Nőnapi köszöntés Debreczeny Györgytől!
Debreczeny György 1958-ban született Budapesten, jelenleg is itt él. Könyvtárosként dolgozik. 1977 óta jelennek meg versei irodalmi folyóiratokban. Kötetei: ellentétpárhuzamok (Kozmosz, 1982), elodázható elégiák (Szépirodalmi, 1989), Sőt mi több (versmontázsok, Syllabux, 2011), nincs karácsony (Syllabux, 2013). Könyvhétre jelenik meg területtel őrzött kutya (Syllabux, 2014) c. könyve.
A szerző versmontázsait az alkotásokat ihlető művekkel együtt közöljük.
Hogyan s miért kezdtem montázsokat csinálni?
1984 tavaszán egyhetes írószövetségi tanulmányúton jártunk Újvidéken, boldogult Csontos Sanyi barátommal. A Fórum Kiadóhoz is ellátogattunk, ahol kaptunk néhány könyvet ajándékba, köztük a Versek éve 1976(!) című antológiát is, gondolom, volt még pár példány belőle valahol a raktár mélyén, s amelynek később kulcsszerepe lett a montázsok tekintetében.
Valamikor '87 tavaszán ismét kezembe került a könyv, végigolvastam lelkiismeretesen az utolsó betűig, istenbizony, még a tartalomjegyzéket is. Megfogott a sokszínűsége, s az itthon megszokottól eltérő hang, elkezdtem játszani, innen-onnan sorokat kiszedegetni, s újra összerakni. Így született meg az első montázs, aztán hamarosan újabbak követték, kortársakból s klasszikusokból egyaránt, év végére össze is állt egy jó kötetnyi anyag. Irodalmi folyóiratokban jelent meg közülük néhány. A következő években a kézirat megjárt néhány kiadót, megjelenése azonban 2011-ig váratott magára.
Azóta is csinálok montázsokat, kollázsokat, versátiratokat, az említett antológiából is készült még vagy kettő a közelmúltban, kíváncsi voltam rá, hogy huszonév múltán mit lehet belőle kihozni. Hol maga a téma, hol egy-egy motívum késztet a kollázs-montázs csinálásra, olykor a tisztelet s a szeretet, mint pl. Brautigan esetében, a Pisztrángfogás Amerikában néhány motívumát raktam össze verssé. (És persze arról is szól ez, hogy kollázst csinálni prózából is lehet.) Máskor az eltérő nézőpont, vélemény késztet írásra. Meg aztán a nyelvi játékoknak sem vagyok ellensége. De készült már kollázs például facebookos beszélgetésből is.
Gondoltam, nőnapra összeállítok egy csokrot nők által írott versekből készült kollázsokból-montázsokból, mert együtt gondolkodni, egymás írásait olvasni jó. Figyeljünk egymásra, egész évben. hölgyeim, uraim.
Mirtse Zsuzsa: Fehérnél fehérebben
1.
Fehér dobozban fehér szoba.
Tárgyak itt már nincsenek rég.
Egy ágy, egy asztal, egy szék.
A füstös falakon képek hiánya –
egykor minden fehér volt.
Megbillent két élet,
sok a veszteség.
2.
Kuporgunk egy padon, reggel van,
üres a park, így jó nekünk.
Én a cipőm orrát, te egy fát.
Valahol távol egy ember rakja
a rendet, hűvös van, most nem zavar.
A fűnyíró hangja
felkavar.
3.
Tenyerem folyók vérvonala.
Mamám holdviola-arca
szememből néz vissza rád, keres.
Kútmélyen nézek most beléd.
Esszük, amink van, táskából.
Mindent látsz, minek ide beszéd.
4.
El fogjuk ereszteni egymást
ágytól és asztaltól.
Elfogyott a kenyerünk.
Jó volt az a semmi is nálad,
egyre kevesebből élünk.
Hibázni nem akarunk,
de gyakran tévedünk.
5.
Zárt szemek mögött lezáratlan
élet. Etetnek. Megnyugvás.
Mama korhol, miért így élek.
Nem válaszolok, nem hall most.
Szilánkokra esett élet.
Két írásjel között
csak félek.
6.
De mégis, a rend,
a levélerekben mindig zajló rend,
a szederindák között futó
bemérhetetlen, felfoghatatlan,
mégis lélegző rend
mindig lenyűgözött.
Végtelen oldalszámú
mindkettőnk emlékkönyve.
Mindenki ír valamit.
