Murányi Zitával Pataky Adrienn készített interjút.
Törtsúlyú csillogás
Interjú Murányi Zitával
Murányi Zita neve kétkönyves íróként már ismert lehet az irodalmi körökben, azonban verseskötete eddig még nem jelent meg, noha több mint egy évtizede ír és publikál verseket. Most, hamarosan megjelenő verseskötete apropóján (is) beszélgettem vele.
Mivel foglalkozol „civilben”?
Nem áll olyan távol az írástól, magyar, esztétika és kommunikáció szakokra jártam, utóbbin elektronikus média szakirányra, internetes újságírással foglalkoztam szinte mindig, az utóbbi időben főleg magazin jellegű oldalaknál, divattal, egészséges életmóddal kapcsolatban.
Mikor gondoltad először egy szövegről, hogy ez vers, hogy ezt publikálni szeretnéd?
Gyukics Gábor költő volt az első barátom, ez javarészt hozzá kötődik, bár már előtte is írtam, gimnazista koromban, sőt általánosban is. A Dokk.hu - Irodalmi kikötő idején (kétezres évek eleje), még Jónás Tamás és Lackfi János biztatott, talán János volt az első, aki azt mondta egy versemre, hogy ez jó, ezt már beküldhetem valahová. Az első (két) versem a Bárkában jelent meg 2003-ban, ez volt az első komoly verspublikáció. Bár már korábban is gondoltam egy-egy szövegemről, hogy vers, ma már nem így látom – az első tényleges publikálás valójában egy ifjúsági újság (IM) versrovatában történt, ez egy kétsoros József Attila-parafrázis volt, 13-14 éves voltam.
Sok helyre küldesz szöveget publikálásra, véleményezésre? Mesélj el, kérlek, egy meghatározó élményt!
Igen, az elmúlt 10-12 évben elég sok helyen megjelentem, de körülbelül ugyanennyi elutasítást is kaptam, változó, vannak, akik biztattak, mások meg egyenesen azt mondták, hagyjam abba az írást. Egyszer egy próza jellegű, kevert műfajú szöveggel jelentkeztem Esterházynál, aki találkozott velem, hogy szóban közölje a véleményét. Azt mondta, nem szokott találkozni mindenkivel csak úgy kéziratügyben, nem tudom, mennyire jellemző rá egyébként, mindenesetre akkor (is) nagyon megtisztelőnek éreztem, főleg, hogy tetszett neki az írás. Igaz, azt mondta, mint kiadó nem adná ki, de jólesett, hogy James Joyce Ulysseséhez hasonlította, amibe akkor még éppen csak belelapoztam. A dolog slusszpoénja, hogy az Astoria szálló éttermében találkoztunk, ahol az öcsém éppen pincérgyakornok volt (most a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója), ő vette fel a rendelést és szolgált ki bennünket, közben pedig végig megvolt a szemkontaktus közöttünk – ami nem volt nehéz, mert az étterem egyébként szinte üres volt.
Verset vagy prózát írni nehezebb számodra? A prózától jutottál el a vershez, vagy a versek voltak előbb?
Verset már korábban írtam, mint prózát, prózám mégis előbb jelent meg: 2002-ben szerepeltem egy antológiában (novellával), majd jött a két prózakötet. Akkor verset is küldtem a Stádium Kiadónak az antológiához Kárpáti Kamillék pályázatára, de az volt a reakció, hogy az nem vers, a versírási próbálkozásaimat inkább ne erőltessem, koncentráljak a prózára. Tartottuk a kapcsolatot, később neki (is) köszönhettem a Tükörpalota (kisregény) megszületetését. Amikor elküldtem neki az első hosszabb részletet, lelkesített, hogy folytassam. Először novellának terveztem, aztán egyre csak nyúlt, ő nyüstölt addig, amíg nem lett belőle kisregény.
Murányi Zita és Gyukics Gábor a Százezer költő a változásért c. rendezvényen (2014. szeptember 27.)
Mit gondolsz, mennyiben más egy vers, tömörebb, metaforikusabb, más témákat képes megmutatni, mint a próza?
Ösztönből írok, mindig azt, „ami jön”, gyakori, hogy sorok kattognak a fejemben, és nagyjából azonnal érzem, hogy valamiből vers vagy próza születik-e. Témában nincs nagy különbség, a versek persze tömörebbek, egy-egy hangulatot ragadnak meg, általában azonnal leírom őket. De később szelektálok és átjavítok bennük sok mindent. A próza lassabban születik, hordozom magamban sokszor hónapokig, évekig, majd egyszer csak leülök, és írok két-három hónap alatt valami könyv hosszúságú dolgot, több hever asztalfiókban.
A szülők fontosak a prózádban és a versekben is, a DuplApun kívül több versben is szerepel „apu”, illetve „anyu”. Ezek mennyire fiktív leírások? Szembe kerülsz-e azzal a helyzettel, mint sokan, hogy az olvasók megpróbálják a saját életedre vonatkoztatni ezeket a versbeli fikciós elemeket? Külön kell-e, akarod-e választani a magánéletet és a szépirodalmat?
Szinte mindig van valami konkrét mag, ami megtörtént élményanyag, eköré épül a fantázia. Ami megérint, az általában szöveggé válik, akkor is, ha velem történt, akkor is, ha az utcán hallottam vagy más módon ért el.
