Csepregi János 1980-ban született Pécsett, gyermekkorát Simontornyán töltötte, jelenleg Budapesten él.
Magatartászavaros gyerekként írtak róla szakdolgozatot, csapták ki innen-onnan, mégis 12 éve dolgozik szociális területen, 6 évig kifejezetten bántalmazottakkal foglalkozott.
Pedagógiai, teológiai és mentálhigiénés tanulmányokat folytatott.
Eddig 3 önálló kötete jelent meg: Mindennapi legendák (novellák), Ímé, a test... (haláltematikájú versek édesanyja elvesztéséről), Az amerikai fiú (fejlődésregény, a '80-as évekből). Jelenleg 2 másikon dolgozik: Morgensternt tiszta papírra – 1942 (verseskötet) és egy mesekönyv, ami talán nem is elsődlegesen a gyerekeknek szól, hanem a szülők és a gyerekek közti párbeszéd elősegítését szolgáló történetekből épül majd fel. Válás, betegség, iskolai szorongás, olyan félelmek egy kisfiú szempontjából, amik leküzdéséhez szükség lenne a szülőre és amikről a szülők sokszor mégsem beszélnek gyermekükkel.
Egyszervolt... mesedélután, Varga Norbert felvétele
Jó, ha van egy cica a háznál
Szerintem jó, ha van egy cica a háznál. Nagyapa azt mondja a reggeli kávéját kortyolva, bizony-bizony, igazad van, kisfiam. Aztán később, miközben epret szedünk a kertjükben, el is magyarázza, miért. Szerinte azért jó, mert a macskák kiváló vadászok. Megfogják a padláson meg az udvarban az egereket. Igazán hasznos állatok. Büszke rám, hogy mindezt már én is tudom. De én csak csóválom a fejem. Másra gondolok, bizonygatom neki.
Ráadásul az egerek aranyosak és viccesek! Futkározzanak csak nyugodtan a padláson meg az udvarban, ha úgy tartja kedvük. Engem aztán nem zavarnak. Felőlem még bukfencezhetnek is álló nap, ha jól esik nekik. Hogy megrágnak mindent? Szerintem az se olyan nagy baj, legalább könnyebben megtalálom majd a padláson elrejtett kincseket. Ráadásul nagymama cicája, Foltos, olyan lusta, hogy ő aztán biztosan nem fog meg egyet sem, nemhogy a padláson, de még az udvarban sem. Mégis szereti mindenki. Bizony én is örülnék, ha Foltos nálunk lakna. Nagyapa csóválja a fejét, azt mondja, nem úgy van az, az egerek komoly kárt tudnak okozni, aztán rögtön hozzá is teszi játékos-mérgesen, hogy huncut vagyok, biztosan az ördögöktől szöktem el! Azóta könnyebb lehet az élet a pokolban.
Nevetek. Aztán gyorsan oda is adom neki a legszebb epret a kosaramból, nehogy a végén még elszomorodjon, mert nem tudta kitalálni, mire gondolok. Nagyapa roppant büszke rá, hogy a családban minden találós kérdést, rejtvényt, feladványt ő tud megfejteni a leggyorsabban.
Szerintem jó, ha van egy cica a lakásban. Mondom Petinek, az unokabátyámnak, mikor délben megjön a rétről. Én sajnos begipszelt lábbal idén nem nagyon tudok vele tartani. Ő helyeslően hümmög. Majd ahelyett, hogy szokása szerint a meccsről meg a góljairól kezdene mesélni, kijelenti, bizony neki is jó lenne otthonra egy! Rögtön faggatni kezdem, árulja el, mégis miért? Mert egy valamirevaló macska olyan erős és ügyes, hogy nem csak a fák törzsén tud felmászni, de még a függönyön is! Fel egészen a plafonig, meséli boldogan. Az övé például olyan lenne, hogy a szobájában lévő ruhásszekrény tetejéről ráugrana a betörőkre! Azok bemásznának az ablakon vagy bejönnének az ajtón, azt hinnék sehol senki, de a következő pillanatban már menekülnének is fejvesztve. Ki az ajtón, ki az ablakon, attól függően, hogy milyen fajta betörők. Párducnak ugyanis, mert ő így hívná, akkora és olyan éles és hegyes fogai meg karmai lennének, hogy még egy hatalmas harapós kutya is jobban tenné, nemhogy egy betörő, ha nem kezdene ki vele! Majd lelkesen megmutatja kedvenc könyvében a kardfogú tigris képét. Én meg arra gondolok, anyu biztosan nem örülne, ha az új függönyre macskakarmok szaggatnának lyukakat. Ráadásul mi lenne, ha nemcsak a betörőket támadná meg, hanem mindenki mást is az én kardfogú tigrisem? A postást. A szerelőket. A rokonokat, a vendégeket, akik hozzánk jönnek. Például a barátaimat. Meg a szüleiket, akik este értük jönnek. A szüleim barátait, esetleg az ő szüleiket. Bár értük már nem nagyon szoktak becsengetni este. Aztán idővel tőlünk már mindennap mindenki csak menekülne, ki az ajtón, ki az ablakon, ahogyan az unokabátyám betörői csinálják. Petivel, barátok vagyunk. Évek óta egy szobában lakunk, ilyenkor, amikor nagymamáéknál nyaralunk. Együtt szoktunk játszani meg mindenféléket csinálni és ő kísér el a strandra is, mert ő már nagyfiú, negyedikbe jár, és bár nagyon okos, most mégsem sikerül kitalálnia, hogy miért is szeretnék cicát.
