Szendi Gábor az, aki véleményem szerint a legleegyszerűsítőbb elképzeléseket adja. [...] Feldmár szeretetet és vágyat, akaratot és szexet boncolgató írásából [...] létfontosságú tudást meríthetünk a szerzőtől a szeretet, a vágy, és az akarat természetéről. [...] Mester Dóra Djamila írása nagyszerű [...], a szex-pozitivizmust támogatja, ami szerinte annyit tesz, mint elfogadni, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy élje meg szexualitását, ahogy akarja. [...] - Gyárfás Judit írása a Feldmár Nők Iskolája Igazi vagy? című, a Jaffa kiadónál megjelent kötetéről.
„Igazi vagy?” – teszi fel a kérdést a címben a mind műfajilag, mind tartalmilag legkülönfélébb írásokat magába foglaló esszégyűjtemény. A kérdések középpontjában „a nő” áll, és mivel ez így van, a kötet legtöbb írása ezen elkülönítés felől fogalmazza meg a maga álláspontját. A kötet egyik felében túlnyomórészt a Feldmár András által alapított Nők Iskolája lejegyzett előadásai kaptak helyet, míg másik felében az iskola által kiírt Hélène Cixous*-pályázat nyertes írásait olvashatjuk.
A „Test” fejezet írásai a legalkalmasabbak az esszencialista elkülönítésre, lévén talán(!) a biológiai test a legadottabb, a legnehezebben változó. (De elég csak Feinberg „Kőkemény”-ét elolvasnunk ahhoz, hogy ezt az „adottságot” is rögtön átmenetibbnek lássuk…)
A „Test” fejezet első írásai Feldmártól származnak: írásait ismerem, szeretem. Mégis kétségekkel telve – a könyvnek a „mersz kételkedni?” is kérdése az „igazi vagy?” mellett, ahogy azt Büky Dorottya előszavában olvashatjuk, aki Bernát Orsolya és Feldmár mellett szerkesztője a könyvnek – olvasom azt, hogy (maradván a szerző által idézett angol nyelvi példánál) a „beauty” ill. a „beautiful” jelzőt „ma is csak nőkre, csecsemőkre és tájakra vonatkoztatva használják, soha nem férfiakra”. Miért nem „szoktuk” (és ki nem szokta?) pl. férfiakra is használni, miért nem „mondjuk” (ki nem mondja?) azt, hogy „gyönyörű férfi”? Nem csak a nézőpont különbségéről van-e itt szó? Ez egyik apró kritikai megjegyzésem, hogy a vonatkozó részben a nő – férfi (és mellette még, amit általában ugyanígy adottnak veszünk: hogy ti. a nő a férfihoz, férfi a nőhöz vonzódik…) társadalomban konzervált dichotómiáját látom megnyilvánulni. (Ahogy a nyelvben is lépten-nyomon találni ilyen megnyilvánulásokat: „férfias határozottsággal”, hogy éppen a könyvből idézzek.)
Hoppál Bori ugyane fejezetben a női orgazmus, női prosztata, női nemi szervek témái mellett arról ír, hogy a menstruáció a társadalomban hogyan válik tabuvá, tiltottá vagy elnyomottá: a „tisztább, szárazabb, biztonságosabb” (reklám)szlogen, vagy a nem újrahasznosítható menstruációs „termékek” léte könnyen kelti azt az érzetet, mintha a menstruáció valami tisztátalan, koszos, lucskos és bizonytalan, a nőt (még jobban) elbizonytalanító valami lenne. Hoppál a menstruációt messze nem csak testi történésnek tartja, hanem egy lassabb, passzívabb, befelé fordulóbb periódusnak a ciklusban, egy meditatívabb létezésnek, mikor a test erőt gyűjthet és regenerálódhat. Mindennek megélésére azonban a társadalomban nincs lehetőség, ott ugyanúgy „pörögni” kell mindig, és tulajdonképpen a testem ez ellen a pörgés ellen tiltakozik a „hagyj nyugton, hagyj pihenni” jelzésével. A szülésről szót ejtvén láthatjuk, hogy létezik egy technokrata, férfiközpontú, medikalizált helyzetet teremtő szülésmodell, és emellett ott a szülés holisztikus, nőközpontú látásmódja is, amely a szülésről nem mint egy vészhelyzet elkerüléséről beszél, nem medikalizált kontextusba helyezi.
