Jelinek pornográfiája eszköz az emberi szexualitás könyörtelenül pontos megvilágítására.Jelinek a világ szexproletárjaihoz beszél: mindazokhoz és mindazokról, akik ugyan nem rabszolgaként tárgyai a szexnek, de hétköznapi „munkásai”.

Szexuális rémálmokról szól, a fantáziáktól jól megkülönböztethető álmokról és félelmekről, melyek mindent elárulhatnak arról, hogy semmit sem tudunk valójában „a világ legtermészetesebb dolgáról”. Miért kísértenek az elnyelő vaginák, személytelen ám funkcionáló nemi szervek, homo- és heteroszexuális rémképek, kificamodva teljesülő vágyálmok?

Kötelező-e szexuális lényként élni?

„heinc mindig tud valami csattanós választ...”

„heinc viszont hentereg és röfög”

„brigitte be akarja szerezni magába azt a dolgot, s hogy benne is maradjon aztán, ne folyjon ki belőle ismét haszontalanul, értelmetlenül, jövőtlenül”. Jelinek: Kis csukák /regény/

„Már abban a pillanatban, amikor egymás számára testté váltak, egyszersmind túl is léptek minden emberi kapcsolaton...” Jelinek: A zongoratanárnő /regény/

Stockholmban 2004. október 7-én jelentették be, hogy az osztrák Elfriede Jelinek írónő kapta a 2004. évi irodalmi Nobel-díjat. Az indoklás regényeinek és színdarabjainak „zeneiségét és zenei ellenpontozását” említette meg, valamint azt, hogy a művek „különleges nyelvi erővel leplezik le a társadalmi sablonok abszurditását és ezek elnyomó erejét”.

Az díj 103 éves történetében Elfriede Jelinek a tizedik nő, aki Nobel-díjat kapott.

"A leleplezés mindig provokáció is. Anyám, aki matematikus volt, sosem szerette, ha az írás miatt félrevonultam. Az írás az én személyes forradalmam. Nem kell a szónak tetszést aratnia, de gondolkodásra kell kényszerítenie. Már korábban is többször mondtam, hogy Ausztriában létezik cenzúra, ami a haladó, kritikus szemléletű művészek nyilvánosság előtti szidalmazásában ölt formát. Különösen érzékeny téma a katolikus egyház, a szexualitás és a baloldali társadalmi szemlélet." - mondta egy interjúban.