat a másik társaságában. Ha nem vállaljuk érzéseinket, akkor másoknál alacsonyabb rendűnek hisszük magunkat – és ez igen rossz érzés. Az érzések vállalásának köszönhetően megismerhetjük önmagunk és mások korlátait. Ha valaki úgy határoz, hogy vállalja az érzéseit, előbb várjon negyedórát, és csak azután ossza meg érzéseit a másikkal, aki felelősséggel meghallhatja őt.” (Részlet A terápia alapvető eszközei fejezetből, 149. o.)

„Nincs ítélkezés.
Nincs minősítés.
Nincs agresszió.
Lelassult idő, kimerevített, mégis igen intenzív és gazdag pillanatok.
Isten előtt vagyok, a testvéreim szeme előtt.” (149. o., a kiemelés tükör-természetének leírásából.)

„Nagyon fontos, hogy a VALÓSÁGOT kommunikáljuk le.
Nem minősítjük a másikat, mert az érzéseinkről beszélünk, de vigyáznunk kell, mert könnyen vissza is élhetünk ezzel (addict működés). Elengedhetetlen, hogy a VALÓSAN megélt érzéseinket és adott esetben ne az unszimpátiánkat fejezzük ki, még ha ez abból is fakadna!” (154. o.)

„Csak azt siratom, ami jó volt bennük.
Szerettem őket. Imádtam. Sose tudtam gyűlölni semmilyen kábítószert, az alkoholt se. A szerelmeim voltak, és el kell fogadnom, hogy meghalt a Szerelem. El kell temetnem. És elsiratnom, zokognom a sír felett.
A saját sírom felett zokogok.” (162. o.)

„Kihívás volt számomra megtanulni közösségben létezni – soha nem éltem valódi közösségben. Kihívás volt számomra az őszinteség, a társaimba és a terápiába vetett (feltétlen?) bizalom, ami sokszor megingott. Kihívás volt számomra, hogy megértessem magam – és persze a legnagyobb kihívás az volt, hogy megértsem önmagam.” (162-163. o. részlet a Fázisváltási kérelem II. c. dokumentumból)

„Több motiváltságot érzek azonban a konkrét felelősségterületek vitele mellett a tényleges, terapikus segítésre, az önmagunkkal való foglalkozásra. Szeretnék orientálni, valamint nagy várakozással és lelkesedéssel tekintek a patronálás elé.” (uo. 164. o.)

A heroin (C21H23NO5) szakszerű leírása után:
„Halott, üres szavak. Semmit sem mondanak, semmit sem jelentenek. Ropognak és szárazak, mint a halott dzsankik csontjai, ahogy bedarálja őket az idő malomkereke. Az élő élmény hiányzik csak, az élő szó. Ez így csontmorzsa és betűsalak.
- Mi neked a heroin? – kérdezem.
- Egy gyönyörű nő halálos puncival, égő, mély szemekkel, csábító lány, aki beszippant, nem ereszt és kiszívja belőlem az életet. De mindig dugni akarok vele – válaszol.
- El kell temetni, nekem az használt. Tudom, hogy minden, minden amit toltam, jó volt. Nagyon jó. És előjönnek az élmények. Nincs más megoldás. Olyan, mintha meghalt volna életem szerelme. A legjobb barátom. Nincs többé. A föld alatt van. Nekem így működött. Meggyászolni, elsiratni, zokogni, hogy nincs többé. Aztán megtanulni élni nélküle. Ezt csináljuk itt, testvérem.” (167-168. o. Ismeretdílerek c. fejezet)

„Ami először elgondolkodtatott, az a Mentorok lelke volt. Dzsankik, szinte mind. Több éve, évtizede tiszták. A szó legtöbb értelmében tiszták. Nemcsak fizikailag, a Szertől, hanem lelkileg. Süt a szavaikból az, hogy máshonnan kapják az erőt, nem belőlük fakad. Ugyanolyan dzsankik voltak, mint én vagy az Intézetis Cigánygyerek.
Hitelesség.
Ez a kulcsszó. A keresztények mindig valami béna szektának tűntek, akiknek nem sok kapcsolatuk van az utcával, a hétköznapi dolgokkal, sőt, az Istennel sem.
Itt vannak ezek a rafkós dzsankik.
- Figyelj, tollaim vannak?
- A keresztény nem azt jelenti, hogy madár.
Tudom, mit csinálsz, átlátok rajtad, de megbocsájtok.
Ez a működés az, ami számomra teljesen meglepő volt. Az alázat a másik ember felé. Az alázat egy dzsanki felé, aki a fél világot lelopta és átverte, hogy JÓL legyen.
Én ettől lettem igazán jól.
Itt kezdtem megérteni az evangéliumot. Az evangélium nem valami totális elszállás és euforikus fless, hanem az, hogy béke van. Béke van bennem, tesó. Az Isten békéje, aki ajándékba adta ezt. Ingyen.
Nem azért, mert olyan jó arc vagyok, ügyes vagyok, tehetséges vagyok vagy szerencsés. Hanem mert vagyok, aki vagyok. Ember vagyok. Bűnökkel, hibákkal, rossz döntésekkel, indulatokkal, elvonásban vagy beállva, meg egy vérgeci szemét, kívülről nézve.
Neki olyan mindegy. Önmagát szereti bennünk. A képére formált.” (186-187. o.)

