Könyvismertető. Kiss Mirella: Lilla és a Prof.

Lilla és Professzionális

Lilla és a Prof. „Mindazoknak, akik szeretik a mogyorós csók-it!”
Kiss Mirella első kötete egyedülállónak tekinthető a kortárs magyar irodalomban, már maga az ajánlás is többértelmű, szemtelen, csipkelődő, egy cserfes, vagány csajszi laza beszólása, utalás a sorozat könnyed nyáresti olvasmánynak tűnő darabjainak sorai mögött leselkedő hátsó szándékokra, melyek előbukkanhatnak, amennyiben nem zárkózik el előlük az olvasó.
A kötet három védjegye: MODORTALAN, SZEXI és ROPOGÓS, vagyis, hétköznapi szóhasználat és sztori, prózában, de versbe szedve, nem remélt, ám koherens egységet alkotó tartalom.
Mira egyes szám első személyben mesél, mintha egy barátnőjével osztaná meg az élményeit, egy véletlen találkozás alkalmával. Két lány egymás iránt érzett vonzalmáról szól a történet, mely mintegy naplószerűen veszi számba kapcsolatuk történetét, kiemelve a találkozást és együttlétük legérdekesebb mozzanatait. Az érzelmi szempontból hangsúlyosan fontos események láncolatára fűzi az egyre izgalmasabbá váló sztorit, ami a belső rímek játékával halad előre, és ahogy halad, úgy bővül újabb és újabb szereplőkkel. Az új szereplők közül csak Viktor, a hím (azaz a kutya) és a Prof személye hangsúlyos igazán. A Prof az a bizonyos Harmadik, A férfi, aki betolakszik az idillbe (vagy inkább bevonzzák, behálózzák őt), így tehát a közösben köt ki, majd addig ügyeskedik, amíg főszerepet nem kap a színdarabban, végül mégis megfutamodik. A Prof idővel áldozattá, a bosszú tárgyává válik, mégis ő az a személy, akinek az elvesztésén a pár egyik tagja sem képes túltenni magát.

A naplóbejegyzés-szerű előadásmód segítségével a szerző bensőséges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, vajon a költővel történt-e meg mindez, vagyis Lilla Mira Lesbiája, a Prof pedig az exe, vagy fiktív múzsákról és „naplóbejegyzésekről” van szó. A befogadó szempontjából azonban mindez lényegtelen, max. kíváncsiságkielégítő adalék lehet, a kérdés bizonyítása vagy cáfolása nem ad plusz információt a megértéshez.
A szerző olyan jeleneteket örökít meg a lehető legtermészetesebb módon, melyek bármelyik fiatal nő életének eseményei lehetnének. Például, néha futni járunk, és amikor futás közben a férfiak megbámulják a popsinkat, büszkévé és huncuttá tesz minket, hogy tudjuk, kívánatosak vagyunk (Lilla és a futás).

Ez a közvetlen hangnem, a hétköznapi élményvilág feldolgozása segíti elő a meghittség-érzet kialakulását az olvasóban, hiszen akárkivel megtörténhet, hogy beesik kutyástól-barátnőstől a szökőkútba a parkban, lasztizás közben (Szökőkút). Sok nő érezhette már azt is, hogy megtalálta álmai pasiját egy bárban. A fickó általában úgy néz ki, mint Alain Delon, mint Az Igazi, ám hiába vadásznak rá kitartóan, soha többé nem kerül elő. Mígnem az ügy egy idő után ellaposodik.
„Lilla egy hónapja a szórakozó / helyeket járja és keresi a pasast / a Sofitelből, a fickót, aki hasonlít / az egyik film főszereplőjére, és bár / azt mondja, szeret, de egyszer majd / férjhez akar, avagy kéne menni, és neki az a pacák lesz a férje (…) Lilla már nem is tudja, / hogy kit is keres, vagy csak ürügyet, / hogy kimozduljon, vagy a filmbeli pasi/tekintetét, amit lehet, hogy csak két / koktél idézett elő.” (Pasas a Sofitelből)
A legtöbb csinos nő fejében megfordult már, hogy szeretne filmsztár lenni (Lilla, a sztár), büntetlenül csokit enni (Csoki-story), utazgatni (Sörivás), önzetlenül, önfeledten szeretni és szeretve lenni (Érintés nélkül), és szinte mindenki fél valaminek a végétől, még akkor is, ha törekszik arra, hogy a pillanatnak éljen.
A szerző bemutatja a két főszereplő önmagához, valamint a világhoz való viszonyulását, gyengeségeit, gyarlóságait, az irónia és a szleng segítségével azonban úgy teszi mindezt, hogy a világ legjobb nőivé avatja őket, így egy időre mindenki más eltűnik a színről, csak ők maradnak, ketten – egymásnak, nekünk. Lilláék.