Egyszervolt... mesedélután, Varga Norbert felvétele
Szerintem jó, ha van egy cica otthon, mondom nagymamának, miközben segítek neki a konyhában. Rám néz mosolygós szemével. Majd azt kérdezi komoly-kedvesen, biztosan jó lenne neki a lakásban? Egy macska gyakran csavarog, ugrándozik, élesíti a karmát, ilyen a természete, mit csinálna nálatok egész nap, mikor nincs otthon senki? Ráadásul a függöny? A bútorok? A szobanövények? Kiszakítva, megkarmolva, letarolva minden. Én játszanék vele, sétálni vinném, megtennék bármit, hogy ne unatkozzon, ne érezze bezárva magát, bizonygatom. Nem kellene nekem falusi macska, jó lenne olyan városi fajta is. Olyan, amelyik nem szakít függönyt, nem karmol bútort, nem birkózza le a szobanövényeket, nem akar kimenni, jó neki bent a lakásban is. Hozzám lép, megsimogatja a fejem. Aztán a fülembe súgja, tudod, nagyon át kell gondolni az ilyesmit. Szomorú lenne, neki is, neked is, meg a szüleidnek is, ha aztán később kiderülne, hogy mégsem maradhat nálatok. Ugye nem lenne jó, ha akkor kellene elválnotok, mikor már igazán összebarátkoztatok?
Tudom, hogy igaza van. Mégis elszomorodok. Nagyon. Annyira, hogy még a legfinomabb fagyi vagy egy új váras LEGO se vidítana fel. Egyetlen szó nélkül, lehajtott fejjel megyek be a szobába. Foltos utánam szökik. Azt hiszem, ő igazán nem szereti, ha rosszkedvű vagyok. Vacsoránál szilvás gombóc kerül az asztalra. A kedvencem. Kicsit jobb már a kedvem. A szilvás gombóc sokkal jobb annál a másik gombócnál, amit korábban a torkomban éreztem.
Szombaton lejönnek anyáék. Örülök nekik nagyon. Ők nagyapáékkal beszélgetnek, mi Julcsival, a nővéremmel kimegyünk az udvarra. Peti már tegnapelőtt hazautazott. Jó lenne nekem egy cica, mondom neki, miközben ülünk a hintán. Repülő haján megcsillan a fény. Bizony az jó volna neki is, neveti. Majd azt is elárulja, hogy miért. Akkor legalább nem kellene többet mosogatnia! Mert az ő macskája az összes lábost, tányért, poharat, kanalat, villát és kést tisztára nyalná, mert a macskák már csak ilyenek. Mindennél jobban szeretik a hasukat! Ő pedig jutalmul színes masnit tenne a nyakába, olyan színűt, amilyet a cica szeretne. A legjobb persze az lenne, ha szép hosszú lenne a szőre, teszi hozzá kis gondolkodás után. Mert akkor mindig fésülgethetné kedvére. Ő pedig gondoskodna róla, hogy olyan szép legyen az a macskabunda, hogy megcsillanjanak rajta a napsugarai. Én meg már látom is magam előtt, ahogy jövő nyáron kettesben hintáznak itt nagymamáéknál, ő meg a masnis, tányérnyaló macskája. Repül a haj, repül a szőr, együtt szikráznak a napsütésben. Én bizony nem ilyen cicát szeretnék. Jobban szeretem, ha magunk mosogatjuk az összes lábost, tányért, poharat, kanalat, villát és kést, szivaccsal, meleg vízzel, mosogatószerrel. Az én cicám tisztogassa inkább csak magát, ne az evőeszközeinket. Színes szalagok? Állandó fésülgetés? Szerintem másért volna jó, ha lenne otthon egy cicám.