Néha egymáshoz,
van, hogy csak firkálgatunk
jeleket, vészjelzéseket
két életről.
A tetőtéri ablakon át
szemembe süt még valami
belőled. Képtelenek lettünk.
Nincs hozzánk keret, számadat.
Az út végén kitépkedjük
a fölös oldalakat.
A vers az alábbi linken keresztül érhető el:
http://feherilles.blogspot.hu/2013/06/mirtse-zsuzsa-fehernel-feherebben.html
hófehér kenyérpirító
Mirtse Zsuzsa Fehérnél fehérebben c. verse okán és ürügyén
1.
fehérneműnél feketébben
fehér dobozban fekete szék
fekete dobozban fekete ágy
bedobozolta a vágy
fehér szobában fekete füst
már megint bekapcsolva felejtettem
a hófehér kenyérpirítót
és ez arcpirító
2.
üldögélek egy üres padon
reggelnek lehetek alkalom
az orromon cipő te egy fa vagy
egy lombhullató pillanat
most nem zavar hogy felkavar
a zűrzavar
nagy fába vágtam a fűnyírómat
3.
esszük zsírpapírból ami nincs
de hát már zsírpapír sincs
mindenről beszélsz
minek hát látni is
édesanyám ki vérezte össze
a holdviolát?
4.
elfogjuk egymást
le- és feltartóztatjuk egymást
ez már csak így szokás
éhezve élünk egyre jobban
és semmi van és jó nagyon
elfogjuk s elfoglaljuk egymást
hibátlanul
5.
két írásjel között
a kihelyezett csalétek
kihelyezett tagozaton élek
eretnekek etetnek
szememet lezárják
nem válaszolom azt
hogy nem válaszolok
6.
a szederindák szerenádja
bemérhetetlen
utcánkban cirkál a bemérőkocsi
asztmás a lélegző rend
és nem keresi a gyógyszert
lefoghatatlan mint az elmebeteg
emlékkönyvedbe írok szederindát
rajzolok fuldoklást
mérhetetlen bemérőkocsit
valami emléket rajzolok
az anamnézis a házfalon
perfektül írok rajzolok
szemem besüt
a tetőtéri ablakon át beléd
a képtelenség szalonnáját
sütjük fekete fehérneműben
fekete bemérőkocsi a vágy
lángol a hófehér kenyérpirító
7.
fehérneműnél feketébben
üldögélek egy üres padon
esszük zsírpapírból ami nincs
elfogjuk egymást
két írásjel között
a szederindák szerenádja
bemérhetetlen
Rapai Ágnes: Menni, menni
Mindig bajom van a cipővel.
A tűsarkú, bordó műbőr immár
múzeumi tárgy. Egy-egy költözésnél,
a nejlonzacskóba tekintve,
rácsodálkozom a kecses darabra,
és eszembe jut, a szörnyű út,
amit kínlódva megtettem a Lajos
utcától a Kongresszusi központig.
Isaac Stern hegedült azon az estén,
s amint kihúnytak a nézőtéri fények,
megszabadultam kínzóimtól.
Kéjes érzés fog el azóta is, ha
meghallom Isaac Stern játékát.
A tatár csizmában London utcáin
sántikáltam, s rájöttem, hogy
ki nem állhatom a viktoriánus
házakat.
A kínai papucs fájdalmassá tette
a Balatonboglári strandot.
A barna szandál megutáltatta velem
az Andrássy utat.
Frankfurtban vettem magamnak egy pár
fehér golfcipőt, úgy döntöttem,
nincs más utam, csak az, hogy gazdag
legyek és megtanuljak golfozni.
Most egy bordó sportcipőben járok.
A talpa gumiból van, az orra elég széles,
ami azt jelenti, hogy nem nyomja a
nagyujjam körmét. Elégedett is lennék vele,
ha nem a leghülyébb helyzetekben
oldódna ki a cipőfűző. Épp lefelé
lépkedek az aluljáró lépcsőjén, vagy
cekkerekkel a kezemben sietek haza
a Hold utcai piacról. És kioldódik
akkor is, amikor végre eldöntöm, hogy
az utca napos oldalára átmegyek,
mert az árnyékban hideg van.
