Kiss Mirellával Muladi György újságíró, televíziós és rádiós szerkesztő-riporter, műsorvezető készített interjút.

Mira, a futómindenes

,,Én kaput nyitok, amin bárki beléphet..."

Futó, szervező, nagykövet, barát, ismerős, masszőr, író, költő, utazó, fotós - és még sorolhatnám, hogy Kiss Mirella személyisége mi mindent jelent a futás világában. Egy jelenséget mindig nehéz körülírni, de az biztos, hogy Ő a hazai - és lassan a külföldi - futóélet egyik meghatározó alakja lett. Mindenhol ott van, ahol történik valami, ha pedig semmi nem történne, hát tesz róla, hogy történjen!

Budapest belvárosában nőttem fel, benzinbűz és autók között - mesél a kezdetekről. - A játszóterünk a gang és a Károlyi kert volt, és néha átmentünk a Tabánba. A gangon minden gyerek futott, rohangált, ugrándozott. 14 gyerek lakott a belvárosi bérházban, ahol felnőttem Ott csak úgy játszhatott valaki a többiekkel, ha ügyes volt, ezért merésznek, vakmerőnek és gyorsnak kellett lennem lány létemre is. A bátyámmal mentem mindenfelé, ővele tartottam a játszótérre, a Károlyi kertbe vagy a Romkertbe, a fiúkkal fociztam, fára másztam, vagy a romokon ugráltam. A bátyám vitt el a tájfutó edzésre is, és mert neki nem tetszett, az edzőnek azt mondta, inkább engem futtasson, mert mindenhová futva megyek, ami tényleg igaz volt.
Amikor a szüleim elküldtek cigiért, akkor versenyt futottam magammal. Nem volt a családban senki, aki inspirált volna, kettő, aztán három ember szívta a dohányt mellettem, így éltem 27 évig a régi lakásban. Viszont állandóan futottam, mert szerettem futni. 15 éves korom óta van kutyám, és ez nagyon nagy jelentőséggel bír az életemben. Rászoktatott a rendszerességre, megtanította, hogyan kell felelősséggel lenni valaki iránt, és folyamatos mozgásra szoktatott. Volt, hogy 50 km-es teljesítménytúrára mentem a kutyával, de naponta 1-2 óra séta mindig megvolt, és sok-sok közös futás azóta is. Először dobogón 16 évesen álltam, a középiskolai 800 méteres futóverseny teljesítését követően, az utolsó 100 méteren három embert előztem meg, így lettem második. Ha a sportmúltamról kérdeznek, csak annyit mondhatok, mielőtt elkezdtem rendszeresen futni, én csupán kutyát sétáltattam.


Miért lettél ennyire lelkes? Mi hajt még mindig ennyire?

Ha valamit szeretek, azért lelkesedem. Engem a lélek hajt leginkább, nem az eredmények.
Szeretnék persze fejlődni, mert ha az ember valamit csinál, azt csinálja jól, és hozza ki belőle a legtöbbet. Ami érdekes, hogy egy idő után elkezdtem uralni a testem, a test engedelmeskedik nekem, és elvégzi a feladatokat, ahogy és amikor én szeretném. Egy 120 kilós edzetlen embernek nagyon rossz lehet, hogy a teste irányítja a tudatát, és saját maga rabja. Én legyőztem az igáimat, és ura vagyok magamnak, ami erőt, önbizalmat ad az élet minden területén számomra.
A futással egy új világ nyílt meg az életemben, új barátokra, társakra tettem szert, olyan embereket ismertem meg, akik hasonlóképp, hasonló célokért küzdenek, és akikkel nagyon „otthon” érzem magam. A jó társaság pedig mindent pótol, ha jó társaságban van az ember, akkor lehet bármilyen rossz helyen. Bár bevallom, ezekre a futóhelyekre, ahová az évek során eljutottam, nem tudnám azt mondani, hogy rosszak. Az ország leggyönyörűbb részein volt alkalmam futni, olyan tájakon, ahol az ember képes elfeledkezni a hétköznapokról, és teljesen kikapcsol. Volt, hogy a természet szépsége a futás közben annyira megérintett, hogy sírva futottam a versenyen. Egy-egy pillanat, amikor minden tökéletes volt, a teljes harmónia érzése hatott át. Mivel a futás boldoggá tesz, ezért ez a legnagyobb motivációm.