A DuplApunál anyukám kicsit megsértődött, de hamar túl voltunk rajta. Nemrég, amikor voltam gyerekverseket felolvasni, akkor tapasztaltam ilyesmit, egy idősebb férfi olvasóm azt mondta, olyanok ezek a versek, mint egy-egy konkrét fénykép, amin mondjuk ott a gyerek és a nagymama, aki a palacsintát süti, pontos, képszerű leírások. Az rendben van, hogy olyan, de nem az, nem akarta elhinni, hogy mindezek nem történtek meg, csak kitaláltam őket. Végül is akkor jó egy szöveg, hogyha hihető, ha el tudja hinni az olvasó, hogy ez valóság lehet. A Tükörpalotánál nagyapám azt mondta, hogy „ez nem könyv, mert rólunk szól”, mert egyes szám első személyben van a nagy része… Egyébként először E/3-ban kezdtem írni, majd Németh Gábor prózaszemináriumi javaslatára váltottam E/1-re.
Hogyan születtek a gyerekirodalmi szövegeid?
Írtam korábban néhány mesét, ezek leginkább felkérésre készültek, illetve gyerekverseket is – utóbbiból összeállt már egy kötetnyi, szintén asztalfiókban hever, talán a jövőben történik vele valami. Sokkal több szöveget írok, mint ami megjelenik, főleg verset – van olyan időszak, hogy napi szinten születik vers, de ezeket sosem akartam mind publikálni, az ember érzi, melyik az a 10-20, esetleg 30, ami az 500-1000-ből tényleg olyan, tényleg AZ.
Szoktál írni egy-egy kép, zene, film hatására?
Kép hatására előfordul, néhány zene is nagy hatással van rám, de nem konkrétan egy-egy szövegre, inkább a ritmus, a dallam lüktetése fog meg, vagy egy énekhang. Olyasmit viszont sokat szoktam csinálni, gyakorlásként, főképp formagyakorlatként, hogy átírom mások verseit.
Írtál parafrázisokat Pilinszky vagy Szép Ernő verseire. Kik hatottak még rád a klasszikusok és kortársak közül?
Igen, Pilinszkyt és Szép Ernőt nagyon szeretem, meghatározó számomra Pilinszky költészete, például a Francia fogoly vagy a Ne félj című versek, utóbbit meg is zenésítette Szabó Balázs. A klasszikusok közül szeretem például Nemes Nagy Ágnes vagy Petri György költészetét, de nem nagyon tudnék kiemelni egy-egy verset, inkább a markáns stílus, beszédmód fog meg. A kortársak között is ezt keresem: Babiczky Tibor, Jónás Tamás, Stiller Kriszta, Lackfi János, Falcsik Mari, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna vagy Bajtai András ilyen számomra.
Nemrég lettél a Szépírók Társaságának tagja, ezenkívül volt valaha olyan társaság, kör, aminek tagja voltál, akikkel azonosulni tudtál, akár műhelymunka szintjén?
Nem igazán érzem úgy, hogy valamiféle körbe tartoznék, eléggé elszigetelődő alkat vagyok, bár ahogy öregszem, igyekszem változni. Még nagyon régen volt egy saját körünk, a „Szépköltők Társasága”, amit Kabai Lóránttal, Gyukics Gáborral, Dukai Nagy Ádámmal és Nyilas Attilával alapítottunk, illetve engem „csak” befogadtak a fiúk. Ez annyiból állt, hogy hetente, kéthetente összejártunk egymás verseit véleményezni, volt néhány közös, nyitott felolvasásunk is. A mostani verseim közül többet Szirtes Andrásnak mutattam meg a Facebookon, mint afféle előolvasónak, neki is sokat köszönhetek.
Szerinted mitől jó egy vers, mi a funkciója, tétje?
Nagyon nehéz erre válaszolni, talán attól, ha rögtön első olvasásra megérint, mint olvasót, és ha képes vagyok olvasóként átélni, nem kritikusként. Hogy mi a funkciója, arra már csak egy kritikus olvasat során lehetne válaszolni. A jó vers olyan, mint a jó zene, amitől lúdbőrzik az ember alkarja, ami első olvasatra képes úgy igazán mellbe vágni.
Mi a kedvenc zenéd mostanában?
Sia Chandelier című számát hallgatom sokat.
A verseskötet nagyjából kész, közben írsz prózát is?
Verseskötet végül is már másodszor állt össze, korábban volt egy másik, abban inkább prózaversek voltak, az végül nem került kiadásra, de a mostani kötetet jobbnak, erősebbnek érzem, úgyhogy nem bánom. Az utóbbi időben egy prózát írtam, inkább versek jöttek, az egy regényszerűség volt, amiből megjelent négy részlet itt az Irodalmi Centrifugán 2013-ban. Reményeim szerint idén nyomdába kerül az első verseskötet.
Fontosak számodra a csillagok?
Furcsamód én is „olvasóként” vettem észre, utólag, hogy a készülő kötet szinte minden második versében előfordul az ég vagy a csillagok, de ezt is azután, hogy külön felhívták rá a figyelmemet.
Milyen szavakkal tudnád jellemezni még a versesköteted?
Szerelem, család, természet, Isten – ezek a meghatározó témakörök, amiket igyekeztem kicsit alaposabban körbejárni. Költőiebben talán a cikluscímekkel tudnám ugyanezt leírni: gyöngyhalász, törtsúly, kisherceg.
Pataky Adrienn
