Miklya Annáról Tóth Júlia írt.
Tóth Júlia Éva 1988-ban született Debrecenben, újságíró, irodalomkritikus, művészeti menedzser, az Articsóka online kulturális magazin főszerkesztője. 2008 óta jelennek meg kritikái, interjúi, cikkei főleg irodalmi, képzőművészeti és kulturális témákban. 2012 óta festészettel és zenével is foglalkozik.

Tóth Julcsi és Miklya Anna
Kováts Zsófia felvétele

Fontos dolgok

Öt évvel ezelőtt a Könyvfesztiválon találkoztunk először. Nem beszélgettünk akkor, inkább én hallgattam a beszélgetésüket a közös barátunkkal, aki bemutatott minket egymásnak. Egyszerre csodáltam és irigyeltem akkor ezt a lányt. Naivan csodáltam, hogy ilyen fiatalon ennyi mindent írt, elért és irigyeltem éppen ugyanezért.
Ezután egy „literás” buliban találkoztunk újra, ahol észrevétlenül összebarátkoztunk. Valahogy olyan volt, mint egy jól sikerült első randi. Bizonyos emberek szimpatikusak, számunkra jól rezegnek, mégis valahogy nem tudunk összekapcsolódni az istenért sem. Akármennyire csűrjük csavarjuk a dolgokat, jóban akarnánk lenni egymással, de egyszerűen arról van szó: nem érdekeljük egymást. Vele valahogy első perctől nem így volt. A kapcsolat azonnal létrejött. Nőknél ritka, ha hipp-hopp elszáll a kezdeti irigység a másikkal szemben, én mondjuk sosem irigykedtem tartósan senkire, azonnal nyitottam felé. Lesújtott, hogy ugyanannyi idősek vagyunk, s bár nekem sem volt egy gyalog galopp idáig az utam, de azért, ha még egy kiskölök is benne lenne a képben, akit egyedül nevelek… és akkor mindemellett ennyit ír…! Még sehol az új könyvének hype-ja, de már majdnem kész van a következővel. Skandalum!


Kiskamasz voltam, amikor ajándékba kaptam Miklya-Luzsányi Mónika Titkoskönyv című ifjúsági regényét, amit Anna lányának ajánl a szerző. Emlékszem, teljesen elvitt magával a történet, teljesen eggyé váltam a főhősökkel, hiszen ugyanaz volt az életünk, ugyanazok a gondjaink, csak más nevekkel, más környezetben. Igazából akkor találkoztam először Annával. Tizenöt évvel később aztán ő mesélte, hogy az anyukája neki írta azt a könyvet anno, hogy könnyebben meg tudjon birkózni a kamaszkori gondokkal. A könyvben a főhőst Gicának hívták, akivel teljesen rokonléleknek tartottam magam. Annával is azok vagyunk, a magunk rejtett módján. Nem ismerjük túl jól egymást, de talán jobban ráérzünk a másikra, mint ahogy általában ez lenni szokott. Nem csetelgetünk órákig, nem járunk el bulizni, de valamiért mégis tudjuk: barátok vagyunk. Koravén, mint én, sokszor talán vénebb is, sosem picsog, nem viháncol, azonnal érett nőként működhet mellette az ember, akkor is, ha pár perc után azért előjönnek a csajos disznóságok. Nem olvastam egyetlen Fejős Éva regényt sem, de szerintem abban mi lennénk ketten az antihősök, akiket kiutálnak Balin a többiek, majd miután otthagytak minket szó és pénz nélkül, még aznap este megállapodnánk pár üveg bor mellett, vita nélkül a hogyantovábbról.  Mert köztünk működik valami láthatatlan erő. Valami stabil konszenzus, amit mindketten egyformán érzünk és értelmezünk. Pedig külön-külön eléggé forróvérűek vagyunk, nem is értem, két dudás hogy fér meg egy csárdában.


Amikor pár hete kaptam egy üzenetet a blog szerkesztőjétől, hogy írjak személyes hangvételű esszét róla, nagyon meglepődtem. Megtisztelő volt, megható volt, kicsit nem is értettem Anna választását, mert mondom, végső soron azért mégsem vagyunk akkora nagy barátnők… Azt írta, hogy „tudom, hogy te jól ismersz, írni is tudsz, szeretsz is, és sose vesztünk össze fiún. Ezek fontos dolgok.” És milyen igaza van! A mi kapcsolatunkban tényleg ott van az a határ, amin eddig még, valami oknál fogva, nem piszkáltunk át. Bár itt jegyezném meg, hogy minimális afférunk mégiscsak volt egymással pasi ügyben, de a sztori szavatossága már rég lejárt, mire össze lehetett volna rajta veszni. Szeretem, hogy időnként kislánnyá törpül, hogy gyakran túlparázza a semmit, szeretem az erejét, és hogy jó anya, és szeretem, hogy nagyon Nő. Amikor találkozunk, tudom, bármi legyen is a téma, az elkövetkezendő pár perc, félóra, óra minőségi idő lesz.  Talán ő az egyetlen barátnőm, aki nem csak papíron egyidős velem! És „ezek fontos dolgok!”

Tóth Julcsi