A vers az alábbi linken keresztül érhető el:
http://legeza.oszk.hu/Rapai_Agnes/mindenholjo.htm
mindig sietek haza
Rapai Ágnes verse nyomán
a tatár csizmában sietek haza
a kötözésről én a múzeumi tárgy
a Hold árnyékában hideg van
London utcáin eszembe jut
a balatonboglári strand
kéjes érzés fog el
vekkerekkel és cekkerekkel a kezemben
tudom egyszer majd felébredek
mindig bajom van
Isaac Stern hegedűjével minden este
ki nem állhatom a viktoriánus golfcipőt
az utca napos oldala
a leghülyébb helyzetekben
nyomja a nagyujjam körmét
a talpam gumiból van, az orrom elég széles
a szörnyű úton a nejlonzacskóba tekintve
Frankfurtra rácsodálkozom
az aluljáró lépcsőjén
meghallom Isaac Stern játékát
elégedett is lennék vele kínai papucsban
amit kínlódva megettem a Lajos
utcától a Kongresszusi központig
s amint kihunytak a bordó sportcipők
tudtam már hogy bordó tödol
az Andrássy úton
tűsarkú bordó műbőrben sántikálni
kecses kínzóm megutáltatta velem
a megszabadulást
azóta is fájdalmas a barna szandál
mert fehér
és megtanulnék golfozni immár
egy pár cipőfűzővel
vagy anélkül
most járok egyet hogy gazdag legyek
vettem magamnak nézőtéri fényeket
nincs más utam, csak az
hogy lépkedek a cipővel
és rájöttem, hogy átmegyek
de jó az is ha nem
ami azt jelenti hogy igen
végre eldöntöm hogy
a tatár csizmában sietek haza
és kioldódik cekkeremből az éjszaka
akkor is amikor
jövök épp a Holdfény utcai piacról
úgy döntöttem
jövök az utcán lefelé
vekkereimmel felébresztem a házakat
épp a kötözésről sietek haza
a múzeumba
Stiller Kriszta: csendélet sörrel, ágival
elsuhan felettünk egy fényszárnyú gyerek
szőkébb lett a nap, mint a lengyel nyuggerek
elhagytam a tengert, olyan ősörök
asztalon napoznak az akciós sörök
lépcsőháznyi zaj van, húzós macskaszag
üres a lakásom, a lépcső gazdagabb
ági szendvics-angyal, szel rá sajtokat
amíg az úristen felhőt hajtogat
ajtó, fényhuzatban, vegyünk még cigit
indulnék, de nem megy a ctrl+alt+delete
rosszul indult reklám, elbaszott piár
tükörben két démon piál, csak piál
elindulni kéne, az utolsó fizet
a vállaidra kentem némi sós vizet
felvett már valami öregszínt a nap
nem akartam, baszdki, úgy lett színdarab
olyan jó vagy hozzám, én meg egy barom
de megbocsátok neked, mint a szánalom
a nefelejcs utcán lassan lépkedek
rád hagytam magam, itt egy üres képkeret
Megjelent a folyó - Kortárs Művészeti Magazin oldalán, 2014. március 7-én:
http://folyo-irat.hu/mellekvizek/vers/830-stiller-kriszta-versei-10
csend élet sör
Stiller Krisztának
csend élet sör
csak ott és csak akkor
várat építek dacból
kocsmaszagú macskák
kocsmákban macskaszag
ki ette meg a macskasajtokat
tükörben két démon ül körben
elbaszott pár
a lábuk megmacskásodott
el kéne indulni be kék lázasodni
egy gazdag családba be kék házasodni
aki fizet mindenért megfizet
legyőzni ott a szánalom
a szélmalom
akciós amerikai diggerek ásnak
maguknak vagy másnak
kérdezem
tükörben két démon piál
vagyis csak az egyik
a másik pisál
színarany színdarab a nap te barom
megvakulásra alkalom
az úristen egy értelmetlen mondatot
s a szent könyvből rakétát hajtogat
a nefelejcs utcán lassan amnéziásan
sétál valami színdarabban
ünneplőbe öltöztettem a lelkem
azért van mostan színaranyban
csend élet sör
csak itt és csak most
kilépek a versből a kocsmaajtón
várat építek macskajajból
Széll Zsófia: csihi-puha
Nyugalom. A reggeli égről
elmaradnak a csillagok. Rend
van. Az ágyakról össze-
hajtogatta a paplant, lepedőt
a megszokás. Most nem
kell számot adnod semmiről.
Az égről elmaradtak a
csillagok, ugye. Egyetlenegy
maradt csak, a felhőket
tapossa éppen. Mert ugye
maradt egy Napod. Ugye
az az egy megmaradt, csak
mint az az este. Ne mondd,
hogy nem tudod. Nyugalom.
