Györe Gabi írása a Mai Manó Ház Elsők és a Capa Központ Kontaktok című tárlatairól.
Chris Steele-Perkins/Magnum Photos: Mental Home, Karachi, Pakistan, 1997
Fotótörténet Magnum-szemszögből
"Maga a fényképezés nem arra való, hogy más számára valamit megmagyarázzon, hanem inkább arra, hogy számomra a világot megmagyarázza. A képek [...] az én élményeimből közöltek valamit. Lehet, hogy ez szakmai életemnek legformálóbb pillanata"¹ - írja Christopher Anderson a Haiti bevándorlók című, 2000-ben készült képe kapcsán. Ha a fényképezés nem is arra való, hogy más számára adjon magyarázatot, ettől még betöltheti ezt a szerepet is, ahogy főként a jelentős történelmi eseményekről készült riportfotók esetében meg is teszi. A Magnum ügynökség most Budapesten látható két anyaga, melyek közül a Mai Manó házban látható Elsők című anyag az ügynökség kezdeti időszakába enged bepillantást, a Capa Központban látható Kontaktok pedig az analóg fotózás munkafolyamatát mutatja meg, egyszerre fotótörténet és történelmi tabló, a véletlenek furcsa összjátékainak magyarázatára tett kísérletek változatos és gyönyörködtető sora. Míg Az idő arca tárlaton a Magnum hat alkotójának néhány, a véletlen folytán előkerült képe látható, a Capa Központ nagyszabású tárlata az ügynökség egész életútján át kalauzol a bemutatott hetven fotográfus egy-egy alkotása és az alkotás keletkezéstörténetének, az adott tekercs negatívjairól készült kontakt-felvételek segítségével.
A Mai Manó házban kiállított Robert Capa Henri Cartier-Bresson, Erich Lessing, Werner Bischof, Inge Morath, Ernst Haas, Marc Riboud és Jean Marquis képek egy részét már láthattuk itthon különböző válogatás- vagy egyéni tárlatokon: itt a véletlen, illetve egy réges-régi szerkesztői kéz szervezte őket egybe. A színes farostlemezre kasírozott, két bőröndbe elrakott fotók egy kiállítás anyaga, mely egykori utazásai után 50 éven át pihent egy Francia Intézet pincéjében, hogy végül kalandos útján visszajusson az ügynökséghez, s a tisztítási munkák után ismét vándorútra induljon, most már Elsők címmel. Cartier-Bresson Gandhi utolsó napjairól és temetéséről készült fotói, Robert Capa dél-franciaországi képei, Jean Marquis magyarországi képriportja és Ernst Haasnak A fáraók földje című film forgatásán készült felvételei mellett Inge Morath londoni üzletemberek sietős vagy elgondolkodó pillanatait elkapó felvételei, valamint Marc Riboud utazásai során készített néhány képe vagy Werner Bischof perui felvételei is láthatók. A 83 fotó között biztosan mindenki talál magának kedveset, nekem Ernst Haas egyik felvétele ilyen, ahol a háttérben álló piramisok vonalaival lépteti párbeszédbe az előtérben álló két csíkos napernyőt, vagy Marc Riboud felvételei közül a Splitből Trogirba tartó kompon elkapott asszonyok. (Meglehet, a képet a netes gyűjtemények 'a kétfejű asszony' címen sorolnák be egy-egy furcsa helyzetet eredményező beállításokat összegző posztba, az a két arc azonban, ami a fotón megmutatkozik, kifejezi egy életmód minden nehézségét is.) Ha hét közben egy munka utáni délutánon van egy szabad óra, amit képek között töltenél el, válaszd ezt a tárlatot - a Capa Központ Kontaktok kiállítására azonban érdemes rászánni egy teljes hétvégi délelőttöt vagy délutánt.
