Deák Csillag és Kölüs Lajos páros-kritikája: Erőss István a Vízivárosi Galériában.
Erőss István (1964, Csíkdánfalva, Románia) grafikusművész, tanszékvezető egyetemi docens, Munkácsy-díjas képzőművész. A hazai képzőművészeti élet meghatározó egyénisége, aki nemzetközi szerepléseivel külföldön is kivívta elismertségét. Természeti, társadalmi és személyes lét összeforrva létezik munkájában, művészeti felfogásának lényege, hogy összefüggésrendszerében nyitott, továbbgondolásra alkalmas, interaktív viszony jöjjön létre. Nemzetközi művésztelepeken rendszeresen meghívott alkotó, aki a természetművészet sajátos formáját műveli, amely mentes a nosztalgikus elemektől, ember és természet ellentmondásos és összetett viszonyát tárja fel. Installációi a képzettársításokat generáló kulturális különbségek párosításával, hétköznapi anyagok átminősítésével, kulturális szokások újraértelmezésével egzisztenciális problémákat is feszeget. (Gaál József)
Harmincezer evőpálcika, részlet
Szélcsengő
Magyarországon, a város szívében, a Városligeti tavon láttam néhány éve land artot, vízi szoborkiállítást. Idén januárban a land art legjelentősebb alakjának, Alan Sonfistnek kamarakiállítása volt a Szépművészeti Múzeumban. A Vízivárosi Galériában fényképeken és videón bambusznád-installáció fogad, szélcsengő úszik egy tavon, hangtalanul, mégis halljuk az orgonasípok zenéjét, nem csak a szúnyogokat (Zene a szúnyogoknak, 2002, Japán). Erőss István nem elriasztani akarja őket. Természet-Művészet - fotók, videók című kiállítása a környezet formavilágára és kellékeire hagyatkozik, színben, növényekben és hulladékokban egyaránt.
Erőss installációi a természetbe ágyazódnak, és ha ki is emelkednek, ha el is különülnek közvetlen környezetüktől, ezt úgy teszik, hogy a természet részeinek lehet őket tekinteni. Ami létrejött az ideiglenesen van, a halhatatlanság megcsúfolása, parafrázisa. Mert mi úgy tanultuk, hogy ami művészet, az időtálló és örök. Erőssnél a természet szüli, és a természet halasztja meg a művet. Nem természetvédő aktivista, nem ül rendőrségi fogdákban, nem száll bálnavadász hajóra, atomreaktor környékén sem tüntet, nem fekszik atomvonat elé, nem láncolja le magát a sínekhez, de ott van Iránban (Álca, 2011, Irán), fehér és fekete színű játékával jelezve, hogy a szabadság oszthatatlan, ki kell állni érte.
Álca, Irán, 2011
Erőss két lábon járó természeti lény, aki úgy érzi, egy azzal az élettérrel, amely megadatott. Sorozata (Penészes figura, 2012, Horvátország, Penészes önarckép, 2011, Gyergyószárhegy, Penészes Madonna, 2012, Gyergyószárhegy, Penészes oszlop, 2012, Németország, Penészes elvtárs, 2013, Bulgária, Penészes fej, 2014, Japán), alkotásai elemi erővel vetik fel a pusztulás, az enyészet kérdéseit. Kenyeret, mindennapi kenyerünket használja fel a penész kialakulásához, amely szimbólum is. Részt vesz a helyi rituálékban, öltözete hasonul a helyi viselethez, folklórhoz, néha egy-két jel is elég neki, hogy nyilvánvalóvá váljon, kivel és mivel vállal közösséget (Szarv, 2011).
Ötvözi a természetművészetet, a land artot, a nature artot a body arttal. Algák a testén, szimbiózisban. Mintha Lakner Antal egy korábbi kiállításán látott növénye elevenedne meg, amely nem parazita (Lakner Antal Dermoherba - Emberi szimbiotikus növény, 2012 – LUMÚ, Munkaállomás). Erőss Bogáncspulóvert (2007, Gyergyószárhegy) is köt magának. Testén érzi, és védi a természetet. Csalánverdesés (Csalán, 2009, Anglia), míg kipirosodik a test. Ősi gyógymód.
