Nemes Z. Márió írása.

Halott tojó

Nagy Márta Júlia első kötetének záróverse már a címével azonnal megnyert magának: „Ophelia is Having Sex with Watermonsters”. Igazából nem tudom, hogy Mártinak milyen viszonya van a vízhez, úszáshoz, fürdőzéshez – de én pl. halálosan rettegek a víziszörnyektől. Tenger, illetve nagyobb kiterjedésű víztömeg közelébe nem vagyok hajlandó menni, hiszen maga a vízpart se biztonságos, mert még az is túl „csápközelinek” számít, bármikor behúzhat valami formátlan, hogy löncsösre daráljon. Ophelia ugyanakkor nem szabadtéri fürdőzésre invitál, hanem egy zuglói kádba, ahol a klóros vízben már „elkezdett rohadni.” Ez engem nem lep meg különösebben, ugyanakkor érdemes lenne egyszer kutatást végezni, hogy a kortárs irodalom szereplői hogyan élik meg a nedvességet, hiszen itt egy olyan fenomenológiai helyzetről van szó, melyben az ember önmagához, illetve önmaga és mások érzékiségéhez való viszony nyilatkozik meg. Nem fürödtem soha együtt Mártival, de a „szennyvízben úszás apoteózisa” engem is kísért, hiszen a tisztálkodás abortuszként való megélése miért ne lehetne nemek közötti tapasztalat? Egy komor zuhanyküret után önmagam Másai kergetőznek a lefolyóban, tízezer tagjukkal búcsúznak apa-anyjuktól. Ha egy város megérdemli a szemetét, akkor egy ember miért ne érdemelhetné ki saját piszkát? „Ophelia álmában víziszörnyeket szül, / Felmetszik ágyékát az éles kövek, / Ophelia országa így veszett el, Elég volt hozzá a trójai küret.” A kényszeresen abortáló tetem, az élőhalott anya képzete költői igazságként pulzál a zuglói vízgazdaságban, de mi van a szexszel? A víziszörny-apa magját még életében fogadta be Ophelia és ennek a fajokon túli eseménynek az eredménye az élőhalott állapot vagy itt egy alapvetően nekrofil találkozásról van szó? Én inkább az utóbbira szavaznék, de az egzisztenciális kiszolgáltatottság szempontjából ez talán mindegy is. Illetve mit mond ez az egész a „nőkről”? Ophelia teteme hogyan viszonyul a kézimunkakörökben tisztuló nemzeti anyákhoz, és a Nagy Magyar Higiéniához? Ophelia ártatlan/tiszta/bűntelen áldozata a víziszörnyeknek – akik hímneműek? Azt hiszem én nem (csak) azért félek a nyílt vizektől, mert elfojtott mizogíniában szenvedek, hiszen például a cápáktól sem feltétlenül nőiességük miatt ódzkodok. (A nősténycápával párosodó Maldoror képe vajon mit üzen a feminizmusról?) Azért tudok együtt „érezni” ezzel a verssel, mert tudom, hogy a hidra nem válogat, bárkit bármikor, legyen nő vagy férfi, halott tojóvá erőszakolhat egy nedves rém.  

       
Nemes Z. Márió

Írók Boltja, Frissítő - Szőcs Petrával és Gaborják Ádámmal
Dunajcsik Mátyás felvétele