Thomas Hoepker/Magnum Photos: 9.11, 1991
"A kontaktképek nemcsak azt tükrözik, amit a fotós lát és amiről abban a pillanatban úgy dönt, hogy megőriz az örökkévalóságnak, hanem hangulatainkat, habozásainkat és hibáinkat is kifejezik. Könyörtelenül."² - írja Abbas. Végigböngészve a kontaktok sorát a túlzott tökéletességre törekvő kezdő fotós kis megnyugvást találhat, ugyanakkor felvillannak azok az összetett, gyakran veszélyes és bizonytalan alaphelyzetek is, amelyekben ezek a képek készültek, mint ahogy azt is érdekes megfigyelni, melyik fotós miképpen választ, mit tükröz a választása, mire koncentrál az elkészült kontakt-képsorozat válogatása közben. Ahogy az elhíresült Thomas Hoepker fotó, amely a szeptember 11-i WTC támadás közben vidáman beszélgető brooklyni fiatalokat ábrázolja, hosszú ideig a 'B' kategóriás negatívok között kapott helyet, míg egy könyv készítése során munkatársa fel nem fedezte és nem sarkallta őt annak publikálására, hogy így a legtöbbet publikált fotójához segítse Hoepkert, a kontakt-felvételek között gyakran maradnak olyan értékek, amik az adott pillanatban elkerülik a fotós figyelmét. Izgalmas együttgondolkodás végignézni, milyen anyagból emelték ki azt az egyet, ami aztán megjelent, s az évek során, így vagy úgy, akár ikonikus képpé válhatott. Az 1930-tól 2010-ig válogatott képek sajátos történelemképet is mutatnak, ahol a francia diáklázadások, a Tienanmen-tér, az apartheid-rendszer sajátosságai, a fekete muszlinok mozgalmának kibontakozása, Martin Luther King és Che, Margaret Thatcher és Teréz anya, Miles Davis és a Beatles, Koszovó és a Bajkonuri űrállomás elbontott egységei egyaránt helyet kapnak. Alex Majoli pár perces videója is látható a Capa Központ tárlatán (amit a hölgyeknek már csak azért is érdemes megnézni, mert ha minden fotográfus ilyen lenne, a nők 75 %-a biztosan fotóriporter-feleség vágyna lenni), aki arról beszél, hogy a puszta lövés rögzítésével még mit sem adtál vissza a háborúból - a szenvedő arcok látványa mára olyan képi toposszá vált, amit megismételni felesleges, hiszen nem érzékelteti a valós helyzetet. A tárlat fotóit végignézve a toposzok kialakulásáról is képet alkothatunk - s egyben fotótörténeti gyorstalpalón is végigsétálunk a termeket bejárva: mindenhonnan felvillan egy-egy valóságszelet, mint Chris Steele-Perkinsnek az itt is látható karachi elmegyógyintézet ápoltjairól készített képén.
¹http://www.magnumphotos.com/C.aspx?VP3=CMS3&VF=MAGO31_10_VForm&ERID=24KL53ZQ5L
²http://www.magnumphotos.com/C.aspx?VP3=CMS3&VF=MAGO31_10_VForm&ERID=24KL53B_Y
A Mai Manó Ház Elsők és a Capa Központ Kontaktok című tárlatai 2014. május 27. és augusztus 24. között tekinthetők meg.
Györe Gabi
Robert Capa
http://www.magnumphotos.com/C.aspx?VP3=CMS3&VF=MAGO31_10_VForm&ERID=24KL535353
Henri Cartier-Bresson
http://www.magnumphotos.com/C.aspx?VP3=CMS3&VF=MAGO31_10_VForm&ERID=24KL53ZMYN
Erich Lessing
http://www.magnumphotos.com/C.aspx?VP3=CMS3&VF=MAGO31_10_VForm&ERID=24KL53ZD10
Werner Bischof
http://www.magnumphotos.com/C.aspx?VP3=CMS3&VF=MAGO31_10_VForm&ERID=24KL534M5N
Inge Morath
http://www.magnumphotos.com/C.aspx?VP3=CMS3&VF=MAGO31_10_VForm&ERID=24KL53Z47M
Ernst Haas
http://www.ernst-haas.com/
Marc Riboud
http://www.marcriboud.com/
Jean Marquis
http://www.photography-now.com/artist/details/jean-marquis
Thomas Hoepker
http://www.magnumphotos.com/C.aspx?VP3=CMS3&VF=MAGO31_10_VForm&ERID=24KL5351FG
Alex Majoli
http://www.magnumphotos.com/C.aspx?VP3=CMS3&VF=MAGO31_10_VForm&ERID=24KL53W_0