Volt-e törés a futópályafutásodban?

2008. augusztus 18-án a Lyme-kór következtében egyik pillanatról a másikra lebénultam.
A bénulás hamar elmúlt, de utána nagyon nagy fájdalmakkal kellett együtt élnem. Ezek a fájdalmak enyhébb formában a mai napig megmaradtak. 4-5 hónapig egyáltalán nem tudtam futni, utána meg csupán néhány száz méter megtételére voltam csak képes. De nem adtam fel. Fokozatosan növeltem a futás hosszát, akkor is, ha ez nagyon nagy fájdalmat okozott. Megtanultam igazán küzdeni és türelmesnek lenni. Azt sem érdekelt, ha lassú voltam, mert tudtam, hogy azok az emberek, akik a kórházban ott voltak velem, akik segítettek a felépülésemben, velem vannak. A betegséggel egy új családot kaptam a futók által, és ekkor tudatosult bennem a küldetésem, nekem itt a helyem, betegen, sántán a futók között, és arra gondoltam, ha meggyógyulok, akkor mindent el fogok követni annak érdekében, hogy a futást minél több ember művelni tudja.


Nagyon sokoldalú vagy, mi minden van még a futáson kívül az életedben?

A futás az igazi szenvedélyem, de az életemben szerepet játszottak más sportok is. 5 éves koromban felvettek a Balettintézet előiskolájába, de mégsem lettem balerina, mert a szomszéd néni elfelejtette átadni anyukámnak a felvételi papírt, ugyanis a postás neki kézbesítette azt. Általános iskolában Bécsbe akartak vinni versenytáncolni, de a szüleimnek nem volt pénzük finanszírozni ezt, így a tánc megmaradt hobbinak.
A futás mellett nagyon sokat fociztam a fiúkkal, sokszor még gólt is lőttem. Négy éves koromban apukám elvitt egy Fradi meccsre, ahol a többi szurkolóval együtt én is kiabáltam, hogy hajrá Fagyi, hajrá Fagyi! A napközis táborokban pedig mi gyerekek, mindenfélét megtanítottunk egymásnak. Volt egy akrobata fiú, aki a futóoktatás ellenében (amit én tartottam), megtanított a halálterpeszre és a halálugrásra is. Szegény anyukám, ha látta volna, milyen életveszélyes dolgokat művelek, biztos, nem engedett volna többé a táborba. És ha sport, akkor nem maradhat ki a szellemi sport sem. A napközis táborban Gábor bácsi megtanított sakkozni. Azt mondta, volt egy lány, akitől a fiúk féltek. 12 éves koromra már tőlem is féltek a fiúk, a kerület legjobb sakkozója lettem.
Nagy álom volt még gyerekkoromban a kerékpár, az meg anyagi okok miatt maradt ki.
Egyszer összeszámoltam, hány doboz cigi árába kerülne a kerékpár (pontosan tudtam az árát, hisz mindig én futottam érte), válaszul egy nagy pofont kaptam szüleimtől. Az első biciklimet végül 19 évesen vettem meg magamnak, s múlt évben, a Fehér Klára irodalmi díj összegéből megvettem életem első országúti versenykerékpárját is. Csodás egy jószág!
Úszni az iskolában tanultam meg, a kötelező testnevelésóra keretén belül. A nyári táborokba, Balatonszepezdre és Orfűre csak azok mehettek, akik tudtak úszni, szerencsére nem maradtam ki soha. Elmondhatom, hogy sok sportágat kipróbáltam, de versenyszerűen egyet sem műveltem. Mára már kétszer átúsztam a Balatont, körbe is tekertem, sőt, váltóban már többször körbefutottam a tavat. Nem maradt más hátra, mint a versenyek versenye, az Ironman.
A másik nagy szenvedélyem az írás. Kiskoromban volt egy varázsgyűrűm, és az óvodás társaimnak azt mondtam, hogy történetek játszódnak benne. Körém ültek, én meg meséltem nekik. Valahogy így indult az egész írás. Aztán jöttek a versek, megjelenések. Esztétika szakon pedig természetes volt, hogy sokat írunk. Szeretek is írni. Egyszer a főnököm megkérdezte, miért szeretek írni. Az írás, mint a futás, kikapcsol, más dimenzióba repít. Ha egy tudományos cikket írok, az maximális koncentrációt igényel, figyelmet, sokat lehet tőle fejlődni. A szépirodalmi művek írását pedig azért szeretem, mert ott átléphetem a határokat, pontosabban létrehozhatok egy világot, amiben az történik, amit én akarok. A figurák életre kelnek, és elkezdenek a maguk világában létezni. Játszom a figurákkal. Ebben a létben minden megtörténhet, amit csak kitalálok.
És hogyan kapcsolódhat az írás a futással? Gyakran írok beszámolókat, és a versek, novellák történeteibe, témáiba is belopódzik a sport. Első verseskötetemben, a Lilla és a Profban is vannak futós versek, és a következő verseskötetem – ami már félig kész – címe is tükrözi a futás iránti szenvedélyemet, hisz a Futókalandok címet adtam neki. Szóval, írás és a sport nagyon is összefüggnek, minden csak nézőpont kérdése.

