Az éhezők viadala (The Hunger Games) trilógiáról.

Bevallom őszintén, bennem is volt egy adag sznobság, jó ideig nem olvastam könyvsorozatokat, mert valahogy sikerült magamévá tenni azt a szépirodalmi körökben általánosan elterjedt nézetet, miszerint a sikerlistás, „szórakoztató irodalom” kategóriába sorolt könyvek olvasása - eltekintve néhány kivételtől, mint például az 1Q84 vagy A gyűrűk ura / The Lord of the Rings - „rangon aluli”. Aztán rájöttem, hogy ez a hozzáállás nem megfelelő, hiszen nem csak a modern klasszikusok és a fiatal, „klasszikusgyanús” szerzők munkáival kell megismerkednünk, ha átfogó képet szeretnénk kapni, kialakítani a kortárs tendenciákról, illetve közelebb akarunk kerülni potenciális olvasóinkhoz, főként az Y és a Z generáció tagjaihoz. Amennyiben az olvasóközönség ízlésének megismerésére vágyunk, bizony „könnyedebb” hangvételű alkotásokat is be kell vállalnunk, ráadásul, nem tisztességes olyas valamit elutasítani, amiről nem tudjuk pontosan, micsoda. Jómagam elsőként Az éhezők viadala / The Hunger Games trilógiát emeltem le a polcról.

Mindennapi halálunkat add meg nekünk ma

Az éhezők viadala alaptörténete a következő. Az atomháború során elpusztított Észak-Amerika romjaira épült Panem, a Kapitólium irányításával működő, 12 körzetre felosztott ország. Az egyes körzetekben élők különféle feladatokat látnak el (pl. rendfenntartókat képeznek ki, gazdálkodnak, halásznak). Néhány évtizeddel a közeljövőben játszódó történet kezdete előtt a 13. körzetben lázadás tört ki, így ezt a területet a központ lakói, a legmodernebb fegyverek és technikai vívmányok birtokosai, eltörölték a föld színéről. A lázadás leverésének emlékére minden évben megrendezik az éhezők viadalát a Kapitólium lakóinak szórakoztatására, egyben erejének, hatalmának demonstrálására.


Suzanne Collins több nyilatkozatában említette, hogy megihlette az ókori Róma és az antik mitológia. Nem meglepő tehát, hogy a szerző Iuvenalis római költő, drámaíró mindenki által ismert, szállóigévé vált, Augustus császár politikájára utaló „panem et circenses” jelmondatához nyúl vissza, a provinciákból álló, centralista állammodellhez hasonló társadalmi felépítést képez le, és mindezt egy kis Minótaurosz legendával fűszerezi. A mítosz szerint Minósz király feleségének, Pasziphaének, a Poszeidón isten által küldött bikától fogant bikafejű, embertestű, vad fiát a delphoi jósda papnőinek tanácsára egy, az uralkodó knósszoszi palotája alatt kiépített labirintusban helyezték el. Mivel sportsikerei miatt az athéniak féltékenységből megölték Minósz fiát, Androgeuszt, ezért a fiú győzelme és halála után apja megkövetelte, hogy az athéniak minden évben hét ifjút és hét leányt áldozzanak a Minótaurosznak. (Mások szerint minden hét vagy kilenc évben, illetve, a történet további változatában az ifjakat az isteneknek áldozták fel ily módon, hogy bűnbocsánatot nyerjenek az "árulásáért", ami miatt Athén népét éhínség kínozta és járványok tizedelték.) Az egyik áldozathozatalkor Thészeusz – az ókori görögök egyik legnagyobb hérosza – önként jelentkezett a felajánlásra, és megölte a szörnyeteget.


Collins könyvében a körzeteknek minden évben egy-egy 12-18 év közötti fiút és lányt kell kiállítania a viadalra, akik életre-halálra küzdenek egymással. A „játék” az utolsó emberig tart. A neveket kisorsolják, így a legszegényebbek nagyobb eséllyel kerülhetnek a küzdőtérre, az Arénába, hiszen az extra élelemért folyamodók cetlijeit többször is bedobják a sorsolásra. Maga a fejkvótára alkalmazott szó, a tessera is latin eredetű, katonai parancsot, jelszót, játékkockát, olaszul kártyát is jelent, de utalhat azokra a régi elefántcsontlemezekre, négyszögletes kövekre is, melyek zsetonként, elismervényként és szavazójegyül szolgáltak.
Az ókori párhuzamok itt azonban korántsem érnek véget. A főhős, Katniss Everdeen, halmozottan hátrányos helyzetű lány, a legszegényebb, bányászattal foglalkozó, 12. körzetből származik, édesapja évekkel korábban meghalt egy bányaszerencsétlenség során. Mivel depressziós édesanyja képtelen munkát vállalni, neki kell ellátnia családját, felnevelni húgát. Jobb híján illegális vadászatot folytat a tiltott területen barátjával, Gale-lel, akivel eladják vagy elcserélik a zsákmányt a feketepiacon. Amikor a 74. viadal sorsolásának napján 12 éves húgára esik a választás – annak ellenére, hogy neve csak egyszer kerül fel a listára –, tudván, hogy Primet a küzdőtéren a biztos halál várná, Katniss átvállalja feladatát. Cselekedetével kilép a (láthatatlan) hétköznapi hős szerepéből, a körzet (féltett) hőse lesz, az első kötet végére pedig, bár akaratán kívül, Panem népének (ünnepelt) heroinájává lép elő. Kálváriája, amely mások szemében sikertörténetnek tűnik, az idő előrehaladtával egyfajta Spartacus-történetté formálódik.


