"Mire képes egy játékszív... Meg nem javult, legalább akkora rés tátong a kamrák között, mint az ideérkezésem napján. Viszont van kinek itt hagynom. Kitépem hát a mellkasom fala mögül, és M. nyitott tenyerébe helyezem. Köszönöm – mondom. De nekem már van másik. Igazi. Pumpál és visít, mert tudja, hogy nem lehet mindig boldog." - Ken búcsúzik Dániától.Bak Zsuzsa: Ken, a Trelleborgi legendája 11. - Aztán megcsókolt
Aztán megcsókolt. Gyengéden, de hosszan, közben csak úgy remegett, ahogy átült az ölembe, és összeölelkeztünk.
Már nem félek, hogy mikor keres fel kis dán házamban Medve, hogy szétmarcangoljon ott helyben, brumm-brumm, ejnye-ejnye, mondaná. Ilyet nem illik. Se Dániában, se máshol. Más szerelmét.
Nem takarítom el a nyomokat magam mögött, hogy rám ne találjon. Eszem ágában sincs. Inkább erősen megszorítom a nője karját, hogy minden ujjam nyomot hagyjon a bőrén, hogy ne felejtsen el már holnap, amikor elmegyek innen. Ne felejtsen el egyáltalán. Jöjjön utánam. Már az állomásra jöjjön utánam, két kézzel kapaszkodjon a derekamba, hogy marasztaljon akár csak egyetlen percre is. Nem lehet.
Minden, amit mondtam neki, igaz volt. Ha mást mutattam magamból, azt is legfeljebb azért tettem, hogy el ne rémítsem még idő előtt. Az első búcsú előtt, amikor elmondom neki, hogy mennyire hálás vagyok, amiért igazi vér folyik most az ereimben, igazi fájdalmat érzek a lábamban a tánc után. Érzem a bőrét. Amikor végigsimítom a karját, azt is érzem. Ahogy megremeg most. És hogy nem bánom, hogy nem voltam elég erős ahhoz, hogy megtartsam őt. Annál sokkal erősebb voltam.
Csak a lelkiismeretem nem bírta. Látni a kis medvebocsot a fagyban. Állni a tekintetét. Mire képes egy játékszív... Meg nem javult, legalább akkora rés tátong a kamrák között, mint az ideérkezésem napján. Viszont van kinek itt hagynom. Kitépem hát a mellkasom fala mögül, és M. nyitott tenyerébe helyezem. Köszönöm – mondom. De nekem már van másik. Igazi. Pumpál és visít, mert tudja, hogy nem lehet mindig boldog.
Ilyen állapotban viszem magammal Budapestre, a Podmaniczky utcába. Kiveszek egy albérletet, és segítek az éjszaka falnak támaszkodó festőnek. Ősszel széldzsekiben járok majd, télen vacogok, libabőrös is leszek, és mindenről ő jut majd az eszembe. A csokoládéról, a szélmalmokról, minden reggelről és délutánról. A festményekről, a croissant-ról és a karácsonyról. Még a tehenekről is. Aztán rám talál az, aki szabadon szerethetek.
Nem leszek igazán boldog, már nem a legboldogabbnak tartott nemzet ad nekem otthont. És mert nem is akarok. Szeretem, ha fáj. Jeg elsker dig. Ha igazán elfog valami hév, megtapasztalni a végleteket. Jól dönteni, jól szeretni, és élni a választás lehetőségével. Ez az, amire csak az ember képes. Isten veled Dánia, Isten veled, M.
Már nem félek, hogy mikor keres fel kis dán házamban Medve, hogy szétmarcangoljon ott helyben, brumm-brumm, ejnye-ejnye, mondaná. Ilyet nem illik. Se Dániában, se máshol. Más szerelmét.
Nem takarítom el a nyomokat magam mögött, hogy rám ne találjon. Eszem ágában sincs. Inkább erősen megszorítom a nője karját, hogy minden ujjam nyomot hagyjon a bőrén, hogy ne felejtsen el már holnap, amikor elmegyek innen. Ne felejtsen el egyáltalán. Jöjjön utánam. Már az állomásra jöjjön utánam, két kézzel kapaszkodjon a derekamba, hogy marasztaljon akár csak egyetlen percre is. Nem lehet.
Minden, amit mondtam neki, igaz volt. Ha mást mutattam magamból, azt is legfeljebb azért tettem, hogy el ne rémítsem még idő előtt. Az első búcsú előtt, amikor elmondom neki, hogy mennyire hálás vagyok, amiért igazi vér folyik most az ereimben, igazi fájdalmat érzek a lábamban a tánc után. Érzem a bőrét. Amikor végigsimítom a karját, azt is érzem. Ahogy megremeg most. És hogy nem bánom, hogy nem voltam elég erős ahhoz, hogy megtartsam őt. Annál sokkal erősebb voltam.
Csak a lelkiismeretem nem bírta. Látni a kis medvebocsot a fagyban. Állni a tekintetét. Mire képes egy játékszív... Meg nem javult, legalább akkora rés tátong a kamrák között, mint az ideérkezésem napján. Viszont van kinek itt hagynom. Kitépem hát a mellkasom fala mögül, és M. nyitott tenyerébe helyezem. Köszönöm – mondom. De nekem már van másik. Igazi. Pumpál és visít, mert tudja, hogy nem lehet mindig boldog.
Ilyen állapotban viszem magammal Budapestre, a Podmaniczky utcába. Kiveszek egy albérletet, és segítek az éjszaka falnak támaszkodó festőnek. Ősszel széldzsekiben járok majd, télen vacogok, libabőrös is leszek, és mindenről ő jut majd az eszembe. A csokoládéról, a szélmalmokról, minden reggelről és délutánról. A festményekről, a croissant-ról és a karácsonyról. Még a tehenekről is. Aztán rám talál az, aki szabadon szerethetek.
Nem leszek igazán boldog, már nem a legboldogabbnak tartott nemzet ad nekem otthont. És mert nem is akarok. Szeretem, ha fáj. Jeg elsker dig. Ha igazán elfog valami hév, megtapasztalni a végleteket. Jól dönteni, jól szeretni, és élni a választás lehetőségével. Ez az, amire csak az ember képes. Isten veled Dánia, Isten veled, M.
Ken
------
A sorozat korábbi részei:
Ken, a Trelleborgi legendája - 1.
Ken, a Trelleborgi legendája - 2.
Ken, a Trelleborgi legendája - 3.
Ken, a Trelleborgi legendája - 4.
Ken, a Trelleborgi legendája - 5.
Ken, a Trelleborgi legendája - 6.
Ken, a Trelleborgi legendája - 7.
Ken, a Trelleborgi legendája - 8.
Ken, a Trelleborgi legendája 9.
Ken, a Trelleborgi legendája 10.
A sorozat korábbi részei:
Ken, a Trelleborgi legendája - 1.
Ken, a Trelleborgi legendája - 2.
Ken, a Trelleborgi legendája - 3.
Ken, a Trelleborgi legendája - 4.
Ken, a Trelleborgi legendája - 5.
Ken, a Trelleborgi legendája - 6.
Ken, a Trelleborgi legendája - 7.
Ken, a Trelleborgi legendája - 8.
Ken, a Trelleborgi legendája 9.
Ken, a Trelleborgi legendája 10.