Kiss Mirella: Olive, tempera, vászon, 2009

Lilla és a feltételezett „én” azonban csak egy ál-leszbikus pár. Annak ellenére, hogy őszintén szeretik egymást, a férfiakhoz vonzódnak igazán. Biztonságot, megértést és meghittséget keresnek a másik nővel való kapcsolatban. A ciklus Vallomás c. darabjában féltékeny párja arról kérdezi Lillát, volt-e már férfivel, s ha igen, miért nem tetszett neki. A válasz így hangzik: „(…) minden férfi, aki szerelmet / vallott nekem, válaszolta töredelmesen, egy oktávval / magasabban beszélt, mint egyébként szokott”. Kettejük viszonya menedék számukra a másik nem hazugságai elől, ugyanakkor újabb hazugság és hóbort, hobby is. A ciklus „az ártatlan füllentések” és „a nagy igazságok” játékára épít, a játékosok pedig igazi Életművésznők.
Egy nő megérti a másik nőt, ismeri a testét, partner lehet a férfiak cikizésében, büntetésében vagy becserkészésében. Egy másik nővel járni izgalmas, jó buli, ahogyan a többi (a megszokottól eltérő) szerepjáték kipróbálása is az. A „szexuális másság”, a „kicsapongás”, a „spontán örömszerzés” a társadalom szemszögéből nézve nem lehet természetes, tabuként kezelik, vagy ellenkezőleg, menő dolognak tartják. Mira szabadon beszél a nőiességről, a nemiségről, a leszbikus szerelemről, a biszexualitásról, a gruppenről, a féltékenységről, a féltékenységet generáló tényezőkről, az elhallgatásról, az ármánykodásról, a motivációkról, a gerjedelmekről, a visszavágókról, a megtorlásokról, a testi-lelki rezdülésekről, sérülésekről. Nem tartja kizárólagosnak, örökérvényűnek a jelenlegit, aktuális párkapcsolatát, szexuális beállítottságát, és nem állítja, hogy ami jó volt, az is marad. Változunk. De akármi történik is körülöttünk, egyedül vagyunk. Bár jobb, ha ebben a hatalmas kozmopoliszban nem, mégsem teljesen egyedül.

Mira Párizsban

„(…) most már túl sok volt, / amit csináltunk, túl sok volt, amit / mondtunk, túl sok voltam, volt Lilla, / és elhatároztuk, hogy a férfiak számát / is leredukáljuk, kicsit, de csak egy/kicsit, és most már nem hitegetjük őket / annyira, nem mondjuk azt, amit elvárnak, / s nem rúgunk beléjük, mert attól még / jobban begerjednek, marad a pofon, / és nem mondjuk, hogy mi itt így / együtt vagyunk, mert attól még inkább / elszállnak, bár ez tetszik nekünk, / de most már sok volt, szóból és a / nézésből, a rövid éjszakákból, a piafüst / szagú levegőből is, és Lilla mondta, / hogy elmegy, és mondtam menjen, mert jó / volt nélküle, jó volt, magamra csuktam / az ajtót, maszturbáltam, egyedül, / egyedül voltam, magamat kívántam, / meg Lillát, mert nem volt, nem volt / velem, és nem hiányzott, végre először / nem hiányzott.” (Egyedül)

Debreceni Boglárka

Kiss Mirella: Lilla és a Prof
Orpheusz Kiadó, 2009.
139 oldal

A recenzió 2009-ben már megjelent az Irodalmi Centrifuga oldalán.

Kiss Mirella a Fugán:

VERSVASÁRNAP - KISS MIRELLA
http://centrifuga.blog.hu/2009/09/06/versvasrnap_kiss_mirella


VERSVASÁRNAP – LILLÁVAL ÉS TOVÁBB
http://centrifuga.blog.hu/2010/07/25/versvasarnap_kiss_mirella_lillaval_es_tovabb