Deák Csillag és Kölüs Lajos páros-cikke Könyv Kata Transcendo c. kiállításáról.

Éneklő fűrész

Szokásommal ellentétben nem olvastam el figyelmesen Könyv Kata Erlin Galériába invitáló meghívóját, csak előjegyeztem a naptáramba. Könyv Kata több kiállítását láttam, írtam róluk. A tárlat címe most is megfogott: Transcendo. Egyik képének is ez a címe, ahol a beavatási szertartás egy pillanatát látjuk. Az önmegadást, egy másik világba lépést. Senki sem tartja nyitva a szemét, belülre néz, a világosság ellenére. Az arcnyomatok is átlépések, az átváltozások formái, jelei.
A megnyitó beszéd azzal indul, hogy Hanka Nóra művészettörténész elmagyarázza, mit jelent a transcendo szó. Én közben a mellettem ülő férfi szerszámát nézem. Igen, van mit nézni. Hosszú, csillogó fűrészpengét tart az ölében. Acéllemez. Kézifűrész. Aztán megkönnyebbülök, nem lesz itt mészárlás, darabolás. A fűrész fogatlan. Akkor már sejtem, a megnyitó beszéd után következő performansz egyik szereplője, Okazaki Masato mellett ülök. Nem lepődöm meg, amikor a fűrész kinyitja fogatlan száját, hagyja, hogy elhúzzák a nótáját, elegánsan hajladozik a zenész ölében, és ahogy összeér a vonóval, fájdalmasan, hosszan és hullámzón felvonít a hangszer. Ezt fokozza az emberi hang, ami mantrázik. Forgatjuk a fejünket, keressük a hangszórót, a hanghordozót, míg elő nem bukkan az oldal teremből Gaál József, Könyv Kata mestere, akiből a hangok törnek fel, mintha dervisek, vagy tibeti lámák hangját hallanánk. Közben Könyv Kata és Kiss Adél egy asztalnál ülnek, sminkelik egymást.
Nyugodt mozdulatokkal dolgoznak a színekkel, ecsetekkel, kenceficével. Kihangsúlyozzák a szemet, szájat, ide kell még egy kis pír az arccsontra, amoda egy kis alapozó. Kézitükörben megnézik magukat, egyre szebbek lesznek, minden idillikus. Szinte unjuk az egészet, inkább innánk végre egy pohár üdítőt a nagy hőség miatt.

Aztán egyszer csak megváltozik az akció tempója és lényege is. A szemöldök fekete vonala áthúzásra kerül, egyre túlzottabb és groteszkebb formák kerülnek az arcra. Könyv Kata és Kiss Adél szembe néznek egymással, egymás tükreivé válnak, nem magukat festik, hanem a tükröt, abban önmagukat látva. Egyre vadabban, szélesebb csíkokkal, nyomokkal viszik fel a színeket, a száj vérvöröse tátong, a szemet egyre táguló fekete lyuk szippantja magába. Nem két kislány játéka ez, amint édesanyjuk sminkkészletét titokban használják, vagy azt játsszák, hogy felnőttek. Beavatási szertartáson vagyunk egy ismeretlen törzsnél, ezt a fűrészelős zene és a mantrázó emberi hang fokozza, egyre több a festék, alig látjuk az alatta levő arcot. Majd előkerül a fehér vászon, amelyet ketté hasítanak a hangszeren, most igazi fűrésszé válik, és a két anyagot a festett arcra terítik, mint egy halotti leplet.
Azt hisszük, ezzel zárul a performansz. De nem. A vásznat gondosan rányomkodják arcukra, ebbe törölköznek, gondolhatjuk. Aztán leveszik a vásznat, felmutatják és azonnal az egyik üresen hagyott falra feszítik a képpé avanzsált anyagot. Kész az arcnyomat, hasonló, mint az egyik falon kiállított sorozat. Mintha nem is emberi arc tekintene ránk, összeszűkült szemű vadmacskákat képzelhetünk bele. Állatfigurák sejlenek fel, őseink, démonaink, álarcainkkal keveredve néznek ránk. Nyomat. Lenyomat. Egy pillanaté, amiben benne van egész előéletünk, és annak eltakarása, fedése, miközben éppen az által, hogy valósággal belepacsmagolunk, beleavatkozunk a festéssel, még többet mutatunk meg magunkból, ismeretlen énünkből.
A vonót leteszi a zenész, a fűrész megpihen, szálegyenesen áll a penge, szellő se mozgatja, csend van, taps előtti csend.  