A könyvben Szendi Gábor az, aki véleményem szerint a legleegyszerűsítőbb elképzeléseket adja. Szemlélete szerint a nőé egyebek mellett a szülés és a nevelés. Abból kiindulva, hogy ha a természet nem „tesz” semmit, az agy női agy lesz, a férfi agy kialakulásához pedig bonyolult átalakításokra van szükség, két folyamatot nevez meg: a defemininizációt (női vonások aktív törlése), és a maszkulinizációt (férfi vonások kialakítása). Kilmartin nyomán („The masculine self” - ! – ez ugyanolyan szegregáló, az átmeneteket nem hangsúlyozó cím, mint amilyenné ezen rövid írás nyomán Szendi elmélete válik) két grafikont tesz közzé. A grafikon „női részét” vizsgálva pl. azt állapíthatjuk meg, hogy a homoszexuális és biszexuális nők egy része nagyon defeminin, a másik részük nagyon maszkulin. Tehát akárhonnan nézzük, mindenképp maszkulinok a homoszexuális és biszexuális nők? A heteroszexuális nők pedig azok, akik a legkevésbé defemininek vagy maszkulinok? De ugyanígy következtethetünk a grafikon szegregált „férfirészét” vizsgálva is: eszerint a homoszexuális és biszexuális férfiak a legkevésbé defemininizálódnak (azaz a leginkább megmaradnak náluk a női vonások). Szendi olyan kategóriákat is használ, mint „férfiakhoz vonzódó transzszexuális” és „nőkhöz vonzódó transzszexuális”, illetve „a szexuális transzszexuális” (sic!). Utóbbi definíciója érdekelne, előbbiek pedig nem igazán elfogadható kategóriák, mivel a szexuális orientáció és a transzszexualitás függetlenek egymástól, azaz „azt kell megmondani”, hogy transzszexuális férfiról (közismert rövidítéssel FtM, „female-to-male”) vagy transzszexuális nőről (MtF, „male-to-female”) van-e szó, nem pedig, hogy kikhez vonzódik. Szendi szegregációját fenntartva továbbviszi kategóriáit: a fiúk/férfiak nála mind a fémjátékokat szeretik, a verekedést, és durva játékokat; racionálisabbak és logikusabb gondolkodásúak, jobb a vizualitásuk és térlátásuk; míg a lányok/nők gyűjtögetők, gyereknevelők, kooperálnak, beszélgetnek, emocionálisak, puha plüssjátékokat szeretnek. Agyuk, a női agy empatikus, míg a férfiaké rendszerező és rendszeralkotó. Az empatikus agy gyakorlatias, emberközpontú és anyai stílusú, azaz védelmező és segítő, míg az apa(i stílus) rendszabályozó és fegyelmező. Mindezen felülírhatatlan tényként beállított dolgokban, amelyek a gender fogalmát úgy, ahogy van, kihagyják, én meglehetősen kételkedem.
A könyv következő fejezetében a Szeretet köré épülnek az írások. Annak ellenére, hogy a határokról sokszor úgy esik szó Feldmár szeretetet és vágyat, akaratot és szexet boncolgató írásában, hogy a mindnekori Másik velem ellentétes nemű, létfontosságú tudást meríthetünk a szerzőtől a szeretet, a vágy, és az akarat természetéről. Feldmár következő írása pedig a szeretet csodájáról szól, pl. arról, hogy az iskolában azt nem tanítják: „nem lehet valakit, akivel együtt él az ember, CSAK szeretni”.
Mester Dóra Djamila írása nagyszerű. A melegségtől és a társadalmat övező titkoktól, normáktól eljut ahhoz, hogy hogyan is lehetne teljesebb szexuális életet élni, hogyan tudjuk megélni a szexualitást a maga teljességében. Mint írja, a „klasszikus” nyugati férfias férfi és nőies nő kettősére épülő társadalmi modell kiüresedett csontos vázként szurkálja testünket”, és amíg a nő és férfi ellenségek, addig nehéz kiegyensúlyozott szexualitásról beszélni. A szexben Mester szerint mindenképpen segítség, ha úgy tekintek nőre és férfira, mint nagyon hasonló lényekre, akik képesek együttműködésre és intim kapcsolatok kialakítására. Mester a szex-pozitivizmust támogatja, ami szerinte annyit tesz, mint elfogadni, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy élje meg szexualitását, ahogy akarja. Ami szerinte fontos, az az, hogy én tudjam, nekem mi a jó, és ezt merjem veled megosztani.