Harmincezer evőpálcika
Étkezőpálcikákból készült alkotása (Harmincezer evőpálcika, 2008, Dél-Korea) a természet része, ha álcázott része is. Műve nem testidegen, szervesen beleillik a tájba. De mégis eszünkbe ötlik, látva az evőpálcikákat, hogy talán a természet elfogyasztására is gondolt a művész, vagy ezek a pálcikák a fa hajtásai csupán? Fontos a dokumentálás, a híradás. A társadalom sokszor a szőnyeg alá söpri a természet pusztítását, romlását (Sokk, 2010). A helyi népviseletet hordó bennszülött és Erőss, karján fehér kötésekkel és szájmaszkkal, olyan kettős, amelyet soha nem felejt el az ember. A kép a néma szolidaritás jelképe is.
Erőss István indikátor, lakmuszpapír, jelzi, hogy most fehér, most fekete (Fekete, fehér, 2009, Ghana), most lila. Nem vizionál katasztrófákat, sem cunamit, sem földrengést, sem járványt. Békés úton terjeszkedik, mondja el véleményét, milyennek is látja most a tájat. A másokét, a sajátját (Karácsony, 2009, Csíkdánfalva). Fekete pontokból álló körvonal fut végig, nemvilágító karácsonyi füzér. Valami nem működik. Már jég sincs, csak ha hozunk magunknak. Erőss kezében hótéglák, szimbolizálva a tiszta forrást, a tiszta vizet. Háta mögött hófal. Nem gleccser, de ez is eltűnhet egyszer. A művész nem akarja az egót magasztalni, misztikussá tenni. A természet iránti feltétlen tisztelet jellemzi műveit, ezzel jelezve, szívéhez közelebb áll a keleti világ szelleme és gondolkodása. Szövetségesének tekinti a természetet, együttműködik vele. Nem a természetbe vonul ki, nem magányos remeteként él és járja a világot, hanem kreatív alkotóként, aki képes bármely közösséggel interaktív módon kommunikálni, saját testét is képes felhasználni, hogy médium legyen, hogy a helyhez kötődő identitását megmutassa, jelölve ezzel önmaga határait. Miközben egy másik kultúra lesz az otthona, házának fedele, nappala és éjszakája, egy másik közösség tagjává is válik. Önmaga megismerésére törekszik, bárhol is van, önmaga egóját szorítja háttérbe, alkalmazkodik, nyugalmat keres és talál, és ebben a változatlanságot és örökkévalóságot, az időtlenséget, és ellentétüket, a mozgást, a változást, a pillanat emberhez kötött valóságát, az elmúlást. A természet jelkép lesz. A forma lényeges ugyan, de a természethez való kötődése révén a forma nem több, mint burok, hordozó, érzéki mivoltukkal teszik átélhetővé a természetet, a tájat. Így lesz a természet és az istenség egy és ugyanaz.1
Deák Csillag
Trágyaakció, Portapur, India, 2008
Pillantások kereszttüzében
A természetművészet egyik avatott hazai képviselőjének kiállítása, fényképek és videók sorozata igyekszik meggyőzni a tárlatlátogatót arról, hogy kimért és véges idő mellett Erőss István művei nem foghatók egyetlen keretbe, egyetlen pillantásba. Vagyis (…) nem jelöli ki az egyedüli helyes néző- vagy fókuszpontot.2 A természetművészet a keretezett kép addigi tárgyában, a tájban, a természetben valósul meg. Rövid időre a Vízivárosi Galéria válik az embertől független természetté, falai kitágulnak vagy eltűnnek, kint, a szabad levegőn érezhetjük magunkat, kiállítótere lehet India, Korea, Japán vagy Horvátország. A képsorozatok meggyőzőek, jelzik és bizonyítják, hogy Erőss István organikus alkotó, önmagát álcázza a természetben. Hol eltünteti magát (Toll, 2007, Zsámbék), hol felhívja a néző figyelmét: „ott” vagyok (Nori, 2010, Japán), láthatatlanul is. Erőss István alkotásai nem járnak kártétellel, számára a szerves anyagok számítanak „művészi tápláléknak”.
