Kalapos Éva Veronika Arccal a hóban c. drámakötetéről Deák Csillag és Kölüs Lajos írt.
Sör unikummal, avagy a seregélyek elrepülnek
Kalapos Éva Veronika három művét tartalmazza az Arccal a hóban című kötete. Két egyfelvonásos drámát és egy monodrámát. Egyik mű sem formabontó, a műfaji határokon belül maradva bomlik ki a történet, halad a cselekmény. Az alkotások témája: a felnőtté válás, a párválasztás, az otthonteremtés, az önmegvalósítás vágya és feltételeinek hiánya, a szülőktől, a helytől való elszakadni akarás és elszakadni képtelenség paradox volta.
A Felülről fúj című egyfelvonásos a megesett lány tragédiáját jeleníti meg. Senki sem tudja, hogy a lány terhes, senki sem látja terhesnek. Mindent vizslatnak a szemek, mindenki tud mindenről, csak arról nem, hogy a lány talán terhes, azért gömbölyödik. Vigyáznak a lány erkölcsére, de úgy, hogy szemet hunynak a valódi történések felett. Vakok. Úgy érzem, ez a vakság tettetett, benne a közöny, érdektelenség, ami a család és a közvetlen környezetében élők magatartását jellemzi. A lassan kibontakozó cselekmény az elhallgatásoktól, a ki nem mondott kérdésektől válik feszültté.
A Felülről fújnak két befejezése is van. A 9. jelenet a csúcspont, itt véget is érhetne a dráma. A 10. jelenet magyarázat, dramaturgiailag felesleges. Csöndben voltunk mind a ketten – mondja a főszereplő, Edina, a megesett lány, aki a dráma elején a következőket mondja: Egy életre elég volt a gyerekekből. Valami mást akarok. A kicsikre vigyáz, ez a feladata. …el akarok menni innen. Itt senki sem csinál semmit, csak napszámba járnak télen-nyáron, meg a kocsma, aztán haza, és csak bámulják a tévét, míg le nem bakkan a fejük. Utálom. Felköltözöm Pestre, ott majd kitalálok valamit. Olyan helyre vágyódik, ahol mindent meg lehet tenni, amit akar. A darab azt mutatja, nem lehet mindent. Ott, ahol Edina él, mások a szabályok, nincs szabadság. Valami mást tenni, mint amit a szülők tesznek. Miért nem tudja kivárni, míg megdöglünk? – fakad ki a szomszédasszony. Templomba járó népség, de ettől még nem lesznek jó emberek, jelenti ki Edina szeretője, Bálint. Edina mondja ki az igazságot, hogy az apjának… fogalma sincs, ki vagyok. Az anyjuk elzavarja a kicsiket, ha az ölébe akarnak mászni. Az anyját mások élete érdekli, mások életéről beszél. Vak a lányához. Bálint helyben marad, hiába mehetne egyetemre (nem megyek én egyetemre), nincs ambíciója. A lánynak van, akar valamit, ahogy kimondja… másképp is lehet élni. Az egyik mellékszereplő fogalmazza meg: Anyám… Harminc éve nyomja… a melót, baszki, harminc éve, teljesen szétbaszta a szemét, kanyi grandot se lát.
…kövérebb lettem, pedig alig eszem valamit, mondja Edina. Mintha önmaga elől is titkolná, hogy terhes lehet, hogy miért is tömi magába a bonbont. Mert a dráma ezen a nem tudáson fordul meg, válik tandrámává. Hidd el, én már tudom, hogy baj van. Elvitte az összes rongyot. A szókimondó Zsuzska fogalmaz így. Nem mondja ki férjének sem, mi is jár a fejében. Elhallgatja. Így szokták. Fekete-fehér. Az árnyalatok hiányoznak. Miközben a titok titok marad, ami azért mégsem titok. Ez a másra figyelés és a másra nem figyelés harapófogója teszi nyomorékká Edinát.