Deák Csillag

Vakolás

Előfordul, hogy istenekhez, istennőkhöz fohászkodunk, segítségükre szorulunk, áldást keresünk és találunk, ha nem is lelki békét, de egy közösséget, ahol szertartások résztvevői leszünk. Időlegesen nyugtot találunk.  Közel kerülünk a transzcendenciához. A szó a latin transcendo (’átlépek’) igéből származik, és olyan valóságra utal, amelynek megismeréséhez az embernek át kell lépnie köznapi értelemben vett határait.
Könyv Kata játszik a formákkal, a kép felületével, ahogy négyzetet varázsol a női ruhából, (Úgyis minden hiábavalóság) kulcslyukat hagyva a női testhez, csak nem tudni, hogy mi nyitja azt a zárat. A kocka élre áll. Rezignált kezeket és ujjakat látunk, és önkéntes megadást, valamint egy fél mosolyt. Az érzés hatalma ellen senki sem tehet semmit. Még akkor sem, ha akarna. Nem megy.
A fél női mellet fedetlenül ábrázolva, szabadon hagyva, a művész egyszerre több asszociációs teret nyit meg. A kép címével (Magdalena) a bibliai Mária Magdolnára történik utalás, míg a női test ékeként számon tartott mell részben eltakart, hiányzik a párja, sejtetve sincs, hogy ott domborodna az ujjak alatt. Fájdalmasan szép pillanat, mert bizonytalanságban vagyunk, a jobb kéz a bűnbocsánathoz viszi közelebb a látott személyt, vagy épp most tapasztalja meg, hogy már csak egy melle van, és ujja idézi meg azt, ami volt, a teljességet.
Az Arcnyomat eltorzított arcot mutat. Az arcnyomatból álarc lett, nem esti arc, amikor a szépség megtartása reményében sok nő arcpakolást végez, vállalja a tortúrát, a bőr feszességének megóvását. Az arcra rakódik valami, egy új bőr, felhám, és közelebb jutunk korábbi arcunkhoz, amit nem szeretnénk felfedni. Az ösztönök tükröződnek rajta, nem birtokoljuk az arcvonásokat, kijátszanak bennünket, akaratunk ellenére elárulják, mit is gondolunk, mit is érzünk.

A festőnők szeretik a vásznat képen a két női alak befele fordulása a látvány, nem érintkeznek, ujjuk sem ér össze, tárgyukhoz, a vászonhoz hűek, álmukat a fehér vászon őrzi. Őrizhetné más is, de az már egy másik kép lenne. Reményteljes, hogy egymás felé fordulnak az alakok, ha csukott szemmel is.
Az Örök emlék tagolt és telt formáival ma is divat lehetne, egy olyan korba visz bennünket, ahol a mesés kelet nyílik meg lelkünkben, Seherezádé világa, vagy még régebbi világ, Gilgames világa, ahol a fedetlen női mell bimbaját pirosra festették, hangsúlyozva a szépséget, a formát, az érzékiség megkerülhetetlenségét.
A művész korokon át lépked, talán túl nagy távot is fog át képeivel, még akkor is, ha keresi a női nem állandó jegyeit, időtől és tértől függetlenül. A Sérült korok kép a milói Vénuszt parafrazálja, üresség vesz rajta erőt, teste köldöke táján üres tér. Átjárható. A Könyvprés című képen a nyomtatott sajtót idéző vonalak egyrészt a múzeumi világot, másrészt a fordított viszonyokat juttatják eszembe. Benne a női alakkal, aki könyvbe zárva képtelen szabadulni a tudástól és nem tudástól, a hamisságtól, a hazugságtól. Ítélet van, a prés ítélet is. Eltüntet, összenyom, kisajtol belőled mindent, használ, elhasznál, megnyomorít. A könyvprés megszünteti a könyvet.

Könyv Kata kísérletet tesz arra, hogy miként is lehet értelmezni ma a vallást, miként lehet hívő valaki, miként is lép át egy olyan világba, amely számunkra, nézők számára ismert és ismeretlen is, álmodunk róla, sőt könyvekbe lapozunk, keressük a csodákat, a megmagyarázhatatlan jelenségek okát, kihatását. Keressük önmagunkat. Könyv Kata a lélek belseje felé tesz utazást. Vele tarthatunk mi is.

Kölüs Lajos

KÖNYV KATA festőművész „Transcendo” című kiállítása
2014.07.16. – 2014.08.19.
Erlin Galéria
1092 Budapest, Ráday utca 49.

A fotókat Benedek Leila készítette.