Maraton, Tiszaújváros - befutó

Hogyan élsz, mivel foglalkozol, amikor nagy ritkán nem futsz?

Egy hét alatt ezeket biztosan művelem: felkelek, leveszek egy verseskötetet és olvasok egy verset, reggel 6-8 között sport, leginkább futás, heti egy alkalommal úszás, biciklivel járok munkahelyre. Munkámat olasz és angol nyelven végzem, ebből leginkább az olaszt használom, a Genpactnél vagyok olasz ügyfélreferens 2011 októberétől, napi 4 órában (7 évig nyolc órában műveltem), mert ősztől az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskolába járok. Mellette sportolókat masszírozok, de néha hívnak idegenvezetésre is, esténként szervezem a csapatomat, versenyekre való eljutást, indulást. Ha péntek, akkor Budapest By Night Run, a Belváros nagy-kis futóközösségi találkozója és futása, ahol nemcsak futunk, hanem közös programokat beszélünk meg. Minden héten próbálok valami más érdekességgel szolgálni a futóknak. Szombaton a Mosoly Alapítvány beteg gyerekeinek adok futóedzést. Havonta egyszer pedig a United Way alapítvány új futóközösségi gyűlésén veszek részt. Hétvégén, vagy este szoktam írni és olvasni. A kis jegyzetfüzetemet mindenhová viszem magammal. Ebbe jegyzem fel, ha eszembe jut egy jó verscím, vagy kötetcím, vagy egy egész vers is néha, vagy ha egy mondat a fejembe ötlik, vagy ha hallok valami érdekeset, amit írásra alkalmasnak találok. Ha ezt otthon előveszem, akkor elég csak leülni a gép elé, és már írok is, megállás nélkül. Talán a legnagyobb kincsem ez a kis füzetke. Néha megkérdezik tőlem, ennyi minden mellett marad-e időm magánéletre is, a válaszom, hogy igen, marad, minden csak szervezés kérdése. Bár néha jól jönne egy időbővítő gép.

Mennyit edzel, hogyan készülsz egy-egy versenyre?