Az Arccal a hóban egyfelvonásosban a család válságát látjuk, az ital és az iszákosság a mindennapok része, a kilátástalanságot elviselni segítő szer. Szép feleség, új élet, szépen elképzelt jövő. Szenvedély és idill egy sárfészekben. Az idegen nő nem tud beilleszkedni környezetébe. Beilleszkedik, de elveszti önmagát, önmaga árnyékává válik, akit irigyelnek jómódja miatt, de mihelyst az megszűnik, minden összeomlik. Kalapos Éva Veronika női alakjai elvágynak egy durva, iszákos, itallal megvert világból. Nem szokványos gyerek, mondja Nóri anyja (Johanna) a lányáról. És ami nem szokványos, az nem létezik, az nem való a közösségbe, az csak bomlaszt.
Az egyik szereplő finoman fogalmazza meg a szexuális együttlétet: Játszotok még? Johanna első pillanatban nem érti, de felfogja, miről is kérdezték. A valóságban talán másként kérdik meg, ha bizalmas viszony van két nő között. Ez egy kissé kimódolt párbeszéd. És amíg játszik egymással a férfi és nő, addig a férfi nem megy sehova. Meg főzni kell rá, amit kér. A gyerek nem az ő gondja. Az a tiéd… Dógoznak ezek, mint a ló… Mindig játszotok, amikor akar, ugye? Férfi és nő viszonyának látleletét kapjuk.
…nincs másik út, ha idekerülsz, elvisz valami, nem telik bele húsz év se. Rohadt élet. El kell mennem. – ébred rá Judit, a kocsmáros felesége. És elmegy. Nem a te hibád, mondja a férjének, aki semmit sem ért. Ebben a műben a mellékszereplők lépnek a főhős helyébe, mint megmondó, mint cselekvő emberek. A férfi mindent megtehet, a nő nem. Vágy és jellem ütközik össze a darabokban. Az áldozat szükségszerű, elkerülhetetlen. A bűn és az ártatlanság találkozása, megszületése, az ártatlanság elvesztése. A női szépség hangsúlyozása, a vágy ilyetén való megjelenítése, és a szépség elenyészése, elveszejtése az, ami marad, ami megkerülhetetlen. Egyik főszereplő sem harcias, erős énnel rendelkező személy. Önmegsemmisítő bombák, időzítve vannak. Sodródnak és sodornak. Nem érzik otthon magukat, a család összetartó ereje nem működik.
Nem kapunk totális képet a körülményekről, riportszerűeket igen. A körülmények hatalma az emberek fölé nő. A jellem ki sem alakulhat, ha mégis, akkor sem kerülhető el a tragédia, nincs túlélés. A bukás tehát szükségszerű. Az értelmes létezésről beszélnek a szereplők, de csak a vágyak és nem a tettek szintjén. Vágy és tett ütközik egymással, pedig nem irreális vágyakat dédelgetnek. A szocializációjuk miatt képtelenek fordítani a sorsukon, ez jellemhiba, amiről nem csak ők tehetnek. Ezek a szereplők országon belül akarnak elmenni, máshová. A mai kérdés, a világ mely részébe menjünk, hogy boldogak legyünk és jobban élhessünk, mint itthon. Kalapos Éva Veronika így közvetetten is a mai viszonyainkra kérdez és mutat rá. A vidéki élet könyörtelen világát ábrázolja. Tettek, motivációk és célok együttesét látjuk összekeveredni, kibogozhatatlanul szétszálazódni. Senki sem találja a kiutat. Csak Judit, aki elmegy. Az önmegvalósítás lehetetlen. Nincs saját boldogság.