Lefekvéskor anya és apa odajönnek hozzám. Kérdezik, mit szeretnék a születésnapomra. Talán el tudom már dönteni, mondják, olyan felnőttesen viseltem a gipszet idáig, ráadásul két hét múlva hat leszek, ősszel pedig irány az iskola. Igazi nagyfiú vagyok már. Egy cicát szeretnék, igazit, de tényleg, suttogom. Se új biciklit? Se váras LEGO-t? Se távirányítós autót? Se új filctollkészletet, színes ceruzákat? Se azt a szép nagy dzsungeles könyvet, amit annyit nézegettem a könyvesbolt kirakatában? Nem kell nekem semmi más, ha a cicámat megkapom. Becsszó, még karácsonyra se! Miért? Kérdezik egyszerre, én pedig elárulom. Mert a cicák kedvesek és vidámak. Igaz, hogy elvárják, hogy szeressék őket, de cserébe ők is az öledbe ugranak, dorombolva dörgölik hozzád a képüket, ha úgy látják, szomorú vagy. Ha van egy cicád, soha nem érzed egyedül magad. Lehet játszani, hancúrozni vele, megtanítani dolgokra, persze csak akkor, ha tényleg barátok vagytok, különben toll a füledbe, nem törődik vele, hogy mit szeretnél.
Hallgatunk mindhárman, aztán anya megszólal. Törődnél vele akkor is, ha rossz kedved van? Játszanál vele, akkor is, ha csak ő szeretne, neked pedig nincs hozzá kedved? Lenne türelmed tanítani, hogy ne másszon fel a függönyre, ne karmolja össze a bútorokat, döntse fel a szobanövényeket? Vállalnád, hogy takarítanod kell utána, mikor széthordja az ételt, mikor kipancsolja a mosdóból a vizet? Soha nem felejtenéd el, hogy nemcsak a játék idején, hanem máskor is a tied, mert összetartoztok? Mert a barátság, tudod, ezt jelenti.
Apa nagyot sóhajt. Hallgass anyádra, gondold át, kisfiam, mondja. Van még időd, ne kapkodd el a választ! Én pedig azt gondolom, ha mindig mind így viselkednénk egymással minden mennyivel jobb volna. Ha nagypapa nem bosszankodna folyton, mert nem elég erős a kávé. Ha Peti nem kezdene rögtön verekedni, mert nem kapott szabadrúgást a csapata, amikor ő úgy látta, hogy a másikból valaki kézzel ért a labdához. Ha nagymama nem szomorkodna annyit, mert mindig csak otthon veszi észre, hogy a boltban rosszul kapott vissza, de egy új szemüvegre most nem akar költeni, apától pedig nem fogadja el, hogy kifizesse neki. Ha nővérem nem lenne olyan undok és árulkodós, ha éppen rosszkedve van. Ha anya kevesebbet sírna, apa pedig többet lenne újra otthon. Milyen jó lenne, ha mind barátok lennénk mostantól. Olyanok, akik féltik, óvják, szeretik egymást, nemcsak, amikor minden vidám és jó, hanem akkor is, amikor gond van. Azért jó lenne a születésnapomra egy cica, egy olyan cica, aki a barátom lenne, és aki szeretné, ha én meg az övé.
Csepregi János az Egyszervolt… meseantológiában megjelent írását küldte el nekünk. A szerkesztők (Both Gabi, Csányi Dóra és Tsík Sándor) 12 klasszikus és 12 kortárs mesét tárnak az olvasók elé, izgalmas élményt nyújtva kicsiknek és nagyoknak egyaránt. 
Írta: Baraczka Gergely, Borbáth Péter, Both Gabi, Csepregi János, Dávid Ádám, Dragomán György, Elekes Dóra, Kollár Árpád, Lázár Ervin, Márton László, Máté Angi, Vig Balázs
Illusztrálta: Paulovkin Boglárka
Csimota Könyvkiadó, 2014 tél
230x250 mm, 144 oldal
cérnafűzött, keménytábla
ár: 3990 Ft
A kiadó ajánlója:
A legismertebb Grimm- és Andersen-történetek, valamint magyar és angol népmesék mellett szeretettel ajánljuk olvasásra mai magyar szerzők munkáit is: egy elfeledett fotelről, egy divatborzról, egy kalapba zárt kislányról, egy mesemondóról, egy lakótelepi királylányról, különös, zaj- és fénygyűjtő lényekről, egy igazán vagány kislányról és képzeletbeli barátjáról, egy fecsegő királyfiról, egy cicáról ábrándozó kisfiúról, egy szemüveges királylányról, egy tündérről, aki nem is igazi tündér és egy szőrösszívű uralkodóról.
Kapcsolódó bejegyzés:
http://centrifuga.blog.hu/2014/02/26/csepregi_janos_az_amerikai_fiu