Szeretek két legyet ütni egy csapásra, a biciklis edzés a munkába menetet jelenti. A komolyabb futóedzéseket hajnalban tartom, ott általában magányosan futok, és elég koncentráltan végzem a munkát. Néha egy-egy gyorslábú fiú csatlakozik hozzám, mert ezek érdemi edzések, nem örömfutások. Az esti futás laza szokott lenni. Nagy futótársam, aki számtalanszor futott már velem, és a leghűségesebb hozzám, Viki vizsla. Idén lesz 14 éves, de rendkívül energikus egy állatka, igényli a mozgást, de a régi 10-15 km-t már a korából adódóan nem tudja teljesíteni. Viszont este szívesen tart velem egy átmozgató kocogásra. Majdnem minden este 3-4-5 km-t közösen kocogunk a belvárosban. A heti edzésadag átlagban 90-120 km között szokott lenni. A reggeli edzéseket az Adidas miCoach edzésprogramjával végzem, amely személyre szabottan készít edzéstervet. A szerkezetet a Spuri Futóbolt sorsolásán nyertem, és kíváncsiságból kezdtem el használni. A fejlődés látványos volt, 3:31-es maratoni időmet egy év alatt 3:10-esre javítottam.


Melyek a kedvenc versenyeid?

A legszebb verseny, amin elindultan, a festői szépségű Pitztal Gletschermarathon volt Ausztriában. Az óriási hegyek között annyira aprónak éreztem magam, mint egy hangya. A hegyi út tökéletes volt, sehol egy kátyú, egy akadály, és akárhányszor csak körbenéztem csupa fenyőt és vízesést láttam. Mintha egy mesebeli országban barangoltam volna.
Az itthoni versenyek közül nagy favorit a Kaposvár Dombjai Farsangi Félmaraton. Már múlt évben is ott voltam, az elsőn, de idén igazán belopta magát a szívembe, hisz elsőként értem a célba. Ami viszont döntő fontosságú, hogy végül az egyik kedvencem lett, mert a futás mellett kulturális lehetőségeket is kínálnak a szervezők.
Ha buli, akkor a másik favorit az őszi Balaton Maraton. Ki nem hagynám ezt e versenyt, még egy jó olasz maratonért sem! Végre egy kétnapos futóbuli, ahol szinte mindenki ott van, és ahol este egy jót lehet bugizni! Az sem számít, ha másnap négykézláb tudok a rajthoz állni, mert a magas sarkú cipőben beállt a vádlim.
A kis versenyek közül nagyon kedvelem az Esztergomi Futóművek versenyeit. A szervezők rendkívül jól bánnak a futókkal, és felejthetetlen az élmény, amikor a célhoz közeledve egyszer csak előtűnik a bazilika sziluettje.
A budapesti futások közül pedig a szeptemberben megrendezett éjszakai futás a kedvencem, már csak azért is, mert annak idején már az elsőn ott voltam. Azóta is őrzöm a rajtszámomat, és az újságcikket, aminek a fényképén 19 évesen nagy lobogó hajjal futok. Imádom a tűzijátékot, előre szoktam menni, hogy jól lássam. Talán ebben még gyerek maradtam.
Budapest pedig annyira szép, amikor ki vannak világítva a nevezetességei. Nem véletlen, hogy a pénteki közös futásunkat hasonló útvonalon szervezem. Ezt mindenkinek látnia kell, hisz a világörökség része!

Melyek a legjobb eredményeid?

Egy eredményem van, amire nagyon büszke vagyok, a Pisában futott maratonom: 3 óra 10 perc 45 másodperc. Talán azért sikerült ennyire jól, mert anyukám ott várt a célban.
Amire büszke vagyok, hogy a bénulást követően nem adtam fel, tovább folytattam, és rá másfél évre lefutottam egy maratont.

Fáklyával a Londoni Olimpián, Dél-Anglia
A fotót (a) The Times magazin beválasztotta a bestek közé.

Milyen terveket dédelgetsz még?

Ha valakire azt lehet mondani, a tervezgetés embere, na akkor az én vagyok. Terveim, ötleteim vannak bőven. A tervezgetést sportként űzöm, naponta új világmegváltó tervekkel rukkolok elő, óránként új programokat találok ki, félévente pedig új szakmát találok ki magamnak. Konkrét tervek a „csapodár” terveim mellett persze vannak. Megszerezni a doktori címet, tehát írni egy komoly disszertációt Fellini életművéből. Sporttervben pedig a nagy álom a 3 órán belüli maraton, és életemben egyszer az Ironman teljesítése. És persze egy nagy terv van még: bármi is történjen az életemben, bárhová is sodorjon az élet, minden körülmények között JÓ EMBER szeretnék maradni. Semmit sem érnek a díjak, a címek, az eredmények, ha nem vagyok jó ember. Ez a legfőbb cél az életemben.