Yvon Myoken Bec René Girard mimetikus elméletét ismerteti velünk. Girard könyvében, „A romantikus hazugság és a regény igazsága”-ban azt állítja, hogy létezik olyan típusú utánzás, amelyben nem a modellt, hanem csak annak vágyát imitálod (lásd pl. Julien Sorel és Napóleon esetét). Ha pedig ez a modell a közvetlen világodba kerül, írja Bec, pl. éppen a legjobb barátod, akkor megjelenik a rivalizálás. Avagy másképpen elmondva: a tükörneuron olyan neuron, ami akkor aktivizálódik az agyban, ha a másik cselekvését szemléljük. A rivalizálással megjelenik az erőszak is. Az emberiség történelme sem szól másról, ahogy a mítoszok, vallások sem. Bűnbak, kollektív vádak, üldözések. Girard nyomán Bec azt írja, hogy többé nincs olyan mechanizmus, ami megvédi az emberiséget önmaga erőszakosságától. Az emberiség a mimézis, az utánzás által elpusztítja önmagát. A terrorizmus időszakában már lehetetlen megtudni, hogy hol fog megjelenni az erőszak. Az emberi erőszak és a természeti erőszak eggyé válik a bolygó felgyorsult pusztulásában, és Girard szerint csak a mimetikus igazságra való ráébredés ébresztheti fel az emberiséget. Vagy a zazen. Mikor „mindent abbahagysz, és meglátod, mi történik.” Hogyan térhetünk vissza ahhoz a ponthoz, ahol mindenki mélyen találkozhat beszéd nélkül? – kérdi Bec. A szessinben összegyűjtődik, összeszedődik a tudat. El kell engedni a gondolatokat, nem várni semmire, csak ülni és lenni: itt és most. A „nem elérő”, „nem nyerő” tudat ez, mikor a nem vágyakozásra vágyunk.
A harmadik fejezet címe „Itt és most”. A fejezetet bevezető írásában Feldmár többek közt azt írja: négyen vagyunk az ágyban: a te nőd és férfid, az én nőm és férfim. Mind a négy formában ki kell jönnünk egymással. (Második, fejezetbeli írásának középpontjában a Philip Larkin költő által használt, pénzre vonatkozó „megfagyott vágy” áll.)
Sterk Barbara rövid írásában a technikai felfedezéseket kísérő retorikákat veszi szemügyre. Akár az internetet, akár a távírót, telefont nézzük, a köréjük ágyazódó narratívák hasonlítanak egymásra: pl. indokolatlan optimizmusukban, vagy a technikai haladás pozitív következményeibe vetett hitükben. A jövő pedig mindig aktív ágensként szerepel, mint aki már előre kialakította magát: az embereknek csak hátra kell dőlniük és élvezniük.
Sas István a reklámokról ír: a fő problémát abban az összhatásban látja, amit a kor marketingkommunikációja a tudatunkra, életfelfogásunkra, különösen a nőkére gyakorol azért, mert az ő vágyaik Sas szerint kifinomultabbak, így kiszolgáltatottabbak az „ajánlati szirénhangoknak”. A reklám nem hazudik, de nem is mond igazat, ugrásra készen figyeli a nők legtitkosabb igényeit, azokat „felsrófolja”, az így keltett feszültségeket pedig megszüntetni ajánlkozik.
Lelkes Zoltán jobbára szintén a pénzről ír, hangsúlyozza a nők kisebb keresetét a férfiakéhoz képest: diplomás nők is átlag 27,4%-kal kevesebbet keresnek, mint diplomás férfi munkatársaik. Lelkes a pénzzel kapcsolatban a „flow”, azaz áramlatélmény megvalósulásának feltételeit, a tudás és a mozgástér egyensúlyát szorgalmazza. Ha ez megvalósul, akkor az egyén képes boldognak lenni. Fel kell készülni az öngondoskodásra a pénz kontrollálásával és a megtakarítással, a befektetésekkel. Lelkes hasonlóan fontosnak látja az önismeretet is: rögzítsük, hogy mik a céljaink, mi a munkánk, és hogyan látjuk a kockázatot. Erre különböző stratégiákat ad meg.
Végezetül pedig a nyertes pályázatok előtt Büky Anna, a Nők Iskolája kreatív írás kurzusának vezetője előszavát olvashatjuk a kreatív írás, vagy az írástudás/-képesség fontosságáról, majd Jakab Gyöngyi, Daróczy Gabriella, Gál Éva, Grossman Eszter, Bereményi Réka, Hoppál Bori és Singer Magdolna (kreatív) írásait adja közre a könyv.
Feldmár András - Bernát Orsolya - Büky Dorottya (szerk.): Igazi vagy? - Iskola nőknek. Jaffa Kiadó, 2008
Jegyzetek:
*Hélène Cixous Oranban született német askenázi zsidó anyától és algír szefárd zsidó apától, francia feminista írónő, filozófus, költő, drámaíró, irodalomkritikus. Első regénye megnyerte a Médicis díjat. Műveit gyakran Derridával és a dekonstrukcióval hozzák közvetlen kapcsolatba. Derrida a legnagyobb élő francia nyelvű íróként utalt rá egy művében. Ő maga regényei, költeményei és darabjai mellett Derridáról, Joyce-ról, a brazil Clarice Lispectorról és Maurice Blanchot-ról, Kafkáról, Kleistről, Montaigne-ről, Ingeborg Bachmannról, Bernhardról és Cvetajeváról írt monográfiákat.