Minden visszajön. És a meg-
szokás beágyazza az éjszakát,
és ha elszámolsz tízig, az
egyetlenegy leszel, aki
nem ragyog. Aki napszagú.
Nélküled vagyok. Persze, mondhatod,
nem is voltam másképp sosem. El-
zümmögheted a szép estét, a reggeli
fények belebújhatnak a ruhádba,
felvehetik a bugyid, elmehetnek arcot
mosni, kézen foghatják a gyerekeket,
mosolyoghatnak az utcán, jól láthatnak
a szemüvegeddel. Közben odabújsz
hozzám valahol máshol, mert olyan
jó illatú a bőrünk, mert annyira sima
itt minden, annyira EGYszerű, annyira
nagyon én vagyunk, nehéz kibújni belőle
Nyugalom. Az esti égről nem
maradnak el a csillagok. Én sem maradok
el mellőled, hiába nem szólok, nem
suttogok, nem adok számot
a fényről, hogy miért vagyok nap-
szagú, az egyetlenegy, aki meg-
marad, mint a reggel. A felhőket
taposom, édes, a mosolyom átlóg.
Ne mondd, hogy nem tudod, hogy
mindenki visszajön. Számolj el
tízig, aztán csak ragyogj.
Megjelent a Napsziget a művészetekért online művészeti, kulturális folyóirat oldalán:
http://www.muveszetek.hu/napsziget/els-815.htm
ciha-puha
Széll Zsófia csihi-puha c verse nyomán
Ciha-puha rend van.
Az ágyakról össze-
hajtogatta a csillagokat.
És a meg-
szokás beágyazza a zümmögésed,
mert annyira nyugalom van,
hogy nem tudod: a reggeli
bugyid elmehetne arcot mosni,
mosolyoghatna az utcán.
Most nem kell számot adnod,
ha elszámolsz tízig,
de csak kilenc a paplan, a lepedő,
a megszokás.
Az egyetlenegy leszel, aki
odabújsz a szemüvegedhez.
Közben nehéz kibújni
a szép estéből, ugye.
A mosolyom átlós,
belebújhatna a ruhádba
és nem ragyog.
Lemarad az Egyetlenegy
semmiről.
Mert ugye én vagyunk,
kézen foghatjuk a másholt.
Mondd, hogy tudod, hogy nem
a fényről suttogok,
hogy miért vagyok csillagok.
Az esti égrõl nem adok számot,
nem ruhatár az.
Ne mondd, hogy minden visszajön
hozzám valahol.
Persze, mondhatod, nem is
tapossák éppen a felhõk
az éjszakát, aki napszagú,
mert olyan.
Az égről elmaradtak az esték,
minden annyira egyetlenegy.
Mindenki visszajön:
a felhők, a csillagok, a nap nyugalma.
Jó illatú a bőrünk,
számolj el tízig. Nélkülem vagyok,
jól láthatnak a fények,
A felhőket tapsolom, édes,
hiába nem szólok.
annyira nagyon. Én sem maradok
el mellőled,
belõled maradnak el a gyerekek.
Itt EGYszerű voltam, sima.
Reggel felvehetitek a csillagokat,
már amelyik ragyogni megmaradt.
viseljük homlokunkon
kollázs Tóth Erzsébet verseiből
augusztus van elektromos szúnyogriasztó
nem láttam a szúnyogokat megőszülni
ha egy mozdulattal láthatatlanná változtathatnám
a méhlepény pici darabját
nem tartana el estig a bánat
a szúnyog tesz még pár kört a város felett
szocreál légypapírok lógtak az égről
minden volt az csak nem tűzijáték
a gyerekülésen álmodozó gyerekek szépek
grasszáltam álmomban önfeledten
elektromos augusztus van szúnyogriasztó
nem értem hogy jön ez ide
a szúnyog alig állt a lábán vigasztalni próbáltuk
megpihent egy kicsit remegő homlokomon
mindannyian viseljük valaki szúnyogriasztóját
s homlokunkon a bánat pici méhlepényét
A szerző a Fugán:
http://centrifuga.blog.hu/2015/03/08/versvasarnap_debreczeny_gyorgy_nonapi_kollazsai
http://centrifuga.blog.hu/2013/05/25/nevtelen_halaltancballadak
http://centrifuga.blog.hu/2013/04/24/messzirol_jon_vissza_debreczeny_gyorgy_versei