Hogyan választottak be az olimpiai fáklyafutók közé?

A futásra egy kolléganőm javasolt, ő írta meg a történetemet a betegségemről, a felépülésemről. Írt a jótékonysági tevékenységemről is, hogy közel 8 éve szervezek jótékonysági eseményeket, és a cégnél megalapítottam a sportklubot is. A Samsung bizottsága választotta ki a beérkezett írások alapján azokat a hétköznapi „hősöket”, akiket méltónak találtak a fáklyavivésre. Számomra ez még felfoghatatlan, és csak akkor fogom felfogni igazán, amikor Londonban leszáll majd a gép velünk. Azt még nem tudom, hogy fogom a könnyeimet elfojtani a futás közben. Néha eszembe jut a reggeli futás közben, és elérzékenyülök a gondolattól. 2012. július 13-a, azt hiszem, életem egyik legszebb napja lesz. Már nagyon várom.

Miért lettél BSI Futónagykövet?

Ez előtt is erről szólt az életem, ez „hivatalossá” is tette, amit eddig csináltam. Nagyon sok csapatot szerveztem különböző versenyekre, vagy nevezéseket, szállást intéztem másoknak.
Nekem ez nem megerőltető, inkább szórakoztat, lelkesít. Ha sok pénzem lenne, tuti nyitnék egy rendezvényszervező vagy utazási irodát. Athénba közel 15-20 embernek szerveztem meg az útját, a szállását, és a magyar csapatnak két közös vacsorát is megszerveztem a helyszínen. Nagyon jó érzés látni, amikor jól mennek a dolgok, amikor elégedettek az emberek.
A futás számomra hivatássá vált, a betegség óta biztosan. Életforma. A nagykövetség által több emberhez eljuthat ez az üzenet, hogy van egy közösség, egy mikrotársadalom a nagy társadalmon belül, ami teljesen máshogy, pontosabban jól működik. Ahol otthon lehetek, ahol sokkal nagyobb az összefogás, mint ahogy hinné az ember. Szeretném, ha minél több ember esélyt kapna, hogy részese legyen ennek a futóközösségnek. Nem beszélve arról, hogy a sportnak nagyon sok előnye van, már csak az egészség szempontjából is. Én kaput nyitok, amin bárki beléphet, ez az én feladatom és küldetésem.

 

Muladi György

 Az interjú a Spuri Magazin, 2012. Nyár, 124. számában jelent meg

Muladi György

1992 óta dolgozom újságíróként. Az elektronikus sajtóban kezdtem, ahol a Magyar Televízió Zöldpont című szabadidősport magazinban lettem szerkesztő-riporter, és ezzel párhuzamosan a Magyar Rádióban, a Petőfin volt egy szabadidősport-sport ajánlóműsorunk, a Zöldsportreggel, amelynek többed magammal szerkesztő-riporter-műsorvezetője voltam. 1995-ben kaptam egy felkérést a BSI vezetőjétől, hogy alapítsunk egy újságot, amely szaklap a futással és a triatlonal foglalkozna. Azóta ennek a kiadványnak a főszerkesztője vagyok, és e mellett rengeteg egyéb kiadványt is szerkesztettem, cikkeket írok - időnként más lapokba is és a netre. Az utóbbi időben - változatlanul a szabadidősport témában - különböző elektronikus sajtóorgánumoknak (televíziók, internetes portálok) videó anyagokat is készítünk, amelyben nagyrészt szerkesztő-riporter-műsorvezetőként dolgozom, és időnként operatőri feladatokat is ellátok. Jelenleg az MTV 1-en fut SPURI Szabadidősport Magazin néven egy havi rendszerességgel megjelenő televíziós magazinunk, amelynek szerkesztő-műsorvezetője vagyok.