„Eszembe jut erről egy beszélgetés a Török Gyerekkel.
- Lelkiismeret-furdalás? Neked pacekba elmondom tesó, igazából, amikor műveltem a dolgokat, soha nem volt, és most sincs. A terápián, na, ott volt, ne tudd meg. De nem fogok vezekelni egész életemben ezek miatt, még ha sokan azt is várnák, érted. Ez az isten dolga, meg az enyém.
- Akkor mit csináljak, ha valaki jön és számon kér?
- Nemtom. Nekem az a megoldásom, hogy nem kezdek el összevissza magyarázkodni, hanem elmondom, hogy most hogy érzem magam a dologgal kapcsolatban. Aztán kezdjen vele, amit tud.
- Ja, hát a múltkor is ez volt, a Hol a pénzem? típusú történet, és nincs kedvem megint a fél éjszakát a balesetin tölteni, leszakadt arccal.
- Hát ez pedig benne van a pakliban. Ha leüt, akkor leüt. Ilyen ez a popszakma.
- Terápia kéne nekik is, kajakra.” (192. o.)

„- Olyan vagy, mint aki be van állva – mondja az Intézetis Romagyerek a rehabon. Négy hónapja toltam utoljára.
- Mintha nem lennél tiszta – mondja az anyám az egyik kimenőn. Hét hónapja.
- Tisztára mintha be lennél heroinozva – kint egy Volt Rehabos Srác. Másfél éve tisztán.
- Olyan, mintha beszívtál volna – mondja a Szőke Barátnőm két év tisztaság után.

Rajtam van a Zóna jele, ember, akármit csinálok. Néha mintha sztondulnék. Kilépek az időből és visszatérek. Ez nem játék. Ha egyszer függő voltál, mindig az maradsz, haver. Emlékszem az állapotra. Mindig az van. Mindig MOST van.

Először csodálkoztam, aztán párszor felháborodtam, most már csak röhögök rajta.
Nagyon régen, évezredekkel ezelőtt, kamaszkoromban például mindig be voltam állva, és próbáltam tisztának látszani. Ne látszódjon rajtam, hogy kész vagyok, mert valamilyen szinten Feladataim voltak, funkcionálni kellett, meg persze ott volt a halvány bűntudat is. Próbáltam normálisan kinézni, beszélni, vagyis funkcionálni.
Most tiszta vagyok, és néha beállok teljesen tisztán. A stressz, a fáradtság, a betegség. Ez még nem is olyan durva, annál inkább az influenza, meg a megfázás. Totál olyan, mintha elvonás lenne, és zsigerből kívánja a test a jól bevált Gyógyszert. Ehelyett kortyolhatom a Neocitránt. Frankón, testileg biztos vagyok benne, hogy ez az egyik legprofánabb banánhéj, amin egy leállt anyagos elcsúszhat. A testi fájdalom, ami a vonóra emlékeztet. Tudatosság. Meg C-vitamin.” (202. o.)

„Semminek nincs olyan narratívája, mint egy jó kis drogkarriernek.
Ez olyan ajándék, amivel vétek nem dolgozni. Persze rohadt nehéz menet lesz, már most érzem. Tömény fejben anyagozás és az egész terápia újraélése. Megtért dzsanki vagyok.
Enyém az Örök Élet, és a Zóna múltja. Kell ez nekem? Ezt akarja az isten?
Naná.
Egy kis fejben anyagozásért, meg az Úr Nagyobb Dicsőségéért bármit megteszek, haver.” ( 214. o.)

„Ha elgyengülök legbelül, akkor előjön a para: a megtérés, az Isten országa, és a kereszténység, ez az egész egy újabb maszk, egy újabb szerep, egy újabb manipulációs eszköz.
Tizenöt évet felül lehet írni egy év terápiával?
Az Isten bármire képes, ez igaz.
De én nem.” (215. o.)

„A Sátán én vagyok, de az Úr, ha kérem, megment magamtól. Amikor imádkozom, azokkal a szavakkal, ahogy az én Uram és Istenem tanított minket ott Palesztinában, és ahhoz a részhez érek, hogy „szabadíts meg a gonosztól”, mindig a tükörképem villan be.
A fürdőszobatükör, ahogy előtte grimaszolok.” (216. o.)