Katniss gladiátorharcát és Panem népének lázadását a szerző természetesen modern eszközökkel szemlélteti, a reality show-k elemeit vegyíti az orwelli világ képzetével. Collins, saját bevallása szerint, arra lett figyelmes 2006-ban, miközben nézte a televíziót, hogy az iraki háborús események közvetítései a show műsorok epizódjaival váltakoznak. Az 1980-as évektől kezdődően az írók egyre többet foglalkoztak a média társadalomra gyakorolt hatásával, személyiségromboló erejével, illetve azzal a ténnyel, hogy a valóságshow-k, a TV-műsorok mind kényesebb témákhoz nyúlnak, eldurvulnak, hogy fenntartsák az erőszakra egyre immunisabbá váló nézőközönség figyelmét. A kettős hatás, amellyel Collins találkozott pedig ama, egyelőre megalapozatlannak tűnő félelemhez vezet, miszerint eljön az idő, amikor a gyilkolás a realityk részévé válik majd. Visszatérve az irodalmi előzményekhez elmondható, hogy az 1984 c. regény megjelenése után egyre több disztópikus mű bukkant fel a könyvpiacon. A legyek ura (Lord of the Flies, William Golding), Shirley Jackson A sorsolás (Lottery) c. novellája, Stephen King A menekülő ember (The Running Man) c. regénye, Takami Kósun Battle Royale c. könyve (és az említett művek alapján készült filmek) tehát mind Az éhezők viadala előzményeinek tekinthetők, ahogyan a túlélő és voyeur show-k, valamint a korai időkben dívó gladiátorjátékok is. Collins izgalmasan elegyíti a történelmi tényeket, a hétköznapi elemeket a mitológiával és az irodalmi hagyományokkal, mégis tud újat mutatni.


Egyik legfontosabb érdeme azonban, hogy hiteles főszereplőt hoz létre azzal, hogy személyes, közvetlen és közvetett élményeit, érzelmi vívódásait és megpróbáltatásait alapul véve építi fel Katniss lelkivilágát. Miután nagyapja meghalt az I. világháborúban, nagybátyja komoly sérüléseket szerzett a II. világháborúban, édesapja pedig a vietnámi háborúban harcolt, teljes mértékben képes átélni a másik hiányának, a hiábavalónak tűnő várakozásnak és az ürességnek az érzését, a veszteség fájdalmát. Főhősének viselkedése nem mindig szimpatikus, egy egyszerű vidéki, olykor bosszantóan naiv, máskor önző és meggondolatlan, idővel hitehagyott és szeretetlen lányt látunk, aki a saját játékszabályai szerint harcol, és bizonyos szempontból képtelen alkalmazkodni a körülményekhez. Mindez azonban azt bizonyítja, hogy hősünk, bár Panem népe számára szimbólum, mégis húsvér ember, nem egy emberfeletti képességekkel rendelkező, tökéletes nő. Miért is lenne az? Hiszen létezése folyamatos küzdelem, az élettel, a halállal, számára a túlélés mindennapi rutin, és ha győzni akar, nem tarthat be minden szabályt, mert az életben maradásnak ára van. Alkalmanként komoly döntéseket és áldozatokat kell hoznunk fennmaradásunk, szeretteink biztonságának megteremtése, megőrzése érdekében. Collins ezt nem titkolja el, így tehát a szerelmi vonulat sem megszokott. Nem egy tipikus szerelmi háromszöget vázol, az általa teremtett világban ugyanis háttérbe szorulnak a szenvedélyes érzelmek, a játék eszközévé, esetleg áldozatává válnak, vagy egyszerűen csak felismerhetetlenek. Az éhezők viadala romantikus vonulata eszerint nem „tinilányosan rózsaszín”.


A könyvsorozatnak vannak hibái, egyetértek a megállapítással, mégis azt gondolom, hogy érdemes elolvasni, egyrészt, mert nem egy átlagos ifjúsági regény-széria, másrészt, mert cselekménye – annak ellenére, hogy néhol kidolgozatlan, és sokszor hasonló sémákra épít – tanulságos és izgalmas. Megmutatja, hogy döntéseinknek komoly következményei lehetnek, hogy ami eleinte heroikus cselekedetnek tűnik, idővel fájdalmas kötelesség lehet, mivel a győzelem nem mindig hősies, pláne nem végérvényes, és nem is a csillogásról szól, örökké velünk maradó társaink pedig általában nem mások, mint testi, lelki sérüléseink. Collins tanít valamit az alázatról, a szeretetről, a küzdelemről, az emberi természetről, az önfeláldozásról.

Debreceni Boglárka

Könyvek:

Suzanne Collins: Az éhezők viadala, Agave Könyvek, 2009, Fordította: Totth Benedek, 390 oldal (The Hunger Games, Scholastic Press, 2008)

Suzanne Collins: Futótűz, Agave Könyvek, 2010, Fordította: Totth Benedek, 403 oldal (Catching Fire, Scholastic Press, 2009)

Suzanne Collins: A kiválasztott, Agave Könyvek, 2011, Fordította: Totth Benedek, 429 oldal Mockingjay, Scholastic Press, 2010)

Filmek:

The Hunger Games, 2012

Catching Fire, 2013

Mockingjay (előkészületben, várható megjelenés: 2014. október)

Főszerepben:

Jennifer Lawrence – Katniss Everdeen

Josh Hutcherson – Peeta Mellark

Woody Harrelson – Haymitch Abernathy



The Hunger Games - Trailer:

Catching Fire - Trailer:

Mockingjay - Trailer:

Kapcsolódó linkek:

http://centrifuga.blog.hu/2014/12/02/epizod_tronok_harca

http://centrifuga.blog.hu/2014/08/27/konyvsorozatok_alkonyat