Egy prizmaszerűen elrendezett trágyahalom mint építmény akár a termeszek vára is lehetne. A trágya-akcióban egy trónon ül (Trágya-akció, 2008, India), és lassan őt is betemeti az ürülék. Pünkösdi királyság? Egyesül a földdel, komposzttá válva, ami továbbra is élő anyag marad. Ez a természet örök körforgása. Így lesz az alkotó és tárgya, a természet, egyszerre szent és profán.
Trágyaakció, részlet
Erőss, mint egy busman (szan), bár nincs harci dárda a kezében, csak ágyékkötője van. Időnként zöld fület növeszt, növényekkel takarja el magát. Művei nem időtállóak, csak a róluk készült képek azok. A többi az enyészet dolga. Munkái eltűnnek, de nem évülnek el, nem léteznek, mégis hatnak, az emlékezet, a dokumentációk jelenléte útján. Ennyiben Erőss István mesehős is, csak nem szöveges formában írja életművét. Van benne egy kicsi bábművész, egy kicsi pantomimes, egy kicsi árnyjátékos is. Árnyékot vet alakja, tűző napon, hófödte tájakon.
Természetművészként a természettel való harmónia újrateremtésére törekszik (Zenemalom, 2006, Dél-Korea). A természeti anyagokat, tárgyakat, energiákat közvetlenül alkalmazza helyspecikus alkotásaiban, konceptuális módon is.
A táj nem háttér, nem dekoráció, hanem eleven szövet, érző test, amely védelmezi, befogadja az alkotót és a tárgyat, amit létrehoz (Statikus struktúra, 2011, Németország). Erőss attitűdjét nem egyszerű találkozás, a természettel-érzés határozza meg, még akkor sem, ha rendre új és új helyeket ismer meg. Szépít, díszít, emlékezetessé tesz, és ráirányítja mások figyelmét, hogy mire lenne szükség, az adott tájban, környezetben milyen lehetőségek rejlenek. Minőség és mennyiség kapcsolatát vizsgálja, miként lesz a mennyiség többlete gesztus által valami más, mint ami volt. A diszkrét beavatkozás (…) nem változtatja meg a helyet, csak kommentálja, értelmezi azt, lehetőséget teremtve arra, hogy új szemmel nézzük.3 Ez egy gesztusvilág is tehát, ami szabad asszociációkon alapul.
Karácsony
Erőss tájképei természeti jelenségek, magából a természetből nőnek ki, a környezet átalakítása nélkül. Erőss az életteret járja körbe, fedezi fel. Rámutat arra, hogy milyen, milyenné lett és milyenné válik majd, ha az ember nem változtat a magatartásán, ha továbbra is kifosztja a természetet. Kritikus, állít valamit, amivel szemben nehéz az ellenkezőjét állítani. Nem egy „greenpeace figura”, bár az is lehetne.
Távol áll tőle a „természet lágy ölén” gondolat és érzés, azaz az idill. Humora és öniróniája metszően pontos, ha bokszkesztyűt húz, nem azért teszi, hogy kiütéssel győzzön. Vállalja a deresre húzást, a csalánütést saját bőrén érzi. Mindvégig közösségi térben mozog és alkot, szinkronban van a tájjal, a tájban él, a táj élteti. Erőss István egyszerre busman és a természet apostola.
Kölüs Lajos
1 Erőss István: Természetművészet, Generál Nyomda, 2011, 92
2 Erőss István: Természetművészet, Generál Nyomda, 2011, 17
3 Erőss István: Természetművészet, Generál Nyomda, 2011, 47
Erőss István: Természet- Művészet - fotók, videók című kiállítása
2015.02.06. – 2015.02.26
Vízivárosi Galéria.
1027 Budapest, Kapás utca 55.