Moramee Das tanulmánya a nőiségről, a női(es)ség megéléséről.

“Lényegében: A nő”



“Annak, aki birtokolni próbál egy virágot, végig kell néznie szépsége elhalványulását.”
(Paulo Coelho: Brida)

A történelem során a nők elrejtetten, elnyomottan, elutasítottan éltek, árucikként használták őket. Ebben a cikkben a férfi és a nő ősi dichotómiájáról szeretnék értekezni, de másként, mint ahogyan eddig tették, a női esszencia vizsgálatán keresztül megvilágítva a kérdést.

A nő egy felsőbb hatalom ajándéka, következésképpen “inkább szeretni kell, mint megérteni” (Osho: Nők könyve, 1), ez az első felismerés. Azok a férfiak, aki azt állítják, hogy „értik” a nőket, igazi “bolondok”, mert a nő rejtély, akit szerelemmel és tisztelettel, nem számítással, manipulatív módon lehet kibontakoztatni. Ez a tragikus megnemértettség a történelem során sok viszályra és csatározásra adott okot.

Ugyanez vonatkozik a birtoklás részére is: a nő nem lehet megszálló vagy birtokos, szárnyakat kell adni neki, hogy repüljön, még ha ellen is áll, mivel csak akkor tudja kibontakoztatni női(es)sége másik részét.

A női elme egy nagyon komplikált entitás. Erről a komplikáltabb részről szeretnék értekezni, a sötét (nem “gonosz” értelemben vett) oldaláról, arról, amit a nő még önmaga elől is elrejt, mert nem akar tudomást venni róla, hiszen alaptermészetét tekintve önzetlen, gondoskodó, törődő, stb. A nő valójában ki akarja nyitni elméje ajtaját, de annyira terheli a felelősség, hogy fél annak megnyitásától, azt gondolja, ha ez megtörténik, szembesülnie kell benső énjével, melyet oly sokáig magában tartott, és tönkreteszi családi, társadalmi életét. Mint az ismeretes, a „kettős mérce” még mindig fennáll a nőkkel kapcsolatban. A nő elméje óceán, tele rengeteg tengerrel és folyóval, és ahogy megnyílik, új ének bontakoznak ki belőle: aztán, ahogy az összes tenger az óceánba tart, lénye úgy fogja körbe „teljes” identitását. De a történelem megfosztotta őt attól, hogy megnyissa elméjét, így most túlságosan fél, olyannyira, hogy el is felejtette, miként kell. „A férfiak rontották meg a nők elméjét azzal, hogy valótlan dolgokat mondtak nekik”. A férfiak úgy gondolták, le kell foglalni a nőket babákkal, hogy ne legyen idejük kreatív személyiséget kifejleszteni.

A nő élete alapvetően túllép az önzetlenségen, maga a szó, az „önzetlenség” ezt is jelenti (self-less). Ezt a női alaptermészetet manipulatív módon kihasználják férfitársaink. A nőket „gyerekszülőgépként” használják, pedig a nő számára a gyermek az univerzum ajándéka.

Osho szerint a férfiak féltékenyek erre a ”teremtőerőre”, hiszen ők mindössze donorok, ez a tény pedig bizonyos értelemben alárendeltté teszi őket. Ez az alsóbbrendűségi érzés nagy szerepet játszott nők feletti uralom kialakulásában. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a nők legnagyobb alkotása „az emberteremtés”.

„… az egyik, hogy a nő képes életet adni; a férfi nem. Ebben az értelemben a férfi alsóbbrendű, ez az alsóbbrendűség pedig nagy szerepet játszott abban, hogy megszerezték a dominanciát a nők felett. Az alsóbbrendűségi komplexus a következőképpen működik: a férfi azt színleli, hogy jobb – ezzel becsapja magát és az egész világot. Az évek során tehát a férfi elpusztította a nő géniuszát, tehetségét, kapacitását, így tudta „felsőbbrendűvé” tenni magát – maga és a világ szemében is.” (Osho: Nők könyve, 4)

Nem csak Osho, hanem egy német pszichológus, Karen Horney is „anyaméh irigységről” beszél, rámutat arra a ki nem mondott félelemre, miszerint néhány férfi természetes irigységet érez a nők biológiai funkciói iránt, ami ellentételként szerepelhet Sigmund Freud „pénisz irigységével” szemben. Ezt állítja Rosalind Pollack Petchesky is cikkében, melyben Mary O’Brien analíziséről értekezik:

„A »reprodukció dialektikája«, a »férfi mag elidegenedése a kapcsolódó tevékenységben«, elszeparálja a férfiakat a »genetikai folytonosságtól«. A férfiak ezért próbálják »annulálni ezt az elszigetelődést feleségek, gyermekek, ingatlanok és birodalmak birtoklásával, a legitimitás és öröklés szabályozásával«.”  (A reprodukció politikája, 29-37)

„A nők” nem olyanok, amilyennek én, Mr. Lacan, Schopenhauer vagy Louise Bogan mondjuk őket. Én nem állítom, hogy a nők felsőbbrendűbbek a férfiaknál, vagy fordítva. A férfiak és a nők elválaszthatatlanok, kiegészítik egymást, mint a kínai „yin és yang”. Én csak azt szeretném, ha az emberek tisztelnék a nőt azért, ami, és különösképp azt szeretném, ha a nők tisztelnék önmagukat.

A nő olyan, amilyen; önmagában egy kiterjedtebb entitás. Az, aminek hiszi magát: több, mint aminek bárki más láthatja őt. Annak ellenére, hogy a Szentírás szerint a férfi bordájából született, ő az emberi faj „továbbvivője” a Földön. Istennő, megfejthetetlen rejtély, a férfiaknak hétszer kellene leszületni ahhoz, hogy megfejtsék lényegét. A nők mindig nők, akiknél a férfiak menedéket lelnek, ahová tartozhatnak, mert a „nő” szó (woman) magába rejti a férfit (man), a nő szóban (female) a férfi csak részösszetevő (male), ahogyan az ő (she) szóban is (he). A hindi „nem-meghatározóban” is ez jelenik meg („meem-sahiba”).

A nők egyszerre anyák, akik családot alapítanak, szeretők, akik értelmet adnak az életnek, feleségek, akik pozitív energiákat sugároznak, lányok, akik gondot viselnek szüleikre, és ők újítják meg folyamatosan az emberi fajt. Így tehát a nőt tisztelni, szeretni kell, és nagyra becsülni. Azt olvastam valahol, hogy a nő „gyakran a történelem rejtett fele” volt. Most azonban már nem rejtett, hanem a történelem létfontosságú része, ahogyan jelen világunk nagy része is.

Miss Moramee Das

Fordította: Debreceni Boglárka

Irodalmak:

1. Coelho, Paulo: Brida, trans. Margaret Jull Costa, U.K., Harper Collins Publishers, 2008
   
2. O’Brien, Mary: The Politics of Reproduction, London, Routledge &Kegan Paul, 1981 pg 29-37

3. Osho: The Book of Woman, New Delhi, Penguin Books Pvt Ltd, 2002

4. Petchesky, Rosalind Pollack: Fetal Images - The Power of Visual Culture in the Politics of Reproduction, Feminist Studies 13, no.2 (Summer 1987)