Deák Csillag
…ha felcsinálod valamelyiket, letöröm a derekad
Kalapos Éva Veronika nem értelmezi át a műfaji kereteket. Nem avantgárd szerző. Nem állítja helyre a lét egységét műveiben, inkább a bomlást ábrázolja, azt, hogy miként válik működésképtelenné a családi összetartó erő. A szerző a mikrovilág belső zugaiba visz bennünket. Nem tagadja az elődöket, Ibsent, Csehovot, Sarkadit, vállalja őket. Van valami veretesre való törekvés, valami szabályosság a műveiben. Szekvenciák, az idő folytonossága, miközben az élet épp a megszakításokról szól. Tervekről és kihagyásokról, emlékekről és nem lohadó vágyakról. A szereplők megformálása, a kapcsolatrendszerük, a virtuális és a valóságos kapcsolatok mind-mind olyan tényezők, amelyeket Kalapos Éva Veronika mindvégig szem előtt tart. Talán túlontúl szabályosan, túlontúl következetesen. A művek nem idegenítenek el senkit, nem is sokkolnak, mint ahogyan Harold Pinter darabjai teszik. Nem abszurdak, mint Beckett művei, lélektani drámák, némi egzisztencialista felütéssel. Hogy mégsem könyvdrámaként olvasom őket, az jelzi, hogy fel-feldobog a valóság szíve ezekben a művekben, érezni, hogy hús-vér alakok szólalnak meg. Kalapos pontos megfigyelései és tapasztalatai a karaktereket érintően lehetővé teszik, hogy egész sorsokat jelenítsen meg rövid párbeszédekkel, még akkor is, ha nyelvi és lélektani bravúrjai olykor sablonosak, közhelyesek, köznapiak, ami nem baj, hiszen a köznapok valóságáról ír, a köznapok feszültségeit keresi és találja meg, az értelmetlen élet rítusait, az ivást, ami társadalomszervező erő, családokat dönt romba, kapcsolatokat tart egyben a kocsmában.
A formaalkotás igazán az Arccal a hóban c. munkában sikerült. A darab íve tart valahová, kibomlik a tragédia, időben és térben, sejtjük a konfliktus bekövetkeztét, de mindvégig reménykedünk benne, hogy más irányt vesz a történet. A szerzőnek talán személyes tapasztalata van a traumákról, amelyek az ország e szegletében nap mint nap végbemennek, megtörténnek? Bizonyára, mert átsüt a szövegen a jelenre vonatkozó tudás, ismeret, pontosság. Élményanyaga, olvasmányélménye, színpad-ismerete lehetővé teszi, hogy ne csak könyvdráma szülessen. Szereplőit nem írja le részletesen, a párbeszédekkel jellemzi a motivációkat és gondolataikat. A szereplők elnevezése nem szubtilis, inkább köznapi, ha Johannának is hívják az Arccal a hóban főszereplőjét. Johanna a máglyán. Johanna arccal a hóban. Tűz és víz.
A női emancipáció lehetetlenségeiről szólnak a művek, még a monodrámában is, hiába férfi monológ. A kamaszodó lány tragédiája, nővé válása és magára hagyása, elvágyódása ellenére sem lel igazi társra. A házasság sem segít, mondja a középső darab, ott is egyedül maradsz, kirekesztve a családból. A család nem születik meg, nincs összetartó ereje, a család nem véd meg, magára hagy. A monodrámában a férfi szinglisége sem megoldás, élete a semmibe fullad, elrepül.
Az alapszituációk valóságosak, hitelesek, hétköznapiak. Kevés az irónia, a humor és a túlzás. A nyelvi stílus is „helyi”, sok a vót, ami zavaró, nem tesz hozzá a figurák jellemzéséhez, még a színpadon hallva sem, inkább ellenkező hatást ér el vele a szerző, nem megsajnáljuk, hanem kinevetjük a szereplőket. XIX. századi népszínművé avanzsálja ezzel a napjainkban játszódó darabot.
Azonosak a helyszínek, a színpadképek, talán a darabok zenéje sem igen különbözik egymástól. Hangulat és téma tekintetében rokon darabokról van szó. Lehangolóak. A lélektani árnyalatok nem a szereplők tetteiben vannak jelen, hanem a róluk való beszédben. Nem a cselekvések változása mutatja meg, hogy valami megmozdult a szereplőkben, hanem a művekből való kikopásuk, eltűnésük jelzi, valami bevégeztetett. A szereplőket a szépre irányuló vágy hatja át, emlékeznek, vágyakoznak, de képtelenek tenni bármit is. Csak szemlélődnek és szenvednek. Vagy belehalnak. Vagy ölnek. Végletek között hányódnak. Senki sem jár helyes úton, senki sincs ott, ahol lenni szeretne. És az a tragikus, hogy ezt fel is ismerik, ki is mondják, mégse történik semmi. Ne avatkozz bele mások életébe. Ne azért, hogy érvényesülhessen az élni és élni hagyni-elv, hanem a közöny okán. Felfeslik a társadalom szövete, nincsenek valódi társas viszonyok, elzárkózás, bezárkózás van. Senki sem ura a cselekedeteinek, teszik, amit szoktak, amit tanultak, ellestek. Különböznének a szülőktől, mégis hozzájuk igazodnak. Johanna realisztikus lélektani tusáját látjuk. A lélek egymagában nem bír a helyzettel, a kihívásokkal. Legyőzetik. Még ha nem is nyugszik bele a vágyott világ elérhetetlenségébe. Fiatal nemzedék ütközik az idősebbek nemzedékével. Generációk csapnak össze. Egyik sem győz, ha győz is, az inkább vereség. A kiválásuk lehetetlen. Nincs kitörés. Edina sorsa mementóvá lesz. A fiatalok beavatása a rítusokba, az életbe kudarccal végződik. A hagyomány nem folytatható. Az örökség nem igazán örökség, amit vállalni kellene. Az értékrend válságát látjuk, azt, hogy nincs olyan érték, amelyet idős és fiatal egyaránt elfogadna. A természettel, a másik emberrel való harmonikus kapcsolat felszámolódik. Életképtelen embereket látunk.
A szerző nem használ metaforikus nyelvet, szó- és képalkotása hétköznapi. Nyers és őszinte, szókimondó, ezzel jellemzi a szereplők viszonyának megváltozását. Csak a monodrámában kapnak igazán hangsúlyt a tudatalatti, belső gondolattartalmak. Némi naturalizmus is felfedezhető a művekben, ami nem mindig visz közelebb a konfliktusokhoz, a lélektani jellemzésekhez, még akkor sem, ha kimondásra kerül vagy elrejtődik az, amiről szó van. A látszat helyett a valóság kerül hangsúlyos helyzetbe, és az olvasó nem érti, miért történt, ami történt. Eltelik közel húsz év, és semmi sem változik. A látszat ellenére sem. A szavak valóságtartalma vész el, mert a szavak nem válnak tetté. A tettek meg elfedik a szavak valóságát. A kiváltságok és megszokások élnek tovább. Az élet folytatódik. Az élet megszűnik. Egy emberben biztosan. A mai valóságra reflektál mindhárom darab. Az emberi magatartások csődjére. A társadalmi-fizikai környezet embert próbáló nehézségeire, az értékítéletek közhelyes voltára, az értékrendek ütközésére. Megdermedt valóság. Az idő nem múlik, megállt. …a fejben épült világokat nem tűrik odakint.
Kölüs Lajos
Kalapos Éva Veronika: Arccal a hóban
FISZ Könyvek 67.
Budapest, 2014
103 oldal
1600 Ft
Kapcsolódó bejegyzések:
http://centrifuga.blog.hu/2014/08/08/fem-x_kalapos_eva_veronika_iv
http://centrifuga.blog.hu/2014/08/04/fem-x_kalapos_eva_veronika_iii
http://centrifuga.blog.hu/2014/08/01/fem-x_kalapos_eva_veronika_ii
http://centrifuga.blog.hu/2014/07/28/fem-x_kalapos_eva_veronika_i
